Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1992. október, III. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
SZEMLE

SZEMLE
Olvasónapló
„A rács, mely elválasztja az orosz-
lánt a látogatóktól, vasváltozatban a
dzsungelek zűrzavarát idézi.”
JOSZIF BRODSZKU
Augusztus tikkasztó forrósága még átsugárzik az első szeptemberi napokra is, s miközben az olvasói szeszélyem válogatta könyvek halmát nézem, egyre Teller Ede szavai járnak vissza bennem: „A legnagyobb veszély – mondotta nemrég az aggkor vitathatatlan bölcsességével – az emberek közötti rossz viszony.” S végső soron erről szólanak, másként és másként az alábbi könyvek is: Szabó Gyula veti legmélyebbre a horgonyt: azt vizsgálja, alakítója volt-e tájainkon az ember a történelemnek, vagy csupán elszenvedte azt?!? A történelem fő témája Borbándi Gyula tudós monográfiájának is: miközben a világban szétszóródott magyarság szervezeteit, önszerveződését, változó helyzetét vizsgálja. Singer önéletrajzában a történelem zordsága elől menekülő ember rajzolódik ki, míg Henry Miller Baktéritőjében a szenvedélyek szabadulnak el, a hős szexmániája egyfajta „védekezés” a rázuhanó történelem ellen. Szepes Mária nagy ezoterikus regényciklusának hősei önmaguk lelkében eltévedve is önmagukból próbálnak erőt meríteni. Lenz kissé félszeg regényhőse egyfajta hagyományhoz hű, hogy megőrizhesse önmagát, míg Csiladze hősét már ezek a hagyományok sem őrizhetik meg számára a lázadás lenne az egyetlen járható út, de ennek élesen ellentmondanak a századforduló grúziai életkörülményei...
S most nézzük meg mindezt közelről.
1. Szabó Gyula: Ostorod volt-e Rodostó?
Sokan leírták Marosi Pétertől Baránszky Job Lászlóig és Csíki Lászlóig, hogy a mozaikszerkesztésű regényfolyam, A sátán labdái új fejezetet nyitott Szabó Gyula regényművészetében. A sorozat sajnos a negyedik kötettel megszakadt, feltehetőleg elkészült kötetek várhatják a kiadót... De a kikísérletezett módszerhez a szerző nem lett hűtlen! Végső soron a könyv – akár az előbbi Három a tánc – darabjai e sorozatba illeszkednek: a hatalmas horizontális körkép helyett ezek amolyan vertikális „mélyfúrások”, Erdély zimankós történelmének egy-egy jellemző periódusát veszik górcső alá. Szabó Gyula, a kezdeti elbeszélések és a Gondos atyafiság realizmusából annyit őrzött meg, amennyi a dokumentumok ellentényében felrajzolódó élet utak pontos és szigorú át- és megvilágításához elegendő. A könyv három írása három jellem köré szervezi a történelmi „tudósításokat”: Apáczai Csere János, árva Bethlen Kata és Mikes Kelemen a hősei a három „különtudósítás”nak jelzi vallomásában is Szabó Gyula a tényt: e darabok A sátán labdái szerves részeinek tekinthetők! –, úgyhogy „... folyamatosan benne foroghatunk egy jó évszázad erdélyi históriájában.” Mifelénk az értelem – Benkő Samu szerencsés hasonlatát meghosszabbítva – mindig bajvívó volt: vívott, és rendszerint baj is lett belőle, de ezek a „vívások” s az őket törvényszerűen követő „bajok” teszik teljesebbé a képet, s igyekeznek átélhetővé tenni ama igazságot, hogy „legjobbjaink” soha nem voltak hajlandók alávetni magukat a történelemnek, igyekeztek az események fölé kerekedni, s lehetőség szerint formálni azokat. És ha kifelé nem tudták – mert nem mindig tudhatták, aránylag kevés ideig tudták! – érvényesíteni autonóm törekvéseiket, megpróbáltak afféle belső otthonokat építeni, „lelki szülőhazát”, „... és amíg az ember abban az otthonban nem adja fel a reményt, nem tesz le a jobb napok felvirradásának hitéről, addig az az otthon a megmaradás szállása, a veszedelmek átvészelésének vára. Olyan erősség, amit akkor sem vehetnek el tőle, ha minden egyébből kiforgatják.”
Íme a könyv mához szóló „tanulsága”!
(Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1991.)
2. Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza. 1945–1985.
Borbándi Gyula kétkötetes, tudós monográfiája a sokrétű, ideológiailag is széttartó, többszörösen tagolt magyar emigráció újabbkori történetét veszi szemügyre: a szervezeteket vizsgálja, az irodalmat, a könyvkiadást, a kereteket, amelyeket a több nyugat-európai országban, Amerikában és Ausztráliában szétszórt magyarság a Rákosi- majd a Kádár-rendszer másként csüggesztő, léleksorvasztó évtizedei alatt teremtett magának. A magyar emigrációnak – gondoljunk Rákócziékra majd a Világos utáni hatalmas emigrációs hullámra: katonákra és politikusokra, akik kiözönlöttek egy levert szabadságharc után a világba – nem mindennapi hagyományai vannak. A dollár világuralmának kezdetétől, a múlt század második felének évtizedeitől kezdődően sokan vándorolnak ki Amerikába; a századfordulón ez emigrációs hullám felgyorsul („s kitántorgott Amerikába mástól millió emberünk”), van egy emigrációs hullám az első világháború után is, majd a harmincas évek végén, a fasizmus elől is számosan menekülnek el, s a német hadsereg visszavonulása ismételt hullámot indít; 1948 és 1956 a két újabb és fontos évszám mutatja, hogy a nyugati magyar emigráció már csak ezért sem lehet „egységes”! Nemcsak nemzedéki, de világnézeti széttagoltság is jellemzi. “Az emigrálás – vallja Borbándi – akkor válhatott szükségessé, amikor valaki személyes szabadságát látta veszélyeztetve (és ez a veszély nem volt lebecsülendő), vagy amikor már megszűnt minden lehetősége annak, hogy valaki komolyabb kockázat nélkül véleményt nyilváníthasson, a gyülekezési szabadság megszűntéről nem is szólva.”
(Európa Kiadó, Bp. 1989)
3. Isaac Bashevis Singer: Szerelem és száműzetés
A Nobel-díjas író regényeiben, gondoljunk A sátán Gorajbanra vagy A rabszolgára – a legismertebbekre tehát –, mindig egy-egy kis közösség harcait követhetjük nyomon a rájuk zúduló történelem nyomása alatt. A történelem gorombaságait kivédendő lényeges a közösség tagjait összefűző lelki közösség. De az újabb próbatétel sem várat magára: a démonok, boszorkányok, maga a Sátán megjelenése teszi próbára e vívódó, küzdő, a reményt soha fel nem adó hősöket. A történelem zordsága s önnön képzeletük szakadékai között egyensúlyoznak tehát; ebben az önéletírásban – Singer Önéletrajzának első könyvében – Singer saját varsói gyermekkorát idézi. A zsidóság e századi megpróbáltatásait, a megkülönböztetést, amelyik serdülőkorától, a világra ébredésének és csodálkozásának első pillanataitól elkísérte a szerzőt – nem mindennapi érzékenységét alakítva és formálva, hogy legyen szeme észrevenni minden hátrányos megkülönböztetést, legyen füle meghallani a megalázottak és megnyomorítottak panaszát és kétségbeejtő sikoltásait, amelyek az e századi történelem útvesztőiben visszhangzanak, sok okot a reményre nem kínálva. A mélyen vallásos közösségbe beleszületett fiatalember – akárcsak hősei az ördögökkel s a kísértő démonokkal – magával az Istennel perel! Nem tudja elfogadni, hogy hogyan s főként kiért teremtett ilyen iszonyú világot. De hát a fiatalember sem bűntelen, a látóhatáron megjelennek a szerelmek, s a világ hatalmas megrázkódtatások után visszanyeri való méreteit: Singért már nem az érdekli, hogy az Isten KIÉRT, hanem az, hogy MIÉRT teremtette a világot? S MIÉRT ilyenre? Kivándorol Európából Amerikába, s íróvá formálódásának korántsem zökkenőmentes útját sebeket tépő őszinteséggel meséli el.
Milyen sors vár ebben a világban az ártatlanságra? – kérdezi, korántsem képmutatóan, s könyve csüggesztő embertenyészete: a varsói sivárság és az amerikai nyüzsgés egyként elszomorítja.
Így lesz író!
(Fordította Mészáros György. Gondolat Kiadó, Bp. 1991.)
4. Henry Miller: Baktérítő
Most, hogy a kezünkben tarthatjuk a botrányoktól övezett, elhíresült szerző „pornográf” regényét, nem értjük, ugyan miért nevezhető mindaz, amit olvasunk, „pornográf”-nak? Hát hol van Henry Miller kissé mindig túllihegett, picit ízléstelen leírássorozata Sade márki nevezetes művétől, az Isten nagyobb dicsőségére immár magyarul is olvasható Filozófia a budoárbantól vagy Apollinaire regényétől, a Tizenegyezer vesszőtől?! Olyan messzire, mint Makótól Jeruzsálem, avagy pornográfiától az élet... Az irányított kultúrában az effajta olvasmányoktól eltiltották az eljövendő „új ember”-t, a törvényerőre emelt szocialista prüdéria nem viselte el a testi szerelem vonatkozásaiban sem a (sokáig kerestük a szót!) szókimondást. Így azután a botrányos könyveknek afféle holdudvara, nimbusza is kialakult, a tiltott könyvekért mindig is fölös lelkesedéssel „érdeklődő” olvasók körében. A valóság pedig folyton kiábrándító. Henry Miller bevallottan önéletrajzi regénye minden vadembersége, „ok nélküli lázadása” dacára, minden szabadszájúsága, a dolgokat közelről szemlélő, helyenként ízléstelen gátlástalansága ellenére is besorolható az amerikai irodalom emancipálódni vágyó regényfolyamába. Az e századi nagy kísérletek árnyékában azonban hamar kitetszenek ripőkségei, finoman, művészi fogyatékosságai. Persze kamaszok vöröslő füllel olvashatják még mindig e vérbő képzelettel megjelenített szerelmi jeleneteket, de a bevallottan metafizikai magaslatokig a könyv minden áradóan himnikus, és a női nemi szervhez fohászokat zengő fragmentuma ellenére, dagályossága és, ismételjük, ízléstelensége miatt nem jut el! Megmarad annak, ami: egy amerikai dadaista önvallomásának, akinek azonban, amikor ezt írja, fogalma sincs, hogy mi a dadaizmus (!) Sok mindennel így vagyunk!...
(Fordította Bartos Tibor. Európa Könyvkiadó, 1990.)
5. Szepes Mária: Raquel 7 tanítványa
Nemrég olvashattam Szepes Mária Emberek és jelmezek című életrajzi emlékezéseit. Leírja, hogy noha első misztikus regénye – az értők által A Pendragon legendához mérhető – A vörös oroszlán s főként Álomszótára a negyvenes években nagy sikert aratott, a szocialista kultúrpolitika rögtön leírta, A vörös oroszlán példányait 1948-ban bezúzták, s őt sokáig csak ifjúsági kiadók foglalkoztathatták, Pöttyös Panni mesesorozata méltán vált népszerűvé. Írói „újjászületésé”-ben – már ami a kiadási lehetőségeket illeti! – oroszlánrésze van Kuczka Péternek, a magyar sci-fi megszállott „atyjának”. Így kezdett a hetvenes évektől fantasztikus regényeket közölni. Ekkor viszont már készült főműve, a Raquel 7 tanítványa. Még 1988-ban közölt jegyzeteiben is reménytelennek ítéli a megjelenést, bevallja, mindez a könyv írásakor, a hetvenes években nem is izgatta! A szocialista kultúrpolitika „összeomlása” után 1990-ben és 1991-ben hét kötetben lát végül is napvilágot a nagy mű (Izisz bárkája, Mars szekere, Hermész útja, Jupiter palotája, Vénusz ösvénye, Szaturnusz barlangja, Phaeton fogata), amely, a mai magyar könyvkiadás általános leromlását figyelembe véve, fölér egy győzelemmel... Természetesen adott terjedelemben még csak meg sem kísérelhetjük a misztikus regényciklus érdembeli elemzését (ha időnk és erőnk engedi, sort kerítünk majd erre is!), most csak annyit, hogy a címadó Raquel az emberiség nagy tanítóinak alakjában évszázadról évszázadra, évezredről évezredre újjászülető „kozmikus lény”, aki a huszadik századi felgyorsuló történelmi kataklizmák előérzetében Svájcba, Mythenburg ódon várába hívja össze hét tanítványát, hogy közölje velük életük és küldetésük végső célját és értelmét. A hét könyv a hét tanítvány életének összefoglalása; meglehetősen realista vétetésű életrajzok ezek, noha Szepes Mária lendületesen – hajdani nem elhanyagolható filmes tapasztalatait felhasználva (a 30-as években német filmgyárakban is dolgozott) jeleniti meg hőseit, a hangsúlyt azonban mindig a pontos lélekrajzra helyezi. Ez annál is vonzóbb, mert láthatólag az írónő nem a megszokott tér-idő vonzásában gondolkodik, hatalmas dimenziók tárulnak fel előtte, az emberi lélek mélységei. Könyve kultúránkban nyilván az inkább paródiát író Szerb Antallal csak felszínesen, s a misztikus tanításokat hirdető Hamvas Bélával is csak távolról rokoníthatóan autonóm műalkotás. Megérdemli az elemzést (Bizonyos példányai az erdélyi könyvpiacra is bejutottak!...)
(Háttér Lap- és Könyvkiadó, 1990–1991.)
6. Siegfried Lenz: Gyakorlótér
Különös, szép, szomorú könyv Lenz újabb regénye, s ha nem is mérhető vitathatatlan remekműveihez (Németóra, Honismereti gyűjtemény), hatásától nehéz szabadulni...
Már megszokhattuk, hogy az író a Városszerte beszéliktől s a Lehman meséitől A világítóhajóig, vagy a Háború vége című elbeszélésig minden jelentékeny vagy kevésbé fontos művében az újabbkori német történelem hátsó udvarára kalauzol, könyörtelen pontossággal és mértéktartó józansággal szól az újabbkori német hisztéria okairól, hátteréről, környezetéről. A történelem terrorját elviselő kisember helytállását felmagasztosítva. Nem történik ez másként a Gyakorlótérben sem, ahol a történetet mintegy kívülről, a német gazdasági csoda sikerének napjaiban felkapaszkodó család fogadott gyermekének, a nyomorék és nehéz beszédű Brunónak a szövegelésében kapjuk. A hős – a családapa, akihez Brunó mindvégig hű marad, mert tudja, mit köszönhet neki –, a sikeres és dolgos német, aki a háború után a környék gyakorlóterét kapja meg, s ott alapít faiskolát, és művel kertészeti csodákat. A címe íme többszörösen is metaforikus!...
Fiai viszont felnőnek, tanult emberekként lassan idegenné válik számukra apjuk világa, és ami még fájdalmasabb a családfőnek értékrendje. Egyedül az elbeszélő, a fogadott gyermek, a hátrányos helyzetét, a megkülönböztetéseket egész életében saját bőrén érzékelő Brunó marad hű hozzá és leveleihez. Szomorkás, különös, bizarr történet tárul fel, megejtő olvasmány.
(Fordította Bor Ambrus. Európa, 1990.)
7. Otar Csiladze: Vasszínház
A hazájában ismert és elismert nemzeti költőnek számító Csiladze (verseiből többek között Weöres Sándor fordított magyarra) viszonylag későn, ötvenéves kora után, aránylag rövid idő, egy röpke évtized alatt az irodalomtörténészeket és az olvasókat bámulatba ejtve, három nagy terjedelmű és viszonylag egymástól (mind a módszert, narrációt, mondandót tekintve) elütő nagyregényt tett közzé. A Ment egy ember az úton (Magvető, 1982) az aranygyapjú jeles történetének grúz szemszögből történő feldolgozása, a Bárki, aki rám talál (Magvető, 1984.) egy tizennyolcadik század végi szomorú grúz történet – a gyávaság felülmúlhatatlan elemzéseként (!), míg a századfordulón játszódó történetét metaforikus mondatóriásokban görgető Vasszínház egy lázadó ember rajza, s ha a kegyetlen és a nézőpontokat váltogató írói látásmód le is leplezi e lázadás minden teatralitását, pátoszát, hazugságát, ez, hogy is mondjuk, nem magasztosítja fel a környezet kisszerűségét. Noha a tengerparti város horizontján állandóan, mint koraszülött álmok, lebegnek el a fehér vitorlák, az emberek és a regény hőseinek nagy része bántóan horizonttalan: aszályos nyarak fullasztanak be mindent, elsekélyesednek, „elszáradnak” az emberi kapcsolatok, s a szerelem ugyan csodákat tehetne, de a történelem nyomása alatt az érzések is kiszikkadnak, kifakulnak lassan, a világ elveszíti nyomasztó körvonalait, de a delíriumos félálmokban csak még ijesztőbb méreteket ölt...
A kis nemzetek történelmi végzetének szele süvölt a regényben, hiszen a képzeletbeli barikád két ellentétes oldalán álló család mint két egymással szembefordított tükör, csak önmaga és a másik céljainak ellehetetlenülését, távlatainak elvesztését tükrözve, mintegy egymást semlegesíti.
Az önpusztítás elkerülhetetlen, de a fájdalmas megosztottság egyenes következményei – így Csiladze, akinél mélyebben és „elvetemültebben” kevesen gondolták át, kis és a történelem nyomása alatt „szenvedő” nemzetek írói közül, a nemzeti értelmiség hivatását...
Mindez nem teszi tételszerűvé a regényt, sőt! De ez már az író művészetének dicsérete, amit egy részletes, tényfeltáró elemzés szavatolhat(na). Erre most nincs idő... Talán... Majd...
(Fordította Balkó Ágnes. Magvető Kiadó, 1986.)
S most megkérném tisztelt, kedves olvasóimat, lapozzanak vissza az elejére, és olvassák el még egyszer olvasónaplónk mottóját.
Köszönöm.
Kérném, mindezt viszonyítsák életünkhöz és irodalmunkhoz. A dzsungel zűrzavara egyértelmű, ugye a könyvkiadás és a könyvpiac kaotikus állapotait „szimbolizálja”, az oroszlán lenne az irodalom s a rács, amely az olvasótól elválasztja, mondjuk, a közöny... Mit tehet tehát a recenzens? Bontogatja a rácsokat önfeledten, és önös elfogultságait nem is titkolva...
BOGDÁN LÁSZLÓ

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék