Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2001. december, XII. évfolyam, 12. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


Vida Gábor

Új korszak
sci-fi
A Mozgalom eredetileg – mint általában minden magára valamit is adó társaság, szervezet, egyesület – a szabadság, az anyagi jólét, a béke, a demokrácia és az emberi jogok kivívása, fenntartása vagy éppen megvédése, egyszerűen szólva, a hatalom megszerzése érdekében jött létre. Egyes elemzők szerint a Globális Köztársaság kikiáltásának első évében már nagyon régi volt az a szóbeszéd, hogy a Föld tulajdonképpen lapos. Más elemzők szerint a civilizáció fejlődésének bizonyos szakaszában törvényszerű, hogy a világ különböző pontjain egymástól független, de nagyon hasonló társaságok alakulnak, amelyek néhány objektív és szubjektív körülmény összejátszása nyomán egymásra és önmagukra ismernek, majd egy jól szervezett világkongresszuson kiderül, hogy egyazon célért, hasonló eszközökkel küzdő aktivisták hálózata fonja be a Glóbust, és ezzel az új világtényezővel a Hatalomnak – saját jól felfogott érdekében – számolnia kell. Hogy a Mozgalom éppen a Föld lapos voltának elismertetéséért küzd, mellékes körülmény, és a társadalmi fejlődés szabályszerűségeinek ismeretében nem számít rendkívüli dolognak.
A hatályban levő törvények szerint, amikor egy szervezet a nyilvánosság elé lép, azaz megfogalmazza követeléseit és fenyegetéseit, a világ főkormányzója és tanácsadó testülete egy hónapon belül eldönti, hogy a szervezetet támogatni vagy üldözni fogja – harmadik lehetőség nincs. Ha a szervezet zöld utat kap, akkor némi huzavona és adminisztrációs pepecselés után a Glóbus egy kevésbé fejlett vidékén saját alkormányzóságot alakíthat, kizárólagos jogot kap az őserdők kitermelésére, az alkohol és a drogok forgalmazására, valamint néhány súlyos, de a világ egészét nem érintő gaztett elkövetésére. Ha viszont Őexcellenciája tetszését nem sikerül elnyerni, akkor a szervezet megszűntnek tekinthető. Ahogy a rendőrminiszter nem kis malíciával mondotta: „Valahol ketten-hárman összegyűlnek, ott én jelen vagyok." Ilyen viszonyok között minden szervezkedés lehetetlen volna, ha a rendőrminiszter nem szervezne időnként összeesküvéseket, titkos társaságokat, mozgalmakat, melyeket azután nagy odaadással és szakértelemmel számol fel, a köz őszinte megelégedésére.
A Mozgalom az első időkben nagyon hasonlított egy központilag irányított szervezkedéshez. Az Antarktiszi Tudományos Akadémia pályázatot hirdetett középiskolások számára, azzal a címmel, hogy: Mi lenne szeretett hazánkkal, ha a Föld nem volna gömbölyű? Az Antarktisz mindig rebellis tartománynak számított. A Kormányzó azonnal menesztette is az Akadémia teljes vezetőségét, de a pályázatot már nem lehetett visszavonni. A hatóságok csak akkor nyugodtak meg, amikor 468 millió érvényes pályamű érkezett be. Ezek közül 2000-et díjaztak. A nyertes pályaművek általában egy mondatból álltak: ez hülyeség, lehetetlen, ez vicc stb. A botrányt az a harminc pályázó okozta, akik terjedelmes tudományos művekkel jelentkeztek, a kérdést alaposan körüljárták, és több szellemes javaslatot is tettek a probléma megoldására. Mivel erőfeszítéseiket a zsűri nem méltányolta, kollektív óvást nyújtottak be, ugyanis a nyertes pályaművek a témát minősítették és nem a kérdésre válaszoltak. Az óvást a zsűri természetesen elutasította. A Mozgalom születésének ez volt az egyik kulcspillanata. A második fontos esemény szintén a Hatóság elképesztő hibája következtében történt. A harminc sikertelenül pályázó – elővigyázatosságból – vigaszdíjban részesült: világ körüli hajókirándulásra mehettek, hogy saját szemükkel győződjenek meg a Föld gömbölyű voltáról. A roppant unalmas hajóút két évig tartott – a rossz nyelvek szerint börtönhajó volt –, és amikor a résztvevők a világ fővárosában partra szálltak, egy 85 kilós kéziratot cipeltek, címe: A lapos Föld elmélete és gyakorlatba ültetésének főbb alapelvei, különös tekintettel a gravitáció, a klímaváltás, a területi átszervezés, valamint az Antarktisz problémájára.
A szerzői kollektívát a rendőrség fertőző skorbut gyanújával karanténba helyezte, a kéziratot lefoglalta. A Globális Akadémia hat hónapig tanulmányozta a művet, végül elrendelte a meg nem határozott időre szóló titkosítását. A rendőrminiszter megsemmisítését kérte, de Őexcellenciája ezt határozottan ellenezte. A szerzői kollektívát előbb pszichiátriai kezelésnek vetették alá, később pedig az Alexandrovka City közelében építendő világkönyvtár alapozási munkálataihoz rendelték.
Amikor a Mozgalom alapító tagjai, egy általános amnesztia-rendelet nyomán, öt év múlva szabadultak, már az egész gigantikus építőtelep a lapos Föld elméletének elkötelezett híve volt, és bár a szabaduláskor mindenki kötelezően aláírt egy nyilatkozatot, hogy az elméletet nem terjeszti, a Globális Köztársaság lakosságának jelentős része komolyan elhitte, hogy a Föld lapossá nyilvánítása már csak pár évig halasztható el. Incidens sehol sem történt, de a várakozás feszültsége valósággal átitatta az emberiséget, és a kormány kénytelen volt 5%-kal csökkenteni az alkohol, a drogok és a fogamzásgátlók árát, és ez még az elmaradottabb tartományokban is addig sohasem látott gazdasági növekedést eredményezett. A tudósok nem értették az összefüggést, de amikor megjelentek az első – még korántsem tökéletes – térképek, amelyeken a Föld korong vagy meg nem határozott oldalszámú sokszög, kiderült, hogy a felszín a megfelelő korrekciós számítások elvégzése után jóval nagyobb, mint addig gondolták, az olaj- és földgázmezők is lényegesen megnőttek, viszont a kommunikációs útvonalak lerövidültek, a hálózat egyszerűbb lett, és a tengerek szintje – az új típusú gravitáció miatt – nem emelkedhet tovább. Az egyetlen komoly problémát az Antarktisz okozta, ahol az időközi választásokon a Globális Köztársaságból való kiválást szorgalmazó nacionalista párt abszolút többséget szerzett, de ez probléma a mindenkori lokális konfliktusok engedélyezett kereteit nem haladta meg.
A válság akkor robbant ki, amikor a Globális Föderatív Köztársaság megalakulásának 33. évében – a rendes évi küldöttgyűlés egyhangú határozata értelmében – a Mozgalom feloszlatta magát. Kiderült ugyanis, hogy az alapszabályzat értelmében a Mozgalom a tagdíjakból és adományokból befolyt jövedelmek elosztásán kívül semmilyen politikai szerepet nem játszhat. Márpedig az előrejelzések szerint a Köztársaságban kiírt első – és minden bizonnyal utolsó – szabad választásokon, a Mozgalom aktivistái abszolút többséget szereznének. A vezetőség ezt a kockázatot – erkölcsi tisztaságának megőrzése érdekében, és a kormány javaslatával egyetértve – nem vállalta, és testületileg lemondott.
Még ugyanabban az órában megalakult az az ötfős ad hoc bizottmány, amely a Mozgalom vagyonának átmentését, a dokumentáció megsemmisítését és a világ főkormányzója, Fritz van der Koolhoz tájékoztatását magára vállalta. A bizottmány tagjai: Csou Kung-lu, Belső-Mongólia érseke; Bill Billevich, amerikai író; Tóth Vaszil, magyar fregattkapitány; Juan Alberto Ramírrez kubai magfizikus valamint Claudia Popredik, titkárnő, a brit nagykán exfelesége.
A bizottmány első intézkedése az volt, hogy Casablanca szigetén a Jegesmedve szállóban fejedelmi lakosztályt foglalt rendes évi pihenőszabadsága és első hivatalos munkalátogatása megkezdése végett.
Amint a bizottmány különgépe felemelkedett a betonról, Tóth Vaszil fregattkapitány behatolt a pilótafülkébe, és a navigátor asztalára egy, a Ptolemaiosz elvei alapján készült térképet tett le, majd azt mondta, hogy: Kuss! Míg a dulakodás tartott, Ramírrez, kubai magfizikus megfejtette a globális lehallgató- és célkövető-rendszer valamint a Földgolyó közepén áthaladó szupertitkos alagút kapujának kódját. Csou Kong-lu érsek felhívta a nyugállományú főistenek klubját, de senki nem vette fel a kagylót. Bill Billevich és Claudia Popredik azon veszekedtek, hogy Fritz van der Koolhoz a továbbiakban vajon miniszterelnök lesz-e, vagy meg kell elégednie a Föld gömbölyű voltának újra elismertetését kérő szervezet elnöki tisztével.
Amikor Tóth Vaszil kapitány irányításával a gép kényszerleszállást hajtott végre Casablanca strandján, már mind az ötön tudták, hogy a lapos Föld térképei alapján kiválóan lehet navigálni, és akár át is vehetnék a világ fölötti uralmat, de a Mozgalom hagyományainak szellemében ez méltatlan viselkedés volna, vagy ahogy Tóth Vaszil mondta: Nem ettem meszet! Igy hát a világ sorsa – mint már annyiszor – néhány felelőtlen, csalással és hivatali visszaéléssel alaposan gyanúsítható egyén kezébe került.
Amikor Őexcellenciáját a különleges biztonsági szolgálat tisztje tájékoztatta a fejleményekről, a válság már küszöbön állt. Kiszivárgott ugyanis, hogy a Mozgalom megszűnt, és ezért mindenki a kormányzót meg a rendőrminisztert okolta. Hatalmas megmozdulásokra lehetett számítani. És mivel a Mozgalom aktivistái minden fontosabb intézménybe beépültek, a Glóbus veszélybe került. Míg a Főkormányszék Válságbizottsága ülésezett, Őexcellenciája – az Alkotmány szellemét megsértve – a palota büféjéből sürgönyözött Casablancába. A sürgönyben az állt, hogy hajlandó átadni a hatalmat, és az átadás mikéntjéről szóló tárgyalásokat szeretné azonnal megkezdeni. Claudia Popredik visszasürgönyözött, hogy a Mozgalom semmilyen hatalomra nem tart igényt, mert éppen feloszlott. Egyetlen posztumusz követelése továbbra is a Föld lapos voltának Alkotmányba iktatása, ennek minden következményével, a rend, a biztonság megőrzése és az emberi jogok betartása mellett.
A válasz olvastán Fritz van der Koolhoz enyhe szédülést érzett. Bár senki nem mondta ki, tisztában volt vele, hogy egy lapos Földön a köztársasági eszméknek befellegzett. De nem ért rá ezen gondolkozni, mert egy másik biztonsági tiszt azzal a hírrel érkezett, hogy Kína, az Antarktisz és Magyarország nyíltan a lázadók mellé állt, és az Alkotmány megsértésére készül, pár órán belül 16 millió tüntető vonul majd a Palota elé... A rendőrminiszter kihirdette a szükségállapotot, de vissza is vonta azonnal, teljesen tanácstalan volt.
Estefelé a kormányzó a büfében megírta lemondását. A zárt borítékot átadta a dublőrének, azzal az utasítással, hogy csak végszükség esetén hozza nyilvánosságra, és ameddig lehet, próbálja ellenőrzése alatt tartani a helyzetet. Ezután csőre töltötte hatlövetű Colt pisztolyát, zsebre vágott néhány nagyobb címletű hitelkártyát, és egyszemélyes jachtjával titokban elhajózott Casablanca felé - fiatal korában tengerész volt. Három nap és három éjjel töprengett azon, hogy hol követte el a hibát, és vajon miért fajultak idáig a dolgok...
Fritz van der Koolhoz a lengedező passzátszélben először nagyon szégyellte magát, hogy csak úgy sunyi módon meglépett, de később kellemes nyugalom és derűs hangulat lett úrrá rajta. Lassan megértette, miért nem tett a Mozgalom népszerűségének csúcsán egyetlen lépést sem azért, hogy a hatalmat átvegye, vagy magának nagyobb részt szerezzen. Rájött, hogy aki a világhatalom megszerzése előtt az utolsó pillanatban lemond a hatalomról és meglép a kasszával, az nem egyszerűen csak aljas, hanem okos is. A bárgyú és elállatiasodott nép mindig többre fogja tartani, mint alkotmányosan választott vezetőit, és visszavárja. A Föld természetesen lapos, mint egy ostoba és fölösleges hazugság, bár éppenséggel gömbölyű is lehet...
Nem volt semmilyen stratégiai hiba, gondolta Fritz van der Koolhoz, és amikor lerázta a Casablancai parti őrség naszádját, a lelkiismerete már egészen tiszta volt – a városban nem zaklatta senki, nyugalom volt és hőség. A Jegesmedvéhez címzett szállodába szieszta idején érkezett. A hallban a Mozgalom megfigyelésével megbízott két detektív pornófilmet nézett. A globális lehallgató- és célkövető-rendszer helyi vezérlőtermében Ramírrez kubai magfizikus szerelt valamit, a forrasztás gyantafüstje a hallban is érződött. Tóth Vaszil, magyar fregattkapitány futballmeccset nézett, sört ivott és nagyokat káromkodott, Csou Kong-lu érsek a tengernek misézett egy korallzátonyon, Bill Billevich, amerikai író éppen belőtt az alkarjába egy adag kokaint. Egyedül Claudia Popredik volt szolgálatban, aki hosszú telefonbeszélgetésbe mélyedt egyik kérőjével. Őexcellenciájának biccentett, hogy várjon, és tovább enyelgett, szabad kezével a blúza dekoltéjában eltűnő vékony aranyláncot huzigálta.
– Itt írja alá! – mondta a hölgy jó félóra múlva, és Van der Koolhoz elé tett egy árkus papírost. – Ne vacakoljon már annyit, tata! – ripakodott rá. – A fővárosban a csőcselék átvette a hatalmat. A várost egyelőre blokád alatt tartja a haditengerészet, de nagy a felfordulás...
– Sejtettem – mondta Őexcellenciája, eltette a Coltját, és aranyhegyű golyóstollával a papír aljára firkantotta a nevét. Csak azután olvasta el a néhány, körülményes stílusban fogalmazott mondatot, amelyek azt voltak hivatva a köz tudtára adni, hogy az immár lapos, a világ abszolút középpontjának tekintendő Föld államformája monarchia, és az uralkodó megérkezéséig a világ eddigi főkormányzója hivatalban marad. A többi huszonegy oldalt a nyugalom megőrzését, az emberi jogok betartását szorgalmazó felhívás, valamint a szükségállapotot kihirdető napiparancs alkotta, az utóirat pedig további gazdasági növekedést helyezett kilátásba.
– Tehát ez puccs – mondta szomorúan Van der Koolhoz.
Claudia Popredik megvonta a vállát, vette a papírt és kisietett a lehallgató-rendszer vezérlő termébe, ahol a rengeteg kábel, vibráló monitor között a vastag szivarfüstben Juan Ramírrez forrasztott még mindig, aztán egy fokozatosan erősödő szinuszhang jelezte, hogy a rendszer működik.
– Igyekezz! – suttogta izgatottan Claudia. – Mielőtt az utolsó műhold is eltűnik a semmiben, kapcsolatba kell lépnünk vele.
– Kivel? – csodálkozott Őexcellenciája.
– Az uralkodóval – válaszolta Ramírrez.
– Ki lesz az uralkodó? – kérdezte reszkető hangon, megérezve a pillanat súlyát. Claudia elővett egy noteszt, amelynek utolsó lapján egy tizenhárom jegyű telefonszám volt.
– Ezt hívja fel! – mondta.
Fritz van der Koolhoz megnézte a számot és döbbenten látta, hogy ez a globális hangosbeszélő-rendszer titkos hívószáma. Tárcsázott, és amikor a hívott szám becsengett, ijedten átadta Claudiának a kagylót. A vonal túlsó végén úgy morajlott a tömeg, mint a tenger. Claudia egy bádogcsuprot nyújtott át, és ujjával mutatta, hogy abba kell beszélni.
– Halandó testvéreim, Zeusz szól hozzátok! – dörögte Van der Koolhoz, és miután a tömeg lecsendesedett, beolvasta a huszonegy oldalas nyilatkozatot, majd a hirtelen támadt csöndben azt kérdezte:
– Most mi lesz?
És abban a pillanatban a meccset néző Tóth Vaszil, magyar fregattkapitány teli torokból felordított, hogy: Góóóóóóóóól!

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék