Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1995. november, VI. évfolyam, 11. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
László Noémi

László Noémi
A díszletek mögött
Itt lépteidnek hangja nincs
árnyékod erre nem kísér
Az érkezők a távozók
ideje ívben összeér
bolyongsz akár egy elhagyott
ember-nem-lakta gyarmaton
ember-nem-lakta körvonal
ember-nem-lakta tartalom
nem látsz nem érzel nem beszélsz
nincs a világnak helye itt
csiszolja még ha rád talál
a létezésed sarkait
egy végtelenül szenvtelen
szelíd és csendes hatalom
és észrevétlen átsegít
az elfeledett napszakon.
 
Mozaik
A Nap
Mióta Áthurcolkodott
A Ciprusok Fölébe
Csúcsoktól Pár Arasznyira
Nem Bírja Számon tartani
Az Elhagyatottakat
Például Téged
Mértan
Tehetetlenség ideje
vékonyodó csuklók – bokák,
a bőrnek csupán hetedik
leginkább rejtett rétege.
Megosztott térben csonka test
kizárt világ, bezárt világ.
Tétova geometriák
most vétik el a lényeget;
most vét a száj, a fül, a szem
másról beszél, mást hallgat el,
önkényes éleket figyel,
vigyáz túlzottan éberen,
túlzott készséggel elfogad
alkalom-szülte síkokat –
így incselkedhet itt vele
tehetetlenség ideje.
 
(Halottaim)
Üzennek néha.
Pár hangot csupán.
A színek enyhe változását érzem,
és szellem-ujjaik hűvös nyomát
emlékezetem légüres terében.
Elhallgatok.
Hosszan beszélgetünk.
Járok fel-alá száguldó
vizeken.
Voltam már kő, madár, fa
és leszek.
Voltam már az is, ami nem lehettem.
Szerettek engem.
Tekintetük rejtett
csillámait szerettem néha másban.
Valamit mindannyiunk elfelejtett.
Nem adhatom tovább, arait találtam.
Nyomon követnek.
Most leginkább egymást
faragják ágyékom mélyrétegébe,
míg szemhéjamra egyre súlyosabban
ereszkedik a sima ólomérme.
(***)
Miképpen ág levélre és gyümölcsre,
miképpen szénre, aranyra a föld,
fényre a hold-sötét, ha nincs betöltve,
sziklára szél, ha homokban süvölt,
miképpen árra, apályra a szikla,
miképpen ágra, levélre homok,
üstökös-szökevényre éj-kalitka,
 
úgy emlékszik rád minden dolog,
visel magán, magáért, maga helyett,
mert te lehetsz, te vagy az egyedül,
amiből életre-halálra telhet,
ami magasban-mélyben elterül;
visel mint első, utolsó szerelmet,
mert ami elvész, benned megkerül.
(***)
Valamit adnék még neked:
mákszem nagyságú verebet,
tengeri sünt, törött csigát,
kallódó szarvaskoronát,
ösvényt, bozótosat, noha
tudod már: nem visz sehova,
amit egy pille itthagyott:
tétova hangot, illatot,
parányi színes szirmokat
hogy eltakard az arcodat
mit bárki rögvest elfeled:
mindenből azt a keveset.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék