Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. november, VII. évfolyam, 11. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Gergely Edit

Gergely Edit
KOCSMA-I-NTERMEZZO
(Barátnőmnek, mer’hogy már többször is
ígértem, hogy belerakom az irodalomba*)
Anus kikezdett a Barátnőmmel.
*
Előbb sunyin a háta mögé került, majd jobb tenyérrel asztalközépre nehezedett (ráncosodó nyakán szidefes hamisgyöngy-abroncs hivalkodott, a plöttyedt tartalmát ügyesen álcázó dekoltázs fölött), a kiskocsma falain kunkorodó karton-karikatúrák átcsobbantak szemüveglencséi tükrén; de a tudatig, kétleném, hogy alámerültek volna; hisz’e (kétségkívül ízléses) toalettjében így is már-már ellenőrizetlen ívben lendült a másik (az eddig mintegy rongyként lecsüngő) kar, hogy kisebb erőfeszítés árán szájhoz emelve (el/le) takarja a hiányos (de eredeti!) fogsor mögötti, idegbeteg vihogást.
(Na mostmár, a körömlakk és a rúzs is látható azsúrban.)
*
AKARSZ SZERETKEZNI? A hang(nem) nem ért felkészületlenül (az már inkább, hogy nem nekem szegezték!). Magától (mármint: Őnagyságától) érthetődő természetességgel beleillett annak a [csábos, „menő”, rugalmas, botrányéhes, exhibicionista, szabaderkölcsű, azaz könnyen (de izgalmasan!?) dugható, egyszóval:] „jó nő”-nek a tucatforgatókönyvébe, akinek Anus önmagát képzelte.
Barátnőm tekintete „most figyelj”-ként villant rám. Fejét lassan, kiszámított nyugalommal, centinyit jobbra fordította, végigmérve a „jól csomagolt harmincast”: kockás abroszon nyugvó kezétől el egészen a – tán túlságosan is – ráhajló (és minden bizonnyal alkoholedzetten frivol) vigyorig. S bár a szemkontaktus létrejöttét a (fentebb már gyanított) körülmények valószínűleg megnehezítették  (az álló testhelyzetben lévő személynek legalábbis): szemmozgásuk (h)arcraszegzetten rögzült; mialatt Barátnőm (egy el nem sietett csuklómozdulattal) pipáját szájához emelte. Beleszívott. („Ennek szívás lesz a vége”) Majd csak ezután kulcsolt újabb kérdőjelet (válaszként az előbbiekhez. KIVEL?
*
Anus mimikáján röpke otthonra lelt a gonoszság. Kopottvörös hajszálain átütött a rosszindulat. Időt nyert, míg a szembefújt Óbestert mellre szívta, s ezalatt a cél, hogy újnak (vagy szimultánnak?) vélt „biztos parti”-mat esetlegessé rombolja – máris átminősült. Valamiféle csintalan szemtelenség- és romlott ártatlanság (ártatlan romlottság?)ként talált provokatőri erőszakossággal módosította eredeti szándékát. A Hivatal-i pletykakeltések visszahallhatóan többszörösre-nagyított pikantériája – már sokkal kevésbé kielégítő örömökkel kecsegtette, mintsem: a majd megszámlálhatatlan kis kalandjainak sorozatába fűzhető új trófea kihívása (: a kivívásra). Így hát engem a „célzandó fél”-ből – „súlytalan szemlélő”-vé átrajzolt státussal: „lefokozott”, és figyelmét félreérthetetlenül a(z ültében is melléígérő) szópárbaj-ellenfelére összpontosította. Szarkalábain puhán átfodrozott a vágy (ennél valamivel határozottabban a bizsergés combtőben); az ezidáig mintha odúba zárt nyelv – ernyedten települt (ki) a szájszögletbe; a kebel hullámzó játékba kezdett, miért is ne, hisz a ki-be légzés zaklatottságán szült kacérkodó kéjvágy (mint testbeszéd, bár majdhogynem vulgáris – ellenben:) hibaszázalékmentesen dekódolható.
VELEM, mondotta a rúzsfoltos nyílás, szétpukkantva egy nyálbuborékot.
*
Anus a Hivatal cégére. Mindaz, amit ott napi nyolc óra gyötrelmes erőfeszítésével művelünk (ki magunkból) – Neki alkatilag adott. (Igaz, mi – csak – szellemiekben prostituáljuk magunkat.) Anus stricije: maga a Hivatal. Futtatja Anust (aki magától amúgy is futna), ezáltal pénzhez jut. (Vagy ezáltal fizet.) Anusnak jól (és egyre jobban) megy dolga: munkájához direkt a nyomdától kap miniszteri íveket (ez egyszer rokoni alapon); elegáns ruháit ajándékba (értsd: fizetségként) kapja; maholnap házvezetőnőt is alkalmazna (egy szem kislány mellé), akinek aztán majd ő fizetne (meg). Irigyei mégsincsenek. (Őket rögtön bizalmába fogadja és barátaivá teszi.) Csodálatos tehetsége van rá, hogy bármely irodában és bármely testhelyzetben hajlandó legyen fölkínálni bájait. Bárkinek. (Egyetlen kitétele, hogy – majdan – felismerhető legyen az illető.) Bárhol. Egyszer még a budiban is, miközben a protokoll-vodkától kávát markolva hányt. (De Annak így nem láthatta az arcát, hát bosszúból elhíresztelte, hogy: megerőszakolták.) Eddig már mindenki részesült gyöngédségében, kivéve: 1. a (csúnya) nőket, 2. engem, és 3. a Bátyámat (aki szintén tisztviselő a Hivatalnál). Azazhogy a Bátyámat többször is megkísérelte elcsábítani, de neki valahogy épp’ (többször is) nem volt gusztusa rá. („Akkor már inkább a zsírosbödön!”) S a Bátyám, amióta (nyolc hónapja) a kollégám, a múzsom és a szeretőm is egy személyben (ld. „Szentháromság”, asszociáció gyanánt), azóta Anus – valójában érthetetlen okok miatt – pikkel rám, vagyis: úgy érzem, nem vagyok a kendvence.
*
HOGYNE. HOL? MELYIK PILLANATBAN? – csattant rá az újabb „válasz” kérdés-sortüze.
Barátnőm indulatmentes hanghordozásának derűje- és az árnyalatnyi (fölényből-fejt) affektáltsága a „tudom én mi folyik itt” és a „ne félts, veszem a lapot” üzeneteiként csapódott le bennem. („Értjük mi egymást.”) Csak Anus lett ettől hirtelen hervadt. Élveteg, mosoly-menti ráncain lebiggyedt a fölkínálkozás. Kopottvörös rosszindulatán átütöttek a hajszálak. Egyetlen utolsó tám(asz)pontját (asztalra tett tenyerét) váratlanul visszavonta, majd sebzettségéből feltörő hatalmas indulattal a (még mindig) pipázgató fej felé lendítette. A leírt pályán ökölbe szorult, majd újból síkká simult a tenyér, és vészesen közelíteni látszott a gyűlölt ellenfélhez, a győzteshez, a pimaszhoz, a disznóhoz, a gyilkoshoz, hogy az Isten...
Barátnőm mindvégig érintetlen maradt. Az elkerülhetetlennek tűnő „dorong” csattanásmentesen hanyatlott alá: a célponttól milliméternyire. Szerepét-vesztett, hasznavehetetlen csorba kar(r/dd)á, „pohármarkolóvá” vedlett vissza; sőt, mintha még petyhüdtebbé is, mint amilyennek az elején ezt megelőlegeztem volt neki.
És Anus – oldalán a lecsatolhatatlan és tehetetlenül aláhulló „húsrúddal”– eloldalgott.
Barátnőmet tündöklően öntelt és öntelten tündöklő ábrázattal hagyta maga után; aki az „ugye, megmondtam” és a „na, mit szólsz hozzá” töltetű pillantás-lövellésétől (és a „jó kis hercehurca volt” mellény-tágító interiorizációjától) ajzottan, kezét (a pipátlant, persze) lassan (egy jó előre bemért piros-fehér sávban), gyöngéden kezemhez csúsztatta és (Ő! a Barátnőm! az Egyetlen! kit szülei, ismerősei, szűkebb és tágabb baráti köre, nővére, női, tanárai – na meg én is, ha Vele beszélek – közönségesen csak Lacinak hívunk): be - lém - csí - pett!
 
* a fentiek kapcsán (jogosan) ekként: „Hogy raknálak bele az irodalomba...”

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék