Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1990. február, I. évfolyam, 2. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Lászlóffy Csaba

Lászlóffy Csaba
Koponya-elégia

Üzent a fakó napfelkelte – hozhat-e
feltámadást?
Tűz és vas villanásai, régmúlt
tusák kényszerű fonákja: fényt elnyelő,
kimerítő kis háborgásaink, ó! megkeseredett
esténkben, mint horrorfilmben látott végtag,
ijesztően és fojtogatón nyúl ki felénk egy
füstkar, hogy áthatoljon rajtunk, s egy eszelős
távoli hang a kiáshatatlan kard után kiáltoz.
Lepillantsz a gőzölgő, mély üregbe, és szédülés
fog el: a moccanatlan harci mének heréi
rothadt almák lettek. Az is lehet, hogy csak a
déli maradék párolog előtted: „Mindenkinek
kizárólag csakis a saját levesébe szabad... beleköpni”

Sohasem késő virágágyásokra gereblyélni
a félelmet nem ismerő, porhanyó földet katasztró-
fák szakadékai felett (persze, ha vannak gyökerek);
füvészkönyvből keresem ki az áldást vagy legalább a
biztató jóslatot, hangom ráolvasásként döngicsél
a kékes derengésben: most, most tárul föl, feleim,
mit el nem vehetnek tőlünk, a megnevezhetetlen!

Sírás hallatszik, vagy szél nyikorog a sövényen túl,
a kiürített telek felől? Már csak kölcsön adott
könyveimet várom vissza, s agyam rapszodikus
ráncaiban, mint patina alatt, még tompán sajog
egy-egy betemetett barátság. Szinte elkallódtam
az őszi délutánban: a nap nem sütött már, csak egy papír
sárkány süvített el fölöttem, úgy tett, mintha
nem ismert volna fel. A nosztalgia, mint hűtő-
szekrénybe zárt fenyőrigó, már nem is vergődik, véresre
fázta és félte magát. Érintsd meg vállamat, ha
megint rosszat álmodnék, hogy legalább a paplan
hullámai alatt el ne ragadjanak magukkal a farsangi
maszkok. Történhet-e valami még (lessük az ajtón
felhangzó kopogtatást, ha nem is bajvívók, csak
békétlenkedő beavatottak és diszkréten tova-
suhanók dobogását) – ha jólesett
a szelet kenyér, mivel áltathatjuk még magunkat?
Ereklyéinken hamisan rezdül a fény a piaci
mérlegen; mint kofa ravasz képén a pír, a falánkság:
Nélkületek sütöm meg pecsenyémet!

Az ablakon túl, az ajtó előtt vérehulló
emberi koponyákra les a némán settenkedő
idő; jaj, csak bábu ne légy az ezredfordulón!
félezer évvel korábbról – már rég szétverték volt
akkoriban Mátyás fekete seregét – ezt olvasom (rád):
„ebben a történelmi szakaszban a hősök mérete,
jelleme, sorsa nagyjából ilyen volt.” Igen, ilyen!

1988. október 13.


Freskó virágvasárnap

Székely Jánosnak

Rövid volt? Hosszú?
(akár egy zongorafutam) – – –
érzem esendőségem,
ma mégse riassz föl, Uram!

Nyújtózkodik a csont,
a föld, az álom...
Add a kezed, rajta könny és viasz
alvadt – általa hátha megtalálom,
mit belém oltottál
és e világba.

A napban állok; nélkülem a fény
üres.
Nincs árnya.

*

Virágvasárnap, enyhe és borús,
sok rettenetes éjszaka után;
van-e még űrből üzenő titok
fájóbban ragyogó, mint te, hazám?!

Onnan indultunk el valamikor
(tudván, a kert fölött az ég vigyáz):
virágágyások, szőlőlugasok
barikádjain túlról, s jött a ház,

a tűzhely lángja, hajlék illata,
tejesbögre s üst, miben szilvaíz

rotyog, s jöttek ferde szilvaszemek,
bennük rejtelmek, hamvas álmok is.

Szélben dagadó ágynemű s vasalt
ing (amíg élsz, s amíg élek csupán),
s egy kancsó vöröslő szőlőleve,
ha megszomjaznánk vacsora után.

Esendőségem gyümölcse, Uram,
rég beérett volt – telik az idő! –,
tetőre érvén már nem képzeleg
a lélek: tudja, nincs is pihenő,

csak ereszkedő várja – meredek?
vagy gyöngéd lejtő? szinte egyremegy.
Megérkezni?... Itt minden úgy fogad,
mint megüvegesedett rémület

a nyúl szemében. Sehova-világ!
Békében is csak csontváz-légiók,
érzem, sajgom csontok lombozatát.
Ki adja vissza a dombhajlatok

nyugalmát, a búza-bizakodás
óráit? Hol az összetartozó
tetőcserepek biztonsága, jaj?
Terhe alatt a hangya: már a szó

morzsájától is roskadsz, roskadok;
mint gyilkos után, nézed küszöböd,
a lesúrolhatatlan foltokat,
amit a kétely hagy maga mögött.

Mégis! Ilyen virágvasárnapon
gyűlölt, gyászos maszkot viselni vétek –
úgysem hizlalsz egy asztalnál velem,
ne félj, sem kísértetet, sem heréket!

1989. március 19.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék