Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2002. június, XIII. évfolyam, 6. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


William Shakespeare
János király

Dráma öt felvonásban

Fordította JÁNOSHÁZY GYÖRGY

SZEMÉLYEK:
János, angol király
Eleonóra királyné, anyja
Lady Falconbridge
Fülöp, a Fattyú, később Sir Richard Plantagenet lovag, I.
(Oroszlánszívű) Richárd király törvénytelen fia a Ladytől
Robert Falconbridge, a Lady törvényes fia
James Gurney, kísérője
Blanka, spanyol királylány, János király unokahúga
Henrik herceg, János király fia
Hubert, János király híve
Salisbury grófja
Pembroke grófja
Essex grófja
Lord Bigot
Fülöp, francia király
Lajos dauphin, fia
Artúr, bretagne-i herceg, János király unokaöccse
Lady Constance, anyja
Ausztria hercege (Limoges)
Châtillon, francia követ Angliában
Melun gróf
Angers-i polgár
Pandolf bíboros, pápai legátus
Pomfreti Péter, próféta
Heraldok, Hóhérok, Futárok, Seriff
Lordok, katonák, kísérők

ELSŐ FELVONÁS
1. szín

[Northampton. Trónterem a palotában]

(Harsonák.) Jön János király, Eleonóra királyné, valamint Pembroke, Essex és Salisbury grófjai; velük jön Châtillon francia követ

JÁNOS KIRÁLY Szólj: mit kíván a francia király?
CHÂTILLON Királyom illő módon üdvözöltet,
És üzenetét küldi általam
A kölcsönvett felségnek Angliában.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Kölcsönvett felség? No, ez furcsa kezdet!
JÁNOS KIRÁLY Csitt, jó anyám, halljuk a követet.
CHÂTILLON Megboldogult Gottfréd bátyád fia,
Plantagenet Artúr jogán s nevében
Fülöp király törvény szerint igényli
E szép szigetet minden birtokával,
Mint Írország, Poitou, Anjou, Touraine, Maine,
És felszólít, hogy tedd le kardodat,
Mellyel e földek jogcímét bitorlod,
És add hatalmadat Artúr kezébe,
Aki öcséd és törvényes királyod.
JÁNOS KIRÁLY De mi történik, ha elutasítjuk?
CHÂTILLON Kegyetlen, véres háború, erővel
Szerzett jogot erővel nyerni vissza.
JÁNOS KIRÁLY Had küzd meg itt a haddal, vér a vérrel,
Erő erővel – ez a válaszunk.
CHÂTILLON Vedd hát királyom hadüzenetét:
Idáig terjed meghatalmazásom.
JÁNOS KIRÁLY Vidd az enyémet is; térj vissza békén.
Villámként érj a frank király elé,
Mert míg jelentenéd, már ott leszek,
Hallhatjátok, hogy ágyúm mennydörög.
Eredj! Te légy haragunk harsonája,
Balsorsotok sötét előjele.
Kapjon tisztes kíséretet; legyen
Gondod rá, Pembroke. – Jó utat, Châtillon.
Châtillon és Pembroke el
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Látod, fiam? Hányszor mondtam neked,
Hogy e becsvágyó Constance nem nyugodhat,
Amíg fel nem gyújt országot-világot
Fiának és pártjának érdekében!
Könnyű lett volna kis kedveskedéssel
Elébe menni s elsimítni azt,
Mit két királyság hadereje szörnyű
Vérontás árán fog eldönteni.
JÁNOS KIRÁLY A birtok és jog egyaránt miénk.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ A birtok sokkal inkább, mint a jog,
Másként rosszul járnál te is, meg én is;
Füledbe súgom, amit mond eszem,
Te halljad csak s az ég, más senki sem.
Jön egy Seriff (és valamit súg Essexnek)
ESSEX Uram király, egy falusi viszály vár
ítéletedre, furcsábbat nem is
Hallottam még. Előállítsam őket?
JÁNOS KIRÁLY Hadd jöjjenek. – (Seriffel)
Az apátságok és kolostorok
Fedezik a hadjáratot.
Jön Robert Falconbridge és Fülöp, a Fattyú (a Seriffel)
Kik vagytok?
FATTYÚ Én hű jobbágyod, Northampton megyéből
Való nemes, ha jól tudom, ama
Robert Falconbridge nagyobbik fia,
Aki az Oroszlánszívű kezéből
A csatatéren nyert lovagi rangot.
JÁNOS KIRÁLY És te ki vagy?
FALCONBRIDGE A Falconbridge fia s örököse.
JÁNOS KIRÁLY Ő az idősebb, s te az örökös?
Nem egy anyátok van minden bizonnyal.
FATTYÚ De egy anyánk, királyom, tudja ezt
Mindenki, sőt úgy vélem, egy apánk is.
Ám hogy mi az igazság, azt csupán
Az égtől tudhatnád meg és anyámtól.
Én kétkedem, mint más emberfia.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Pimasz fickó, megszégyeníted ezzel
Anyádat, a becsületébe gázolsz!
FATTYÚ Én, asszonyom? Nekem nem érdekem.
Az öcsém hangoztatja ezt, nem én:
Ha sikerül bebizonyítani,
Évente jó ötszáz fontból kitúr.
Ég óvja anyám hírét s földemet!
JÁNOS KIRÁLY Bamba legény ez. – Ám ha ő az ifjabb,
Miért igényli örökségedet?
FATTYÚ Tudom is én, csak kell neki a föld,
Hát egyre csúfolt, hogy fattyú vagyok.
Hogy oly törvényesen fogantam-e,
Mint ő, vagy sem, anyámnak lelke rajta;
De éppoly jól fogantam, annyi szent,
Jeles tag volt, amely fáradt velem:
Hasonlítsd össze arcunkat, s itéld meg.
Ha vén Sir Róbert nemzett engem, őt is,
S apjára ütött itt ez a fiú,
Hálát adok az égnek, hogy a vén
Sir Róbert képét mégsem hordom én.
JÁNOS KIRÁLY Egy félkótyát küldött reánk az ég!
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Az Oroszlánszívű vonása arcán;
Ahogy beszél, az is hozzá hasonlít.
Nem ismersz-é fiam némely jelére
Ebben a vaskos, termetes alakban?
JÁNOS KIRÁLY Minden vonását jól szemügyre vettem:
Richárdot látom bennük.
(Robert Falconbridge-hez) Szólj, legény:
Mi sarkall, hogy bátyád földjét igényeld?
FATTYÚ Hogy ilyen nyúzott képű, mint apám!
Sovány pofához kéne a kövér föld,
Garas helyett ötszáz font minden évben.
FALCONBRIDGE Kegyes királyom, amíg élt apám,
Szolgálatokra sokszor kérte bátyád...
FATTYÚ Így nem kapod meg a földemet, öcskös.
Azt mondd, hogyan szolgálta őt anyám.
FALCONBRIDGE Egy alkalommal követségbe küldte,
Hogy német földön fontos ügyeket
Tárgyaljon meg a császárral nevében.
Távollétével élt is a király,
A házában mulatta az időt,
Szégyellem elbeszélni, hogy mivel.
De így igaz: sok-sok mérföldnyi tenger
És part feküdt apám s anyám között,
Amint apám szavaiból tudom,
Mikor e peckes úr itt megfogant.
Halálos ágyán végrendeletéül
Rám hagyta földjét, s azzal ment a sírba:
Nem tőle van anyámnak e fia;
Ha mégis tőle volna tán, tizennégy
Héttel idő előtt pottyant világra.
Add meg, királyom, ami az enyém:
Apám földjét, amint apám akarta.
JÁNOS KIRÁLY Fickó, a bátyád törvényes fiú.
Nász után szülte asszonya apádnak,
És hogyha hűtlen volt, ő rajta szárad;
Megeshetik ez bármely férfival,
Aki megnősül. No, és hogyha bátyám,
Ki e fiúval fáradott szerinted,
Magának kérte volna őt apádtól?
Az üszőjétől lett borjat, barátom,
Apád mindenképp megtarthatta volna,
Meg ám. Amint, ha fia volna is,
Bátyám nem kapta volna meg, apád sem
Zárhatta ki, bár nem övé. Tehát:
Apád örököst nyert anyám fiától,
Így apád földje az örökösé.
FALCONBRIDGE És nincs ereje végrendeletének,
Hogy kitagadja e kakukkfiókát?
FATTYÚ Nincs több ereje kitagadni, öcskös,
Mint nemzeni volt kedve, gondolom.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Mi tetszik inkább: Falconbridge legyél,
S öcséd módjára élvezd birtokod,
Vagy az Oroszlánszívű hős fia,
A magad ura, ha földé nem is?
FATTYÚ Madame, ha öcsém viselné a képem,
S én az övét, Sir Róberthez hasonlót:
Ha lábam csak kóró, karom tömött
Kígyóbőr volna, és oly satnya arcom,
Hogy rózsát tűzni sem mernék fülemhez,
Nehogy azt mondják: „Né, háromfityinges”,
És ehhez egy országot örökölnék,
Inkább itt verjen gyökeret a lábam.
Ilyen pofáért egy göröngy se kell:
Sir Róbert nem leszek, nem érdekel.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Tetszel nekem. Nem próbálnál szerencsét,
S jönnél velem, rá hagyva birtokod?
Harcos vagyok, s frank földre készülök.
FATTYÚ Öcsém, vigyed a földet; én megyek.
Ma ötszáz fontot kapsz a képedér’;
Ha árulnád, még öt garast sem ér. –
Madame, híven követlek a halálba.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ No, nem, inkább előttem érj oda.
FATTYÚ Nálunk a főbbet engedik előre.
JÁNOS KIRÁLY Mi a neved?
FATTYÚ Fülöp, királyom: Sir Róbert nejének
Elsőszülött fia vagyok, a vénebb.
JÁNOS KIRÁLY Viseld annak nevét, kinek alakját.
Fülöp, térdelj le, s kelj fel mint nagyobb:
Lovaggá üti a Fattyút
Most Sir Richárd vagy és Plantagenet.
FATTYÚ Öcsém anyáról, nyújtsd a jobbodat.
Apám rangot, tiéd csak földet ad.
Áldott a perc, mikor nemzettek, és e
Vén Sir Róbertnek nem volt benne része.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Egy Plantagenet így gondolkozik!
Hívj nagyanyádnak, az vagyok, Richárd.
FATTYÚ Véletlenül, nem jog szerint; de számít?
Az efféléhez minek is a jog:
Ablakfülkében űzik hangtalan;
Ki nappal nem mer, éjjel kódorog,
De bármiképpen lett, van, ami van.
Távol a cél? Mindegy, csak eltaláld.
Én én vagyok, akárki is csinált.
JÁNOS KIRÁLY Menj, Falconbridge: egy nincstelen lovag,
Amint kívántad, néked földet ad. –
Anyám, Richárd, fel, sürget az idő:
Frankhonba indulunk, most ez a fő.
FATTYÚ Agyő. Szerencse kísérjen, öcsém,
Te fogantál becsületben, nem én.
Mind el a Fattyú kivételével
Ma rangosabb vagyok egy bakarasszal,
De sok-sok bakarasz földdel szegényebb.
Úrnővé tehetek most bármi Jankát.
„Jó’stét, Richárd úr!” – „Adj’Isten, legény”,
S ha Györgynek hívják, Pálnak szólítom:
Újdonsült rang felejt minden nevet,
Túlzott nyájasság észben tartani
Új helyzetemben. Úri utazó
Ül fogpiszkálójával asztalomnál,
S ha lovag-gyomromat már teletömtem,
Csak szívom a fogam és faggatom
Finom vendégemet: „Ó, kedves úr,’
Kezdek csevegni könyökömre dőlve,
„Bátorkodom megkérni...” Ez a Kérdés,
És mint a kátéban, jön rá a Válasz:
„Uram”, így búg, „rendelkezzék velem,
Parancsoljon, szolgálatára állok.”
„Nem, édes úr, én önnek”, így a Kérdés,
S még azt sem tudja Válasz, mit akar
Kérdés, csak bókra bók között folyik
A szó az Alpokról, Apenninekről,
A Pireneusokról és a Póról,
S a szalmacséplés eltart estebédig.
De ez az úri társaság, ez illik
A magamfajta felkapaszkodóhoz;
Mert korcsszülötte az csupán korának,
Akin nem látszik a kifinomultság.
Már rajtam akár látható, akár nem,
És nem is csak szokásban, öltözetben,
Megjelenésben és viselkedésben:
Egész valómban – édes, édes, édes
Mérget csöppentek én a kor fogára;
Bár nincs szándékomban megcsalni senkit,
Eltanulom, hogy ne csalódjam én se:
Előbbre visz emelkedésem útján:
Jön Lady Falconbridge és James Gurney
De ki rohan úgy lovaglóruhában?
Egy postás-asszony? Nincsen férje tán,
Ki fújhatná a kürtöt is előtte?
De hisz’ anyám az! Jó asszony, mi baj?
Mi kerget ide ily lélekszakadva?
LADY FALCONBRIDGE Hol van hitvány öcséd? Hol a gazember,
Ki meghurcolja becsületemet?
FATTYÚ Róbert öcsém, vén Sir Róbert fia?
Az óriás, a nagyerejü Colbrand?
Őt keresed: a Sir Róbert fiát?
LADY FALCONBRIDGE Az ő fiát, neveletlen kölyök.
A Sir Róbert fiát. Mért öl a csúfság?
A Sir Róbert fia, mint jó magad.
FATTYÚ James Gurney, egy kicsit magunkra hagynál?
GURNEY Megyek, Fülöp.
FATTYÚ Túl sok most itt a fül, James.
Hagyjuk; később megtudsz majd többet is.
James Gurney el
Nem Sir Róbert fia vagyok, anyám.
Nagypénteken is megehette volna
A részét bennem, meg sem szege böjtjét.
Képes lett volna engem nemzeni
Egy Sir Róbert? No, nem, ismerjük el:
Látjuk, mit fabrikált. Így hát, anyám,
E tagokat kinek köszönhetem?
Mert Sir Róbert ily lábat nem csinált.
LADY FALCONBRIDGE Hát összefogtál te is az öcséddel,
Bár érdekedben állna védned engem?
Mit csúfolkodsz, idétlen lókötő?
FATTYÚ Lovag, anyám, lovag, mint Basilisco!
Rang van e vállon, lovaggá ütöttek.
De nem vagyok a Sir Róbert fia.
Sir Róbertről lemondtam; birtokom,
Nevem, törvényes voltom odalett.
Nos, jó anyám, mondd meg: ki az apám;
Szép szál legény, mi? Ki vele, anyám!
LADY FALCONBRIDGE Hát elveted a Falconbridge nevet?
FATTYÚ Tiszta szívemből, mint az ördögöt.
LADY FALCONBRIDGE Oroszlánszívű Richárd volt apád.
Engedve hosszú, heves ostromának,
A hitvesi ágyban kapott helyet.
Botlásomat ne rója fel az ég!
Így fogantál, egy édes pillanatban,
Mikor a tisztességemet feladtam.
FATTYÚ Ha újra kellene ma nemzeni,
Biz’én most sem kívánnék jobb apát.
Vannak bocsánatos bűnök a földön,
Mint a tiéd: vétked nem esztelenség.
Ezt követelte adóként szerelme,
Hát oda kellett adnod szíved annak,
Kinek dühével, roppant erejével
Nem küzdhetett meg a bőszült oroszlán,
Királyi szívét nem menthette tőle.
Ki oroszlánoktól rabolt szivet,
Nőét is megkaphatta. Ily apáért
Csak köszönetet mondhatok, anyám.
Ha valakinek kifogása volna,
Lekergetem lelkét a mély pokolba.
No, jöjj, ismerd meg az atyafiságom,
Ok megmondják: bűn az lett volna csak,
Ha nem hagyod, hogy Richárd megcsináljon.
Ki bűnnek mondja, mind hazug alak.
Mindketten el


MÁSODIK FELVONÁS
1. szín

(Harsonák.) Angers előtt (egyik ajtón) jön Fülöp, francia király, Lajos
dauphin, Lady Constance és Artúr, Bretagne hercege, katonákkal; (a másik ajtón) Ausztria hercege oroszlánirhában, katonákkal

(FÜLÖP KIRÁLY) Angers előtt köszöntlek, Ausztria. –
Richárd, ki vérbeli elődöd, Artúr,
Ki az oroszlánból kitépte szívét
S szent háborút vívott Palesztinában,
E herceg által szállt korán a sírba.
Hogy az utódot kárpótolja érte,
S mert hathatósan kértük, idejött,
És zászlót bont most éretted, fiú,
Hogy megbüntesse a bitorkodásért
Elfajzott bátyád, angliai Jánost.
Szeresd, öleld meg, mondj istenhozottat.
ARTHUR (Ausztriához) Isten bocsássa meg Richárd halálát,
Ha életet adsz öccsének, sereg
Szárnyát feszítve jogai fölé.
Erőtlen a kéz, mellyel üdvözöllek,
De szívem tele tiszta szeretettel.
Isten hozott Angers kapuihoz.
(FÜLÖP KIRÁLY) Nemes fiú. Ki ne védné jogod?
AUSZTRIA (megcsókolja Artúrt)
Legyen a csókom arcodon pecsétje
Annak, amit szeretetem fogad:
Hogy innen addig nem térek haza,
Míg Angers s ami frank földön megillet,
A fehér arcú, sápadt parttal együtt,
Mely tenger bőgő árját visszarúgva
Határt von a szigetlakók köré,
A hullámok övezte Anglia,
A vízfalú erődítmény, a biztos
Menedékhely külső hatalmak ellen,
A Nyugat e legtávolibb zuga
Mint királyának nem hódol meg. Addig
Nem gondolok haza, csatázom érted.
CONSTANCE Vedd anyja, az özvegy köszönetét,
Amíg karod neki is oly erőt ad,
Hogy szereteted többel viszonozza.
AUSZTRIA Az ég áldása lesz azon, ki kardját
Igaz s jótékony harcban vonja ki.
FÜLÖP KIRÁLZ Dologra! Vegyük célba ágyúinkkal
E dacoskodó város homlokát.
Hívjatok össze a had nagyjait,
Módoljanak ki okos terveket.
Királyi tagjaink most itt nyugosznak,
Míg frank vérben gázolnak a piacra,
Mert elfoglaljuk azt e fiúnak.
CONSTANCE Várd meg, mily válasszal jön a követ,
Ne szennyezd vérrel kardod hebehurgyán.
Châtillon tán békén elhozza azt,
Mit haddal akarunk itt megszerezni,
És bánni fogunk minden cseppnyi vért,
Mit ontott a forró fejű sietség.
Jön Châtillon
FÜLÖP KIRÁLY Mily csoda, lady: alighogy kimondtad,
Megérkezett a követünk, Châtillon. –
Mit szól az angol, nos, számolj be gyorsan,
Lásd, tétlen várunk. Châtillon, beszélj!
CHÂTILLON E hitvány ostromot hagyd abba nyomban,
Serkentsd nagyobb munkára a hadat.
Kéréseden úgy felbőszült az angol,
Hogy fegyvert öltött. Nem fújt kedvező szél,
Ki kellett várnom, így ideje volt
És partra is szállt, mire ideértem.
Csapatai most erre tartanak:
Erős had, harcos kedvű katonák.
Vele együtt jön az anyakirályné,
Egy gyilkolásra bujtó fúria,
A spanyol Blanka, ennek unokája,
Egy fattya is a néhai királynak,
S az országból begyűlt izgága népség,
Heves vérű, szilaj önkéntesek,
Nő-ábrázattal és sárkányepével;
Eladták minden vagyonukat otthon,
Hátukon hordják örökségüket,
Hogy a szerencse adjon új vagyont.
Gátlástalan lelkek különb csapatja,
Mint az, amely angol zászló alatt jött,
Dagadó áron nem úszott soha,
Hogy vészt hozzon a keresztény világra.
Dobszó
Goromba dobjaik nem engedik,
Hogy többet mondjak. Itt vannak közel;
Készüljetek tárgyalni vagy csatázni.
FÜLÖP KIRÁLY Milyen váratlan egy hadjárat ez!
AUSZTRIA Legyen mégoly váratlan is, csak annál
Elszántabbak leszünk a védelemre:
A bátorságot növeli a szükség.
Csak jöjjenek, mi készen várjuk őket.
(Menetben) jön János, angol király, a Fattyú, Eleonóra királyné, Blanka és
Pembroke grófja katonákkal
JÁNOS KIRÁLY Béke a franciának, hogyha békén
Beléphetünk öröklött városunkba.
Másként vérezhet, s égre száll a béke,
Míg Isten zord eszközeként letörjük
A gőgöt, amely békéjét elűzi.
FÜLÖP KIRÁLY Béke az angolnak, ha Angliába
Tér meg hadával, hogy békében éljen.
Szeretjük Angliát, kedvét keresve
Ma fegyverek súlyától izzadunk.
Úgy kéne, hogy te végezd ezt a munkát,
De te csak úgy szereted Angliát,
Hogy kisemmizted törvényes királyát,
Az utódlás sorát megszakítottad,
Eloroztad az országot, s a szűzi
Korona tisztességét megraboltad.
(Artúrra mutat)
Nézd: Gottfréd bátyád arcát láthatod.
E szem, e homlok az övé lehetne,
E kivonatban mindaz benne van,
Ami Gottfréddal meghalt, és belőle
Az idő vaskos kötetet csinál.
Bátyád volt Gottfréd, és ez a fia.
Anglia Gottfréd jussa volt, s ez itt
Gottfréd édes fia. Az Istenért,
Hogy is nevezhetnek téged királynak,
Míg élő vértől lüktet e halánték,
Melynek bitorlott koronád kijár?
JÁNOS KIRÁLY Ugyan ki adott meghatalmazást,
Hogy megfeleltess állításaidra?
FÜLÖP KIRÁLY A mennyei nagy bíró, aki arra
Eszmélted hatalmasok szívét,
Hogy meglássák a jog szennyfoltjait.
Ő állított őrként e fiú mellé,
Meghagyva, hogy vétked szemedre vessem,
És ő segít, hogy megbüntesselek.
JÁNOS KIRÁLY Túl magas állást bitorolsz, király.
FÜLÖP KIRÁLY Csak hogy lesújtsam onnan a bitorlót.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Kit nevezel bitorlónak, te frank?
CONSTANCE Én felelek rá: bitorló fiad.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Arcátlan nő! Fattyad legyen király,
Hogy királynőként űzd az eszedet.
CONSTANCE Az én ágyam is volt oly hű fiadhoz,
Mint a tiéd férjedhez; e fiú
Hasonlóbb apjához, Gottfrédhoz arcban,
Mint erkölcsben te s János, aki rád üt:
Eső a vízre, anyjára az ördög.
Az én fiam fattyú? Lelkemre mondom,
Az apja nem fogant ily tiszta ágyban.
Nem is lehet, ha te voltál az anyja.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ (Artúrhoz) Jó anyukád mocskolja ám apádat.
CONSTANCE (Artúrhoz) Jó nagymamád téged mocskolna be.
AUSZTRIA Csend!
FATTYÚ A bohóc kér szót!
AUSZTRIA Ez ki az ördög?
FATTYÚ Az, aki ördögöt játszik veled, sir,
Ha egyedül lel a bőröddel egyszer.
A nyúl vagy, mely a közmondás szerint
Bátran megtépi a döglött oroszlánt.
Ha elkaplak, megfüstölöm a bundád,
Meg ám, de még hogy, nézheted, fiú.
BLANKA Ahhoz talál oroszlán köntöse,
Ki oroszlánról maga húzta le!
FATTYÚ Oly tetszetősen fest ennek a hátán,
Mint szamárháton a nagy Herkules.
Én leveszem a terhed, buta állat,
Vagy megraklak, hogy elreped a vállad.
AUSZTRIA Ki ez a vállrepesztő, hogy fülünket
Megsüketíti szóáradatával? –
Fülöp király, döntsd el, mi a teendő.
(FÜLÖP KIRÁLY) Nők és félkótyák, elég volt a szóból. –
János király, vitánk summája ez:
Az angol s ír földet, Anjout, Touraine-t, Maine-t
Követelem tőled Artúr jogán.
Lemondasz róluk, s leteszed a fegyvert?
JÁNOS KIRÁLY Csak életemmel. Dacolok, Fülöp. –
Bretagne-i Artúr, add magad kezemre,
És többet kaphatsz tőlem szeretetből,
Mint néked a frank gyáva keze nyerhet.
Fogadj szót.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ (Artúrhoz) Gyere nagymamához, édes!
CONSTANCE (Artúrhoz) Menj, édes, menj csak nagymamához, édes.
Adj országot neki, s a nagymama
Ad érte cseresznyét, szilvát, fügét.
Jó nagymamád, bizony.
ARTÚR Anyám, elég.
Bár feküdnék már sírban, föld alatt!
Nem érdemes miattam így civódni. Sír
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Szégyenbe hozza anyja, sír szegény.
CONSTANCE Ha hozza, ha nem, te szégyelld magad!
Nagyanyja durvasága, nem az anyja
Facsar megindító gyöngyöt szeméből,
Mit dús ajándékul fogad az ég:
E kristálycseppektől megvesztegetve
Igazához és bosszúhoz segíti.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Ég és föld torz megcsúfolója, te!
CONSTANCE Ég és föld torz bemocskolója, te!
Annak ne mondj. Te bitorlod fiaddal
E kijátszott fiú minden jogát
És birtokát. Nagyobb fiad fia,
A szerencsétlensége csak te vagy.
Vétkeidért lakol szegény gyerek:
Egész súlyával nyomja őt a törvény,
Hisz másodíziglen utódod,
Még bűntermő méhed gyümölcse ő.
JÁNOS KIRÁLY Eszeveszett, hallgass!
CONSTANCE Még egy szavam van:
Nemcsak megszenvedi nagyanyja bűnét:
Isten csapása lett nagyanyja s bűne
E távoli sarjon, kit érte ver
És ővele; bűne, hogy árt neki,
S ezzel világgá is kiáltja bűnét;
E gyermek bűnhődik meg mindenért,
Mind ő miatta. Hogy gebedne meg!
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Házsártos némber, végrendeletet
Mutathatok, mely fiadat kizárja.
CONSTANCE Ki kétli? Aljas végrendeletet,
Gonosz nagyanya végrendeletét!
FÜLÖP KIRÁLY Csend! Hallgass már, vagy vess nyelvedre féket.
Nem illik hozzánk minden bárdolatlan
Feleselésre visszavágni. –
Szóljon a kürt, idézze a falakra
Angers lakóit. Nyilatkozzanak:
Artúr jogát vallják, vagy Jánosét.
Kürtszó. Egy Polgár áll ki a falra
POLGÁR Ki szólított bennünket e falakra?
FÜLÖP KIRÁLY Frankhon királya, az angol nevében.
JÁNOS KIRÁLY Saját nevében az angol király.
Angers-iek, kedvelt alattvalóim...
FÜLÖP KIRÁLY Angers-iek, Artúr alattvalói,
Kürtünk szíves beszélgetésre hívott...
JÁNOS KIRÁLY Érettünk; így előbb miénk a szó.
E hadak, melyek frank zászló alatt
Vonultak a város szeme elé,
Rombolni jöttek, és pusztítani.
Az ágyúk gyomra tele vad haraggal,
És felkészítve várják, hogy kiköpjék
Érc gyűlöletüket falaitokra;
Mi véres ostromhoz kell, franciák
Egész hadászata itt van a város
Szeme, hunyorgó kapui előtt;
Ha nem jövünk mi, az alvó kövek,
Melyek szoros övként fognak körül,
Amint rendeltetésük megkívánja,
Azóta kipattantak volna már
Mészágyukból, tágas rést nyitva, hogy
Véres had törjön békés álmotokra.
De mert mi, törvényes királyotok,
Sok üggyel-bajjal, fárasztó menetben
Ellenhadat hoztunk, hogy e veszélyben
A város arcát karcolás se érje,
A döbbent francia tárgyalna már,
Nem lődöz tűz burkolta vasgolyókkal,
Hogy a falak láztól remegjenek,
Csak füstbe csomagolt, nyugodt szavakkal,
Hogy hitszegésre bírja fületek.
Jó polgárok, így higgyetek neki,
S bocsássatok be, mert királyotok,
A sietős, nagy úttól elcsigázva,
Falaitok közt vágyik megpihenni.
FÜLÖP KIRÁLY Kettőnknek majd együtt feleljetek.
Kézen fogja Artúrt
Jobb kézről, mellyel védni tartozom
Jogát, amint ezt szentül megfogadtam,
Itt áll ez ez ifjú Plantagenet,
Az előttem szólt bátyjának fia,
Jogos királya neki s mindenének.
Eltaposták jogát, ezért tapossuk
Hadi menetben ezt a: zöld gyepet;
Addig vagyunk csak ellenségetek,
Amíg a buzgó vendégszeretet
Kényszere hajt, hogy e kisemmizett
Gyereknek a jóvátételt kivívjuk.
Hódoljatok hát illő tisztelettel
E hercegnek, amint megilleti,
S mint szörnyű medve, ha szájkosarat kap,
Hadunk is felhagy minden támadással,
Agyúink az égbolt sebezhetetlen
Felhőire fecsérlik mérgüket,
S mi áldások közt, békén elvonulva,
Nem csorbult karddal, be nem vert sisakkal
Visszük haza a forró, drága vért,
Mit harcban itt készültünk ontani,
S nyugton maradtok asszonnyal, gyerekkel.
Ha elvetnétek tán ajánlatunkat,
E vénhedt falak nem rejthetnek el
Halálhozó követeink elől,
Tanyázzanak bár durva gyűrüjükben
Az angolok egész haderejükkel.
Elismer hát urának ez a város
Annak nevében, akiért kihívtunk,
Vagy adjuk meg a harci jelt dühünknek,
S vérben gázolva jussunk birtokunkhoz?
POLGÁR Valljuk, hogy urunk az angol király.
Jogán s érette védjük ezt a várost.
JÁNOS KIRÁLY Nos, itt van a király, bocsássatok be.
POLGÁR Azt nem lehet: Aki bebizonyítja,
Hogy ő a király, annak engedünk.
Addig kapuink zárva bárkinek.
JÁNOS KIRÁLY Nem bizonyítja angol koronánk?
Ha nem elég, hoztam tanúkat is:
Angol földünkről ím harmincezer szív...
FATTYÚ (félre) Fattyak satöbbi.
JÁNOS KIRÁLY Jogunkat életével igazolja.
FÜLÖP KIRÁLY Megannyi s oly nemes vér, mint azok...
FATTYÚ (félre) Fattyak szintúgy.
FÜLÖP KIRÁLY Áll szemben, hogy igényét megtagadja.
POLGÁR Amíg eldől, kinek joga erősebb,
Mi fenntartjuk számára a jogot.
JÁNOS KIRÁLY Isten bocsásson meg minden léleknek,
Ki, mielőtt leszáll az esti harmat,
Örök honába költözik e rémes
Per folytán, hogy ki országunk királya.
FÜLÖP KIRÁLY Ámen, ámen. Gyerünk, fegyverre! Lóra!
FATTYÚ Szent György, ki sárkányt öltél, és azóta
Kocsmaajtón ülöd meg a lovat,
Taníts harcolni. (Ausztriához) Volnék csak odúdban
A nőstényeddel, biz’ ökörfejet
Tennék az oroszlánbőrödre, hékás,
Szörnyszülött lennél.
AUSZTRIA Hallgass már, elég!
FATTYÚ Reszkessetek, mert bömböl az oroszlán!
JÁNOS KIRÁLY Gyerünk a síkra, legelőnyösebben
Ott állíthatjuk föl ezredeinket.
FATTYÚ Siessünk hát, válasszunk jó helyet.
FÜLÖP KIRÁLY Legyen; a többit állítsd csatarendbe
A másik halmon. Isten és jogunk!
János király és Fülöp király hadaikkal (más-más irányban) el.
A Polgár a falon marad
(Harsonák.) Összecsapások után (egyik ajtón) Francia Herold jön
(kürtössel) a kapuhoz
FRANCIA HEROLD Angers lakói, nyissatok kaput
Artúr bretagne-i hercegnek, aki
Francia kézzel sok könnyhullatásra
Adott okot ma az angol anyáknak,
Kiknek fia vérben hever a földön;
Sok özvegy férje a fakó rögöt
Öleli dermedten, elnyúlva rajta;
Kis veszteségek árán győzelem
Virít a frankok táncos lobogóin,
Mik diadalmasan kibontva jönnek,
Hogy bevonulva, Artúrt kikiáltsák
Angol királlyá és királyotokká.
Jön (a másik ajtón) az Angol Herold kürtössel
ANGOL HEROLD Örülj, Angers, zúgjon minden harang!
Királyotok, János angol király,
E forró és gonosz nap hőse jön.
Ezüstös csillogású fegyverét
Francia vérrel aranyozva hozza.
De tolldíszt sem tűztek angol sisakra,
Mit francia pika vert volna le;
Azok kezében térnek meg a zászlók,
Kik kibontották őket induláskor,
És mint jókedvű vadászok csapatja
Jön lelkes angol seregünk, leölt
Ellenség vérétől bíbor kezekkel.
Engedjetek utat a győzteseknek.
(POLGÁR) Heroldok, jól láthattuk tornyainkból
Eleitől végig, mindkét sereg
Hogy’ támadott és hátrált, nem ítélte
Az éles szem se jobbnak ezt vagy azt.
Véren vért vettek, csapáson csapást,
Erő erővel küzdött, dac a daccal.
Egyformák, és egyformán is szeretjük.
Egyik legyen nagyobb. Míg ily egyenlők,
Mindkettőé a város, s egyiké sem.
Egyik ajtón jön János király, a Fattyú, Eleonóra királyné és
katonákkal; a másik ajtón Fülöp király, Lajos dauphin
Ausztria hercege katonákkal
JÁNOS KIRÁLY Van még fölösleges véred, király?
Mondd, dagadjon tovább jogunk folyója?
Hogy útjában felingerelte gátad,
Kicsap szokott medréből és elönti
Zavaros árral partjaidat is,
Ha nem hagyod, hogy ezüst habjai
Eljussanak békén az óceánba.
FÜLÖP KIRÁLY Angol, egy cseppel sem maradt e forró
Harcban több véred, mint a franciának;
Még több elfolyt. E kézre esküszöm,
Mely itt kormányoz, míg ellát az ég:
Jó fegyverünket mielőtt letennők,
Téged teszünk le, akire emeltük,
Vagy a holtakhoz egy királyt adunk,
A harcban felkoncoltak lajstromát
Felékesítve egy király nevével.
FATTYÚ Hű, felség, mily toronymagasra röppensz,
Ha begerjed sűrű királyi véred!
A Halál acéllal bélelte ínyét,
Katonák kardja benne az agyar,
S lakmározik most, emberhúst zabál,
Míg vég nélkül civódnak a királyok.
Mért áll döbbenten két királyi had?
Gyerünk pusztítni! Ki a vérmezőre,
Ti, oly egyformák, tűz bujtotta lelkek!
Egyik romlása békét hoz a másik
Számára; addig kard, vér és halál!
JÁNOS KIRÁLY Kinek a pártján áll tehát a város?
FÜLÖP KIRÁLY Jó polgárok, ki a királyotok?
(POLGÁR) Az angol király – csak tudnánk, ki az.
FÜLÖP KIRÁLY Mibennünk lásd: mi védjük itt jogát.
JÁNOS KIRÁLY Inkább bennünk: magunk követeként,
A magunk képében jöttünk ide,
Magunk ura, Angers, és a tiétek.
(POLGÁR) Tagadja ezt egy minálunk nagyobb,
S míg ez vitás, előbbi kételyünket
Elzárjuk jó, erős kapunk mögé;
A félelem a királyunk, amíg
Meg nem szabadít tőle egy király.
FATTYÚ Csúfolkodnak velünk e bugrisok,
Király urak: biztos bástyákban ülve,
Mint színházban, ásítva mutogatnak
A sok törekedésre és halálra.
Kérlek, hallgasson rám felségetek.
Mint Jeruzsálem lázadói tették,
Béküljetek ki és közös erővel
Zúdítsatok rájuk minden csapást.
Keletről francia, nyugatról angol
Lőjön rá torkig töltött ágyúval,
Míg lélekrázó hangja e pimasz
Város kőbordáit földig dörögte.
Én addig mind lőném e rossz gebéket,
Amíg a védtelen falrombolástól
Oly csupaszok már, mint a puszta lég.
Aztán az egyesült hadak, az összevegyült zászlók szétválhatnak megint,
Arc arcnak, penge pengének feszülve.
Egy pillanatban a Szerencse majd
Egyik párton kijelöli kegyeltjét,
Kinek a napot ajándékul adja,
S fényes győzelmet csókol homlokára.
Hogy ízlik vad tanácsom, fejedelmek?
Érzitek benne a fondorlatot?
JÁNOS KIRÁLY Az égre, mely fejünk fölé borul,
Nekem tetszik. – Összefogunk-e hát,
Földig romboljuk együtt ezt az Angers-t,
Aztán megküzdünk, hogy ki a királya?
FATTYÚ (Fülöp királyhoz) Ha van benned királyi indulat,
És szintúgy sért ez a pökhendi város,
Fordítsd e szemtelen falak felé
Ágyúid torkát, úgy, amint mi tesszük,
S ha lerontottuk már a föld színéig,
Szabdaljuk egymást, verjük szájba, orrba,
Döfjük s kergessük mennybe vagy pokolba.
FÜLÖP KIRÁLY Legyen. – Te hol akarsz támadni, mondd.
JÁNOS KIRÁLY Mi nyugatról küldjük a romlást
A vár szivébe.
AUSZTRIA Én északról.
FÜLÖP KIRÁLY Mi dél felől hullatjuk mennydörögve
A városfalra golyózáporunkat.
FATTYÚ (János királyhoz) Bölcs taktika! A tervet jól szövik:
Osztrákok, frankok így egymást lövik.
Uszítom őket: – Rajta, rajta, gyertek!
(POLGÁR) Egy szót még, várjatok egy árva percet,
S békét mutatok, szép arcú frigyet.
Kard, seb nélkül nyerjétek meg a várost;
Kíméljetek meg annyi életet,
Hogy ágyban haljanak, ne harcmezőn.
Hallgassatok meg, kérlek, nagy királyok.
JÁNOS KIRÁLY Beszélj tovább csak, végighallgatunk.
(POLGÁR) János király kishúga ez a Blanka,
Spanyol királylány. Ám tekintsetek
Lajos dauphin korára és e szűzre.
Ha szépségért jár sóvár szerelem,
Hol találhatna szebbet, mint e Blanka?
Ha hűségért jár buzgó szerelem,
Hol találhat tisztábbat, mint e Blanka?
Ha rangért jár becsvágyó szerelem,
Van-e előkelőbb vér, mint e Blanka?
Amint ő szép, előkelő, erényes,
Az ifjú dauphin is tökéletes,
Csak abban nem, hogy ő nem ez a lány;
A lányból sem hiányzik semmi más,
Ha ez hiány, csak az, hogy nem Lajos.
Egy boldog ember fele a dauphin,
Egy ilyen szűz teheti csak egésszé;
A lány is szép, de csonka műremek,
Lajossal együtt lesz hiánytalan.
Ha egyesül két ily ezüst patak,
Dicsőséget hoz partjaira is,
S ti lesztek a két part, mely közrefog
Két egybeömlött vízfolyást, királyok,
Ha e királyi sarjak egybekelnek.
E nász jobban hat bármily ágyunál
Kapunk zárára: hogyha létrejön,
Gyorsabban nyitjuk tágra a bejárat
Kaputorkát, mint puskapor tehetné,
S jöhettek. Ám ha elmarad a frigy,
A háborgó tenger nem oly süket,
Oroszlán oly bátor, a hegy, a szikla
Oly érzéketlen, öldöklő dühében
Még a Halál sem oly kérlelhetetlen,
Mint városunk védői.
FATTYÚ (félre) Ez a védő
A Halál rothadt csontvázát kirázza
Rongyaiból. Nagy, lepcses száj, amely
Halált, hegyet, sziklát, tengert okád,
Üvöltő oroszlánról úgy beszél,
Mint süldőlányka a kölyökkutyáról.
Miféle pattantyús porontya ez?
Csupa ágyú, tűz, füst, hetvenkedés;
A nyelvével úgy döngeti fülünket,
Mint holmi fütykössel, minden szavával
Nagyobbat üt, mint egy francia ökle.
Szavakkal el nem vertek így, mióta
Öcsém apját papának szólítottam.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ (félre János királyhoz)
Állj rá, fiam, üsd nyélbe ezt a nászt,
És adj bőséges hozományt húgunkkal:
É csomóval úgy hozzákötheted
Bizonytalan jogod a koronához,
Hogy nincs Nap, mely az éretlen kölyök
Rügyét hasas gyümölccsé érleli.
Úgy tűnik, hajlik rá a francia;
Nézd, hogy’ sugdosnak. Verjed a vasat,
Amíg lelkükben még kitart a kedv,
Másként a sok kérés, szánalom, önvád
Fuvallatától olvadt buzgalom
Kihűl és megfagy, az lesz, ami volt.
(POLGÁR) Miért, hogy egyik felség sem felel
A megszorult város javaslatára?
FÜLÖP KIRÁLY Angol király, ki elsőnek beszéltél
E városhoz, elsőnek válaszolj.
JÁNOS KIRÁLY Ha fejedelmi fiad, a dauphin,
E szépség könyvében szerelmet olvas,
A hozománya királynői lesz,
Mert Anjou, Maine, Poitou, a szép Touraine,
S a most ostromlott városon kívül
Ami a tenger innenső felén
Méltóságunkra s koronánkra néz,
Nászágyát aranyozza, s gazdagítja
Címben, rangban, pompában, fényűzésben,
Amint szépségre, vérre, jó modorra
Nincs királylány, akivel föl nem ér.
FÜLÖP KIRÁLY Mit szólsz, fiú? Nézz jól a lány szemébe.
LAJOS DAUPHIN Nézek, uram, s csodát, nem, a csodánál
Csodásabb képet láthatok a mélyén:
A magam árnya tölti be szemét,
Mely bárha puszta árnya csak fiadnak,
Ott nap lesz és árnyat csinál fiadból.
Bevallom, nem szerettem önmagam,
Míg most föl nem fedeztem önmagam
Szeme megszépítő lapjára vonva.
Sugdosódik Blankával
FATTYÚ (félre)
Szeme megszépítő lapjára vonva,
Felvarrva egy morcos homlokredőre,
Négy felé vágva szívében – kimondja:
Szerelem árulója ő, nem őre.
Be kár, hogy az, kinek ily lány kijár,
Hogy vonja, varrja, vágja: egy szamár.
BLANKA (Lajos dauphinhez) Azt akarom, amit bátyám akar.
Ha lát valamit benned, ami tetszik,
Azt, amit lát és tetszésére van,
Könnyen változtatom akaratommá;
De ha kívánod, hogy nevén nevezzem:
Szerelemmé is erőltethetem.
Nem hízelgek azzal neked, uram,
Hogy benned minden szerelemre méltó,
Csak annyit: bárha maga a kajánság
Volna a bírád, nem látok tebenned
Semmit, amit gyűlölni kellene.
JÁNOS KIRÁLY Mit mond az ifjú pár? Mit szólsz, hugom?
BLANKA Hogy tisztelettel kell követnem azt,
Mit bölcsességedben kiszabsz elém.
JÁNOS KIRÁLY Dauphin, tudod szeretni ezt a lányt?
LAJOS DAUPHIN Azt kérdezd, hogy tudom-e nem szeretni,
Mert máris tiszta szívből szeretem.
JÁNOS KIRÁLY Akkor hát Volquessent, Maine-t és Touraine-t,
Poitout és Anjout, ez öt tartományt
Adom vele, és hozzá ráadásul
Harmincezer márkát, jó angol érmét.
Fülöp király, ha tetszik ez a frigy,
Mondd, hogy fiad s menyed fogjon kezet.
FÜLÖP KIRÁLY Kedvünkre van. – Nos, mátkák, kézbe kéz!
AUSZTRIA S ajak ajakra! Jól emlékezem:
Ezt tettem én is eljegyzésemen.
(Lajos dauphin és Blanka kézen fogja és megcsókolja egymást)
FÜLÖP KIRÁLY Angers jó népe, nyisd meg a kaput
Azoknak, kik között békét szereztél;
Miasszonyunk kápolnájában itt
Nyomban megtartjuk ezt az esküvőt. –
De Lady Constance nincsen itt közöttünk?
(Félre) Nincs hát; nehéz lett volna összeütni
Az ő jelenlétében ezt a nászt.
(Fennhangon) Hol van fiával? Tudja valaki?
LAJOS DAUPHIN Felséged sátrában búsul s dühöng.
FÜLÖP KIRÁLY No, persze, ez a frigy, mit összehoztunk,
Nem is nagyon gyógyítja bánatát. –
Angol testvérem, hogy’ csitítjuk el
Az özvegyet? Jogát jöttünk kivívni,
De Isten tudja, hogy’, más lett belőle,
Saját javunkra.
JÁNOS KIRÁLY Kárpótoljuk érte.
Richmond grófjává, Bretagne hercegévé
Tesszük meg Artúrt, és e szép, e gazdag
Város urává. Jöjjön Lady Constance.
Gyors futár menjen érte s hívja meg
Nászünnepünkre. Nagyon bízom abban:
Ha vágyát így nem is töltjük be színig,
Kiengeszteljük némi szín alatt,
S lármázásának véget vethetünk.
Siessünk most, bár készületlenül,
Amily gyorsan lehet, az ünnepélyre.
(Harsonák.) Mind el a Fattyú kivételével
FATTYÚ Bolond világ! Bolond, bolond királyok!
Hogy elüsse jogától az egészhez,
Artúrnak is részt ad belőle János;
S a lelkiismeret vértezte frank,
Kit irgalom hozott a harcmezőre
Mint Isten katonáját, ama szándékKiforgató, ravasz ördögre hallgat,
Aki beveri a hűség fejét,
Naponta esküt szeg, s mindenkit átver:
Királyt, koldust, vént, ifjat és szüzet,
Ha nincsen is más veszteni valója,
Csak a „szűz” név, ő ebből is kifosztja;
E simaképű úr, a csiklandó önérdek,
Az önérdek, világunk buktatója,
Mely arra lett, hogy nyílegyenesen,
Nyílegyenes talajon járja útját,
Amíg a rossz felé húzó haszonvágy,
E mozgató erő, a nyers önérdek,
El nem fordítja őt minden igaztól,
Céltól, pályától, szándéktól, iránytól;
E buktató, az önérdek, e piszkos
Kerítő, e varázsszó fogta be
Az állhatatlan francia szemét,
Beszélte le a tervbe vett segélyről,
A tisztességes, elszánt háborúról
Egy aljas és hitvány békekötésért.
De mért ócsárlom az önérdeket?
Tán mert nekem sosem kedveskedett –
Nem mintha összeszorítnám kezem,
Ha angyalképű pénz ütné a markom:
Kezem, melyet nem ért még ily kísértés,
Mint koldus csepüli a gazdagot.
Koldus vagyok, és csepülöm tehát,
Nincs más bűn, csak ha valaki gazdag.
Ha gazdag leszek majd, a jeligém:
Nincs más bűn, csak ha valaki szegény.
Ha hitszegők lesznek királyok érted,
Jöjj, légy az uram, és imádlak, érdek! El.

2. szín

[Ugyanott. A francia király sátra]

Jön Lady Constance, Artúr, bretagne-i herceg, és Salisbury grófja.

CONSTANCE (Salisburyhez) Hát nászra mentek? Békét kötni mentek?
Álnok vér násza! Barátkozni mentek?
Lajosé Blanka, s annyi tartományt kap
A lány? Rosszul hallottad, félreérted.
Az nem lehet, te mondod csak, hogy így van.
Nem bízom, nem, nem bízhatom szavadban:
Nem több, csak egy közrendű emberé.
Higgy nekem, ember, nem hiszek neked:
Egy király esküje szól ellene.
De megbüntetlek az ijesztgetésért:
Beteg vagyok, hajlok a félelemre,
Sok bajtól sújtva, tele félelemmel,
Kitéve özvegyként a félelemnek,
Erre születtem mint nő: félelemre,
S bevalljad bár, hogy mindez tréfa volt,
Felzaklatott lelkem nem nyughatik,
Egész áldott nap borzong és remeg.
De mit jelent, hogy rázod a fejed?
Mért nézel ily szomorúan fiamra?
Miért szorítod kezedet szívedre?
Mért van szemedben ez a panaszos csepp,
Mint ha partjára buggyan a folyó?
E bús jelek erősítik szavad?
Szólj még egyszer – ne mondj el újra mindent,
Csak egyetlen szót: hogy igaz-e mindez.
SALISBURY Oly szentigaz, amily hamisak ők,
Kik okai annak, hogy ily igaz.
CONSTANCE Ha megtanítsz, hogy higgyem el e bút,
Tanítsd a bút is, hogy öljön meg engem;
Tudat és élet csapjon össze úgy,
Mint elkeseredett vívók dühe,
Kik elhullnak, meghalnak párbajukban.
Lajosé Blanka! (Artúrhoz) Hát te hol maradsz?
Frank és angol barát! – Mi lesz belőlem?
(Salisburyhez) Eredj innen, nem bírlak látni sem,
Utálatossá tettek híreid.
SALISBURY De, édes asszonyom, mióta vétek
Elmondani, mit más valaki vétett?
CONSTANCE Oly undok önmagában ez a vétek,
Hogy aki mondja, vétkes már az is.
ARTÚR Kérlek, anyám, könyörgök, légy nyugodt.
CONSTANCE Ha te, ki erre kérsz, rút béka volnál,
Rémítő szörny, méhemnek szégyene,
Csupa májfolt és rejtett, ronda bélyeg,
Nyomorék, bamba, görbe, sanda, furcsa,
Ocsmány hegekkel, szemsértő jegyekkel,
Akkor nem bánnám, nyugodt is lehetnék,
Mert nem szerethetnélek, te se volnál
Fényes nevedre, koronára méltó.
Csakhogy te szép vagy, Természet s Szerencse
Szövetkezett, hogy majd naggyá tegyen.
Természet adta liliomodat,
S e félig nyílt rózsát. De a Szerencse
Fondorlatos, színt váltott, elhagyott,
Most János bátyáddal hűtlenkedik;
Arany keze a franciát befonta,
És megtiporva a felségjogot,
Kerítőjükké vált a frank király.
Ő a kerítő a Szerencse s János,
A szajha és a bitorló között.
(Salisburyhez) Nem hitszegő a francia király?
Etesd mérges szavakkal, vagy eredj,
Hagyd egyedül búmat, mit egyedül
Kell elviselnem.
SALISBURY Megbocsáss, madame,
De nem mehetek vissza nélküled.
CONSTANCE Mehetsz, és kell: én nem megyek veled.
Búmat most büszkeségre tanítom,
Mert büszke a bú, meggörnyed a bús.
Leül a földre
Most bánatom trónjához gyűljenek
Mind a királyok; oly nagy ez a bánat,
Hogy a roppant föld bírja el csupán.
Itt ülök bánatommal, s arra várok:
Hódoljanak trónomnak a királyok. (Salisbury és Artúr el)


HARMADIK FELVONÁS

1. szín

(Harsonák.) Jön János király és Fülöp király (kézenfogva), Lajos dauphin és Blanka (mint felesége), Eleonóra királyné, a Fattyú és Ausztria hercege

FÜLÖP KIRÁLY (Blankához) Úgy van, lányom; ezt az áldott napot
Mindig megüljük Frankhonban ezentúl.
A dicső Nap, hogy ezt megünnepelje,
Megáll útjában, s mint egy alkimista,
A göröngyös, silány földet sugárzó,
Pompás szemével szépen csillogó
Arannyá változtatja. Minden évben
Úgy tiszteljük meg ezt mint szent napot.
CONSTANCE (feláll) Gonosz nap ez, nem szent nap, semmiképpen!
Mi érdeme van? Mondd, mit tett e nap,
Hogy a naptári ünnepek közé
Aranybetűkkel kívánod beírni?
Inkább dobnád ki a hétből a szégyen,
Az elnyomás, a hitszegés e napját!
De ha marad, viselős asszonyok
Kérjék Istent, ne ekkor szüljenek,
Nehogy reményeikből szörny legyen;
Hajós ne lássa e napon a zátonyt,
Alku, mit ekkor kötöttek, ne álljon,
Rossz véget érjen, ami ekkor indult,
S üres hazugsággá váljék a hűség.
FÜLÖP KIRÁLY Az égre, lady, nem lehet okod
Átkozni e nap fejleményeit.
Nem adtam zálogul királyi szómat?
CONSTANCE Hamis pénzzel csaltál meg: tetszetős
Király-képedről kiderült a próbán,
Hogy nem ér semmit. Hitszegő vagy, hitszegő.
Azért jöttél, hogy ellenségeim
Vérét ontsd, s most a tieddel vegyíted.
A háború heve és nyers dühe,
Lám, frigybe és festett békébe hűlt,
És elnyomásunk tett reá pecsétet.
Ég, sújts le minden hitszegő királyt!
Egy özvegy jajgat, légy a férjem, Isten!
Ne múljon el ez az istentelen nap
Békében, kelts e hitszegő királyok
Közt napnyugtáig fegyveres viszályt.
Ó, hallgass meg!
AUSZTRIA Békélj meg, asszonyom.
CONSTANCE Nem, béke nincs! A béke harc nekem.
Ó, Limoges, Ausztria, szégyent hozol
Véres bőrödre. Hitvány, gyáva szolga!
Te kicsike vitéz, te nagy gazember,
Az erősebb felén mindig erős,
Szerencselovag, nem harcolsz soha,
Csak ha szeszélyes úrnőd is jelen van,
Hogy támogasson. Hitszegő te is,
A nagyhoz dörgölőzöl. Mily bolond vagy,
Mily sült bolond: hősködni, esküdözni
Az igazamra! Hidegvérü szolga,
Nem mennydörögtél tán a pártomon,
S kértél mint lovagom: Bízzam magam
Erődre, szerencsédre, csillagodra?
És most átállsz az ellenségeimhez?
Oroszlánbőr van rajtad! Vesd le, szégyen!
Akassz borjúbőrt gyáva tagjaidra!
AUSZTRIA Hogyha ezt férfi mondaná nekem!
FATTYÚ Akassz borjúbőrt gyáva tagjaidra.
AUSZTRIA Ne mondj ilyet, gazember, mert megöllek!
FATTYÚ Akassz borjúbőrt gyáva tagjaidra.
JÁNOS KIRÁLY (a Fattyúhoz) Hagyd abba! Megfeledkezel magadról.
Jön Pandolf bíboros
FÜLÖP KIRÁLY Itt jön a pápa szent legátusa.
PANDOLF Ég felkent helytartói, üdvözöllek. –
János király, hozzád jöttem követként.
A szép Milánó bíborosa, Pandolf,
Mint Ince pápa meghatalmazottja,
Az ő nevében kérdem nyomatékkal:
Mért rugdalózol konokul anyánk,
A szentegyház ellen, s zárod ki durva
Erővel Stephen Langtont, Canterbury
Választott érsekét a székhelyéből?
Ezt kérdem, amint mondtam, szentatyánk,
Az Ince pápa nevében. Felelj!
JÁNOS KIRÁLY Van földi név, mellyel jogos a felkent
Király szabad lelkét kérdőre vonni?
Nem is találhatsz, bíboros, nevet,
Mely oly érdemtelen és képtelen
Válaszra bírni engem, mint a pápa.
Ezt mondd neki, és annyit még az angol
Király részéről, hogy sehol olasz pap
Nem szed dézsmát s adót birtokainkon;
Isten után a legfőbbek vagyunk,
S a fő hatalmat magunk biztosítjuk
Magunknak ott, ahol uralkodunk,
Bárki halandó segítsége nélkül.
Ezt mondd a pápának: nem illeti
Hódolatunk őt s bitorolt hatalmát.
FÜLÖP KIRÁLY Testvérem, káromlás, amit beszélsz.
JÁNOS KIRÁLY Téged s a többi keresztény királyt
Kedvére rángat e tolakodó pap,
Féltek átkától, mely megváltható,
Hitvány arany, salak, szemét fejében
Bocsánatot is árul ez az ember,
Ki a magéét adja ezzel el;
Bár benneteket mind kedvére rángat,
És tömitek javakkal ezt a kóklert,
Én fittyet hányok a pápára, s minden
Barátját ellenségemnek tekintem.
PANDOLF Úgy hát a rám ruházott hatalommal
Megátkozlak s egyházunkból kivetlek;
Áldott legyen, ki hűségesküjét,
Mit ily eretneknek tett, visszavonja,
És dicsőség övezze a kezet,
Szentek közé iktassák, úgy imádják
Azt, aki bárhogy, bármily titkos úton
Kioltja gyűlölt életed.
CONSTANCE Ó, Róma,
Hadd átkozhassam én is veled együtt!
Jó bíboros atyám, mondd rá az áment
Átkomra, mert nincs nyelv, mely ennyi joggal
Átkozná, ha ily sérelem nem érte.
PANDOLF Átkomra törvény van s megbízatás.
CONSTANCE Enyémre is. Ha nem tehet a törvény
Igazságot, ne tiltsa bár a sértést.
Törvény nem adhat országot fiamnak,
Mert egy kézben van az ország s a törvény.
Mivel a törvény maga sérelem,
Hogy tilthatná meg nyelvemnek az átkot?
PANDOLF Fülöp király, ne vonj magadra átkot,
Ereszd el e fő eretnek kezét,
S a francia hadat zúdítsd reá,
Ha Rómának nem adja meg magát.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Sápadsz, Fülöp? Ne húzd el a kezed.
CONSTANCE (János királyhoz) Vigyázz, ördög, megbánja még a frank,
Elhúzza a kezét, s lelket veszítsz.
AUSZTRIA Fülöp király, hallgass a bíborosra.
FATTYÚ És akasszon magára borjúbőrt.
AUSZTRIA Te himpellér, most zsebre vágom ezt,
Mert...
FATTYÚ Nadrágodban van legjobb helye.
JÁNOS KIRÁLY Fülöp, mit válaszolsz a bíborosnak?
CONSTANCE Mi mást mondhatna, mint a bíboros?
LAJOS DAUPHIN Gondold meg jól, apám, mily nagy különbség
Fejedre vonni Róma súlyos átkát,
Vagy felszínes barátságot veszítni.
Válaszd a könnyebbet.
BLANKA S az Róma átka.
CONSTANCE Csak tarts ki, Lajos: az ördög kísért meg
Egy betöretlen asszony képiben.
BLANKA Nem azért beszél így, mert így hiszi,
Csupán szükségből.
CONSTANCE (Fülöp királyhoz) Ó, de ez a szükség
Csupán azért él, mert a hit halott;
A szükségnek szükségképpen szabálya:
Halálával a hit életre kel.
Nyomd el szükségem, felbuzog a hit;
Karold fel szükségem, a hit hanyatlik.
JÁNOS KIRÁLY Fülöp király megindult, nem felel.
CONSTANCE (Fülöp királyhoz) Indulj meg onnan, és felelj, ahogy kell.
AUSZTRIA Fülöp király, ne késs a felelettel.
FATTYÚ A borjúbőrt, kis mafla, ne feledd el.
FÜLÖP KIRÁLY Zavart vagyok; mit mondjak, nem tudom.
PANDOLF Azt mondd, nem sokkal jobban megzavarna,
Ha megátkozlak és kiközösítlek?
FÜLÖP KIRÁLY Atyám, képzeld magadat a helyembe,
És mondd meg, ugyan mihez kezdenél.
Épp most fonódott össze e királyi
Kéz az enyémmel, épp most egyesült
A lelkünk frigyben, most szövetkezett
Szent fogadással és nagy akarattal;
Csak az imént is hűségeskü volt
A szánkon, béke, szeretet, barátság
A két királyság és kettőnk között,
Pedig kevés idővel azelőtt,
Mely kézmosásra alig volt elég,
Hogy felcsapjunk a béke örömére,
Az Isten tudja, vérontás ecsetje
Mocskolta, mellyel felfortyant királyok
Rémes vitáit festi be a Bosszú.
E vértől frissen megtisztult kezek,
Miket a közös szeretet fog össze,
Vessék el e fogást, e szép köszöntést,
Űzzünk tréfát a hűséggel s az éggel,
Tegyünk úgy, mint a szeszélyes gyerek,
S rántsuk ki a kezünk egymás kezéből,
Szegjünk esküt, s törjünk véres hadakkal
Mosolygó békénk nászágyára most,
Az igazszívűség szép homlokát
Csúfítsuk árulással? Tisztelendő
Atyám, szent férfi, nem kívánhatod.
Gondolj ki, szabj reánk valamilyen
Szelíd parancsot, s örömest teszünk
Kedvedre úgy, hogy barátok maradjunk.
PANDOLF Értelmetlen s hiú bármely parancs,
Ha e barátságot nem rontja le.
Fegyverre, légy az egyház bajnoka,
Vagy egyházunk kimondja rád az átkát,
Anyai átkát lázadó fiára.
Nyelvénél inkább foghatod a kígyót,
Gyilkos mancsánál a dühödt oroszlánt,
Kiéhezett tigrist tépőfogánál,
Mint a kezet, melyet tartasz kezedben.
FÜLÖP KIRÁLY Elvonhatom kezem, esküdt hitem nem.
PANDOLF Úgy hited ellen fordul hát a hit,
Esküd esküddel polgárháborúzik,
Nyelved nyelveddel. Teljesítsd előbb
Az esküt, mit előbb tettél az égnek:
Hogy szentegyházunk bajnoka leszel.
Amit utána esküdtél, magad
Ellen esküdted, és nem tarthatod meg:
Amit hibásan fogadtál meg, azt
Helyesen tenni, éppen nem hiba,
S ha nem teszed meg azt, mi rosszra visz,
Az, hogy nem tetted, jótettel felér.
A téves célt jobb eltéveszteni,
Közvetve így közvetlen jót teszünk;
Hamisságot gyógyíthat a hamisság,
Amint a tüzet hűsíti a tűz
Frissen megégett test ereiben.
Vallás parancsa: tartsd meg esküdet;
De te a vallás ellen tetted esküd,
Te arra esküdsz, ami ellen esküdsz,
Igazadat az eskü bizonyítja –
De esküdet cáfolja az igazság.
Megesküszöl, hogy hitedben kitartsz –
Másképpen csak gúny volna minden eskü –,
De esküd által váltál hitszegővé,
S ha megtartod, még inkább az leszel;
Az első ellen tett későbbi esküd
Nem más, mint szembefordulás magaddal,
S szebb diadalt nem arathatsz soha,
Mint hogyha jobbik énedet e szédült,
Léha kísértés ellen harcra bujtod.
E jobbik énedért imádkozunk,
Ha engeded. Ám tudd meg, hogyha nem,
Átkunk olyan súllyal nehezedik rád,
Hogy le nem rázod többé, és sötét
Terhe alatt pusztulsz kétségbeesve.
AUSZTRIA Ellenkezik! Ellenkezik!
FATTYÚ S miért ne?
Egy borjúbőr nem fogja be a szád?
LAJOS DAUPHIN Apám, fegyverre!
BLANKA Épp az esküvődön?
A vér ellen, amely ma hitvesed?
Holttestek közt tartsuk meg lakodalmunk?
Kürtharsogás, durván döngő dobok
Pokolzaja fesse alá a nászunk?
Letérdel
Férjem, hallgass meg! Jaj, oly nagyon új
Számon a férj szó! Épp ezért a névért,
Melyet sosem vettem nyelvemre eddig,
Lásd, térden állva kérlek, hogy ne fogj
A bátyám ellen fegyvert.
CONSTANCE (letérdel) Térdelésben
Megkérgesedett térden kérlek én is,
Nemes dauphin, te ne másíts azon,
Amit az ég itélt.
BLANKA (Lajos dauphinhez) Most meglátom, szeretsz-e: mi lehet
Számodra több, mint asszonyod neve?
CONSTANCE Ami fenntartja, mint ő tégedet:
A becsület. – Lajos, becsületed!
LAJOS DAUPHIN (Fülöp királyhoz)
Csodálom, hogy felséged ily hideg,
Mikor ilyen súlyos dolgok szorítják.
PANDOLF Kimondom az egyház átkát fejére.
FÜLÖP KIRÁLY Nincs szükség rá. Szakítok Angliával.
(Kivonja kezét a János királyéból. Blanka és Constance feláll)
CONSTANCE A száműzött felség lám visszatért!
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ A francia csalárdság lám kitűnt!
JÁNOS KIRÁLY Megbánod ezt az órát még ez órán.
FATTYÚ Az óraállító, vén sírásó Idő
Akarja? – Jó, megbánod, francia.
BLANKA Vérbe borult a Nap; Isten veled,
Derűs idő! Melyik félen legyek?
Még mindkettőn vagyok, mindkét sereg
A kezét nyújtja, mindkettőt fogom,
S ha szétválnak, kettétépnek dühükben.
Férjem, nem kérhetem győzelmedet. –
Bátyám, imádkoznom kell, hogy veszíts. –
Apám, szerencsét nem kívánhatok. –
Ne teljesüljön vágyad, nagyanyám.
Akárki nyerjen, én csak veszthetek,
Ez biztos, bár le sem folyt még a játék.
LAJOS DAUPHIN Velem tarts, asszony, hogy szerencse várjon.
BLANKA Ahol szerencsém él, ott van halálom.
JÁNOS KIRÁLY (a Fattyúhoz) Öcsém, vond össze a csapatainkat. –
(A Fattyú el)
A harag lángja ég bennem, Fülöp,
Oly izzó düh, hogy rettentő hevét
Nem csillapítja semmi, csak a vér,
Csak francia vér, annak legjava.
FÜLÖP KIRÁLY Dühöd eléget, s hamuvá omolsz,
Mielőtt vérünk oltaná tüzed.
Vigyázz magadra, veszélyben a bőröd.
JÁNOS KIRÁLY Csakúgy, mint a tiéd. – Fegyverre, gyorsan!
Mind el (más-más irányban)


2. szín

[Ugyanott. Térség Angers közelében]
Riadó, összecsapások, visszavonulás.

Jön a Fattyú Ausztria hercegének fejével

FATTYÚ Az életemre, jó forró nap ez:
Egy szárnyas ördög röpköd fenn, s fejünkre
Ontja a vészt. Pihenj itt, Ausztria,
Míg kifújom magam.
Jön János király, Artúr, bretagne-i herceg, és Hubert
JÁNOS KIRÁLY Hubert, vidd a fiút. – Kelj fel, Fülöp!
A sátrunkban lerohanták anyámat,
Attól félek, elfogták.
FATTYÚ Már kivágtam.
Biztos helyen van a felség, ne félj.
Menjünk, uram: egy kis igyekezettel
Jó végre visszük még ma ezt a munkát.
Mind el (János király és a Fattyú egyik ajtón, Hubert és Artúr a másikon)

3. szín

[Ugyanott]

Riadó, összecsapások, visszavonulás. Jön János király, Eleonóra királyné, Artúr, bretagne-i herceg, a Fattyú, Hubert, urak (katonákkal)

JÁNOS KIRÁLY (Eleonóra királynéhoz)
Így lesz; felséged erős őrcsapattal
Visszamarad. (Artúrhoz) Ne búslakodj, rokon:
Jó nagyanyád szeret, bátyád pedig
Olyan lesz hozzád, mint édesapád volt.
ARTÚR Szegény anyámat megöli a bánat.
JÁNOS KIRÁLY (a Fattyúhoz) Öcsém, menj Angliába. Jól siess,
S míg odaérünk, zsugori apátok
Zsákjait rázd ki. Táplálják a béke
Zsíros bordái az éhes hadat.
Az angyalos pénzt hozd ki börtönéből.
Élj megbízásunk minden erejével.
FATTYÚ Harang, szent könyv és gyertya vissza nem tart,
Mikor arany s ezüst kincs hívogat.
Megyek is, felség. – Nagymama, ha egyszer
Rám jön a jámborság, imádkozom majd
Éretted. Addig vedd kézcsókomat.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Isten veled.
JÁNOS KIRÁLY Isten veled, öcsém.
A Fattyú el
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Jöjj, kis rokon, egy szavam volna hozzád.
Félrevonja Artúrt
JÁNOS KIRÁLY Gyere csak, Hubert.
Félrevonja Hubertet
Adósod vagyunk,
Kedves Hubert. De oly lélek lakik
E húsfalak közt, mely elismeri,
S hűségedért kamatostul fizet.
Drága barátom, él önként adott
Esküd e szívben! Ott dédelgetem.
Add a kezed.
Megfogja Hubert kezét
Valamit mondanék,
De keresem hozzá a szavakat.
Az égre, Hubert, szinte restellem már
Említeni, mily becsben tartalak.
HUBERT Felséged elkötelezett magának.
JÁNOS KIRÁLY Barátom, nincsen még okod, hogy ezt mondd,
De lesz; bár vánszorog csak az idő,
Sor kerül rá, hogy jót tegyek veled.
Valamit mondanék – de hagyjuk ezt.
Magasan jár a Nap, és büszke fénye,
Mit a világ gyönyörei kísérnek,
Túl cifra és túlságosan csapongó,
Hogy meghallgasson. De ha gyászharang
Kongatná fel éjfélkor bronzajakkal,
Vasnyelvvel álmos ösvényét az éjnek;
Ha sírkert volna ez a hely, hol állunk,
És téged ezer baj nyomasztana,
Vagy a búkór, ez a mogorva szellem,
Sűrűre főzte volna véredet,
Mely bizseregve futkos az erekben,
Szemünkben bárgyú nevetést fakasztva,
És bamba vidámságra vonva képünk
(Ami tervemhez sehogy sem talál);
Vagy ha láthatnál szem nélkül is engem,
Fül nélkül is hallhatnál, és felelnél
Nyelv nélkül is, pusztán gondolat útján,
Szem, fül, kimondott szó veszélye nélkül:
Akkor, bár ébren őrködik a Nap még,
Szívedbe tölteném a tervemet.
De nem, mégsem teszem – pedig szeretlek,
S szavamra, jól tudom, te is szeretsz.
HUBERT Oly igazán, hogy bármit is parancsolsz,
Ha életembe kerül is talán,
Az égre, megteszem.
JÁNOS KIRÁLY Ó, tudom én!
Jó Hubert, Hubert, Hubert, nézd meg ott
Azt a fiút. Elárulom neked:
Az utamban kígyó ez a fiú,
Bármerre lépjek, mindig ott találom
A lábam előtt. Érted-e, barátom?
Te vagy az őre.
HUBERT És jól meg is őrzöm,
Hogy ne marhassa meg felségedet.
JÁNOS KIRÁLY Halál.
HUBERT Uram!
JÁNOS KIRÁLY Sír.
HUBERT Meghal hát.
JÁNOS KIRÁLY Elég.
Örülni tudnék most. Hubert, szeretlek.
Nem mondom meg, hogy mit szánok neked.
De tartsd észben. (Eleonóra királynéhoz) Madame, Isten veled.
Nyomban átküldőm azt a csapatot.
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ Kísérjen áldásom.
JÁNOS KIRÁLY (Artúrhoz) Most Angliába
Indulsz, öcsém. Hubert lesz a kísérőd,
Ő visel gondot rád. – Calais-ba, hó!
Mind el (Eleonóra királyné kísérettel egyik ajtón, a többiek a másikon)

4. szín

[Ugyanott. A francia király sátra]
Jön Fülöp király, Lajos dauphin, Pandolf bíboros és kísérők

FÜLÖP KIRÁLY Egy bömbölő vihar szétverte és
Egymástól messze hányta a vizen
A romlásra ítélt hajóhadat.
PANDOLF Vigasztalódj: még minden jóra válhat.
FÜLÖP Mi válna jóra ennyi rossz után?
Nem vertek tönkre? Nem veszett el Angers,
Nem fogoly Artúr, halott sok barátunk,
S a véres király minden akadályon
Áttörve nem tért vissza Angliába?
LAJOS DAUPHIN Amit bevett, meg is erősítette.
Ily lázas tempó ily megfontolással,
Ily mértéktartó rend ily durva ügyben,
Példátlan mostanig, Ehhez hasonlót
Hallott-e, olvasott-e valaki?
FÜLÖP KIRÁLY Nem bánnám, hogy az angolt így dicséred,
Csak látnánk példát szégyenünkre is.
Jön Constance megzavarodva, fülére hulló hajjal
Nézd csak, ki jön! Egy lélek sírja ez:
Az örök szellemet egy szomorú
Lehelet gyatra tömlöcébe zárja.
Asszonyom, kérlek, menjünk innen el.
CONSTANCE No lám, a békéd mire juttatott!
FÜLÖP KIRÁLY Tűrj, kedves Constance, és vigasztalódj.
CONSTANCE Nem kell nekem tanács, sem más vigasz,
Csak a legvégső, egyetlen vigasz:
Halál, halál. Te kedves, jó halál,
Te finom bűz, te üdvös rothadás,
Kelj végtelen éjed nyugvóhelyéről,
Jólétünk ádáz gyűlölője, réme,
S megcsókolom undok csontvázadat,
Üres gödrödbe rejtem szemgolyóm,
Felgyűrűzöm magamat férgeiddel,
Légzésem ronda porral zárom el,
S oly rusnya szörnnyé válok, mint te vagy.
Jöjj, vicsoríts rám, mosolynak hiszem,
S mint asszonyod ölellek. Nyomorultak
Szerelme, jöjj!
FÜLÖP KIRÁLY Szép bánat, csöndesedj!
CONSTANCE Nem, nem, amíg hangom van, hogy üvöltsek.
Bár a mennydörgés volna nyelvemen,
Úgy megrázná fájdalmam a világot,
S felverné álmából a szörnyű vázat,
Mely egy nő gyenge hangját meg se hallja,
Hiába hívja közönséges ember.
PANDOLF Asszonyom, ez nem bánat: őrület.
CONSTANCE Nem vagy te szent, ha engem így leszólsz.
Nem vagyok őrült: ez a haj enyém;
Constance vagyok, a Gottfréd özvegye,
Artúr az én fiam, és elveszett.
Nem vagyok őrült; bár adná az Isten,
Hogy az legyek: felejteném magam.
Ha az volnék, mily bánatot felednék!
Papolj valamit, amivel megőrjítsz,
S szentté avatnak érte, bíboros.
Mert nem vagyok bolond, csak bánatos,
Bölcsebb felem azon bölcselkedik,
Miképpen szabaduljak bánatomtól,
S biztat, öljem vagy kössem fel magam.
Ha őrült volnék, elfelejteném
Fiam, vagy őt látnám egy rongybabában.
Nem vagyok őrült: jaj, nagyon is érzem
Minden csapás sebét külön-külön.
FÜLÖP KIRÁLY Tűzd fel a tincseid. Ó, mennyi érzést
Látok hajának drága tengerében!
Hová egy ezüst cseppje hullt netán,
E cseppre tízezer baráti szál
Tapad megosztott bánatában össze,
Mint hűséges, igaz szerelmesek,
Akik a bajban összetartanak.
CONSTANCE El, Angliába!
FÜLÖP KIRÁLY Tűzd fel a hajad.
CONSTANCE Jól van, feltűzöm. De mért is teszem?
Így sírtam, mikor béklyójuk letéptem:
„Bár úgy tehetné szabaddá e kéz
Fiamat is, mint most a hajamat!”
De szabadságát már irigylem is,
És visszabújtatom béklyóiba,
Mivel szegény jó gyermekem fogoly.
Feltűzi haját
Azt mondtad, bíboros atyám, a mennyben
Mind feltaláljuk majd szeretteinket.
Ha ez igaz, meglátom a fiam;
Kaintól, az első fiútól addig,
Ki tegnap vett első lélegzetet,
Nem született még ily bájos gyerek.
A bánat üszke rágja most a bimbót,
S természetes szépségét messze űzi,
Oly aszott lesz, akár egy síri szellem,
Sápadt, sovány, mint egy maláriás,
Így hal meg; és ha így támad fel újra,
Hiába is találom fel a mennyben,
Nem ismerek rá; így soha, soha
Nem látom többé szép Artúromat.
PANDOLF Rettentő nagyra vagy a bánatoddal.
CONSTANCE Az mondja ezt, kinek nem volt fia.
FÜLÖP KIRÁLY Úgy ragaszkodsz e búhoz, mint fiadhoz.
CONSTANCE A bánat tölti be fiam helyét,
Az fekszik ágyában, jön-megy velem,
Felölti arcát, mondja szavait,
Minden kedves tagját elém idézi,
Üres ruháit alakjára adja;
Okom van hát szeretni bánatom.
Isten veled. Ha téged érne ily baj,
Én jobb vigasszal szolgálnék neked.
(Kibontja haját)
Nem akarom a rendet fejemen,
Mikor eszemben ily nagy a zavar.
Ó, Istenem, Artúr, szép kis fiam,
Örömöm, étkem, életem, világom,
Özvegységem vigasza, gyógyulásom! El
FÜLÖP KIRÁLY Félek, kárt tesz magában; követem.
El (kísérettel)
LAJOS DAUPHIN Nincsen számomra öröm már a földön.
Az élet ócska, unalmas mese,
Mely csak bosszantja az álmos fület;
Keserű szégyen rontja meg az édes
Világot, nincs, csak szégyen s keserűség.
PANDOLF Mikor múlóban egy nehéz betegség,
Épp mielőtt a gyógyulás beáll,
Legjobban meggyötör. A búcsúzó rossz
Akkor legrosszabb, mikor távozik.
E nap vesztével még mi más veszett?
LAJOS DAUPHIN Hírnév, öröm, boldogság napjai.
PANDOLF Ha ezeket elnyerted volna már.
Nem, nem, mikor kedvezne a Szerencse,
Akkor néz ránk a legfenyegetőbben.
Csoda, mennyit vesztett János király
Azzal, miről azt hitte, nyeresége.
Nem fájlalod, hogy most a foglya Artúr?
LAJOS DAUPHIN Egész szívemből, ahogy ő örül.
PANDOLF Az eszed is kamaszos, mint a véred.
Hallgasd meg hát, amit megjósolok,
Mert a lélegzet, melybe foglalom,
Elfúj minden fűszálat, porszemet,
Göröngyöt az ösvényről, mely az angol
Trónhoz vezet. Ezért most jól figyelj.
Elfogta János Artúrt, de míg élet
Melengeti a gyermek ereit,
Nem jut ki neki egy nyugalmas óra,
Egy csöndes perc, egy lélegzetnyi béke.
Erőszakos kézzel szerzett jogot
Éppoly gorombán kell megtartani,
S ha valaki síkos talajon áll,
Nem vet meg semmilyen hitvány fogózót.
Hogy megállhasson János, veszni kell
Artúrnak: így lesz, másképp nem lehet.
LAJOS DAUPHIN De én Artúr vesztével mit nyerek?
PANDOLF Blanka jogán, mivel a feleséged,
Kívánhatod, amit Artúr kívánt.
LAJOS DAUPHIN S elveszthetem, mint ő, az életemmel.
PANDOLF Mamlasz vagy, tacskó még a vén világban!
Neked szolgál az ármány és idő;
Ki biztonságát igaz vérben edzi,
Hazug s véres biztonságot kap érte.
E szörnyszülött tett hívei szívét
Lehűti és buzgalmuk befagyasztja,
Ha bármilyen kis alkalom adódik
Hatalmát rontani, élnek vele;
Nem áraszthat párát a levegőég,
Nem jöhet változás és rossz idő,
Hétköznapi szél, más szokott jelenség,
Hogy ki ne forgassak való okából,
Csodás jelnek ne mondják, meteornak,
Rémségnek, jóslatnak, Isten szavának,
Mely bosszút hirdet a király fejére.
LAJOS DAUPHIN Tán mégsem bántja Artúr életét,
És fogságában épen őrzi meg.
PANDOLF Elég, ha hallja, hogy te közeledsz:
Ha nem halott netán az ifjú Artúr,
Erre a hírre meghal; így szívében
Elfordul tőle és csókkal köszönt
Bármilyen újat, változást a nép:
A harag és a zendülés csiráit
Fakasztják János véres ujjai.
Már látom is a nagy kavarodást,
És ó, mi minden érik még neked,
Miről nem szóltam. Falconbridge, a Fattyú,
Az egyházat kopasztja Angliában,
A kegyeletet sértve. Most tucatnyi
Francia fegyver, mint a jó madársíp,
Tízezer angolt vonzana magához,
Amint a hógolyó, ha elgurul,
Heggyé dagad hamar. Nemes dauphin,
Jöjj a királyhoz. Meglátod, mi mindent
Lehet a rosszkedvből kikalapálni,
Mivel a lelkük megtelt sérelemmel.
Menj Angliába! Én felszítom a királyt.
LAJOS DAUPHIN Nagy okhoz méltó csak nagy tett lehet.
Mond igent, s a király sem mond nemet.
Mindketten el


NEGYEDIK FELVONÁS

1. szín

[Northampton. Szoba a várkastélyban]
Jön Hubert és a Hóhérok kötéllel és vaspálcákkal

HUBERT Jól hevítsd fel e vasakat, s te húzódj
Be a kárpit mögé. Mikor a föld
Szívére dobban lábam, fuss elő,
S a fiút, kit velem találsz, kötözd
A székhez. Légy figyelmes. Menj, vigyázz!
HÓHÉR Remélem, van rá meghatalmazásod.
HUBERT Ne aggódj. Tedd a dolgod, és ne félj.
Hóhérok a kárpit mögé húzódnak
Gyere, fiú, beszédem lesz veled.
Jön Artúr, bretagne-i herceg
ARTÚR Jó reggelt, Hubert.
HUBERT Jó reggelt, kis herceg.
ARTÚR Oly kicsi, hogy kisebb nem is lehetne
Ilyen nagy címmel. Te szomorú vagy.
HUBERT Voltam jobb kedvű is.
ARTÚR Jóságos Isten!
Nincs oka másnak a szomorúságra.
De jól emlékszem, hogy francia földön
Sok úrfi olyan bús volt, mint az ég,
Kényeskedésből. A keresztvizemre,
Fogoly ne volnék csak, még ha juhot
Őriznék is, én víg lennék egész nap;
Még itt is az lehetnék – ám gyanítom,
Hogy valamit forral megint a bátyám.
Fél tőlem, én is tőle. Tehetek
Arról, hogy a Gottfréd fia vagyok?
Bizonnyal nem. Adná az ég, legyek
A te fiad, Hubert, akkor szeretnél.
HUBERT (félre) Nem szólok: ily ártatlan fecsegéssel
Felkölti még irgalmam, mely halott;
Ezért hát gyors leszek, végzek vele.
ARTÚR Beteg vagy, Hubert? Sápadt ma az arcod.
Szeretném, légy is egy kicsit beteg,
És egész éjjel virrasszak veled;
Jobban szeretlek, látod, mint te engem.
HUBERT (félre) Szavaival beveszi szívemet.
Papírt mutat Artúrnak
Olvasd, kis Artúr. (Félre) Ez a buta nedv
A kegyetlen kínzás tervét kimosná?
Sietnem kell, elszántságom különben
Lágy női könnyel csöppen el szememből.
(Artúrhoz) Tudod olvasni? Tán nem szép az írás?
ARTÚR Nagyon szép, Hubert, ily gonosz dologhoz.
Ki kell égetned mind a két szemem?
HUBERT Muszáj, fiú.
ARTÚR És megteszed?
HUBERT Meg én.
ARTÚR Van hozzá szíved? Ha csak a fejed fájt,
Zsebkendőmet kötöttem homlokodra,
A legszebbet, egy hercegnő hímezte,
És nem is kértem soha vissza tőled;
Kezembe fogtam éjfélkor fejed,
S mint éber percei az álmos órát,
Felvidítottam a komor időt,
Ily kérdésekkel: „Hol fáj?” és „Mi kell?”
Vagy „Mit tehetek érted, hogy segítsek?”
Sok szegényember feküdt volna csendben,
És nyájas szava nem lett volna hozzád,
De neked herceg volt az ápolód.
Azt hiheted, csupán színből szeretlek;
Ám mondd ravaszkodásnak, hogyha tetszik.
A Fennvaló ha úgy akarja, hogy bánts,
Meg is kell tenned. Kitolod tehát
A szememet, mely nem nézett soha
Görbén rád, és nem is fog?
HUBERT Köt az esküm.
Tüzes vassal mindjárt kiégetem.
ARTÚR Csak e vaskorban tehet ilyet ember.
De az a vas hiába oly vörös,
Amíg szememhez érne, mind felissza
Könnyeimet, és így izzó haragja
Ártatlanságom nedvében kialszik;
Rozsda emészti végül, amiért
Tüzet táplált, hogy szememet kioltsa.
Keményebb szívű vagy te, mint a vert vas?
Ha angyal jön hozzám, s fülembe súgja,
Hogy Hubert majd kitolja a szemem,
Nem hiszem el; csak Hubertnek hiszem.
Hubert dobbant
HUBERT Gyertek!
Hóhérok előjönnek
Végezzetek parancs szerint.
ARTÚR Ne bánts, Hubert! E véres emberek
Láttára már oda szemem világa.
HUBERT (Hóhérokhoz) Add a vasat, s te kötözd jól oda.
Kézbe veszi a vasat
ARTÚR Jaj, mért ez a rettentő durvaság?
Nem küszködöm, úgy tűrök, mint a kő.
Az égre, Hubert, hagyd a kötelet!
Hallgass meg, Hubert! Küldd el őket innen,
S oly békésen ülök majd, mint a bárány,
Nem moccanok, egy árva szót se szólok,
Nem nézek mérgesen a vasra sem.
Csak küldd el ezt a kettőt, s megbocsátom,
Bármilyen kínzást szenvedtetsz velem.
HUBERT (Hóhérokhoz) Ti menjetek ki. Hagyjatok magunkra.
HÓHÉR Sokért nem adnám, hogy nem látom ezt.
Hóhérok el
ARTÚR Jaj, kiutáltam egy barátomat!
A szeme szúrós, de a szíve jó.
Hívd vissza, hogy élessze benned is fel
A részvétet.
HUBERT No, készülj fel, fiú.
ARTÚR Nincs menekvés?
HUBERT Elveszted a szemed.
ARTÚR Ó, Istenem, bár a tiédbe szálka,
Vagy porszem, szúnyog, hajszál hullana,
Ami e finom érzéket zavarja;
Ha éreznéd, mily kín e semmiség is,
Gonosz szándékod elborzasztana.
HUBERT Hát ezt ígérted? Fogd be már a szád!
ARTÚR Hubert, két száj hangjára volna szükség,
Hogy szót emeljek két szemért vele.
Ne mondd, Hubert, hogy fogjam be a számat,
De vágd ki, hogyha akarod, a nyelvem,
Csak a szemem maradjon. Ó, kíméld meg,
Már azért is, hogy téged nézzelek.
No lám, szavamra, szerszámod kihűlt,
Már az sem árthat.
HUBERT Felhevíthetem.
ARTÚR Azt nem: a tűz belehalt bánatába,
Hogy kényelmünkre van teremtve, mégis
Méltatlan célra szolgál. Lásd magad.
E szénben nincsen már rosszindulat,
Az ég lehelete elfújta lelkét,
S bűnbánatul hamut hintett fejére.
HUBERT De rálehellek én is, és feléled.
ARTÚR Ha ezt teszed, csak pirulásra készted,
S miattad érzett szégyen égeti.
Talán még szikrát is pattint szemedbe,
És mint a harcra ingerelt kutya,
A gazdájához kap, ki hergeli.
Minden, amivel bántanál, tagadja
Feladatát; csak belőled hiányzik
Az irgalom, mit tűz és vas mutat,
Bár irgalmatlanságról híresek.
HUBERT Láss hát, hogy élj. Én nem nyúlok szemedhez
Bátyád minden kincséért sem, fiú.
Megesküdtem pedig, és eltökéltem,
Hogy ezzel a vassal kiégetem.
ARTÚR Hubertnek látlak újra. Álruhát
Viseltél mostanig.
HUBERT Csitt! Ég veled.
Bátyádnak úgy kell tudnia: halott vagy.
A két morc kémet álhírrel rakom meg;
Te, szép gyermek, bátran, gond nélkül alhatsz,
Nincs annyi kincs, amiért bántana
Hubert.
ARTÚR Nagy Isten! Köszönöm, Hubert.
HUBERT Hallgass, elég! Most el kell tűnni, érted.
A bőrömet viszem vásárra érted.
Mindketten el

2. szín

[Trónterem a palotában]

(Harsonák.) Jön János király, Pembroke és Salisbury grófjai, más lordok.
János király felül a trónra

JÁNOS KIRÁLY Itt ülünk újra, újra koronásan,
S remélem, jó szemmel néztek reánk.
PEMBROKE Az „újra”, amint felséged kivánta,
Fölösleges volt. Már megkoronáztak,
S királyi ékedet meg nem rabolták,
A népet nem fertőzte zendülés,
Nem verte fel országod várva várt
Nagy változás, egy jobb rend friss reménye.
SALISBURY Ezért a díszt kétszer magadra venni,
Hogy címedet megőrizd, színaranyt
Bearanyozni, a liliomot
Befesteni, ibolyát parfümözni,
Jeget csiszolni, a pompás szivárványt
Új színnel megpótolni, gyertyafénnyel
Ékítni az ég szépséges szemét:
Merő pazarlás, túlzás és nevetség.
PEMBROKE Mi csak királyi tetszésedre tettünk;
Nem más ez: kétszer elmondott mese,
S elismétlése szörnyen kellemetlen,
Mert éppen rosszkor piszkálnak vele.
SALISBURY A régi, egyszeri gyakorlat ódon,
Jól ismert képe eltorzult nagyon,
És mint szél fordulása a hajót,
A gondolatot más irányba hajtja,
Visszariasztja a megfontolást,
Beteggé teszi az ép véleményt,
Gyanússá a valót új köntösében.
PEMBROKE Ha mesterember jónál jobbra tör,
Ügyességét öli bele e vágyba,
És gyakran megesik, hogy a hibát
A mentség sokkal jobban felnagyítja:
A folt, amely egy kicsi rést takar,
Azzal, hogy rejti, csúfabbnak mutatja
A hibát, mint volt foltozás előtt.
SALISBURY Ezért, mielőtt újrakoronáztak,
Tanácsoltunk is, ám felséged akkor
Semmibe vette, és beletörődtünk:
Amit kívánunk, részben és egészben
Ott áll meg, ahol felséged kívánja.
JÁNOS KIRÁLY Az új koronázás néhány okát
Közöltem már, s hiszem, hogy mind erős.
Ha félelmem megnyugszik, mondok én
Még sokkal többet. Szóljatok, mi az,
Mi nem megy jól és rendezésre vár,
És láthatjátok, hogy meghallgatom
És teljesítem a kérésetek.
PEMBROKE Nyelve leszek ezeknek az uraknak,
S kimondom azt, ami szívükben él:
Érettük, értem, s mindenekelőtt
A saját biztonságodért, amely
Legfőbb célunk, szívből esedezem:
Bocsásd ki Artúrt, mert az, hogy rabod,
Elégedetlen, morgó ajkakat
Ilyen veszélyes érvelésre késztet:
Ha az, mit birtokolsz, joggal tiéd,
Miért e félsz, mely, úgy mondják, a gazság
Nyomában jár, hogy zsenge rokonod
Bebörtönzöd, barbár tudatlanságba
Fullasztod ifjú napjait, az üdvös
Testgyakorlat jogát megvonva tőle?
Hogy ellenségeidnek ne legyen
Módjában ez, és mert parancsod úgy szólt,
Hogy kérjünk: kérjük, hogy legyen szabad;
Csak annyiban a magunk érdekében,
Hogy jólétünk függvénye a tiédnek,
S javad kívánja, hogy legyen szabad.
Jön Hubert
JÁNOS KIRÁLY Legyen. Reád bízom, hogy ifjuságát
Vezesd. – Hubert, mily híreket hozol?
Félrevonja Hubertet
PEMBROKE A véres munkát ez a férfi végzi:
Mutatta egy barátomnak parancsát.
Egy förtelmes gonosztett képe van
Szemében, e titokrejtő, merev
Arc háborgó szívről árulkodik;
Én attól tartok, már meg is esett,
Amit rábíztak, amint félve hittük.
SALISBURY A király arcának jön-megy a színe
Szándék és lelkiismeret között,
Amint csaták közt járnak a heroldok.
Indulata megérett, kifakad.
PEMBROKE És hogyha kifakad, iszonyú gennye
Egy kedves kisfiú halála lesz.
JÁNOS KIRÁLY (előrejön) Fel nem tarthatjuk a halál kezét.
Urak, énbennem él a vágy, hogy adjak,
De az, akit ti kértek, már halott.
Azt mondja, hogy Artúr meghalt az éjjel.
SALISBURY Féltünk, hogy a baja gyógyíthatatlan.
PEMBROKE Hallottuk, hogy halálán van, noha
A gyermek nem is tudta, hogy beteg.
Ezért felelni kell, vagy itt, vagy ott.
JÁNOS KIRÁLY Mért néztek olyan mord szemmel reám?
Én tartom a sors ollóját kezemben?
A szívverésnek én parancsolok?
SALISBURY Galád játék ez, és szégyenletes,
Hogy ily átlátszón űzheti a nagyság.
Élvezd csak a játékod; ég veled.
PEMBROKE Várj meg, lord Salisbury, veled megyek:
Keressük meg a gyermek örökét,
Kicsiny királyságát, kényszerü sírját.
A vérnek, mely e nagy sziget ura,
Csak három lábnyi föld jutott. Fura.
Ez tűrhetetlen. Még nagy zűrzavar
Lehet belőle, úgy sejtem, hamar.
Pembroke, Salisbury (és más urak) el
JÁNOS KIRÁLY Égnek a dühtől. Bánom már a dolgot.
A kiontott vér nem szilárd alap,
Nem adhat életet mások halála.
Jön egy Futár
Tekinteted ijesztő. Hol a vér,
Amely régebben arcodban lakott?
Vihar tisztít meg csak borús eget;
Ontsad: Frankhonban hogy’ megy a világ?
FUTÁR Frank földről Angliába. Ily erőt
Külföldi hadjárat céljára még
Egy ország testéből nem verbuváltak.
A gyorsaságot tőled eltanulták:
Mire meghallod azt, hogy készülődnek,
Már hírét is veszed, hogy ideértek.
JÁNOS KIRÁLY Hát hírszerzőink mind lerészegedtek?
Aludtak mind? Mi lett anyám fülével,
Hogy Frankhonban ilyen sereg gyül össze,
És ő nem hallja meg?
FUTÁR Por tömte be
Fülét, felség. Április elsején
Meghalt nemes anyád. És úgy tudom,
Hogy Lady Constance is őrült rohamban
Meghalt most három napja; szóbeszédből
Hallottam, nem tudom, való-e vagy sem.
JÁNOS KIRÁLY Fogd vissza rohamod, Történelem!
Kössünk frigyet, amíg megbékítem
Mocorgó lordjaim. Meghalt anyám?
Frank földön akkor rosszul áll a szénám! –
Ki vezeti a francia hadat,
Amely, mint állítod, már partra szállt?
FUTÁR A dauphin.
Jön a Fattyú és Pomfreti Péter
JÁNOS KIRÁLY Elszédítettél egészen
Rossz híreiddel. (A Fattyúhoz) Nos, miket beszélnek
Az ügyködésedről? De a fejem
Ne tömd újabb rossz hírrel, tele van már.
FATTYÚ Ha félsz a legrosszabbját hallani,
Hulljon fejedre úgy, hogy meg se hallod.
JÁNOS KIRÁLY Nézd el, öcsém, összecsapott fölöttem
Az ár, de lásd, már újra szabadon
Lélegzem, és most meghallgathatok
Bármilyen nyelvet, bármit is beszéljen.
FATTYÚ Hogy mit végeztem a papok között,
Elmondja azt a pénz, amit szereztem.
De szerte az országban megfigyeltem:
A népben furcsa hiedelmek élnek,
Sok mendemonda és sok zagyva álom,
Nem tudja, mért, tele van félelemmel.
Nézd, egy prófétát is hoztam magammal:
Pomfretben fogtam el, ahol az utcán
Százan meg százan jártak a nyomában;
Csikorgó versekben azt kornyikálta,
Hogy áldozócsütörtökön, pont délben,
Felséged majd leteszi koronáját.
JÁNOS KIRÁLY Te badar álmodó miért beszélsz így?
POMFRETI PÉTER Mert tisztán látom, hogy beteljesül.
JÁNOS KIRÁLY Hubert, vidd innen. Rács mögé vele,
És aznap délben, amikor szerinte
Letenném koronám, lógjon bitón.
Add biztos kézbe, és térj vissza gyorsan,
Mert szükségem van rád.
Hubert és Pomfreti Péter el
Nos, jó öcsém,
Hallottad a hírt, hogy ki érkezett?
FATTYÚ A francia: minden száj ezt kotyogja.
Bigot és Salisbury lordot találtam
Oly vörös szemmel, mint frissen szított tűz,
És másokat: indultak megkeresni
Artúr sírját, kit, úgy mondják, az éjjel
Meggyilkoltattál.
JÁNOS KIRÁLY Menj, kedves rokon,
És csatlakozz te is a társasághoz.
Megnyerem újra szeretetüket.
Hozd ide mindet.
FATTYÚ Megkeresem őket.
JÁNOS KIRÁLY De igyekezz nagyon, jobb lábbal indulj!
Ne lenne csak saját alattvalóm is
Ellenségem, mikor idegenek
Rémítnek minket ádáz támadással!
Légy Mercur, erősíts sarkadra szárnyat,
És úgy szállj vissza, mint a gondolat.
FATTYÚ Az idő szelleme tanít sietni. El
JÁNOS KIRÁLY Úgy mondtad ezt, mint jó nemeshez illik! -
Te menj utána, szükség lesz talán
A lordok és közöttem hírvivőre:
Te leszel az.
FUTÁR Igaz szívből, királyom. El
Jön Hubert
HUBERT Uram, azt mondják, öt hold volt az éjjel,
Négy helyben állt, és egy csodálatos
Módon keringett ama négy körül.
JÁNOS KIRÁLY Öt hold?
HUBERT Vén emberek és satrafák
Nagy veszedelmet jósolnak az utcán.
Artúr halála szájról szájra száll,
Fejük csóválva említik nevét,
Súgdosnak egymás közt; aki beszél,
A csuklójától fogja hallgatóját,
Miközben az ijedten hátrahőköl,
Homlokot ráncol, a szemét mereszti.
Láttam, hogy egy kovács a pörölyével
Így állt, míg üllőjén kihűlt a vas,
S szájtátva nyelte egy szabó szavát,
Ki ollójával s rőfjével kezében,
Papucsban, mit a kapkodó sietség
Hevében ellentétes lábra húzott,
Beszélt sok ezer harcos franciáról,
Kiket Kentben hadsorba állítottak.
Egy ösztövér, mosdatlan mesterember
Félbeszakítja, s Artúrról karattyol.
JÁNOS KIRÁLY Te mért akarsz reám ijeszteni?
Mért fújod egyre az Artúr halálát?
Te ölted meg. Okom volt, hogy halálát
Kívánjam, ám neked nem, hogy megöld.
HUBERT Nem volt, uram? Tán nem te követelted?
JÁNOS KIRÁLY Királyok átka, hogy szolgák veszik
Körül, akiknek jogcím egy szeszély,
Az élet véres házába betörni;
A hatalom minden szemrebbenését
Törvénynek vélik, értik, mit jelent
Félelmes felség homlokán a ránc –
Pedig talán szeszély csak, nem parancs.
HUBERT Itt van tettemre írásod s pecséted.
Papírt mutat
JÁNOS KIRÁLY Ha ég és föld közt végső számadás
Lesz egyszer, ez az írás és pecsét
Elkárhozásunkért tanúskodik!
Be sokszor késztet aljas tettre az,
Hogy látjuk eszközét! Ha nem vagy ott,
Kit a természet ily gyalázatos
Tettekre formált s jegyzett meg kezével,
E gyilkosság nem is jut az eszembe.
De hogy szemembe tűnt iszonyú képed,
És láttam, hajlasz az efféle véres
Gazságra, vállalsz bármi szörnyűséget,
Céloztam rá, hogy meghalhatna Artúr,
S te, hogy kegyébe vegyen egy király,
Nem borzadtál megölni egy királyfit.
HUBERT Uram...
JÁNOS KIRÁLY Ha fejed rázod, vagy csendben maradsz,
Mikor szándékomat megpendítettem,
Vagy hitetlen pillantást vetsz reám,
Mint hogyha nyílt beszédre ösztönöznél:
Elhallgatok, mert elnémít a szégyen,
S félelmed bennem is félelmet ébreszt.
De te megértettél jelekből is,
S jelek révén megalkudtál a bűnnel;
Szíved végig mindent jóváhagyott,
S goromba kézzel elkövetted azt,
Mit nyelvünk irtózott kimondani.
Hordd el magad, többé ne lássalak!
Elhagynak lordjaim, egy idegen had
Már országomnak kapujában áll;
És itt, e test birodalmában is,
A lélek és a vér határain
Háborúság uralkodik öcsém
Halála és a lelkiismeret közt.
HUBERT Fegyverkezz csak más ellenséged ellen:
A lelkeddel megbékéltetlek én.
Életben van még Artúr. Ez a kéz
Oly ártatlan, akár a szűzleány,
Nem szennyezi vér karmazsin pecsétje.
Szívembe még nem férkőzött soha
Gazságra bujtó, gyilkos gondolat;
Megrágalmaztad a természetet
Képemben, mely durvának tetszhetik,
De annál mégis szebb lelket takar,
Hogy ártatlan gyerek böllére lenne.
JÁNOS KIRÁLY Él Artúr? Menj a lordokhoz rohanvást,
Borítsd izzó dühükre ezt a hírt,
Hajtsd őket engedelmességre újra.
Bocsásd meg, amit mérgem összehordott
Az arcodról, de vak indulatomban
Véres szemed elképzelt, szörnyű képe
A valónál rútabbnak láttatott.
Egy szót se most; a morcos lordokat,
Amily gyorsan lehet, hozd el nekem.
Én lomhán kérlek, járj te sebesen.
Mindketten el (más-más irányban)


3. szín

[Ugyanott. A várkastély előtt]
Artúr, bretagne-i herceg a falon, hajóinasnak öltözve

ARTÚR A fal magas, de én azért leugrom.
Jó föld, légy hozzám irgalmas, ne üss meg.
Aligha ismer itt ember; ha mégis:
Hajóinas ruhám elrejt előle.
Félek, de már csak megkockáztatom.
Ha lent vagyok, s nem törtem el a lábam,
Világgá is indulhatok merészen.
Mindegy, hogy itt halok meg, vagy szökésben.
Leugrik
Jaj, bátyám szelleme van e kövekben.
Ég, vedd be lelkem, Anglia, a testem!
Meghal
Jönnek Pernbroke és Salisbury grófjai és lord Bigot
SALISBURY Hozzá megyek Saint Edmundburybe,
Ott biztosan leszünk, s komisz időkben
Kapni kell ily szíves ajánlaton.
PEMBROKE Ki hozta az írást a bíborostól?
SALISBURY Melun gróf, egy nemes francia főúr;
Beszélt is a dauphin szeretetéről,
S az sokkal több volt, mint ez a levél.
BIGOT Holnap reggel keressük fel tehát.
SALISBURY Inkább csak reggel indulunk, urak,
Mert két egész nap kell, hogy odaérjünk.
Jön a Fattyú
FATTYÚ Örvendek, hogy talállak, mord urak.
Látni szeretne nyomban a király.
SALISBURY Bennünket a király már eltaszított.
Nem takargatjuk szennyfoltos palástját
Becsületünkkel, léptét sem követjük,
Mely vérnyomot hagy hátra mindenütt.
Ismerjük már a legrosszabbat is.
FATTYÚ De mégiscsak a jó szó volna legjobb.
SALISBURY A bánat szól belőlünk, nem az illem.
FATTYÚ E bánatban kevés a józan ész.
Több józan észre vallana az illem.
PEMBROKE Joga van a keserűségnek is.
FATTYÚ Az ám: gazdáját bántja, senki mást.
SALISBURY Ez itt a börtön.
Meglátja Artúr holttestét
De ki fekszik itt?
PEMBROKE Halál, királyfi szépséggel dicsekszel!
Nincs egy gödör, hogy rejtse ezt a bűnt!
SALISBURY A gyilkos, mint ki meggyűlölte tettét,
Itt hagyja, lám, hogy bosszúért kiáltson.
BIGOT Vagy látta, mikor sírba tette volna,
Hogy túl királyi ékszer ez a sírnak.
SALISBURY (a Fattyúhoz) Sir Richárd, mit szólsz? Most láttad magad.
Olvastál, tudsz ilyenről? Bárha látod,
Képes vagy elgondolni, amit itt látsz?
Alkothat ily képet a gondolat
E látvány nélkül? Ez a gyilkolásnak
A teteje, a netovábbja, csúcsa,
Csúcsának csúcsa; a legvéresebb,
A legvadabb, legaljasabb gonosztett,
Mellyel kancsal harag, meredt szemű düh
A szelíd szánalom könnyét facsarja.
PEMBROKE Bocsánatot nyert minden gyilkolás
A múltban: ez oly páratlan s egyetlen,
Hogy feloldozza és megszenteli
Évszázadok meg sem fogant bűnét,
És tréfának láttatja a halálos
Vérontást ily látvány borzalma mellett.
FATTYÚ Kárhozatos tett, véres munka ez,
Elvetemült kéz becstelen műve –
Hogyha valóban emberkéz műve.
SALISBURY Hogyha valóban emberkéz műve?
Sejtettük némiképpen, hogy mi készül:
Hubert kezének ocsmány műve ez,
A módja és a terve a királyé;
Felmondtam szívem hűségét iránta,
E drága élet romján térdepelve,
És szépségét, melyből elszállt a lélek,
Százszor szent esküvel tömjénezem:
Nem ízlelem a föld örömeit,
Nem fertőzhet meg semmilyen gyönyör,
Nem engedek a henye tunyaságnak,
Míg dicsőséget nem szerzett kezem
Azzal, hogy bosszúval tisztelte meg;
PEMBROKE és BIGOT Lelkünk buzgón ismétli esküdet.
Jön Hubert
HUBERT Beleizzadtam a sok futkosásba.
Urak, él Artúr; a király kerestet.
SALISBURY Ez a pofátlan nem pirul halálra! –
Cudar gazfickó, menj, kotródj el innen!
HUBERT Az nem vagyok.
SALISBURY Raboljam meg a törvényt?
Kardot ránt
FATTYÚ A kardod fényes, sir, dugd vissza szépen.
SALISBURY Egy gyilkos bőre lesz a hüvelye.
HUBERT (kardot ránt) Megállj, lord Salisbury, megállj, ha mondom!
Kardom is éppoly éles, Istenemre.
Uram, ne feledkezz meg így magadról,
Hogy a károdra védjem meg magam,
Különben csak dühöd nézem, feledve
Érdemed, rangod, nemességedet.
BIGOT Fuj, trágyadomb! Dacolsz egy főnemessel?
HUBERT Nem én, de az ártatlanságomat
Megvédem egy császárral szemben is.
SALISBURY De mégis gyilkos vagy.
HUBERT Annak ne mondj:
Nem vagyok az. Hamis nyelv nem beszél
Valót, s aki nem mond valót, hazug.
PEMBROKE Vágjuk ízekre!
FATTYÚ (kardot ránt) Nyughass már, ha mondom!
SALISBURY Állj félre, Falconbridge, vagy összeváglak.
FATTYÚ Egy ördögöt vágsz össze, Salisbury.
Ha csúnyán nézel rám, csak egyet is lépsz,
Kakaskodó, epés szóval gyalázol,
Én aprítlak fel. Dugd hát vissza kardod,
Vagy úgy ellátlak a nyársaddal együtt,
Hogy azt hiszed, pokolból jött egy ördög.
BIGOT Te hírneves Falconbridge, mit akarsz?
Egy gazfickót, egy gyilkost pártfogolsz?
HUBERT Az nem vagyok.
BIGOT A herceget ki ölte meg?
HUBERT Órája sincs, hogy élve hagytam el.
Becsültem és szerettem, mindhalálig
Fogom siratni drága életét.
SALISBURY Álnok könnyének sose higgyetek,
Gazsághoz hozzátartozik e nedv,
S ő, mert rég jártas benne, szánalom
S ártatlanság patakjának mutatja.
Tartson velem, akinek tiszta lelke
Irtózik a vágóhíd szennyszagától:
Engem már fojtogat a bűn e bűze
BIGOT Burybe menjünk, ott van a dauphin.
PEMBROKE Mondd a királynak, minket ott keressen.
Pembroke, Salisbury és Bigot el
FATTYÚ Be jó világ! Mit tudsz e szép dologról?
Átlépted az irgalom végtelen
Határait, Hubert, s elkárhozol,
Ha ezt te tetted.
HUBERT Hallgass meg, uram.
FATTYÚ Nahát, azt mondom én:
Oly fekete vagy, nincs is más ilyen,
Mert kárhozottabb vagy, mint Lucifer,
Nincs a pokolnak rondább ördöge,
Ha te ölted meg ezt a gyermeket.
HUBERT Lelkemre...
FATTYÚ Ha csak tudtál e kegyetlen
Gazságról, ess kétségbe tetteden;
Ha kötél kell, akármily gyatra szálra,
Mit pók eregetett a potrohából,
Köthesd magad fel, egy sás is gerenda
Legyen hozzá; hogy vízbe öld magad,
Néhány kis cseppet önts csak egy kanálba,
És az, mint roppant óceán, elég lesz,
Hogy belefúljon egy ilyen gazember.
Én erősen gyanakszom rád, kimondom.
HUBERT Ha tettel, helyesléssel, gondolatban
Bűnös vagyok e kedves porhüvelybe
Zárt élet elorzásában, a poklok
Kínja számomra ne legyen elég.
Én élve hagytam el.
FATTYÚ Vedd ölbe s vidd el.
Elkábultam, s utat vesztek világunk
Tüskéi és veszélyei között.
Hubert ölbe veszi Artúrt
Mily jól elbírod egész Angliát!
E morzsányi, halott fenséggel együtt
Országunkból az élet, jog, igazság
Mind mennybe szállt; most csak dulakodunk
S foggal szaggatjuk a pöffeszkedő,
Kevély állam gazdátlan érdekét.
Most a királyság pőre teteméért
Konok harc mereget dühös taréjt
S vicsorgat a béke szelíd szemébe.
Külső hadak és belső pártütők
Egy sorban állnak, s mint a beteg állat
Elhullását a holló, vad zavargás
Lesi a kicsikart nagyság bukását.
Boldog, kinek a köpenye kibírja
Ezt a vihart. Vidd el a gyermeket,
S kövess sietve. Megyek a királyhoz.
Kezem ezer sürgős dologtól ég,
S az országra borúsan néz az ég.
Mindketten el (más-más irányban)

ÖTÖDIK FELVONÁS

1. szín

[Ugyanott. Terem a palotában]
(Harsonák.) Jön János király és Pandolf bíboros kísérőkkel

JÁNOS KIRÁLY (átadja Pandolfnak a koronát)
Dicsőségem homlokdíszét ezennel
Kezedbe adtam.
PANDOLF (visszaadja a koronát) Vedd hát vissza ismét
Kezemből, mintha csak a pápa adná,
Hatalmas és tisztelt hűbérurad.
JÁNOS KIRÁLY Tartsd meg szavad: menj most a franciákhoz,
És Őszentsége minden erejével
Álld útjukat, míg le nem ég a házunk.
Pártos grófságaink lázonganak,
Kötelességével perel a nép,
Szeretetet, hűséget esküszik
Idegen vérnek, idegen királynak.
A megbolydult kedély kiáradását
Terajtad áll csak megszorítani.
Ne késlekedj, a jelen oly beteg,
Ha orvosságát meg nem kapja nyomban,
A rendbomlás már nem gyógyítható.
PANDOLF A fergeteg az én szavamra támadt,
Mikor felzúdultál a pápa ellen,
De mert megtértél engedelmesen,
E háborús vihart lecsöndesítem,
S szél dúlta országodban jó idő lesz.
Ezen az aldozócsütörtökön
A pápának tett hűségesküdért
A francia fegyvert letétetem.
János király kivételével mind el
JÁNOS KIRÁLY Ma áldozócsütörtök van? Nem azt
Jósolta a próféta, hogy ma délben
Leteszem koronám? Így volt valóban.
Úgy gondolhattam, tán rákényszerűlök,
De hál’istennek, én magam akartam.
Jön a Fattyú
FATTYÚ Kent meghódolt; nem tartja már magát,
Csak Dover vára. A dauphint s hadát
Kedves vendégeként fogadta London.
Főuraid elhagynak s felkínálják
Az ellenségnek szolgálatukat;
És vad fejetlenség uralkodik
Kevés kétséges barátod között.
JÁNOS KIRÁLY De lordjaim nem tértek vissza hozzám,
Hallván, hogy mégis életben van Artúr?
FATTYÚ Ők holtan és az útra dobva lelték,
Üres tokként, melyből egy átkozott kéz
Az élet szép násfáját elrabolta.
JÁNOS KIRÁLY A gaz Hubert azt mondta, él a gyermek,
FATTYÚ Lelkemre, élt is, ő úgy tudta még.
De ne lógasd az orrod; mért szomorkodsz?
Légy tettre is oly nagy, mint gondolatban.
Ne lássa a világ, hogy félelem
S bizonytalanság van király szemében.
Légy heves, mint korunk, légy tűz a tűzben,
Rettentsd meg a rettentőt, és ijeszd el
A kérkedő borzalmat. A kisember,
Ki nagyságtól tanul viselkedést,
Példádra megnő és nagy tettre képes,
Bátor szellemmel vértezi magát.
Indulj és fényeskedj, mint egy hadisten,
Ha ágálni akar a harcmezőn.
Mutass merészséget és önbizalmat.
Hát odvában találják az oroszlánt,
Ott törjenek rá, ott féljen, remegjen?
Ilyet ne is halljak! Prédálj, rohanj
Kapudtól messzire a baj elébe,
Küzdj meg vele, amíg közel nem ér.
JÁNOS KIRÁLY Ma nálam járt a pápai legátus,
S szerencsésen kibékültem vele,
Ígérte is, hogy a dauphin hadát
Elküldi innen.
FATTYÚ Dicstelen kötés!
Míg lábunk alatt talpalatnyi föld van,
Mi udvariaskodjunk, hízelegjünk,
Engedjünk, fegyverszünetet kínáljunk
Dúló seregnek? Pelyhes állú ifjonc,
Finnyás selyemfiú nézzen le minket,
És harcos földünkön hizlalja gőgjét,
Egünk lustán lengő zászlóival
Csúfolva meg? Ragadj fegyvert, királyom!
A bíboros tán békét sem szerezhet,
De hogyha mégis, mondják legalább,
Hogy láthatták, akartunk védekezni.
JÁNOS KIRÁLY Vedd át a hadsereg vezényletét.
FATTYÚ Előre hát, bátran! (Félre) De jól tudom,
Különb ellenség várhat az uton.
Mindketten el


2. szín

[Térség Saint Edmundsbury közelében]

Fegyveresen jön (menetben) Lajos dauphin, Salisbury grófja, Melun gróf, Pembroke grófja és lord Bigot katonákkal

LAJOS DAUPHIN Melun uram, le kell másolni ezt,
S őrizd meg, hogy emlékezzünk reá.
Fogalmazványát a lordoknak add,
Hogy mindkét részről átolvasva ezt
Az egyezséget, melyet itt leírtunk,
Tudhassuk, hogy szent esküt mire tettünk,
És tartsuk meg híven, sértetlenül.
SALISBURY Nem is szegjük meg részünkről soha.
Nemes dauphin, kéretlenül hitet
És önkéntes buzgalmat esküszünk
Szándékaidnak, ám hidd el, királyfi,
Nem örvendek, hogy korunk nyílt sebére
Rút pártütés tapasztja flastromát,
És egy seb üszkét azzal orvosolja,
Hogy mind újabbakat üt. Fáj a lelkem,
Hogy özvegyet csinálni kell kihúznom
E vasat oldalamról! Éppen ott,
Ahol tisztes honmentés s védelem
Ügye kiáltja Salisbury nevét!
De olyan mélyre hat a kor fekélye,
Hogy jogaink épségét s gyógyulását
Mogorva jogtalanság s romboló
Zavarkeltés keze szolgálja csak.
Nem szomorú, szegény barátaim,
Hogy e sziget szülöttei, mi, arra
Lettünk, hogy ily fájó órát megérjünk,
Idegen induló hangjára lépve
Tapossunk drága keblén, s gyarapítsuk
Ellenségének számát? Sírhatok csak
A reánk kényszerült gyalázaton,
Hogy más ország szívességével élve,
Másfajta zászlókat kell itt követnünk.
És itt? Ó, nemzet, bár moccanni bírnál,
Testedre font karjával Neptunus
Bár kiragadna mostani helyedből
És távoli pogány parthoz ragasztna,
Hol fortyogó vérét e két keresztény
Sereg jó frigy erében egyesítné,
Nem tékozolná el gyűlölködőn.
LAJOS DAUPHIN Nemes természet látszik e szavakból,
Nagy indulatok birkóznak szívedben,
S nemes valód megrendül, mint a föld.
Milyen nemes csatát vívtál magadban
A kényszer és kötelesség között!
Letörlöm ezt a tisztes harmatot,
Mely ezüstként pereg le arcodon.
Megolvasztotta szívem női könny,
Pedig közönséges vízár csupán;
De férfikönnyek ilyen áradása,
A viharos lélek keltette zápor
Megdöbbent, és jobban elámulok,
Mint hogyha az ég boltját lángoló
Meteorokkal látnám teleszórva.
Fel a fejjel, nagy hírű Salisbury,
Nagy szíved űzze messze a vihart,
Hagyd e vizet lányos fiúk szemének,
Kik nem látták még dühben a világot,
A Szerencsét csak lakomán találták,
Vér, jókedv, szófecsérlés melegében.
Jöjj csak, oly mélyen dughatod kezed
A bőség gazdag tarsolyába, mint
Lajos maga. És mind, ti főurak,
Kik izmotokat adjátok erőmhöz.
(Kürtszó)
Úgy látszik, éppen angyal szólt belőlem.
Jön Pandolf bíboros
Lám, gyors léptekkel jön a szent legátus,
Hozza az égtől meghatalmazásunk,
És szent szava megadja tetteinknek
A jog nevét.
PANDOLF Üdv, francia királyfi!
Jó hírem van. János király kibékült
Rómával, már lecsillapult a lelke,
Mely úgy kikelt s berzenkedett a Szentszék,
A szentegyház s az örök város ellen.
Fenyegető zászlóid göngyölítsd be,
És csendesítsd a harc vad szellemét,
Hogy mint a kéz alatt nevelt oroszlán,
A béke lábához térjen szelíden,
És szemre legyen csak félelmetes.
LAJOS DAUPHIN Bocsáss meg, uram, ilyet nem teszek.
Többnek születtem, mint hogy meghajoljak,
Más parancsoljon a fejem fölött,
Hasznos szolgája s eszköze legyek
Bármily hatalmas trónnak a világon.
E megfenyített ország s én közöttem
A harc halott szenét te fújtad újra
Izzóra és tápláltad a tüzet;
Túl nagyra lobbant már, semhogy kioltsa
A gyenge szellő, amely felszította.
Te megtanítottál, hogy a jog arcát
Felismerjem, s hogy van jogom e földhöz,
Szívembe vésted e vállalkozást,
És most azzal jössz, hogy János kibékült
Rómával? Engem ez mit érdekel?
Én házasságom jogcímén magamnak
Követelem Artúr után e földet,
S már félig meghódítva, visszalépjek,
Mivelhogy János Rómával kibékült?
Rabja vagyok Rómának? Mennyi pénzt,
Hány embert és milyen lőszert adott
E hadjárathoz Róma? Nem magam
Viselem minden terhét? Tán nem én
Izzadok s tartom fenn a háborút
Azokkal, kikkel én rendelkezem?
Nem azt hallottam a szigetlakóktól,
Városaikba lépve: „Vive le Roi”?
Nincsenek a legjobb kártyák kezemben,
Hogy könnyűszerrel nyerjek koronát?
Mondjak le most a biztos nyereségről?
Lelkemre, nem, ezt ne mondhassa senki.
PANDOLF Te külsejét nézed csak a dolognak.
LAJOS DAUPHIN Külső vagy belső, vissza nem megyek,
Amíg vállalkozásom célt nem ér,
Amint nekem reménykeltőn ígérted,
Még mielőtt gyűjtöttem e hadat,
S e tüzes lelkeket itt fellovaltam,
Hogy hódítással hírt szerezzenek
Ezer veszélynek, halálnak kitéve.
Kürtszó
Milyen vidám kürt szólít tárgyalásra?
Jön a Fattyú
FATTYÚ Nemzetközi bevett szokás szerint
Kihallgatást kérek: beszélni küldtek.
Milánó bíboros ura, királyom
Tudni szeretné, hogy mire jutottál;
Ha válaszoltál, ahhoz igazítom
Mondandómat s kapott megbízatásom.
PANDOLF Lajos dauphin nem enged semmiképpen,
Nem hallgat rám, hiába kérlelem.
Azt mondja, ő le nem teszi a fegyvert.
FATTYÚ A vérre, mely szívemben dühre gerjed!
Jól mondja. Halljad az angol királyt,
Mert szavaimmal őfelsége szól.
Ő jól felkészült, volt hozzá esze.
E hőzöngő, pimasz tolakodás,
E páncélmaszkos, hőböri komédia,
E pelyhesállú dölyf s kamaszsereg
Számára tréfa, kész kiostorozni
E törpehadat törpefegyverével
Országa legszélső határain.
Kezében volt erő titeket otthon
Elnáspángolni s megszalasztani,
Kút mélyébe süllyesztni, mint a vödröt,
Istállószalmában bujtatni meg,
Zálogtárgyként szekrénybe rejteni,
Disznóval összezárni, hogy a börtön
Menekvésnek lássék, s reszkessetek,
Ha nemzeti varjútok károg egyet,
Mert angol fegyveresnek vélitek;
E győzelmes kéz, mely így megfenyített
A szobátokban, gyengébb lenne itt?
Nem! Fegyvert öltött a vitéz király,
Hogy mint szikláját őrző sas, lecsapjon,
Ha fészkét bármi baj fenyegeti.
(Az angol lordokhoz)
Ti elfajult, hálátlan lázadók,
Ti véres Nérók, kik feltépitek
Anyátok méhét, szégyenkezzetek:
Asszonyotok és halvány lányotok
Amazonként topog a dob nyomában;
Gyűszűjüket páncélkesztyűre váltják,
A varrótűt lándzsára, és szívük
Szelídségét vad, véres indulatra.
LAJOS DAUPHIN Hagyd most a szájalást; menj vissza
A korholást elnézzük. Isten áldjon;időnk drágább, semhogy elvesztegessük
Egy krakélerrel.
PANDOLF Egy szót szólanék.
FATTYÚ Nem, inkább én.
LAJOS DAUPHIN Nem hallgatjuk tovább. –
Peregjen a dob, a háború nyelve
Pereljen értünk és jelezze utunk.
FATTYÚ Jajgatni fog dobod, ha veritek;
Jajgattok majd ti is, mikor verünk.
Támassz csak visszhangot lármás doboddal,
Kéznél van itt is egy, jól megfeszítve,
És éppoly hangosan tud döngeni.
Veresd a másikat, egy másik éppoly
Erővel reccsen majd az ég fülébe,
S gúnyolja a mennydörgés brummogását,
Mert nem bízván ügyét suta követre,
Kit nem szükségből használt, csak szeszélyből,
Közel a harcos János: homlokán
Csupasz bordás Halál, a franciák
Ezrein kell ma dáridóznia.
LAJOS DAUPHIN Verd rá, dobos, lássuk mi lesz belőle!
FATTYÚ Megláthatod, dauphin, csak így, előre!
(Dobpergés.) A Fattyú (egyik ajtón) és a többiek (menetben a másik ajtón)
el

3.szín

[Ugyanott. Csatatér]

Csatazaj. Jön János király (egyik ajtón) és Hubert (a másikon)

JÁNOS KIRÁLY Hogy megy ma a sorunk? Beszélj, Hubert.
HUBERT Félek, rosszul. Felséged jól van-e?
JÁNOS KIRÁLY E forróság, amely régóta kínoz,
Roppant súlyként nyom. Nagybeteg a szívem.
Jön egy Futár
FUTÁR Felséges úr, Falconbridge, hős öcséd
Kér, hagyd el nyomban ezt a harcmezőt,
És üzend meg velem, hogy merre tartasz.
JÁNOS KIRÁLY Swineshead felé, az apátságba, így mondd.
FUTÁR Vigasztalódj, uram, a nagy segélyhad,
Amelyet a dauphin várt, három éje
Hajóit törte Goodwin zátonyán.
Már hírt kapott Richárd; kedvetlenül
Harcol csak és hátrál a francia.
JÁNOS KIRÁLY Jaj, ez a zsarnok láz oly szörnyen éget,
Hogy jó hírednek sem tudok örülni.
Swinesheadbe most! Gyaloghintómba gyorsan:
Elgyengültem nagyon, bágyadt vagyok.
Mind el

4.szín

[Ugyanott. A csatatér más része]

(Csatazaj.) Jön Salisbury grófja, Pembroke grófja és lord Bigot

SALISBURY Ennyi barátja volna a királynak?
PEMBROKE Föl, lelket önteni a franciákba:
Ha ők megjárják, megjárjuk mi is.
SALISBURY E Falconbridge bitang, e zabi ördög,
Mindennel szemben helytáll egymaga.
PEMBROKE Úgy hírlik, János elment betegen.
Jön Melun gróf sebesülten (egy katona hozza)
MELUN Vigyél oda az angol lázadókhoz.
SALISBURY Boldog időkben másképpen neveztek.
PEMBROKE Ez Melun gróf.
SALISBURY Halálos sebe van.
MELUN El innen, nemes angolok, eladtak!
A zendülés szálát felbontva, vissza
Kell térni elvetett hűségetekhez:
Boruljatok János király elé,
Mert hogyha e nap ura a dauphin,
Sok fáradságotok jutalmaképpen
Fejetek venné. Erre esküdött,
És én is, és velem együtt sokan
Saint Edmundsburyben oltár előtt,
Az oltárnál, ahol örök frigyet
És barátságot esküdött tinektek.
SALISBURY Lehetséges ilyesmi? Igaz ez?
MELUN Nincs-e a förtelmes halál előttem?
Nem cseppnyit őrzök-e csak életemből,
Mely lassan elfolyik, amint viaszból
Formált alak formátlan lesz a tűztől?
A világon mi bírhat még csalásra,
Ha annak hasznát úgyis elveszítem?
Miért hamiskodnék, ha úgy igaz:
Itt meghalok, ott igazságban élek?
Azt mondom újra: ha Lajos ma győz,
És egyikőtök is megéri még
A virradatot, ő esküt szegett;
Ez éjszakán, melynek ragályhozó,
Sötét párái már ott füstölögnek
A megfáradt, vén Nap égő taréján,
Kiadjátok ti is párátokat,
Az árulás kialkudott díját
Ily áruló módon fizetve meg,
Ha segítségetekkel győz Lajos.
János királynál üdvözlöm Hubertet.
Szeretetem iránta s a rokonság
Köztünk, mert angol volt a nagyapám,
Az készteti a lelkem vallomásra;
Kérlek, cserében vigyetek el innen,
A csatatér lármájából oda,
Hol békén átgondolhatom utolsó
Gondjaimat, s lelkem magába szállva,
Jámbor vágyakkal búcsúzik e testtől.
SALISBURY Hiszünk neked, s bizony, lelkemre mondom,
Fölöttébb tetszik e szép alkalom
Formája, képe: ezzel eltöröljük
Szerencsétlen szökésünk lábnyomát,
S mint apadó, elhúzódó dagály,
Felhagyva minden szertelenkedéssel,
Medrünkbe térünk meg, melyből kicsaptunk,
Úgy folydogálunk engedelmesen
Az óceánba, nagy János királyhoz.
Karom segít, hogy innen elmehess,
Mivel szemedben a halál kegyetlen
Gyötrelmét látom. – Fel, szökünk megint,
Hogy visszanyerjük régi jogaink.
Mind el

5. szín

[Ugyanott. A francia tábor]
(Ütközet; visszavonulás.) Jön Lajos dauphin és kísérete

LAJOS DAUPHIN A Napnak sem volt kedve lenyugodni,
És pirult tőle nyugaton az ég,
Mikor az angol hátrafele mérte
Aléltan földjét. Jó befejezés volt,
Ahogy fölös sortűzzel ennyi véres
Munka után jó éjszakát kívántunk,
És felgöngyöltük tépett zászlainkat,
Mint csaknem urai a harcmezőnek.
Jön egy Futár
FUTÁR Hol a királyfi?
LAJOS DAUPHIN Itt vagyok. Mi újság?
FUTÁR Melun grófot megölték; rábeszélte
Az angol lordokat, és visszaszöktek.
A régtől várt hajóhad összetört
S tengerbe süllyedt Goodwin zátonyánál.
LAJOS DAUPHIN Jaj, átkozott hír! Átkozott a szád!
Nem ilyen bús éjt vártam, amilyenre
Ez hangol. Ám ki mondta: megfutott
János, mielőtt a botladozó éj
Szétválasztotta fáradt hadainkat?
FUTÁR Akárki mondta, így igaz, uram.
LAJOS DAUPHIN Erős őrség vigyázzon éjszaka.
Én reggel még a Nap előtt kelek,
Hogy megkísértsem holnapi szerencsénk.
Mind el


6. szín

[Térség Swinesheadben, az apátság közelében]
Jön a Fattyú (gyertyával) és Hubert (pisztollyal) más-másfelől

HUBERT Ki az? Beszélj! Szólj gyorsan, vagy lövök!
FATTYÚ Barát. Ki vagy?
HUBERT Én angol pártbeli.
FATTYÚ Hová igyekszel itt?
HUBERT Mit tartozik rád?
Nem kérdezhetném én is tőled éppúgy.
Ahogy te tőlem?
FATTYÚ Hubert, gondolom.
HUBERT Nagyon jól gondolod.
Barátom vagy, vaktában elhiszem,
Ha ily könnyen felismered a hangom.
Ki vagy?
FATTYÚ Akinek épp akarsz. Ha tetszik,
Barátságból azt is gondolhatod,
Hogy Plantagenet-félének születtem.
HUBERT Fájó emlék! Te és ez a vak éj
Megszégyeníttek. Jó vitéz, bocsásd meg,
Ha nyelvednek egyetlen hangja is
Nem csengett ismerősen a fülemben.
FATTYÚ Hagyjuk a bókot! Van valami híred?
HUBERT Azért kóválygok a fekete éjben,
Hogy rád találjak.
FATTYÚ Röviden: mi hír van?
HUBERT Édes uram, e hír az éjhez illő:
Gyászos, ijesztő, és vigasztalan.
FATTYÚ Mutasd hírednek bármilyen sebét:
Nem vagyok asszony, el sem ájulok.
HUBERT A királyt megmérgezte egy barát.
Alig tudott már szólni, s elsiettem,
Hogy hírül hozzam e csapást, s te jobban
Felkészülhess e nem várt fordulatra,
Mint hogyha számítottál volna rá.
FATTYÚ Hogy vette be? Ki volt a kóstoló?
HUBERT Egy szerzetes, egy eltökélt gazember;
A belei kiégtek. A király
Beszélni tud még, s helyrejön talán.
FATTYÚ Ki maradt ott, ápolni a királyt?
HUBERT Nem tudtad? Visszatértek mind a lordok,
És magukkal hozták Henrik királyfit;
Megbocsátott érette a király,
S most ott sürögnek a felség körül
FATTYÚ Fékezd meg haragod, hatalmas ég,
És ne terhelj meg erőnkön felül!
Hubert, a vízen átgázolva éjjel,
Elmosta fél seregemet az ár,
Elnyelte a Lincoln torkolatöble,
Jó lovamon csak bajjal menekültem.
Előre most! Vezess el a királyhoz.
Félek, meg is hal, mire odaérek.
Mindketten el.

7.
szín

[Az apátság kertje Swinesheadben]
Jön Henrik herceg, Salisbury grófja és lord Bigot

HENRIK HERCEG Késő. Az élet már bomlásnak indult
Egész vérében, és e tiszta agy,
Hol lelkének lakóhelyét gyanítják,
Most értelmetlen, zagyva gagyogással
Halandó léte végét sejteti.
Jön Pembroke grófja
PEMBROKE Őfelsége beszél még, s azt hiszi,
Ha kihoznák a szabad levegőre,
Enyhülne benne a gyötrelmes égés,
Mellyel a gyilkos méreg ostromolja.
HENRIK HERCEG Hozassátok ki hát ide a kertbe. –
Lord Bigot el
Dühöng még?
PEMBROKE Most sokkal türelmesebb,
Mint amikor kijöttél. Énekel.
HENRIK HERCEG Csalóka állapot! Végső határán
A szenvedés nem érzi önmagát.
Ha kívül mindent felprédált, továbbmegy
A győzelmes halál, és most az elmét
Támadja meg, fura illúziók
Légiójával döfködi sebesre,
Mik tülekedve nyüzsgésükbe halnak.
Mily furcsa, hogy a halál énekel.
Én vagyok e lankadt hattyú fia,
Ki most saját siratóját dalolja,
S az elmúlás orgonasípja lelkét
És testét nyugalomba muzsikálja.
SALISBURY Vigasztalódj, királyfi: arra lettél,
Hogy formát adj mindannak, amit ő
Oly nyersen és formátlanul hagyott.
Hozzák János királyt, (lord Bigot kíséri)
JÁNOS KIRÁLY A lelkemnek van végre röptere;
Nem akart ajtón, ablakon kiszállni.
Olyan forró nyár tombol itt belül,
Hogy elporlasztja zsigereimet;
Krikszkraksz vagyok, mit pergamenre firkált
Egy toll, és összezsugorodom ettől
A tűzlángtól.
HENRIK HERCEG Hogy vagy, felséges úr?
JÁNOS KIRÁLY Halott vagyok, elhagyott, elhajított,
S nem hozhatjátok ide a telet,
Hogy jégujját ledugja torkomon,
Nem hajthatjátok országom folyóit
Égő szívemre, sem észak szelével
Nem csókoltathatjátok ajkamat,
Hogy hűtse kissé. Nem kérek sokat:
Kis hűs vigaszt csak, és ti fukarul
S hálátlanul megtagadjátok azt is.
HENRIK HERCEG Bár volna a könnyemben oly erő,
Hogy enyhülést adjon.
JÁNOS KIRÁLY A sója perzsel.
Bennem pokol van, és benne a méreg
Az ördög, oda zárt tirannusa
Az örök kárhozat sújtotta vérnek.
Jön a Fattyú
FATTYÚ Kitüzesedtem, olyan lázasan
Siettem, hogy lássam felségedet.
JÁNOS KIRÁLY Öcsém, a szememet lefogni jöttél.
Szívem kötélzete foszlott, megégett,
Mindaz, amivel életem hajózna,
Egy cérna már csupán, egy gyönge hajszál;
Egy gyatra fonal tartja szívemet,
Csak addig, míg elmondod híreid,
Amit aztán látsz, üres porhüvely,
Az összeomlott felség puszta váza.
FATTYÚ A dauphin ide készül, és az Isten
Tudhatja csak, hogy’ fogjuk visszaverni,
Mert seregem javát egy éjszaka,
Amint előnyt remélve átvezettem,
A torkolatöbölben hirtelen
Meglepte egy vízár s magába nyelte.
János király meghal
SALISBURY Halott híred halott fülébe mondod.
(János királyhoz) Uram! – Imént király még, már csak ennyi.
HENRIK HERCEG Így futok és így torpanok meg én is.
Mi biztos, mily remény és mily erő,
Ha ez király volt, és most mint a kő?
FATTYÚ Elmentél? Én maradok egy kicsit,
Hogy megbosszuljalak tisztem szerint,
Aztán a lelkem úgy követ az égbe,
Amint híven szolgált ezen a földön.
(A lordokhoz) Ti szférátokba megtért csillagok,
Hol van hadatok? Lássuk megjavult
Hűségetek: induljunk vissza nyomban,
Kiverni a romlást, gyalázatot
A csüggedt ország rozzant ajtaján.
Üssünk rajtuk, vagy ők ütnek mirajtunk.
A dauphin már sarkunkban fújja mérgét.
SALISBURY Úgy látszik, nem tudsz még mindent, amit mi.
Ott bent pihent le Pandolf bíboros;
Csak fél órája jött meg a dauphintól,
Békekötésre oly ajánlatot hoz,
Mit tisztességgel elfogadhatunk,
És abbahagyja ezt a háborút.
FATTYÚ Még sokkal inkább megteszi, ha látja,
Hogy van erőnk megvédeni magunkat.
SALISBURY Hiszen hozzá is kezdett, azt teszi:
Sok ágyúját elindította már
A tengerpart felé, ügyét s perét
A bíboros belátására bízva,
Kivel te, én és más urak, ha tetszik,
Ma délután nyeregbe ülhetünk,
Hogy vigyük már jó végre ezt a dolgot.
FATTYÚ Legyen. – Addig neked, nemes királyfi,
S a főuraknak, akik itt maradnak,
Intéznetek kell apád temetését.
HENRIK HERCEG Worcesterben fogjuk elhantolni testét,
Mert így akarta.
FATTYÚ Akkor ott nyugodjék.
És most az ország öröklött királyi
Díszét édes magadra öltheted,
Akinek térden állva, hódolattal
Ajánlom hűséges szolgálatom
S alattvalói tisztem, mindörökre.
Letérdel
SALISBURY Így ajánljuk mi is szeretetünket,
Nem ejtünk foltot rajta sohasem.
Salisbury, Pembroke és Bigot letérdel
HENRIK HERCEG Szeretném ezt lelkemből megköszönni,
De nem tudom másként, csak könnyeimmel.
Sír
FATTYÚ (feláll) Csak óhatatlan bánattal adózzunk
Az időnek: rég ismerős vele.
Sosem borult nem is fog hódító
Kevély lábához hullni Anglia,
Ha maga nem nyújt vesztéhez segélyt.
Most, hogy e főurak mind visszatértek,
Három világrész törhet ránk sereggel,
Kiverjük. Mert nem árt emberfia,
Míg hű marad magához Anglia.
(Harsonák.) Mind el (a holttesttel)

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék