Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. január, V. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
FÓRUM

FÓRUM
Petőfi, franciául
Ha tekintetbe vesszük azt a tényt, hogy bármennyire egyetemes is az emberiség irodalmi kultúrája, mégis minden egyes nemzeti irodalomnak önálló esztétikai értékrendszere alakult ki: akkor határozottan ellentmondásos tevékenységnek tűnik a népével teljesen azonosult Petőfi fordítása. Mivel azonban irodalmunkból őt fordították a legtöbb nyelvre, feltétlenül foglalkoznunk kell ezzel az irodalmi kérdéssel is. Itt az a kiindulási pontunk, hogy korábbi irodalmunk egységes esztétikai rendszerét Janus Pannonius életműve alakította ki, a későbbit – a máig érvényben lévőt – Petőfi. Vagyis ha régi irodalmunkban egy latin vagy magyar nyelvű művet alkotott valaki: tudatosan vagy ösztönösen – elsősorban nem az ókoriakhoz vagy más reneszánsz írókhoz, hanem – Janus Pannoniushoz mérte magát, vagy ővele vetették egybe olvasói és az irodalomtudósok. A XIX. századtól fogva Petőfi szintetizáló művei alkotják ezt a közvetlen vagy közvetett esztétikai mércét, éspedig egész irodalmunkra (régire, újra) vonatkozó érvénnyel. Ezért Arany Jánostól kezdve Adyig, József Attiláig, Illyésig, Erdélyiig, Sinkáig, Juhász Ferencig mindenkinek tisztáznia kellett és kell Petőfihez való viszonyát. Ez elkerülhetetlen esztétikai-lélektani folyamat, mert Petőfi olyanfajta mintaképe, speculuma, tükre költészetünknek, mint amilyen a vallásos ember számára a Biblia. Bízvást mondhatjuk, hogy – amennyiben felmérést végeznénk: – a Biblia mellett az ő verseit találnánk meg a legtöbb magyar családnál Megszoktuk, és egészen természetesnek érezzük, hogy amikor a román költészetről beszél, ír valaki: Eminescu portréja rajzolódik ki előttünk, ugyanígy vagyunk Petőfi arcával, ha a magyar költészet kerül szóba. Úgy látszik, ez az egy csúcshoz igazodó, egy személyhez összpontosítható esztétikai erővonalak rendszere jellemzi a mi tájainkat. Talán közép-kelet-európai jelenséggel állunk szemben? Nem tudnám ezt határozottan megállapítani, és nem is akarok erre semmiféle egybevetést, nyugattal szembeni hierarchizálást, rangsorolást alapozni. Inkább ennek az egyvonulatú esztétikai alakulatnak objektív tényét – a sokféleségben kristályosodó egységet – szeretném hangsúlyozni. Vagyis azt, hogy Petőfi – akármilyen pontosan fordítják is franciára – sosem jelentheti azt egy franciának, mint nekünk. A tolmácsolás tehát csak viszonylagos lehet, mert ez az életmű. Oly mélyen és elágazóan gyökerezik múltunkban és jelenünkben, hogy más közegben – a más történeti tudattal rendelkező franciák több-vonulatú irodalmi tudatában – szükségszerűen mást fog jelenteni. A kérdés persze az, hogyan igyekszik kiküszöbölni – vagy inkább csökkenteni – ezt a hatásbeli másságot a francia nyelvű Petőfi-kötet, amely a Corvina Kiadónál jelent meg 1971-ben, és kétségtelenül nagy előrelépést jelent ezen a téren. A száz versre terjedő válogatást Jean Rousselot, a francia írószövetség elnöke végezte; a fordítást Paul Chaulot, Eugêne Guillevic, Michel Manoll és Jean Rousselot neve fémjelzi, a bevezető tanulmány szintén Jean Rousselot kiváló műve.
Rousselot rögtön a gyökerénél ragadja meg a Petőfi-kérdést: „Petőfi Sándorról múlt időben beszélni csupán engedmény a történelem nyelvtanának. Valójában ő örökké él. A mai magyarok szemében talán jobban, mint valaha... Azt a hús-vér szerinti testvériséget, amely nemzetéhez köti Petőfit, sem a történeti, sem a biológiai tény nem teheti elavulttá…” (i. m. 7. 1.) A kiváló francia költő – aki lexikoníró is egy személyben – tisztán látja a műfordítás legalapvetőbb kérdését a költészet terjedése, akárcsak a fényterjedés, más-más közegenként törést szenved
Éppen Petőfi teljes azonosulásából kiindulva, úgy véli, hogy Petőfi teljesen azonosult és asszimilált életművébe „lehetetlen behatolni... ha nem képzeljük magunkat belé népe történetébe...” (i. m 9. 1.) A huszonöt oldalnyi bevezető tanulmány ezért igyekszik mind életrajzi, mind történeti, mind irodalmi adatokkal, de költői beleéléssel is (!) hozzásegíteni a francia olvasót a „lehetetlen” (impossible) szakadékának áthidalásához. Mind a tanulmány, mind a válogatás megírásában nagy segítségére volt egy előzmény: Illyés Petőfi-könyvét ő fordította volt le a Gallimard Kiadó számára. Illyés Petőfi -portréját, amelynek anyagából, valamint történeti és kulturális hátteréből merítette képét és korrajzát, jól ismerjük. Számunkra természetesen az a legérdekesebb ebben az áthidalásban vagy háttérteremtésben, ahogyan korszerűsíti és hozzáférhetőbbé teszi a francia irodalmi tudatban előzetesen kialakult Petőfi-képet. Erre nagy szükség is volt mind Petőfi élete, mind a történelem igazsága miatt, mert Petőfi élete inkább hősi mondákból, mintsem életrajzi adatokból állt össze a múlt századi franciák tudatában. Még Rózsa Sándorra is telt Petőfi Sándor nimbuszából. A Grande Encyclopedie Brigandage (vagyis Betyárkodásról szóló) címszava például az 1890-es években még ezt írta Rózsa Sándorról (akit részben a Döbrögin bosszút álló Ludas Matyiról mintázott meg az egykori lexikoníró), hogy miután megkegyelmeztek neki, ezredesnek nevezték ki, és hősként esett el a segesvári csatában, Bem oldalán (szó szerint „Rózsa Chandor nommé colonel, accourut à la tète de son régiment, et succomba en héros à la bataille de Segesvár en Transylvanie, aux côtés du général Bem”) A szóban forgó Grandé Encyclopedie Petőfi címszava viszont csak mint népdalköltőt („lied”-szerzőt) méltatja a költőt, szerkezeti kifogásokat emelve nagyobb alkotásaival szemben Rousselot rámutat, hogy a szkematikusan élő katona-költő vagy népieskedő költő képe nem hiteles az ő esetében „Petőfi a világnak azok közé a ritka költői közé tartozik, akiknek irodalmi világa egybeesik népünk világával Burns, Jeszenyin, Lorca, íme a társai...” (i m 14. 1.) Figyelmezteti a franciákat, hogy ne Béranger egzotikus népiességét keressék verseiben.
A helység kalapácsának ifjú íróját például így igyekszik közelebb hozni a franciákhoz: „Minekünk, akik több mint egy századdal később olvassuk és francia szemmel, ez a paródia egyszerre juttatja eszünkbe Boileau Nevetséges lakomáját... és Raymond Queneaut (i. m 17. 1.) Másutt a nagy francia romantikussal, Gérard de Nervallal, sőt Baudelaire-rel állítja párhuzamba a még pályája kezdetén lévő Petőfit. Különösen az utóbbit szeretném hangsúlyozni, mert a francia közoktatás szerint Baudelaire már annyira modern és mai költőnek számít, hogy véle be is lehet fejezni a középiskolai irodalomtanítást. Petőfi forradalmi korát többször is kapcsolatba hozza a francia forradalommal. Ami mármost a válogatást illeti, az 1842-ben megjelent A borozótól az 1849-ben írt Szörnyű időig öleli fel Petőfi legjelentősebb rövid költeményeit, átfogó képet nyújtva lírai költészetének teljes tárgyköréből. A négy kiváló francia költő közül kétségtelenül Rousselot vállalta az oroszlánrészt, hiszen a válogatás és a bevezető tanulmányon kívül 40 vers tolmácsolása az ő nevéhez fűződik (amelyből hármat Michel Manoll barát jával együtt végzett, a többit egyedül), és nagy beleéléssel. Ennek a munkának – s talán nem veszik ezt tőlem indiszkréciónak vagy fontoskodásnak– szemtanúja voltam 1967 őszén, első párizsi utamon Rousselot éppen az István öcsémhez című vers fordításán dolgozott. Már az első esti beszélgetésünkkor megkérdezte véleményemet a vers tolmácsolásáról. Különösen jónak találtam a vers közvetlen hangvételét, fesztelenségét, amely talán a legjellemzőbb Petőfire:
Comment va-t-on chez nous, nous cher petit Étienne?
Advient-il que de moi, parfois, on se souvienne?
Quand vous parlez gaiment le soir après diner
Dans la chaleur intime et calme du foyer,
Arrive-t-il que l’un on l’autre se demande:
„Que fait-el maintenant, là-bas, notre Alexandre?”
Et vos affaires, à part ça? Je sais combien
Vous devez besogner pour les mener à bien…
Nagyszerűen ráérzett a vers családias hangulatára, s olyan prózaszerű köznapiságaira, mint amilyenek; „hát a mi Sándorunk”: „là-bas, notre Alexandre”, vagy még inkább a „máskülönben hogy megy dolgotok” esetében: „et vos affaires, à part ca...” (amely különösen bizalmas társalgásban használatos kifejezés). Elsősorban a vers hangulatát igyekszik hűségesen visszaadni, másodsorban a vers kötött formája is (ez utóbbit azonban alávetve az előbbinek). És ez általános érvényű az általa fordított népdalokra (Megy a juhász szamáron; Síkos a hó, szalad a szán; Reszket a bokor, mert), szerelmi idillekre (A négyökrös szekér; Tündérálom) és a nagy politikai versekre egyaránt. Az Egy gondolat bánt engemet című verset szintén ő fordította, inkább ódaszerűségét érezni, mint rapszodikusan tépelődő türelmetlenségét és szenvedélyét (amit az eredetiben a jambikus forma tördelése, felbontása is segített). Ez talán annak tudható be, hogy a francia verselésben nem használatos az a fajta időmértékes vers, mint a magyarban (Ott a hangsúlyos szótag a szóhangsúlyra épül.) Paul Chaulot és Michel Manoll körülbelül ugyanebben a felfogásban közelítették meg Petőfi verseit. Ők is – akárcsak Rousselot – a rochefort-i költői csoportosulás alapító tagjai. Ez a II. világháborús nemzedék már túljutott az avantgardista irányzatok többnyire analitikus módszerén és formabontásán, új nyelvi és gondolati szintézisre vállalkozott a hagyományos formák felújításával és a modernista irányzatok stilisztikai eredményeinek felhasználásával. Ezzel magyarázható a kötet nagyjából egységes stílusa, tartalmi hűsége és formai pontossága is, amely különösen hármójuk munkáját jellemzi. Paul Chalot 27 fordítása, amely részben dalokból (Fürdik a holdvilág az éj tengerében; A virágnak megtiltani nem lehet), részben leíró versekből (A Tisza, Téli világ) és szerelmes versekből (Szeretlek én, szeretlek téged; Minek nevezzelek?) tevődik össze, nemcsak számbelileg, de a minőség szempontjából is a kötet csúcsteljesítményeihez tartozik. Szolgáljon példaképpen a Fürdik a holdvilág kezdetű dal első négy sora:
Dans l’océan du ciel la lune va voguant,
Au coeur de la forêt médite le brigand;
Sur l’herbe la rosée de la nuit est nombreuse,
Main moins que de ses jeux les larmes douloureuses.
Manoll, aki harmadik itteni tagja a rochefort-i csoportosulásnak, mindössze hét vers tolmácsolásában vett részt: ebből hármat közösen fordított Rousselot-val. Talán a Szeretlek, kedvesem című vers fordításában jeleskedik a leginkább:
Je t’aime, ma chérie,
Je t’aime tendrement,
Ta taille est si jolie
Si menue, si fragile...
Különösen himnikus szárnyalását sikerült jól visszaadnia, s ezért művészi teljesítményében az előbbiek színvonalát kétségtelenül feléri.
Egészen sajátos Eugène Guillevicnek a fordítói nézete és gyakorlata: ő inkább átültet, átkölt, mintsem fordít, ő ugyanis szinte kivétel nélkül kötetlen formában fordítja Petőfit is, Aranyt is. Egyik párizsi találkozásunkkor meg akart lepni egyik szép fordításával. A walesi bárdokat szavalta franciául, de úgy megváltoztatta a ritmusát, úgy eltüntette a rímeit, hogy alig ismertem rá Arany remekművére. Meg is kérdezte tőlem, hogy ismerem-e Aranyt, mire én udvariasan igennel feleltem, és elgondolkoztam az efféle korszerűsítő fordításokon. És különösen amióta ehhez hasonló fordításokat olvastam franciául és olaszul, nem tudom egyértelműen sem helyeselni, sem elmarasztalni. Az a több mint három tucatra terjedő versfordítás, amely a világszerte ismert Guillevic nevéhez fűződik, szinte kivétel nélkül így – a megszokottnál jobban – Guillevic költői karakterét öltötte magára Az Anyám tyúkját például így kezdte fordítani:
Dites-moi, commère poulette,
La salle est à vous maintenant?
Le bon Dieu vous veut donc du bien.
Vos affaires, ça va, commère?
A Dalaimat pedig így:
Souvent je ne veux suivre mes pensées,
Tant de rêveries elles sont mêlées:
Rêves qui m’entraînent par mon pays,
À travers la terre et tout l’univers.
Vannak azonban esetek, amikor az ész megszállottja, az értelem élve boncolója is kénytelen engedni a Petőfi-versek zenei szuggesztiójának, és legalább részben – bizonyos határok között – formába szorítja, kötött ritmusokra bízza tolmácsolásait. Ilyen példákat szolgáltatnak a Guillevic által tolmácsolt Szeptember végén, amely bizonyos módosított rímképlettel és rímjelleggel, kisebb ritmusváltoztatásokkal megőrizte kötött versformáját, vagy a Rózsabokor a domboldalon című dalé, amelynek második szakaszát így ültette át.
Vois le soleil dans le Danube, en bas,
Vois comme le fleuve en tremble de joie.
Il berce le soleil tout doucement,
Avec toi ma mie, j’en fais tout autant.
 
Eszem ágában sincs számon kérni tőle azokat a műfordítással kapcsolatos igényeket, amelyek a magyar irodalom műhelyeiben érvényesek. A franciák – s így ez a kötet is – „adaptation”-nak, vagyis átdolgozásnak, átültetésnek nevezi azt, amit mi műfordításnak szoktunk nevezni. Ez félreérthetetlenül azt jelenti, hogy egy francia műfordító nagyobb licencia poeticával élhet, mint egy magyar. Ennek polgárjogot szerzett a francia írói gyakorlat. S így valamennyien egyéniségüknek megfelelően tisztelegnek annak az üstökösnek, amely Rousselot szerint szükségszerűen szelte át az eget és tűnt el, azért hogy nagyszerű emléket hagyjon számunkra, és „megtartson bennünket abban a reményben, hogy visszatér még”. A folyton visszatérés egyik sugarát jelzi ez a kötet is, amelynek legtevékenyebb alkotója, Jean Rousselot, októberben tölti be a tisztes nyolcvanadik évét. Petőfi ünnepén szeretném őt is köszönteni éppen erről a zarándokhelyről, ahová lélekben többször is eljött, és barátaival együtt méltó ajándékot küldött annak, akinek még a halála is a halhatatlanságot bizonyítja.
TÓTH ISTVÁN
 
* Elhangzott 1993. július 31-én a fehéregyházi Petőfi ünnepségeken.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék