Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2001. május, XII. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Simon Endre
Hihetetlen, hogy voltak ilyen idők

„Tegnap még bimbó volt lágy esőért epedt
mára azonban oly nagyra nőtt, mint az ember
s holnap – holnap már őt is beborítja.”
(Rainer Maria Rilke;
Keszthelyi Rezső fordítása)
Ε gyönyörű verssorok képeiben a mozgás úgy halad előre, ahogyan e század. Ε század, amely elszáguldott felettünk, és amelyben a Béke ritkán volt otthon. Az a Béke és az a Békesség, amely nemcsak a világban, de a Maros menti völgyekben is ritkán látott vendég volt. Ám amikor itt honolt, az élet úgy lüktetett, mint egy gőzmozdony gyorsuló üteme. Iskolák épültek, Kultúrpalota – benne múzeum, Szabad Zene- és Képzőművészeti Iskola. Városházát emeltek, a Maroson gátat építettek és – hogy tisztán lássanak – villanyvilágítással világították be az új, aszfaltozott utakat. Egy ilyen úton érkezett 1900-ban egy ember a hajdúk rónán álló városából, Debrecenből, a lankás dombok és völgyek városába, Marosvásárhelyre. Egy ember, egy festő, aki a város kedvence, a mindenki Gulyás Károly bácsija lett. 1935-ig a város nagy hírű Református Kollégiumának rajztanára volt, és egyben a Teleki-könyvtár, a TÉKA őre. Tanárként sok tehetséges fiatal felfedezője. Ő az, aki Medgyessyt eltérítette az állatorvosi pályáról, és tanácsaival megerősítette vonzalmát a szobrászat iránt. De ugyanakkor ő volt Barcsay Jenő felfedezője, Vida Árpád, Bordi András, Andrássy Zoltán tanára. És hogy a szó el ne szálljon, hát szakíró lett. Írásaival elősegíti a kisváros közművelődési fellendülését, fontos szerepet vállalva Bernády György polgármester városépítő munkájában, támogatva és segítve azt az igyekezetét, hogy a városban gazdag, változatos, tartalmas polgári élet teremtődjön. Meghatározó egyénisége útépítője és úttörője a helybéli művészeti közízlésnek. Cikkeiben mindig a legfrissebb, legújabb törekvéseket istápolta. Így a francia impresszionizmus felvillanásait, eredményeit, Párizs fényeit ecsetelve lelkesített, hogy mindazok a már elért eredmények visszatükröződjenek az erdélyi tükörben, a fiatal festők lelkében.

A kollégium termeiben kiállításokat rendez. Úgy gondolja, hogy a tanórák nem engednek kellő szabadságot a szellemnek. A Teleki Téka melletti lakásán szabad festőiskolát szervez, és lehetőséget teremt növendékei számára a továbbfejlődésre.
Ε kisváros kulturális életének nem ő volt az egyetlen mozgató rugója, sok segítőtársa akadt – mind a művészet lelkes megszállottjai –: Demeter Róbert, Vida Árpád, Karácsonyi Géza, Marthy Pál, Hajós Károly.
Demeter Róbert és Rózsafy Dezső megszervezik a marosvásárhelyi képtárat, és az értékes anyagot szakszerűen elrendezve a nagyközönség elé tárják. Így vált valóra Bernády egyik nagy álma. Létrejött a város múzeuma, amelyben helyet kaptak magyar művészek legjobb alkotásai. A képtár megszületése azóta is nagy segítség és lehetőség a fiatal generációk művészi nevelésében és fejlődésében.
A századelőn az oktatás még a tárgyias művészetet követte. Pontosabban azt a hozzáállási módot, hogyan kell megfigyelni a jelenséget, elmélyedni a modell egy-egy jellegzetes vonásában, a táj finom hangulatának árnyalataiban, fényében, színárnyalataiban, a fény játékaiban vagy a dolgok, tárgyak, kelmék finom anyagszerű tulajdonságaiban. Így a művészek és művésznövendékek jó megfigyelővé váltak, állandóan kitapintható kapcsolatot teremtve az ember és környezete között. Igen fontos volt a biztos rajztudás, ezáltal felértékelődött a forma biztos ismerete.
A későbbi fejlődés folyamán fontossá vált a természet ismerete, annak szeretete és különös hangulatainak és harmóniáinak visszaadása. Ekkor már a természetre rákényszerített forma dominál. A művészek, művésznövendékek már nem törekszenek a megismerésre, tökéletességre, csak a tárgyak és a dolgok belső összefüggéseire, saját belső lelkületükre, a fantáziájuk világára figyelnek.
Az absztrakt forma már semmiről sem mond le. A művész belső törvényei dominálnak, ehhez alkalmazkodik a szín, a forma különös játéka, saját és sajátos renddé olvadva össze. Erdélyben mindhárom alapvető felfogás együtt él, és talán így is van rendjén, mivel az irányzatok, a törekvések sokszor fáziseltolódással érkeztek hozzánk. Ε fáziseltolódás vagy éppen párhuzamosság nemcsak a század elejét, de a későbbi időket is jellemezte, és ebben nagy szerep jutott a távol tanuló vagy alkotó és később hazatérő vagy éppen erre látogató művészeknek is.
Marosvásárhely vezetősége is e változó és újulni tudó szellemi változás elősegítése végett bízta a városi szabad festőiskola irányítását 1932-ben az akkor nemrég Párizsból visszatérő fiatal Aurel Ciupe festőre, aki a leköszönő Hajós Károlyt váltotta fel. Ciupe nem volt a város szülötte, de megszerette a város szabad légkörét. Polgáraival barátságot kötött, kapcsolatai alakultak ki, és mind otthonosabban érezte magát a városban.

A városi szabad festőiskola irányítójára több feladat hárult. Egy személyben volt a Kultúrpalota gondnoka, a képtár őre és az iskola vezető tanára. A gondnoki és a képtárőri megbízatás azzal a feladattal is járt egyben, hogy neki kellett elvégeznie az intézmény adminisztratív feladatait, bejelentett csoportok tárlatvezetését, a képtár anyagának rendszerezését, katalogizálását és a gyűjtemény továbbfejlesztését.
Az iskolának, a növendékeknek hasznára vált, hogy a tanáruk a képtár őre, vagyis igazgatója, így szabad bejárásuk volt a képtárba. A helyzet nem változik akkor sem, amikor 1941-ben Bordi Andrást nevezik ki e funkciók betöltésére. A képtárőri, az igazgatói és a művésznevelői tevékenységet megtartotta nyugdíjba vonulásáig.
1949 őszén az iskolareformok következtében mint városi festőiskola megszűnik, és szakmai szakközépiskolává alakul át. Elnevezése szerint Zene-, Balett és Képzőművészeti Középiskola lett, melynek sokkal szélesebb, gyakorlatilag Erdély minden magyar lakta területére kiható hatásköre volt. Egy tehetséges fiatal tanári gárda kezdi meg tevékenységét Izsák Márton, Bordi András irányításával. A tanári kar többi tagja kezdetben Barabás István, Incze István, Piskolti Gábor, Nagy József. Az iskola átszervezésével egyidejűleg megnyílik az út és a lehetőség a korszerű művészképzés felé. A toborzást felvállalva vidékről vidékre, falutól faluig járva kutatták és rajzoltatták a fiatalokat, tehetségeket keresve, és akár annak idején a katonákat, úgy most a diákokat hívták az iskola padjaiba, meggyőzve a szülőket, hogy fényes jövő vár rájuk, ránk. Ekkortájt, az ötvenes évek elején, kapcsolódik be az én generációm a képzőművészeti tudás megszerzésébe.
A fényes jövőből mi csak egy nagyon nehéz, küzdelmes és sok áldozattal járó és áldozatot vállaló életet kaptunk. Felkészülhettünk a sok nincsre, hisz Erdélyben a mai napig sincs szakkritika, szakirodalom, így maradt a „csináld és értelmezd magad” mozgalom. A művész mifelénk ma is maga készíti rámáját, festékét, szoborállványát, eszközeit, vásznat alapoz, különböző receptek szerint restaurál, ír kiállításokról, szakirodalmat teremt, szervez, monumentális munkát alkot, mozaikot készít, freskót fest, és ha kell, egy személyben alkotó és inas, tipográfus, szerkesztő tanár, díszlettervező vagy éppen műszaki rajzoló. És mivel igazi műkereskedelem sincs, így hát egyikünk sem a szakmájából élt vagy él meg.
No de visszatérve a toborzásra, mindegyikünknek volt egy különleges egyéniségű felfedezője. Román Viktor kollégámat a nagy tudású, 28 nyelvet beszélő művészettörténet-tanárunk fedezte fel, aki éppen akkor kapta ceruzavégre, amikor Viktor egy libacsordát őrzött és terelgetett. A rajz meg oly könnyedén ment, mintha a kis libapásztor csak ezzel foglalkozott volna egész idő alatt. Ε találkozás emlékezetéül vers is íródott, a Kis libapásztor címen, melynek szerzője természetesen Antalffy Endre tanár úr volt.

A marosvásárhelyi művészeti középiskola a mesterség tökéletes elsajátításának iskolája volt, és az iskola e törekvése ma is megmaradt. Tanáraink azt tartották, azt tanították, hogy „a középiskolában meg kell tanulni a mesterséget, és később el kell felejteni”, csak a belső hangra szabad összpontosítani alkotás közben. Román Viktor a mesterétől, Izsák Mártontól állandó feladatokat kapott, és annak műtermébe bármikor bejáratos volt. Ez a tanárdiák kapcsolat állt fenn Bordi, Barabás, Incze vagy akár Piskolti mester esetében is. Nem voltak szakmai titkaik előttünk. Követelmény volt megtanulni mindazt, ami később hasznunkra válhat. A szobrászok, így Viktor is, megtanultak önteni, fába, kőbe faragni, anyagba mintázni. A festőnövendékek Incze Istvántól tanulták meg a festékkészítés minden csínját-bínját. A mester saját festéktörőit és eszközeit hozta be az iskolába, így készíthettünk festékporból krómsárga, ólomfehér, kobaltkék vagy éppen fekete olajfestéket. Megtanulva, hogyan készítsük el pigmentből ezeket, hogy egyszerre száradjanak, és azt, hogy milyen módszerekkel, olajakkal keverjük e színezékeket. Így a marosvásárhelyi képzőművészeti középiskolában egy kis reneszánsz műhely alakult ki.
Ε közös műhelyből érdekes módon mindegyikünk más irányba indult el, de gyökereink visszanyúlnak a gyermekkorba.
Román Viktor kollégámnál már korán kialakult a stilizált világ, otthoni élményeiből építkezve gazdag, igényes művészetének alapjául szolgált „a taliga, a kerék, az ekevas.” Keze alatt eszményien szép formává alakultak. Finom egymásba hajlásuk, eltávolodásuk erőt, lendületet sugallnak. Máskor meg olyan nagy dinamizmust, hogy szinte széttörni érezzük a teret, de lassan oldódik a feszültség, és a forma lassan egybesimul, elcsendesedik, mint a folyó a lapályon, és ekkor már csak a lágy tömeg erejét érezzük.
Gaál András könnyed, már-már misztikus rajztudással rendelkezik. Egy kis rosszindulattal manieristának lehet nevezni. Ε vád alól mentesül, amikor a képeinek felépítését, színharmóniáit látjuk. Ha besorolást kellene végezni, inkább fovistának tartanám, és ennek is egyik legnagyobb képviselőjének az erdélyi végeken. Sokszor a rendszertelen foltokat, színek szabad száguldását látjuk, és ez a szélborzolta tájra emlékeztet bennünket. A hangulat, a színek könnyed repülését, mozgását nagyon érzékeny apró kis vonalkák kötik le. Észrevétlenül csendesítik le a száguldást a szemlélő szeme láttára. A színek szertelen, ütemes harmóniáit egy vonal egy vízszintes folt közé zárja, és ez nyugtatóan hat. Ez a művészet is a gyergyói medence szépségét és gazdagságát mutatja be úgy, ahogy ő emlékezik és őrzi élményét a lelkében. Saját lelkének szűrőjén szűr át minden élményt.
Az én művészetem is a gyerekkor élményeiből táplálkozik. A balladák, de főleg a monda világa nyújt inspiráló anyagot. Az a szeretet, amelyet az apai nagyszülőktől kaptam, és ahogyan ők összeszőtték a mesét az igaz va

lósággal, a megtörténtet a meg nem történttel, arra ösztönzött, hogy az életben is keressem a valót, a mondát és keverjem a mesével. Nagyanyám szájából oly elevenek voltak a régi székely hitvilág meséi, mondái, hogy sokáig valóságként kezeltem és hittem e gyönyörű mesevilágot. Sokszor elevenedik és támad fel bennem a képzelet néha ijesztő és megejtő világa, amelyet hideg téli estéken mondott, mesélt a húgomnak és nekem. Azt hittem, hogy ezt egy nagy mesemondó írta le, de most már tudom, hogy ezek az ő szívhez szóló meséi voltak, amelyeket elfelejtett leírni. Nagyon későn ezek az emlékek képpé értek, így születhettek meg a Madárijesztő, a Lélekmadár, a Sámántánc, A vármegye pávája című képeim. Két világ él bennem, egyrészről a természet valós formáinak szeretete, másrészről az elvont formák vonzása, melyek élményeimmel keveredve egy szimbolikus-absztrakt egységévé állnak össze. Ε kettős való-álom tér az én világom.
Velünk rokonítható Márton Árpád felfogása is a művészetről. Az ő élményei szintén a gyermekkorhoz kötődnek. Nála a küzdelem, a kenyér tisztelete mindegyre visszatérő téma. Az élet, a munka nehézsége, a járom és az eszközök szeretete mindenkori témája. Nála a küzdő ember jelenik meg és dominálja egész témakörét. Témái a föld szeretetéből, a kilátástalanságból, a félelemből erednek. A tehetséges fiatalra sok hárult, és mert nagyon szerette szüleit, a kelleténél jobban, kivette részét a nehézségekből. A nehéz munka alól így akarta mentesíteni őket. Banner Zoltán írja róla, hogy a fehér izzás szenvedélyével alkotja a maga tájait, és festészetében fokonként minősülnek át az expresszionizmus és a realizmus eszközei egy olyan mitologikus ábrázolási móddá, amelyben a paraszti szenvedés, megalázottság, kiszolgáltatottság magaslik a köznapi élet sivársága fölé.
Ε megállapítás majdnem ráillik Gyarmathy János szobraira is. Azzal a megszorítással, hogy nem felemelni, inkább példabeszédekbe sűrítve megmutatni akarja a mindennapok mitológiáját vagy a mitológiák hétköznapjait, attól függően, hogy éppen melyik arcát mutatja a csigaházában élő ember. Mindezt teszi finom formai bravúrokkal és kétségbevonhatatlan mesterségbeli tudással párosítva, felmutatva az anyag minden szépségét.
Erről nemcsak a műélvezőt győzi meg, de nap mint nap a marosvásárhelyi képzőművészeti iskola tanáraként diákjai látását is ilyen irányba formálja.
Abban az iskolában, amelynek szellemisége tanárainkat és később minket is formált. Így bízvást állíthatjuk azt, hogy mindnyájunk alkotásában és hitében közös az a gondolat, hogy e század hosszú menetelésében, derűs, és borús napokkal a hátunk mögött, a gyökerekből és a bennünk lévő tágas erdő viszonyából építkező művészetnek lehet létjogosultsága az ezerszínű Európában.









kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék