Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. május, VII. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
KIS LÍRAI ANTOLÓGIA

KIS LÍRAI ANTOLÓGIA
A megdicsőült múzsa és a bűnbánó költő
Paszternak-repeszek
1. Már javában gondolkodtam ezen az összeállításon, amikor Isten kifogyhatatlan kegyelméből egy hétfő este megláthattam a Duna Televízióban Juraj Herz dokumentumfilmjében a versek címzettjét, a szovjet Hamlet lágerbe kerülő Oféliáját, Olga-Larát, a Doktor Zsivágó felejthetetlen tündöklő hősnőjét, igaz, kissé roskatag állapotában, élete hetvenes éveiben, nem is élve – immár csak emlékezve...
2. „Gyönyörű vagy s tűnődni kár: /(tested, lelked szeretem jobban?)/ Ami él, minden muzsikál,/ s új formát kap a verssorokban.” – írja a költő egyik gyönyörű szerelmi versében. Címzettje ez a méltóságteljes, emlékeiben visszaszépülő öregasszony, utolsó nagy szerelme, akivel a már korosodó költő, a benső száműzetésben élő, fordításaiból tengődő Paszternak a Novij Mir szerkesztőségében ismerkedik meg a negyvenes évek közepén, és azonnal végzetes szerelem lobban fel kettőjük között. Passziójukat (sőt passiójukat) a dühöngő és végóráit élő sztálini diktatúrában nemcsak saját életkörülményeik nehezítették meg; hanem maga az emberek magánéletébe gázoló, terrorban tobzódó önkényuralom is. Nem elég, hogy a költő nem akart elválni, nem akarta cserbenhagyni akkori feleségét, de a teherbe eső Olgát váratlanul le is tartóztatták – Ő is túl volt akkorra már egyen-máson, férje öngyilkos lett, s volt már két gyermeke két különböző férfitól –, s a hajnaltól hajnalig tartó, iszonyú lelki megpróbáltatásokat okozó kihallgatások alatt (a testiekről most akár ne is legyen szó, elég annyi, hogy balszerencsésen elvetéli első közös gyermeküket) a költő „titkairól” és kéziratban lévő regényéről, a Doktor Zsivágóról faggatják. Elgondolkodhat az ember a Zsivágó sorsán, a Szolzsenyicin regényeinek sorsán töprengve, hogyha valamitől félt az önbizalomtól duzzadó szovjet hatalom, az korántsem az amerikai imperializmus vagy a durcás Kína volt, hanem néhány regény, a Doktor Zsivágó, A pokol első köre, a Gulág szigetcsoport... A félelem – azóta kiderült – nem volt alaptalan, végeredményben a szovjet bolsevista őrült rémálmot nem a nyugati fegyverek győzték le, hanem ezek a regények. (Hogy hogyan, ez külön könyvek tárgya lehetne – s lesz is bizonnyal...)
De vissza Paszternakhoz és szerelméhez, aki a hírhedett moszkvai börtönből, a Lubjankából hamarosan megtapasztalhatja a lágerélet minden „örömét”... (Ne feledjük, a regény végén Lara is eltűnik a birodalmat behálózó Gulag szigetcsoport valamelyik szögesdróttal kerített paradicsomában, névtelen számmá változva a láger felé vonulók seregében...)
3. Mindez Juraj Herz dokumentumfilmjéből is kiderül, hiszen Olga Lara egyetlen félbehagyhatatlan monológja a film. A rendező persze helyenként remek montázsokkal érzékelteti a történet hitelességét. Itt látszik azután a legmegdöbbentőbben, hogy (amíg a nagyrészt fekete-fehér archív felvételek pontosan illeszkednek a szerelmét túlélő, érte szenvedő asszony monológjai közé), mennyire hiteltelenek a világsikert aratott, amerikai szuperprodukcióban elkészülő film, a Doktor Zsivágó bevágott jelenetei, a műhóval, a sok szenvelgéssel, Omar Shariff elgyötörten elszánt arcával – mely túl „szép” ahhoz, hogy „igaz” legyen –, s az abszolút hazug, a moszkvai komor valóságot amerikaiasitó, parádés lakásbelsőkkel. Igen, ez egy konzum-diktatúra konzum képe, amelynek a szovjet valósághoz annyi köze sincsen, mint a regény valóságához...
4. De vissza a költő szenvedés-történetéhez. Felmerülhet a kérdés, miért és miképpen is úszta meg a kor nagy költője a letartóztatást, a lágert, a kínhalált? Paszternak az orosz költészet tán legjelentékenyebb huszadik századi alakja („Ártatlan vergődött Oroszország,/ Nézte némán halál csillagát.”) soha nem volt sem forradalmár sem „forradalmár”, ennek ellenére a lenini párt több vezéralakja becsülte őt; Buharin, a fő ideológus, a „párt esze” (Majakovszkijjal ellentétben – akinek kiürülő deklamációi és hamisan, felvizezett pátosza a húszas években már korántsem hatott annyira elemi erővel, mint a remekművekben és a meglepetésekben, „csodákban” tobzódó indulása éveiben) őt tartotta a „kor költő”-jének... Buharin bukása után jött is a feketeleves: az első nagy támadássorozat. A másodikat hol Larával, hol Lara nélkül (igen, a „szakítás szenvedélye”...) már a Doktor Zsivágó nyugati megjelenése és a Nobel-díj után éri meg a költő. Ennek ellenére, „a tengerészek nagy barátja”, „a népek tanítója” valami megmagyarázhatatlan szeszélyből megkímélte Paszternakot, akárcsak Bulgakovot?!... Noha egy ügyész, aki 1956-ban (ebben a nemcsak erről nevezetes baljós esztendőben) tanulmányozta a költő verseit, leveleit, vaskos dossziéját, állambiztonsági aktacsomóit, elképedt: „...hogyhogy még életben van?”, hogyhogy nem tartóztatták le még soha?...” Valóban Paszternak bensőséges kapcsolatban volt az orosz kultúra nagy mártírjaival, a költő Mandelstammal, a rendező Mayerholddal, az író Babellel, a Lovashadsereg szerzőjével, akik mindannyian áldozatául estek az élesedő „osztályharcok” egymást leköröző évadaiban a sztálini önkénynek. Ráadásul angol barátai – ez is többször szerepel a dossziéban, kivíva az ügyész megvetését – már a háború után Nobel-díjra javasolják. „Milyen szovjet költő az ilyen?” – jegyzi fel gyöngybetűivel a margóra az ügyész...
5. Paszternak helyett a szerelme szenvedett, de ahogy a hetven esztendős Lara szembenézve ismeretlen nézőivel, megvallja: nem bánta meg. Szerette a költőt, s szabadulása után szerelmük kényszerszünetekkel Paszternak haláláig folytatódott – s folytatódik a versek révén az örökkévalóságban is.
6. S most néhány mondat a versekről. Közhely, hogy Paszternak verseit olyan bensőségesség, közvetlenség jellemzi, amely páratlan a huszadik században, noha néhány nagy orosz költőnek (Jeszenyin, Ahmatova) szintén sajátja. Csakhogy Szilágyi Ákos pontos megfogalmazásában: „az érzékiség” – amely átlengi, felforrósítja a paszternaki lírát – „kikezdi a zárt individualitás határait, elkülönültségét, szembenállását a világgal és minden más individuummal.” Ez az „érzéki önfelszabadítás” Paszternak nagy hódítása, ez teszi verseit összetéveszthetetlenné, ahogy egyik értelmezője megállapítja: a versekből olyan személyiség képe bontakozik ki, „aki folyton alakul, de soha nem lesz kész, s akinek történetéről csak úgy tudhatunk meg valamit, ha a hullámok zúgását hallgatjuk.” (Szilágyi Ákos: Borisz Paszternak „objektív lírája”, Valóság, 1979. július).
BOGDÁN LÁSZLÓ

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék