Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1993. szeptember, IV. évfolyam, 9. szám »


Sütő András

Sütő András
AZ UGATÓ MADÁR
Kegyelem és ítélet három felvonásban
Szereplő személyek
BODOR PÉTER, szobrász-műszerész-építész-geométra*
GRÓF RHÉDEY CLAUDIA
PÉ VENCZEL, Marosszék főbírója
PÉ VENCZELNÉ
GERNYESZEGI NÉMETH JÁNOS, a királyi tábla elnöke
NÉMETH JÁNOSNÉ
MIKES MIHÁLY, főügyész
MIKES MIHÁLYNÉ
DÓZSA ISTVÁN, ítélőmester
DÓZSA ISTVÁNNÉ
NEUMANN SÁMUEL, ülnök és elmeorvos
NEUMANN SÁMUELNÉ
UJFALUSSY FERENC, börtönparancsnok
UJFALUSSY FERENCNÉ
MAKK JÓZSEF, tüzérezredes
SZENTGYÖRGYI ÁBEL, lapszerkesztő
SZENTGYÖRGYI ÁBELNÉ
BERCSÉNYI PÁL, katolikus lelkész
ENYEDI MÁRTON, református lelkész
BOLOND, alias Horváth Csongor
KOMISSZÁR, alias Toldi Zsigmond
ZIMMERMANN IGNÁC, börtönőr
SZÉKELY LAJOS, börtönőr
NYÁRÁDI, vendéglős
Egy Nyúlszőrkalapos POLGÁR
KÁPLÁR
Zenészek: PRÍMÁS, KONTRÁS, NAGYBŐGŐS
Rabok, polgárok, fegyőrök, csendőrök
Bodor Péter: 1788-1849. Szerző a hősnek a folklór időtlenségébe emelt alakját szerepelteti.
 
ELSŐ FELVONÁS
Első jelenet
Horváth Csongor, vagyis a Bolond meg a három zenész: Prímás, Kontrás, Nagybőgős. Az őrbódéban Székely Lajos, aki csak akkor lesz látható, mikor elősettenkedik onnan.
BOLOND (jobbról jön az úton, kollégiumi tanárhoz illó öltözékben, énekelve, mögötte a három zenész lelkesen működve) Ácsi! Ti kísértek engem vagy én benneteket? Nahát akkor! Da capo! (Újból kezdi a dalt, a cigányok kísérik)
Vásárhelyi halastó, halastó,
Beleestem lovastól, kocsistól,
Jaj istenem, ki vesz ki, hej, de ki vesz ki?
Sajnál-e még engemet valaki?
Jaj istenem, ki vesz ki, hej, de ki vesz ki?
Sajnál-e még engemet valaki?
(Leinti a zenészeket, s kiáltva kérdi föl az égre) Sajnál-e még engemet valaki? Nem sajnál senki. (Zsebéből lapos pálinkás üveget húz elé, odanyújtja a Prímásnak) Ez a tiétek. Köszönöm, hogy elkísértetek. Kérlek: ugyanúgy a koporsómat is!
(Prímás elsőnek kortyol, azután a Kontrás és Nagybőgős. Közben – mintha személy szerint is a tiszteletükre szólna – három irányból három trombitaszó hallik. A cigányok zavara. Aztán a város macskaköves utcáin vonuló csendőregységek bakancs- és csizmacsattogása. Őrségváltások, egyebek. Amiként az erdőben madárdal: városunkban fegyveres emberek lábbeli-csattogása jelez hajnalt, delet, alkonyatot. A zaj fölerősödik, a zenészek riadtan iszkolnak odébb, ki a színről.)
BOLOND (a zajtól ingerülten, körbefigyelve és erős kiáltással) Ruhe! Ruhe, verfluchte Hunde! (Csönd) Na! Hogy nyelne el a pokol benneteket! (A padra roskadva félig magának, félig képzelt hallgatóságnak szavalva) Mert hallottuk a szót.
...
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel labdázott az égre,
Emberszívekben dúltak lábai.
...
Most tél van és csend és hó és halál,
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az Isten,
...
(Egy pillanatra elakadva)
mint az Isten... az isten, aki elborzadott
És bánatában ősz lett és öreg.
SZÉKELY (aki mindezt az őrbódéból hallgatta, csípőjén hosszúcsövű stukkerrel és fenyegetőleg jőve) Mit csinált az öreg, tanár úr? Lenne szíves megismételni?
BOLOND Ismétlés a tudás anyja. Megőszült.
SZÉKELY Az isten.
BOLOND A fennvaló. Bánatában ősz lett, s én azt kérdem tőle éjjel és nappal: hová tevé boldogtalan fiait? Nem a boldogokat persze, amilyen magad is vagy, Székely Lajos.
SZÉKELY (kissé röstelkedve) Már hogy lennék!
BOLOND Székely létedre, dupla székelyként, originaliter is, neved szerint is, azzal a stukkerrel... Magyar rabokat őrizni...
SZÉKELY Tanár úr, én már megkértem önt...
BOLOND Hová tevé boldogtalan fiait az isten?
SZÉKELY Megkértem önt... szépen kértem... Ne tessék annyit pofázni. Tessék megérteni: a szabadságharcot elvesztettük.
BOLOND De te azért ne jártasd a szádat, stukkeres székely! Véred nem hullott, csak az orrod folyt a szabadságért.
SZÉKELY Hektikás voltam...
BOLOND És már nem vagy az!
SZÉKELY Istennek hála. De kérem önt, tanár úr, tessék már a helyzetet, a helyzetünket figyelembe venni.
BOLOND Melyiket, te töksi? Minden helyzetben egy másik helyzet is benne foglaltatik.
SZÉKELY Mondom. Ezek ötvenegyben jöttek be, tehát már két esztendeje, hogy Erdélyben állomásoznak a következő osztrák gyalogezredek...
BOLOND Tudom.
SZÉKELY Nem tetszik tudni, mert államtitok.
BOLOND És te kifecseged.
SZÉKELY Csak önnek mondom el, tanár úr. A huszonnégyes Párma stájerországa, a negyvenegyes Sivkovich bukovinai, meg aztán: negyvenhatos Jellasics, ötvenegyes Károly Ferdinánd, ötvenötös Bianchi galíciai...
BOLOND (fejét az ég felé emelve, homlokán kopogva) És betéve tudja!
SZÉKELY Továbbá: nyakunkon a dzsidások, a tüzérezred (Az ágyú felé mutat) meg a nyolcas csendőrezred.
BOLOND (legyint) Potomság!
SZÉKELY Potomság! Ezt mondta Petőfi is Fejéregyházán! Potomság.
BOLOND (erős dühvel) Ruhe! Nyomorult hektikás! Petőfi nevét ne vedd a szádra!
SZÉKELY Ne tessék rám kiabálni. Én eltűröm önnek, tanár úr, ám a parancsnokom...
BOLOND Kérdezd meg Ujfalussy Ferenc, pardon, Franz úrtól: mitől őszült meg az isten?
SZÉKELY Ne tessék haragudni...
BOLOND Attól őszült meg, fiam, hogy édes öcsémet, Károlyt is börtönbe vetették. És fel fogják akasztani. (Ordítva) Tudod te ezt? Tudjátok, ti, hitvány janicsárok?
SZÉKELY (megszeppenten, könyörgő hangon) Janicsárok, de halkabban. Tessék innen odébb állni (Léptek zaja), jönnek is már! Tessék elvonulni. (Bizalmasan) És máskor tessék meggondolni, mit muzsikáltat ön a cigányokkal. Jaj, Istenem, ki húz ki... azt mondják: politikai kérdés.
BOLOND Hitvány janicsárok! Hitvány janicsárok!
(A szín nagyon rövid időre elsötétül. Katonazenekar hangjai, majd kiáltások a háttérben. „Antreten zum Appel! Achtung, achtung! Antreten zum Appel!” Láthatatlan katonai egységek csizma-bakancs-csattogása. Aztán újból kigyúl fokozatosan a fény.)
Második jelenet
Nagyzenekari kísérettel vegyeskórus hangján, német nyelven az ún. Néphymnus harsog. (A szöveg szerzője Johann Gabriel Seidel, a zenét komponálta: Joseph Haydn.) A börtönudvar bal oldalán bírósági emelvény, jobb oldalán padok, rabokkal tömötten. Háttérben a börtön nyitott ablakainak mindenikében egy-egy rab. Fegyőrök, élükön Zimmermann és Székely. Ujfalussy Ferenc börtönparancsnok a nyitott kapu sarkában várja magas vendégeit. A Néphymnus: „Tartsa Isten, Óvja Isten/ Császárunk s a közhazát!” A kirendelt rabok padsorainak szemközti végében vasketrec, benne Bodor Péter ugyancsak rabruhában. Elmélyülten sakkozik önmagával. A himnusz hangjaira jönnek majd be párosával: Gernyeszegi Németh János és Pé Venczel, Dózsa István és Neumann Sámuel s egymagában: Mikes Mihály. Prímás, Kontrás, Nagybőgős, majd Komisszár.
PÉ VENCZEL (miután Németh Jánossal együtt megáll Ujfalussy előtt) Megkezdjük, Ferikém?
UJFAUSSY Kezdjük, ha te is jónak látod.
PÉ VENCZEL Jónak látom.
UJFALUSSY Achtung! (Csönd. Pé Venczel és Németh előtt tisztelegve) Kegyelmes főbíró uram, excellenciás elnök úr! Tartsa Isten Császárunk s a közhazát!
NÉMETH Tartsa is, óvja is!
UJFALUSSY Őrség! Rabság! Tisztelegj!
(Őrség, rabok gyülekezete: „Heil! Heil! Heil!” Németh és Pé Venczel elfoglalja helyét a bírói emelvényen. A himnusz hangja, miközben Dózsa István és Neumann Sámuel jön, megállás, csönd.)
UJFALUSSY (tiszteleg) ítélőmester és ülnök úr! Ujfalussy börtönparancsnok...
DÓZSA Tudjuk.
UJFALUSSY Tartsa Isten! Óvja Isten Csá...
NEUMANN ... szárunk s a közhazát! Szervusz!
UJFALUSSY Őrség, rabság! Tisztelegj!
(Őrök, rabok: „Heil, heil, heil!” Dózsa és Neumann elfoglalja helyét a bírói emelvényen. Újból a himnusz refrénje, miközben Mikes jön.)
UJFALUSSY (tiszteleg, majd miután beállt a csönd) Főügyész úrnak alázatosan jelentem...
MIKES Fölösleges. (Bizalmasan Ujfalussyhoz) Csapolt sört ittunk. Most nekem is csapolni kellene. Direkciót mondjál.
UJFALUSSY Az akasztófától jobbra, húsz méterre. A meszelt árnyékszék. Őrség, rabság! Tiszte-legj!
(Őrök, rabok együtt: „Heil! Heil! Heil!” Mikes elsiet a megjelölt irányba, ahonnan később tér meg s foglalja el helyét a hivatali férfiak sorában. Ujfalussy Bodor Péter ketrece mellett áll meg, hogy végighallgassa a közleményeket. Csönd.)
NEUMANN (ünnepélyesen fölállva) Uraim! Vádlottak és elítéltek! Azok számára, akiknek újdonság vagyok, engedtessék meg bemutatkoznom. Doktor Neumann Sámuel elmeorvos vagyok és egyben a királyi tábla ülnöke. Ülnöki mivoltomban az elnöknek, Gernyeszegi Németh János prezidens urunknak adom át a szót. A szavakat, amelyek az örömnek sugarait lövellik javuló sorsunk egére.
SZENTGYÖRGYI ÁBEL (a rabok közül, rabként) Halljuk, halljuk a sugarak lövellését!
(Egy szál kacagó fegyenc, akinek hangja az ijedtségtől hirtelen szakad meg.)
UJFALUSSY Ruhe! Szentgyörgyi Ábel szerkesztő urat fölkérem, szíveskedjék a lövellés dolgában...
SZENTGYÖRGYI ÁBEL (fölemelkedve) Meá kulpá! Meá kulpá!
NÉMETH (hangját ünnepélyesen rezegtetve, az immár talpra emelkedett társasághoz) Nos, Josephus Franz Dei gratiae imperátor Austriae, rex Hungariae, dux Transsylvaniae etc. az Urnak 1853-ik esztendejében mai napon elhatároztuk: a felségáruló, szökött Kossuth Lajos külföldi ügynökei által létrehozott összeesküvésnek utolsó erdélyi fészkeit is mihamarabb meg kell semmisíteni. Mindazok, akik a császári országlásnak Magyarországon és Erdélyben tervezett megbuktatásával és ezen koronaországoknak a Monarchia kötelékétőli elszaggatásával egy Kossuth Lajos alatt működendő uralkodást kívántak megvalósítani, méltó büntetésben fognak részesülni. Világos?
SZENTGYÖRGYI ÁBEL Nagyon is Világos!
PÉ VENCZEL (ingerülten) Szentgyörgyi Ábel rabtársunkat, bocsánat (Kacagás), honfitársunkat fölszólítom a tiszteletteljes viselkedésre.
SZENTGYÖRGYI ÁBEL Meá kulpá!
PÉ VENCZEL Mikes Mihály főügyész urat hallgassák meg kellő tisztelettel. Misikém, gyere már.
MIKES (az árnyékszék felől érkezve, hatásnövelő körültekintéssel) Kegyelmi rendelet!
(Hatalmas éljenezés, vivátozás, a himnusz végakkordja, majd csönd, amelyet Mikes szavai törnek meg. Bodor sakkozik.)
MIKES Nos, Josephus Franz, Dei gratiae legmagasabb kegyosztó hatalmunk szerint elhatározzuk. Törvényes bizonyítékok híján az összeesküvés vádja alól fölmentetik Zeyk László és nyolcszázhetven társa Marosvásárhelyt, Csíkszeredában, Kolozsvárott et cetera. így tehát a jelenlévők mindahányan szabad madarakká lettek. Minekünk pedig, akik városunk ügyeit rendezzük, nem kicsiny szerepünk volt a kegyelmi rendelet kieszközölésében. Nem érdem ez! Kötelességünket teljesítettük!
(Éljenezés, vivátozás, a himnusz végakkordja, majd csönd.)
SZENTGYÖRGYI ÁBEL (a rabok közül kiváltan, harsányan) Tisztelt főbíró úr, főügyész úr, elnök úr és ülnök urak! Szabadulásom és szabadulásunk örömére, a császár őfelsége tiszteletére, kérem tisztelettel, hallgattassák meg rövid versezetem, amely hangzik ekképpen...
(Hangok: „Halljuk! Halljuk!”)
NÉMETH Örömmel, örömmel!
SZENTGYÖRGYI ÁBEL Az igazi poéta tömlöcben is népének lángoszlopa marad, így a szent fát félre nem teheti, szögre nem akaszthatja, hanem elharsogja kelettől nyugatig:
Vidulj, vidulj nemzetünk!
Jobbra fordul életünk, mert:
Ferencünk és Józsefünk
A tátogó szakadékból
Halálnak torkából
Mentett ki bennünket,
Megszédítetteket...
(Csönd)
BODOR PÉTER (jól hallható sakkfigura-koppantással a ketrecben) Matt! Legyőztem magamat!
UJFALUSSY Csönd legyen ott, Bodor úr!
(Csönd)
SZENTGYÖRGYI ÁBEL Hála-gálaműsorunk címe: Ferencünk és Józsefünk vivát, crescat, floreat! Éljen a magyar szabadság!
(Rabok viharos tánca, éneke, amelynek refrénje: „Ferencünk és Józsefünk” stb. Prímás, Kontrás, Nagybőgős működik; nincsenek rabruhában. Csattanós, ám műkedvelő szintű finálé után a hivatalos testület elismerő tapsa, éljenezése, melyet Ujfalussy erélyes hangja szakít félbe.)
UJFALUSSY Őrség, rabság, sorakozó! Eskütétel és újabb kegyelmi rendelet következik!
PRÍMÁS (Zimmermannhoz) Nagyságos ezredes úr!
ZIMMERMANN Ezredes az apád fajankó fia, te vaksi!
KONTRÁS Nekünk is vége van a három napos áristomnak?
NAGYBŐGŐS Nekünk is megkegyelmezett a császár?
SZÉKELY Nektek is, de ha még egyszer azt húzzátok, hogy Vásárhelyi halastó, jaj Istenem, ki húz ki...
ZIMMERMANN Kossuth Lajos, ugyebár!
PRÍMÁS Soha többet, amíg élünk! Becsületszavamra, mert úgy szép a magyar, ha becsületszavát is adja...
ZIMMERMANN (az akasztófára mutatva) Ott lesztek szépek, ott fenn az akasztófán!
ZENÉSZEK MIND Jajistenem, ne hagyj el bennünket! Halállal fenyegetnek a muzsikálásért!
Hallod, Jézus? Mivel fenyegetnek?
SZÉKELY Ácsi!
PRÍMÁS Nagyságos tábornok úr, vakuljak meg mind a négyen mind a nyolc szemünkre, ha még egyszer efféléket muzsikálunk annak a bolondikus tanár úrnak. Essünk belé vásárhelyi halastóba, gödörbe, szakadékba vagy akár a budiba is nyakig, tekintetes uram! Úgy fogunk hallgatni, mint szar a fűbe, süket disznó a búzába, mert némaságban, hallgatásban szép a magyar, hát akkor a cigányprímás, kontrás, nagybőgős, ezredes jóuram?!
ZIMMERMANN Abtreten! Lelépni!
(A zenészek elhordják magukat.)
DÓZSA ISTVÁN Kérem Bodor Péter elővezetését.
UJFALUSSY Székely, Zimmermann!
(A két börtönőr futva jön, és parancsot vár.)
UJFALUSSY (némán inti, hogy a rabot vezessék ki ketrecéből)
ZIMMERMANN (a ketrechez lépve) Tizenhetes! Kilépni!
BODOR (a sakktábla fölé hajolva rá sem hederít a fölszólítóra)
SZÉKELY (aki szabály szerint a ketrec ajtajának másik oldalán állt meg) Bodor úr! A kegyelmi rendeletek napján bár tessék ide figyelni.
BODOR Mit akartok?
ZIMMERMANN Önt elővezetni!
BODOR Nem óhajtom.
ZIMMERMANN Parancsot teljesítünk, nem az ön óhaját.
SZÉKELY Várja önt az egész atyaistenség, Bodor úr.
ZIMMERMANN Mi az, hogy Bodor úr? Tizenhetes! Vigyázz! Stillstand!
BODOR Ezen a nyelven az agaraddal beszélj. Mert én nem értem.
ZIMMERMANN Három éven át megértette.
BODOR Mostantól kezdve nem értem.
SZÉKELY Akkor magyarul mondom. Tessék már kijönni abból a ketrecből!
UJFALUSSY (türelmetlenül a bírósági asztaltól) Mi lesz ott már?
ZIMMERMANN Jelentem alássan, nem akar kijönni!
BODOR Az én ketrecem az én váram.
UJFALUSSY (a ketrec felé jőve) Megbolondult? Először nem akart bemenni. Most meg nem akar kijönni. Heraus! (Inti a két őrnek, hogy tűnjön el. Azok elhúzódnak. Bizalmas, baráti hangon) Péter, ne szamárkodj. Gyere ki. Szabadlábra helyeztetel.
BODOR Miért nem ezzel kezdtétek?
UJFALUSSY Mert e pillanatban ez még államtitok. No, gyere már!
BODOR Nem kell a szabadláb.
UJFALUSSY Az istenre kérlek, Péter!
MIKES Mi az? Nem kezdjük még?
UJFALUSSY (újból hivatalosan) Tizenhetes fegyenc! Kivonulni!
BODOR Se ki, se be! A magam részéről befejeztem a vonulásokat. Befejeztem az ugrándozást a nyelvtan grádicsain: én, te, ő, mi, ti, ők, de főleg Ti – nem érdekeltek. Egyedül csak Én maradtam, solo solissimo.
UJFALUSSY Urak! Segítsetek! Azt hiszem, megzavarodott.
MIKES (igyekszik elsőként a ketrechez) Bodor úr, az istenre kérlek!
BODOR Tizenhetes! Így szólítsatok!
MIKES Akkor legyél tizenhetes, de könyörgök, ne marháskodj!
(Neumann, Dózsa és Pé Venczel is eléjön. Körülállják a ketrecet. Könyörgő istentisztelet a rácsokon átal. Németh a helyén marad.)
DÓZSA Ha nem érdekel a sorsod: a te bajod, Péter. De kötelességed meghallgatni a bíróság végzését.
NEUMANN Olvassátok be neki a rácsokon keresztül.
PÉ VENCZEL Lehetetlenség.
NEUMANN Nem hallja meg?
PÉ VENCZEL Tiltott eljárás. Az elítéltnek a hadbírósági döntést tiszteletteljes álló helyzetben és szabadon kell meghallgatnia.
BODOR Szabadon! Az ítélethallgatás a szabadság legszebb állapota!
DÓZSA Nem akarsz hát a rácsokon kívül kerülni?
BODOR Honnan tudod, hogy én vagyok belül?
NEUMANN Mert a kint és bent fogalma egy papagájnak is evidencia.
BODOR Én úgy látom innen, hogy ti vagytok a rácsok mögött. Be akartok engem csalogatni magatok közé. Rosszat sejtek, sehova se megyek!
MIKES Ez becsavarodott!
DÓZSA Megháborodott!
PÉ VENCZEL Rács mögött képzeli magát szabadnak!
BODOR Szabadnak – hozzátok képest
NEUMANN Hozzánk viszonyítod.
BODOR Nullát nullához!
NEUMANN Vigyázz, Péter! Ez nem matematika, hanem politika!
MIKES Szépen kérlek, Péter...
BODOR Tizenhetes!
MIKES Tizenhetes, de ha megkutyálod magad, leszel te még tizennyolcas  is. (Enyhülten, rábeszélő hangon) Péter, jer oda már elibénk, hallgasd meg a fölmentésedet. Mi könyörögtük ki neked, jóember!
DÓZSA Jó az, amit csinálsz? Itt és most és nekünk jó lesz ez?
PÉ VENCZEL A szabadság dupla nulla? Miként fogják ezt Bécsben értelmezni?
BODOR Ha nem hülyék, úgy, ahogy én is...
NÉMETH (az asztalról ordítva) Ne könyörögjetek neki! Vesszen a maga dögibe! Én ezt a kutyakomédiát mindjárt berekesztem! „Ne élj vissza az elnök urak türelmével!”
TÖBBEN (könyörgő és ijedt hangon) „Péter! Szánd meg magad és szabadságodat!” „Ne élj vissza az elnök urak türelmével!”
UJFALUSSY (türelmét veszítve) Székely! Zimmermann! Őrség! (A szólítottak mind berohannak és parancsot várnak)
UJFALUSSY Vigyétek innen ezt a ketrecet!
ZIMMERMANN Rabostul, kapitány úr?
UJFALUSSY A ketrec megy, a rab helyben marad.
ZIMMERMANN (parancsként a többihez) A ketrec megy, a rab marad.
(Az őrök „leemelik” Bodor feje fölül a ketrecet. Hátraviszik. Székely Bodor lábairól leoldja a láncos vasgolyót, kiszedi alóla a széket, s egy visszatérő társával elcipeli a sakkasztalkát is.)
DÓZSA Isten hozott, barátom, közibénk! Ki van most a rácson belül? Ki a rácson kívül? He?
UJFALUSSY Zimmermann!
(Zimmermann futva jön Székellyel. Közreveszik Bodort, miközben az urak elfoglalják a helyüket az emelvényen. Ujfalussy a rab mögött áll. Csönd.)
NÉMETH Mi volt ez, doktor?
NEUMANN Extrovertált állapotából a fogoly átcsapott introvertált letargiába, miből kifolyólag ellentétébe fordult át a korábban tapasztalt Minderwertigkeistgefühl érzete, amelynek ugyanis...
NÉMETH magyarul, doktor, a kutya mindenségit, mert ha el is veszett Magyarország, magyarok maradtunk!
NEUMANN Magyarul a fogoly azt mondta, hogy mindannyian megcsókolhatjuk az északi fertályát.
NÉMETH Ezért huszonöt botütés járna, nem a jóindulatú szolidaritás részünkről. Hát ezért könyörögtük ki neki a kegyelmet a szebeni katonai bíróságnál? Hát megérdemelte? (Mikeshez) Főügyész úr, fegyelmezze meg e rakoncátlan foglyot! Tétesse le vele a fogadalmi esküt! Mert ára is van a szabadulásnak, nem csak haszna és öröme!
MIKES Tizenhetes fogoly! Térdre! (Aztán, hogy az nem mozdul:) Ismétlem a törvényes szabályt: térdre!
BODOR Ó, mily fölemelő és csodálatos a térden kivívott szabadság! (Sapkáját levéve féltérdre ereszkedik)
MIKES Mondja utánam: én, Bodor Péter, esküszöm az élő Istenre, az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre, Isten dicsőséges szülőanyjára, Szűzmáriára és Isten minden szentjeire és kiválasztottaira...
BODOR Én, Bodor Péter, esküszöm az élő Istenre, az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre, Isten dicsőséges szülőanyjára, Szűzmáriára és Isten minden szentjeire és kiválasztottaira...
MIKES ... hogy mindazt, amit csak megtudtam az ellenem indított pörnek tárgyát képező tényekről...
BODOR ... hogy mindazt, amit csak megtudtam az ellenem indított pörnek tárgyát képező tényekről...
MIKES ... a velem szemben tanúsított börtönbeli...
BODOR ... bánásmódot szigorúan titokban fogom tartani, soha senkinek azt föl nem fedem.
(Ettől kezdve, hogy Bodor kiszedte Mikes szájából a szót, és emlékezetéből mondja a szöveget, a főügyész elképedten hallgatja, kezéből szinte kiejti a börtönbeli szabályok könyvét, s az eskünek egy-egy fordulatánál ajka némán remegi a szót.)
BODOR (a fentiek magabiztos folytatásaként) Istennek, királynak, hazának, bár utóbbi kettővel nem nagyon dicsekszünk, megjegyzés tőlem, B. P., töretlen hitet, hűséget fogadok, minden felségsértő szándékot magamban megsemmisítek. Kötelezem magamat, hogy eskümnél fogva kész vagyok s leszek fölfedni és megelőzni, szóban és írásban följelenteni minden szándékot és veszedelmet, amely az államot... (Pillanatnyi kihagyás)
MIKES (úgy véli, megint szerepébe kerül) A királyt!
BODOR Ne-ne! A trónt és a királyt fenyegetné, mivel a királynak nemcsak arra van szüksége, ahová maga is egyedül jár, hanem emellett a trónjára is, kiegészítés újból tőlem, B. P., Isten engem úgy segéljen!
MIKES Tizenhetes fogoly! Mi volt ez?
BODOR Fölmondtam a lojalitás-leckét. Annyit tanították itt már, hogy a könyökömön jő ki, meg másutt is, tisztesség ne essék szólván.
MIKES Tessék fölemelkedni! (Bodor nem mozdul) A szebeni törvényszék fölmentő ítéletét tiszteletteljes vigyázzállásban kell meghallgatni. (Bodor föláll) Úgy! Fölmentő végzés! Bodor Péter marosvásárhelyi építész -műszerész-geométra és tüzérőrnagy...
(Mikes szavait a rabok harsány éljenezése zavarja meg. Ének: „Az Isten tartsa meg, az Isten áldja meg! Éljen, éljem soká!” Trombitaszó.)
UJFALUSSY (jön, mögötte Komisszár) Achtung! Őrség! Vigyázz! Rabság! Abtreten! Lelépés! In-dulj! (A rabok kivonulnak. Csönd)
KOMISSZÁR Főbíró úr! Tisztelt bíróság! Báró Heyerle ezredes, a Mozgó Büntető Bizottmány elnökének személyes megbízásából hozom átadás végett őcsászári felségének saját kezűleg jegyzett jóváhagyását azon ítélet ügyében, amely a szebeni törvényszék Bodor Pétert fölmentő végzéseként nullifikáltatva a büntető eljárás ötödik haditörvénycikke alapján módosult.
PÉ VENCZEL Módosult!
KOMISSZÁR Módosult. (Az iratot leteszi az asztalra. Senki nem nyúl érte. Csönd. Komisszár távozik. Az urak kézről kézre adják az ítéletet, de senki nem tekint bele. Végül Mikeshez kerül)
MIKES Nos, Josephus Franz, Dei gratiae imperator Austriae, Dux Transsylvaniae etc. elhatároztuk: minekutána Bodor Péter marosvásárhelyi építész-műszerész-geométra és tüzérőrnagy fegyveres részvétele 1849-ben a császári országlás ellen törvényes bizonyítást nyert, a szebeni haditörvényszék végzését, amelynek alapján kötél általi halálra ítéltetik: jóváhagyjuk. Kelt Bécsben, anno Domini... Vádlott megértette?
BODOR Értette a nagy nyavalya, hogy mindnyájatokat kitörne! Ezért tettem le a pofabefogási esküt? Hát nem jól sugallta nekem az Isten, hogy maradjak ott a rácsok mögött? Hogy jobb odabent a rabság biztonsága, mint idekint a szabadság veszedelme? Kutyára bízott szalonna lett a szabadságunkból, kuvaszok!
MIKES Szívemből sajnálom, Bodor Péter, hogy minden segítő szándékunk dugába dőlt. (Csönd, csizmakopogás)
Harmadik jelenet
A Komisszár híján az előbbiek, majd Rhédey Claudia.
CLAUDIA (be, majd megáll Bodor előtt) Lajos! Mi történik itten?
BODOR Tőlük kérdezd. Ők tudják.
PÉ VENCZEL Kérem jegyzőkönyvbe venni: Rhédey Claudiától először nekem kell megkérdeznem: kinek az engedélyével teszi föl kérdését a kegyelmes grófnő?
CLAUDIA A belügyminisztérium engedélyével jöttem ide megkérdezni: mi történik itten?
PÉ VENCZEL Az történik, méltóságos grófnő, hogy ez az ember nem Lajos, hanem Péter. Bodor Péter.
CLAUDIA Bodor, de nem Péter, hanem ahogy mondom: Lajos. Te miért nem figyelmeztetted őket? Miért nem mondtad, hogy Bodor Lajos vagy?
BODOR Bosszantott volna, hogy bolondnak néznek.
CLAUDIA Annyira nem bírják az igazat elviselni?
BODOR (aki csak most kezd a grófnővel egyhúron pendülni) Talán elvisel
ték volna, de nélküled nem tudtam azt bizonyítani. Nélküled én itt Bodor Péter vagyok, akit most föl fognak akasztani.
CLAUDIA Megbolondultak az urak?
(Berzenkedés a magisztrátus tagjai között.)
MIKES Kegyelmes grófnő! Méltóságodnak, családjának és fejedelmi ősének tisztelőjeként mondom: nem bolondultunk meg. Minekünk, a nemes város magyar vezetőjének nem öröm magyart akasztatni. Mi a felséges császár és a király döntését vagyunk kötelesek végrehajtani, miután Bodor-Péter szebeni fölmentését Őfelsége nem fogadta el.
CLAUDIA De tudják önök, hogy akit elítéltek: nem létezik?
MIKES Mi lennénk a legboldogabbak...
PÉ VENCZEL Minekünk nem öröm magyart akasztatni!
NEUMANN Nemzeti gond és lojalitás malomkövei között örlődünk, méltóságos grófnő!
CLAUDIA De tudniok kellene, hogy Bodor Péter, a híres-nevezetes székely ezermester, aki hadi tudományokban Gábor Áront is meghaladta, immár nincsen az élők sorában!
BODOR Nincs!
MIKES Honnan tudtuk volna, mikor...?
CLAUDIA Az a Bodor Péter tehát, aki Bem József altábornagy tüzéreinek orgonaágyút, láncos golyót gyártott, és gyutacs üzemet létesített... az a csodálatos férfiú...
BODOR Na-na!
CLAUDIA ... akinek templomi orgonái szólnak Erdély-szerte... a művészi és tudós képzeletnek ez a hatszárnyú angyala...
BODOR A csipogóját!
CLAUDIA ... ez a ritka képességekkel megáldott ember 1849. augusztus hatodikán Kolozsvárott Bem Józsefre várván, annak hivatali előszobájában meghalt.
BODOR Isten nyugtassa meg!
PÉ VENCZEL Nyugtassa, de akkor ki ez az ember?
BODOR Hát éppen ez az!
CLAUDIA Egyszerű, kérem! Bodor Péternek az ikertestvére, Lajos.
NÉMETH Lajos! Hát ilyet én még... Lajos! (Dózsa csitítja)
CLAUDIA Mindkettőnek az iratai, melyek a halott halotti mivoltát, az élőnek eleven mivoltát törvényesen igazolják, íme, itt vannak, uraim! (Átadja Mikesnek)
MIKES Megvizsgáljuk, méltóságos grófnő. De nem lesz kissé hihetetlen... odafönt?
CLAUDIA Onnan jövök... odaföntről, nem idelentről, a Tyúkszer utcából.
NEUMANN Engem ez megnyugtat, és minden kételyt el kell majd oszlatnunk... Ha van rá bizonyíték! Ha vágyaink a kegyelmes grófnő bizonyítékaival  kiegészíttetnek...
CLAUDIA Ebben az országban ma minden hihető és minden hihetetlen. Él-e Petőfi? Meghalt-e Petőfi? Hinni szeretnők, hogy köztünk bujdosik valahol, és rettegünk attól, hogy mégis elesett. De miért ne élne, mikor a fejére vérdíjat tűztek ki? Hol van Kemény Zsigmond? Jókai! Élnek-e még a Telekiek? Sándor és László! Élnek-e mind a bujdosók, akik álnéven próbálják menteni magokat? Nos, uraim: ha nehezen hiszik el önök is, egyesek élnek még, miért nem tudják elhinni, hogy Bodor Péter meghalt?
MIKES Mi csak azt mondjuk, hogy esetleg... odafönt... a kétely...
CLAUDIA Odafönt boldogok, ha valaki, akit ma halálra kellene ítélni, már korábban meghalt.
BODOR (énekel) Megyek síromba, nyugodalomba...
CLAUDIA Ne menj sehová! Az urakat pedig fölkérem, kísérjenek el engem Kolozsvárra, hogy megmutassam önöknek a Házsongárdban Bodor Péter sírját. Mikor indulunk?
NÉMETH Az Úr csodásan működik, és titkát csak az asszonyokkal osztotta meg. (Kalapácsütés) Mindent berekesztek.
UJFALUSSY (a fegyőrökhöz) Abtreten!
(Bodor mellől a két foglár lelép, kilép.)
CLAUDIA (Bodor karjaiban) Te Péter! Te Lajos! Majdnem elpatkoltál!
BODOR Tavaly ősz óta várlak. Feltámadásom és gyehennám! (Nevetés)
(A fény fokozatosan kialszik, trombitaszó, majd a vonuló fegyőrök robajadobaja.)
Negyedik jelenet
Bolond. Talpig gyászban, újságárusként jön, ide-oda bedobván a Székely Gyutacsnak egy-egy példányát.
BOLOND Megjelent, megjelent, bár a szomszéd följelent, megjelent a Székely Gyutacs! Szabadlábon szerkeszti lapját újból mártír-főszerkesztőnk, Szentgyörgyi Ábel! Báró Heyerle katonai bírósági ezredes lett az erdélyi Mozgó Büntető Bizottmány elnöke! Éljen és mozogjon ellenünk báró Heyerle! Halálos ítélet árnyékában a Székelyföld hősei, Kossuth Lajos lelki gyermekei! Gálfi Mihály unitárius ügyvéd, Török János református tanár, Horváth Károly… Horváth Károly, édes öcsém, földbirtokos, életének tavaszi virágzásában, huszonöt évesen...! Megjelent a Székely Gyutacs! Alulírott, Horváth Csongor a császárhoz folyamodom! Horváth Károly helyett engem akasszanak föl, hogy édes öcsém a gyermekeit fölnevelhesse!
Éljen a magyar szabadság! Éljen a besúgó!
Erőt nem vehet rajtunk idegen önkény!
Magyar nem vész el csak magyar által!
(Leül a padra és maga-magának szaval)
Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk, búsan, szótlanul;
Van, aki felkél és sírván megyen
Új hont keresni túl a tengeren.
Új hont keresni túl a tengeren.
Ötödik jelenet
Bolond, Komisszár, Káplár.
BOLOND Petőfi Sándort láttam álmomban. Halljátok, emberek? Éjszakára hagyjatok nyitva ajtót, ablakot! Sándor kérhet menedéket minden magyartól, minden pillanatban.
KOMISSZÁR (háta mögött Káplárral megáll Bolond előtt) Milyen Sándor jöhet? Melyik Sándor?
BOLOND Bach Sándor belügyminiszter úr, kiváló barátom.
KOMISSZÁR Akkor most velünk jössz, domine!
BOLOND Hozzá tetszett lódítani, mert én már nemigen.
KOMISSZÁR Nemigen? Mi ez az öszvérszó?
BOLOND Se nem szamár, se nem ló.
KOMISSZÁR Káplár! Pofátlankodásért előszó gyanánt ülepen rúgni!
BOLOND (miközben a káplár nekihuzakodik a rúgásnak) Az istenért, jóemberek! Ne veszítsétek el a fejeteket! Nem elég, hogy elvesztettük a szabadságharcot? (Egy rúgás után) Jaj! Jaj, ne! Ne! A második rúgás maradjon nehezebb időkre, mert itt az igazolványom. (Káplár felé nyújtja, ám az csak inti, hogy a komisszár urat illeti) Komisszár úr... tessék ezt gyorsan megnézni, még mielőtt az ön vadszamara tovább rugdosódna!
KOMISSZÁR Hogy mersz így beszélni? Börtönbe csukatlak.
BOLOND Ott Magyarországtól már nincs több hely.
KOMISSZÁR (a papírját átveszi) Akasztás után a nyelvedet külön kell majd agyonverni. Ez tehát Neumann doktor hivatalos igazolása.
BOLOND Tudományosan számon tartott hivatalos hülye vagyok. így mondják – a nálamnál hülyébbek.
KOMISSZÁR Horváth Csongor volt magyartanár... labilis idegrendszerű, extrovertált hysteroid pszichopata... szülei satöbbi... apa moráldebilitása következtében az anya szenzitív schizoid, valamint adaptációs... izé-mizé... doktor Neumann Sámuel. Szabályos és hivatalos diliflepni. Sajnos. Ilyenformán, kedves tanár úr, menjen a fenébe, fogja be a száját, míg nem leszek magam is labilis. Nekem ne politizáljon, ne Petőfi Sándorozzon itt, a schizoid csillagát, mert én úgy rúgom seggbe, hogy extrovertáltan az édes anyukájának az ivartáskájába repül, értem?
BOLOND Ha meg tetszene ismételni...
KOMISSZÁR (magából kikelten) Elég! Lelépni!
BOLOND Oly gyönyörű körmondat volt, akár egy glória... csodás fénykoszorú a nemzeti bölcsesség tar feje fölött. (Szalutálva) Gratulálok! Tessék! Székely Gyutacs.
KOMISSZÁR (haját tépve) Azt a hétfájdalmú, szentséges...
BOLOND (gyorsan el)
(A fény kialszik, közben Claudia kacagása meg a Bodoré hallik.)
Hatodik jelenet
Az újból kigyúló fénnyel együtt jön: Claudia, Bodor, később Zimmermann.
CLAUDIA (a börtönudvarról jövet, a börtönkapuban megállva s a még mindig rabruhás Bodort vizsgálgatva) Akkor tehát így hagyod el e fogvatartási helyet? Díszmagyarban? No! Azért snájdig vagy! így is tetszel nekem.
BODOR Meglátod majd a kolozsvári díszegyenruhámat! Zimmermann hozza.
CLAUDIA Te Péter... Azon a napon, mikor Kolozsvárott (Hamiskásan) meghaltál, mi volt a rangod? őrmester?
BODOR Őrnaszád!
CLAUDIA (hátbaüti) Üresen jár a szád! Hadi férfiú vagy te, de nem hadihajó. Szóval? (Leülnek a padra)
BODOR Őrnagy, mint Petőfi Sándor. De ekkora csatát, mint te mostan: sohase nyertem. Mitől lettél ilyen erős? Ilyen találékony?
CLAUDIA (kuncog) Emlékszel? Amikor mireánk, feredőző lányokra leselkedtetek fickó legények, a térdem láttán akkorát ugrottál, mint egy baknyúl a hajtásban! Mitől szökkentél akkorát, Péter? (Mély hangon) Szerelemből kifolyólag! Hát így.
BODOR Hm. Akkor még nagyokat tudtam ugrani!
CLAUDIA Ó, szegény elaggult, kivénhedt és megélemedett...
BODOR... szenes csutak...
CLAUDIA ... és göcsörtös, pókos lábú...
BODOR... öreg ló...
CLAUDIA Öreg lóra könnyebb terhet rakni, márpedig én, tudhatja kend, jó kis terű vagyok... édesanyám jánya vagyok... hogy énekeltük ezt Bözödön? (Énekeli) Édesanyám jánya vagyok, kerekdinnyefarú vagyok! Annak adok, akinek akarok, mégis egészbe maradok!
BODOR Halt! Osztozni, pontosabban: osztódni, mégis egészben maradni: matematikai lehetetlenség. Contradictio in adiecto.
CLAUDIA Asszonyról szólván: tévedni tetszik, Maestro! Látott ön már például (Néma szájmozgatás, majd)... cserepet?
BODOR Olyat aztán nem!
CLAUDIA Az ön matematikája tehát megbukott, a dolog ugyanis: probatum est!
BODOR Válaszát, kegyelmes grófnő csak úgy fogadhatom el, ha kerekdinnyefarú énekünkben az a sok mindenki – egyedül én vagyok.
CLAUDIA (kacagva) Egyedül ti!
BODOR Mert ők én vagyok, én pedig ők voltunk. Így kell az öreg legénynek belenyugodnia Isten akaratába.
CLAUDIA Még szerencséd, hogy az örökzöldfélékhez tartozol.
BODOR Kaktusz, amely hetvenéves korában virágzik... De lesz aztán hadd el hadd! (Játék, kacagás)
CLAUDIA Azt is várom, te! Te puszpáng és ébenfa, mely se meg nem vénül, se meg nem pudvásodik.
ZIMMERMANN (jön a börtönudvaron át)
BODOR Jön a hülye smasszer, hozza a díszegyenruhámat. Claudia! Azt tudjam legalább, hol vagyok eltemetve? Sokan fogják ezt kérdezni.
CLAUDIA (suttogó hangon) Kolozsvár, Házsongárd, 849, srégvizavi Szenci Molnár Albert. Nehogy elfelejtsed!
BODOR Soha, míg élek! (A már megérkezett Zimmermannhoz) Üres kézzel, Zimmermann?
ZIMMERMANN Tisztelettel jelentem, Bodor úr: az ön nevén beraktározott leltári holmi teljes egészében eltűnt. Eltűnt az ugató madár is.
BODOR Eltűnt vagy ellopták?
ZIMMERMANN A raktárnok részéről tisztelettel fölajánlom az utóbbi időben kivégzettek vadonatúj vagy alig hordott ruhadarabjait, úgymint: fekete pantalló, sujtás nélküli, de vitézkötéses búzakék atilla, sajnos, föveg nélkül... továbbá...
BODOR (Claudia nevetése közben) Mondd meg a fölötteseidnek, hogy a nekem fölajánlott ruhadarabokat rájuk hagyakozom, és főleg a pantallót. A fekete a színek királynője. Mindenhez megy, de leginkább az akasztófához.
ZIMMERMANN Jelenteni fogom, jelentem alássan! (El)
BODOR (utána nézve) A madaramat is ellopták.
CLAUDIA (indulást jelezve) Antreten zum Appel!
BODOR Teljes létszámban itt vagyok, parancsot várok!
CLAUDIA Bodor Péter tüzérőrnagyot az én Mozgó Büntető Bizottmányom életfogytiglani szabadságra és szerelmi rabságra ítélte. Fogvatartási helye: Marosvásárhely, Claudia magánzárka!
BODOR (játékos-rémülten) Atyaságos Isten! Állami közketrecből asszonyi magánzárkába! Cseberből vederbe, vöderből csebörbe, eső elől tóba, miután eben gubát cseréltem, és ott vagyok, ahol a mádi zsidó, bevágok az egy ló közé, cú föl, lovam, Brassóba!
CLAUDIA Cú föl! Nóta!
(Énekelve lépnek be a kiskapun. „Édesanyám jánya vagyok, kerekdinnyefarú vagyok...”A fény fokozatosan kialszik, távoli trombitaszó, majd a karhatalmi egységek vonulásának csattogó hangjai.)
Hetedik jelenet
A Székely Bömbölde, amit rajzos-feliratos cégtábla is jelez. A háttérben a horizontfüggönyön élesen látható a három akasztófa árnya, a 48-as ágyú és az őrbódé. A vendéglőben hosszú, terített asztal; sorban mereven, ünnepélyesen ülnek az urak. Balról jobbra: Németh, Mikes, Szentgyörgyi, Pé Venczel. Utánuk két hely üresen marad, majd folytatódik a vendégsor: Neumann, Dózsa, Bercsényi, Enyedi. Jobb oldalt a falon, pontosabban: a falba építve szószékhez hasonlatos, ám felső felében rácsokkal ellátott tákolmány, benne a három zenész; létra van nekitámasztva. Magyarázat: Erdélyben a Székelyföldön ismert eljárás ez: a vigalmi alkalmakra fölfogadott cigányzenészeket így védik a részeg nótarendelök és verekedők agresszivitásától. A ketrecnek elöl bejárata, hátul kijárata van, afféle vészkijárat, az udvarra vezető. A fokozatosan visszatérő fénnyel fortisszimóban árad a zene is, valamilyen gyors ritmusú erdélyi muzsika.
DÓZSA (helyéről kelve a cigányok ketrecéhez megy, elveszi a létrát, és lefekteti a fal mellé. Visszalép s egy intéssel elhallgattatja a bandát)
PRÍMÁS (Kihajolva a fülkéből) Ítélőmester úr! Ki a nótagenerális?
DÓZSA Nem látod? Én vagyok. Ide fülelni! Mikor a kegyelmes grófnő és Bodor Péter... Lajos megjelenik, abban a szent minutumban: Vásárhelyi halastó, halastó!
(Nyivákolás a zenészek között az ijedelemtől.)
DÓZSA Világos?
PRÍMÁS A dolognak az eleje világos.
DÓZSA Mi nem világos?
PRÍMÁS A nótarendelésnek a hátulja nem világos, ítélőmester úr.
DÓZSA Vagyis?
PRÍMÁS Vagyis nekünk már az elején tudni kell: áristomot hány napot kapunk az önök által betiltott és megrendelt nótáért?
PÉ VENCZEL (miután Dózsa őrá vetett kérdő pillantást) Azzal ti ne foglalkozzatok! Nem lesz áristom. Ha, ne adj Isten, mégis előfordulna... Meleg étel, húsétel, borocska. Előre tehát ne óbégassatok!
PRÍMÁS Ez már tiszta beszéd! Mi is művészek vagyunk. A célt nekünk is látni kell!
DÓZSA Most már elég legyen ott fenn! Nem Kossuth Lajosnak fogadtunk fel benneteket, hogy szüntelen szónokoljatok!
(Csönd. Dózsa a helyére megy. Kintről kocsizörgés, lónyerítés, majd léptek hangja. Az urak ünnepélyesen várnak.)
 
Nyolcadik jelenet
Az előbbiek, majd Claudia, Bodor és Nyárádi. Láthatatlan jeladásra az urak felállnak, Dózsa fölint a cigányoknak, azok rákezdik: „Vásárhelyi halastó, halastó...” Ezt mindannyian énekelik az elejétől a végéig. Az utolsó két sorát refrénként ismételik. Kart karba öltve, Claudia és Bodor jön. Dózsa intésére csönd.
MIND Vivat! Crescat! Floreat!
ENYEDI Imára, testvéreim! Köszönjük néked, Atyánk, hogy a te oltalmadban s a nemzet gondjában együtt lehetünk. Áldott legyen a te neved ama csodatételben, minek folytán Bodor atyánkfia, kiszabadulván a halál szakadékából, immáron boldog hitvestársként is körünkben lehet az ő hitvesével. Áldd meg, Urunk, Rhédey Claudiát, akit mentőangyalként küldtél az ő szerelmes társának segítségére, hogy legyen élet és fény a halálnak sötét hatalmával szemben, ámen!
MIND Ámen!
(Enyedi kimegy a színről. Zene. Dózsa intésére a szomszédos teremből virágcsokrokkal megrakott szekér gördül az ifjú pár elé.)
DÓZSA Méltóságos grófnő és kedves... ezek után miként szólítsalak?
BODOR Vitéz kóterfái, kis- és nagydutyilaki, lerben hűsölt, császári és királyi sittes vagyok, mindközönségesen Bodor Lajos, alias tizenhetes, néhai akasztófavirágjelölt, asszonyom oldalán pedig a közügymentes magánboldogság kandidátusa, szolgalatjára!
DÓZSA Hosszú név (Kobakjára ütögetve), rövid ész, hadd mondjam inkább: kegyelmes grófnő, kegyelmes gróf úr, gavallériánk virágos szekerét fogadjátok szeretettel!
BODOR Polgárként fölzüllöttem ugyan az arisztrokráciába, s nőmmel egymás terhét hordozzuk immár, de főnemesi rangokon nem osztozkodtunk, nem tudjuk, melyikünké legyen a nagyobbik rész, mivelhogy énnekem éppen semmim sincsen, szolgalatjára.
DÓZSA Ezen fog segíteni menten a királyi tábla elnöke! János!
NÉMETH A nemzet létének sine qua non-ja az individuális közbátorléti cselekvések permanenciája!
CLAUDIA (nevet) Puff neki, Lajos!
(A zenészek tust húznak.)
DÓZSA Püffre, paffra nem tusolunk, csókák, azt a hétszentségit!
NÉMETH E fényes igazság alapján és annak következtében, hogy sajnálatos akasztás folytán elnöki hely üresedett, fölkérem Bodor Lajost, legyen ő mostantól a Közbátorléti Nemzeti Védegylet örökös elnöke. Vivat!
MIND Vivat! Crescat! Floreat!
NÉMETH Boros kancsóink fülének megragadására fölszólíthatom-e honfitársaimat? (Isznak) Elnökünk leszel hát?
BODOR Az ajánlat megtisztelő. Claudia kedves: jól meggondoltuk magadat? (Leül)
CLAUDIA Ó, de mennyire, drága férjemuram és kalaphordó felettesem, gyémánttal, zafírral kirakott koronája a teremtett világnak.
BODOR Nűűű?
CLAUDIA Észbeli gyarapodás jele nála, ha már oldalbordára, csontra bíz valamit szép szerénységgel. Én pedig azt mondom, uraim! Arról van legenda, hogy a kis Jézussal együtt nőtt a szent gyermek ruhácskája, köntöse, kis köpönyege – azt ellenben sose tapasztaltam, hogy az örökös álmokat kergető kicsi Bodornak a meggondoltsága, önérdekének felismerése, magamegőrző készsége együtt nőtt volna az esze tokjával... Szegénykém.
NEUMANN Mindig csak mások, az elesettek érdekeit nézte!
BODOR Úgy van! Vivat! (Tus, éljenzés)
CLAUDIA Minden baja abból támad, hogy nem az eszével, hanem a szívével gondolkozik. Még ez is hagyján, ha a szíve belülnyíló ajtó lenne, hogy ő válogassa meg, kit ereszt azon be, és kinek mondja: odakint tágasabb! De mivel erre képtelen, kopogtatás nélkül nyit rá és szakad a nyakába minden népámító futóbolond, minden hazafisággal házaló hitvány kucséber... uraim! Akkor tehát azt mondja most Bodor Lajos: akasztás folytán megüresedett közbátorléti tisztségbe azt dobják fel önök, akinek mindegy, hogy vivát után még visszaesik-e, vagy fennakad a nemes város népi motívumokkal díszített bitófáján!
PÉ VENCZEL Méltóságos grófnő! Oly szépen és találóan mondta ezt kegyelmed, hogy meg is sértett minket! (Helyeslés) De meg ám! Mert sajnálatos, hogy volt elnökünket, Váradi Józsefet kivégezték Háromszéken, csakhogy nevezett atyánkfia összeesküvőként nyerte el méltó büntetését. Titkos ténykedéséről sajnos nem tudhattunk, különben másra ruháztuk volna közbátorléti bizodalmunkat. Egyletünk ugyanis a magyar nemzetre jellemző királyhűség, a Kossuth által megtagadott monarchia védelmének jegyében működik.
BODOR Azanyját!
(Tus)
DÓZSA Miazisten ott már megint?! (Csönd) Ezek úgy politizálnak ott a ketrecben, mint valami kabinettirodában.
SZENTGYÖRGYI (Claudia elé penderülve) Kegyelmes grófnő! Egressy Béni barátommal és Petőfi Sándorkával tudnám csak állapotunkat lefösteni: (Énekli) „Ereszkedik le a felhő, hull a fára őszi eső...” Kész! Nem sírunk. Ne ereszkedjék felhő: az ég szakadjon ránk, akkor sem sírunk. Börtöntitkokat fogok elárulni.
TÖBBEN Ilyen nincs, hogy börtön! Fogvatartási hely van. Államtitok. A börtönélet: államtitok.
SZENTGYÖRGYI Párdon! Én nem tettem le a titoktartási esküt.
NEUMANN Bírósági ülnök, mint magam is, nem piszkolhat a saját ülnöki fészkébe, kegyelmes asszonyom, de ilyen abszurdumot! a törvényesített paranoiának egy ilyen rettegéssel hízlalt kacsacsőrű emlősét látni – hihetetlenség! Tessék elképzelni: az elítélt megfogadja... (Kacag)... fölesküszik a szentháromságra... Atyára, Fiúra satöbbi... hogy az égadta világon senkinek el nem árulja, el nem fecsegi... (Kacagás)... hétpecsétes lakat alatt fogja tartani a titkot, miszerint... (Kacag)... miszerint őt... őt magát felakasztották... (Kacag)... szitává lőtték... (Kacag)... kerékbe törték... felnégyelték... És ezt titkolni kell neki. (Kacag és tikog)
CLAUDIA Jöjjön, doktor, ne tikogjon! (Hátbaüti. Csönd)
SZENTGYÖRGYI Én láttam és hallgattam a hajnali derengésben Bodor testvérünk ugató madarát.
PÉ VENCZEL Milyen volt?
SZENTGYÖRGYI Madárformája volt! De nem! Hanem inkább... Mint egy deszkaládikó, aminek nyaka nőtt... (Kuncogás) De mégsem! Hanem inkább koporsó kürtővel... (Nevetés) Bár ez is hozzávetőleges! Hoppá! Heuréka! Tudjátok, milyen volt? Olyan volt, mint amikor tüsszenteni akar az ember, és nem sikerül neki. Ilyen volt!
MIKES És mit tüsszentett...? Azaz mit énekelt?
BODOR Nem énekelt. Ugatott.
DÓZSA Mit ugatott?
BODOR Van kutyád?
DÓZSA Magyar vizsla.
BODOR Mit ugat?
DÓZSA Engem például, örömében, amikor meglát.
BODOR Az egy oligofrén kutya. Az én madaram ilyet nem csinálna. Már ha nem lopták volna el a smasszerek.
NÉMETH Ugató madár! Éneklő kutya! Kacsacsőrű emlős! Mi történik egy normális agyban, amikor efféléket koncipiál? (Nevetés)
NEUMANN Komplexus! Egy bizonyos alkotási komplexus, ne firtassuk. (Nevetés)
DÓZSA (látván Bodor ingerültségét) Gádzsók! A nyomomba! (Énekel, a zenészek kísérik) „Ugat a kutyám, a Rajna,/ Jön a szeretőm, a barna/ Ha barna is...”
BODOR (öklével az asztalra csap) De firtassuk csak! Mert alkotási komplexus a keresztanyátok kecskebukás ördögűzése nehéznyavalyával komplikálva. Az én madaram azt ugatta, amit a ti szátokból is hallott a börtönudvaron. Nincs fületek hozzá? (Némán, elképedten bámulnak rá. Claudia könyörgő tekintetére szelíd hangon folytatja) De hadd mondom el nekik! Azon az őszi éjszakán, amikor a madarat juharfából kifaragtam, és amikor már-már a lélegzetét is hallottam, veszettül ugató kutyák vágódtak neki a börtöncella ablakrácsainak. Úgy láttam, az égből potyognak azok a kutyák! Ne guvadjon a szemetek! nem háborodtam meg! Akkor sem! Hanem hosszú időbe tellett, amíg káprázatomból magamhoz térve megpillantottam az égen vonuló vadludakat. Azok vonultak délnek és ugattak, uraim, vakkantottak szabályszerűleg, ahogyan annak a napnak a hajnalán már az én juharfamadaram is ugatni kezdett. Boldog mélakórban, csöndes lojalitásban öregedő nemes gyülekezet: a szátok sarkán vigyorgó, csúfondáros mosolyt nem veszem rossz néven tőletek. Nehéz nektek megérteni a vonuló vadludak égi ugatását. Nekem se volt könnyű, mert csak akkor kezdtem igazi értelme szerint érzékelni a világot és benne magamat: a tizenhetes számú rabot, aki hat hónapja várta már a szebeni katonai törvényszék ítéletét, aztán az utolsó vacsorát a siralomházban, meg a hajnali kivégzést, reménye szerint golyóval, sok-sok fényes lövedékkel a szívében. Golyóban reménykedtem, mert egész testem remegni kezdett, valahányszor a bitó s a kötél eszembe jutott. Bevallom, reszkettem, a fogam is vacogott... hadd kérdezzem hát tőletek: ilyenkor nem ugat a madár?
NEUMANN De!
BODOR Hanyatló reménnyel már, Claudiát vártam, akár egy fölmentő sereget. Claudia helyett pedig szív küldte, könnyű kis csomag érkezett számomra hőn szeretett városomból, a kötélkorszak prosperáló kötélverőinek ajándéka! Derék honfitársaim, kényes nyakamra való tekintettel és együttérzésből kötelet küldtek nekem, a hóhér kötelénél puhábbat, selymesebbet... méltóztassatok megtekinteni! (Zsebéből előveszi a hóhérkötelet, és annak hurkát a nyakába veti) Egy álomszerű, közös fellobbanás után ugye, milyen példátlan újból a magyar összefogás?! Hát ne ugasson akkor az a madár? (Mikes elé lép) Főügyész úr! Szíveskedjél e finom anyagot önkezeddel meggusztálni. Ne félj tőle! Nem tekeredik a nyakadra! Ezzel ugye már gyönyörűség az akasztás?
MIKES De kérlek...!
BODOR Be kár! be kár! Nem sikerült! Ez a csodálatos asszony elrontotta az ünnepeteket... egy újabb hűségnyilatkozat hóhéros alkalmát... (A kötelet Mikes nyakába veti) Be csodálatos inkarnáció!
MIKES Miért vagy igazságtalan velem? És velünk?
PÉ VENCZEL Mindannyiunkkal!
BODOR Ítéleteitek zárómondatát figyeljétek megvalósultan, oly formában, ahogyan igazságos ajkaidról, Mikes Mihály, két magas hangzó szárnyán kö-tél- tovaröppenve direkt a delikvens nyakába szakad! Ott – azaz itt és ilyenformán materializálódik (Rángatja) – méltoztatol érzékelni?
MIKES Ez, kérlek, dehonesztáló!
BODOR Úgy van! Minden kötél minden embernek a nyakában dehonesztáló. Ezért kérdem: ilyenkor nem ugat a madár?
PÉ VENCZEL Ne játssz velünk!
BODOR (a kötelet Pé nyakába veti) Főbíró úr! Engem nem vitt el az ördög, de mivé lett az ország? Kertjeinkben muskotályfürtök helyett sírbogarak és pondrók csüngenek a szőlővesszőkön! Bujdosó magyarok fölött hollók kerengenek a postaréti bitók közelében. A szemünkre, húsunkra várnak, friss eledelre. Főbíró uram, ha már így megkrétázott bennünket a halál: nem ugat a madár?
PÉ VENCZEL Elismerem, de hagyd abba!
BODOR (Németh nyakában a kötél) Táblaelnök uram! A ránk úszult nemzetiségek a szabadságharc frontjai mögött asszonyokat, gyerekeket és aggokat mészároltak le s égettek meg elevenen a rájuk gyújtott templomokban. Hát amikor földi hajlékait az Úristen maga sem védelmezi: nem ugat a madár? Nem csahol az égen a vadlúd? A pacsirta? Nem ugat az egész kusza hétszentséges világ?
NÉMETH Eszelős kérdések!
BODOR (Dózsát is elkapva) Talpig gyászba roskadt országot faggattok arról, hogy mit ugat a madár? Ezer évig rakta fészkét, hullatta vérét a Kárpátok karéjában, és íme, leverte, talán örökre már a túlerő – ti meg azt kérditek: mit ugat a madár? Ti nem vagytok idevalósiak? Átutazóban vagytok boldogabb országok felé? (A kötelet rángatva) Nektek csak boldogan énekel és vidáman fütyül? Nem ugat a madár?
NÉMETH Könyörgök! Sorstársaid vagyunk!
BODOR Akkor miért nem ugat nektek is a madár?
NÉMETH Ne gyalázz bennünket!
BODOR Miért nincs szamárfületek bár egy lezuhanó élet hangjait meghallani?!
CLAUDIA Elég! Csillapodj, kedvesem! Nem ők az ellenségeink!
PÉ VENCZEL Ez már vért kíván!
BODOR Se jaj, se baj, se romlás? Egyedül a magángyarapodás? A süket isteneteket is hiába kérdem: nem ugat a madár?
CLAUDIA Elég volt! (Lefogja) Imádkozva kérlek! Csillapodj, kedvesem.
BODOR Mondd meg, Claudia, hová valósiak ezek, hogy ilyeneket kérdeznek tőlem? Mit ugat a madár? Mit énekel a kutya és a kacsacsőrű emlős?!
CLAUDIA Kérem, ne haragudjanak rá! Aki nem érti meg őt: vegye magára az ő börtönemlékeinek súlyát. Drága, jó uram, csillapodj már, ülj vissza mellém!
BODOR Leverték már a fészket, és talán örök időkre megsemmisítették, és ott borong a tébolydában Széchenyi, és elborult elmével is többet lát nálunknál...
CLAUDIA Senkit se mérjünk az ő mértékével!
BODOR Előre látta mindazt, ami megesett velünk, és ez csak kezdete a végnek, a felnégyeltetésnek.
CLAUDIA Nyugodj meg, drága jó emberem! – az ugató madár elnémult már, és a te szabadságodban úgy szólaljon meg minden... a reménység is, ahogyan azt ketten megálmodtuk...
BODOR Istenem, úristenem... amikor egyszerre szólalt meg itt Magyarországnak minden harangja... Minden beolvasztott harangja a hajdani hazának!
CLAUDIA Felejtsd el mindazt, ami történt, ami volt...
BODOR Magyarország harangjait?
CLAUDIA A lelkedre szakadt iszonyatokat! Mert aki nem felejt, elpusztul! Nem érted? Elpusztul!
BODOR Majd élnek a kövek és a gutgesinnt magyarok...
CLAUDIA Ha nem felejtesz, megsemmisülsz vagy megsemmisítenek!
BODOR Halálunk az emlékezet... Pusztulásunk a felejtés.
CLAUDIA Ide azt az átkozott kötelet! (Elszedi Némethtől) Nyissatok ablakot! El! Ki vele! Ki innen az ugató madárral, a szívet roncsoló beszéddel! Zene szóljon itt, nem ugató madár! (Dózsa intésére a cigányok játszani kezdenek. „Vásárhelyi halastó...” Claudia halkan énekelve vigasztalja Bodort. Az urak döbbenten hallgatnak) Beleestünk lovastól, kocsistól... Ezen gondolkozzál!
CLAUDIA Jaj Istenem, ki vesz ki, hej de ki vesz ki? Bántani senki nem akart, ne haragudj hát senkire. (Bodor megértő bólintása) Sajnál-e még engemet valaki? Nem hullatunk befelé sem könnyet, Bodor úr! Megtaláltam az elveszett rézsarkantyút! Eredj rózsám, keresd meg, sej haj, keresd meg, ha megleled, pengesd meg, pengesd meg. Hát nem ezzel bíztál meg? Vásárhelyi kertek alá nem azért küldted a rózsádat? Nem azért küldtél engemet? Én édes jó uram és Jóistenem!
(Függöny)
(Folytatjuk)


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék