Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1995. szeptember, VI. évfolyam, 9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Szász János

Szász János
Júdás és Jézus
Amikor Jézus körülnézett
a legutolsó vacsorán,
azért fordítá el fejét, avégett,
hogy tudják: Júdásnak megbocsájt.
Hogyan? Akár hatvan talmi ezüstért?
Júdás? A zsidó a zsidót?
Nem büszkélték ők soha a közös vért,
nem játszották a hőst és árulót.
Hát gyűlölhetett volna Júdás
Jézus Krisztusban gojt, keresztényt?
Hiszen a másik nem is volt más,
s a dombon nem állt a kereszt még.
... És Júdás nem lett volna jó latin se,
hogy leköpje egyetlen Istenét,
Jézusban Dávidot gyűlölje
és Jákobot, szerelmetes ükét.
Júdás csak kételkedett néha,
de mesteréhez hű maradt;
mért is szerette volna Júdás
az elnyomókat, a latinokat?
Ha Jézus árulónak véli
Júdást, hát nem kerül keresztre,
és azon igyekezett volna,
a szakadárt pártjából kirekessze.
 
Ha Júdás áruló lett volna,
feladják Pilátusnak, vesse
oroszlánok közé, vagy végül őt
ítélje bitóra, keresztre.
Ám Júdást azért marta kétely,
hogy igazukhoz tovább hű lehessen,
hogy Jézust vaj’ egy téves lépéséért
ne ítélje Pilátus a keresztre.
Ha Júdás netán júdáskodva
ült volna ott a vacsoránál,
gazdag lévén, sohase jut föl
a mennyekbe a tű fokán át.
Ha nem kerül Jézus a hegyre,
ha Júdást strázsálják a latrok,
a föltámadást elnapolja
az a Krisztus előtti vad kor.
Tudta az Úr, mikor s miként
szólítsa hű fiát magához,
már amikor a kék estében
leültek mind a vacsorához.
Kellett a kereszt, a tövis
jelképként néhány ezredévre.
Nem az árulók, besúgók se
juttatnak jézust föl az égbe.
És Júdás kételkedett: jó-e
Jézus messiás-taktikája,
talán mégis élni kellene,
s nem hallgatni az Úr szavára.
És Júdás félt, ha Jézus megmegy,
jön-e utána másik Jézus;
nem tudta, milyen sorsot választ,
az istenadta nazarénus.
 
Ha Júdás júdás lett lőn volna,
s nem aggódik a mesteréért,
bólintott volna s átpingálja
szép latin betűkkel a cégért.
Ma tudva tudjuk, hogy az alkony
ecetesen csorog a szájba;
forog a világ s veti hősét
börtönmélybe Szibériába.
Az „árulónak” az a dolga,
hogy a Prófétát fölsegítse
oda, ahol a felhők ormán
vár rá a mindenható Isten.
Ne vigyék föl – gondolta Júdás –
Jézust az olajfák hegyére,
ne temessék pondrók közé,
ne folyjon el a bárány vére.
Persze vitték és fölszegezték,
mint örök képet, a keresztre,
hogy fáradt lábainkat végre
az ég vizében megferessze.
Próféták, ti, ne mondjatok le
a harmincpénzes árulókról,
hadd múljék keserű pohárként
el tőlünk ez az átkozott kor.
Fiatalok, legyetek Júdás,
és áruljátok el a Mestert,
hogy barátkozzék jó előre
a vérző, szenvedő szegekkel!
Legyetek Júdás, kritizáló
a kétely keresztjén, ki hisz.
Ne őröljetek szót, igéket
de mutassatok utat is,
 
mely nem hátra, nem szakadékba,
de oda visz a másik dombra fel,
ahol vadkóró s bürök közt lapulva
pacsirta röppen fel, és olykor énekel.
Kolozsvár, 1995. májusi hőhullám
Dunacorso
Itt ülök Harag Ilonával
és férje, Gyuri árnyával.
Szerb Antal, Babits, Vas Pistáék:
mind valahány már merő árnyék.
És mint e században néhányszor
az ágyú hangja dörgőn átszól
a háborúba ájult Boszniából.
És szólok Harag Ilonának:
látom-e vajon holnap, másnap?
Lesz-e még egyszer holnap más nap?
Harag György emlékezete
Színház az egész világ.
Lobog a Gyuri-világ,
lángot-lobot vet
a Globe-theatre:
ég a kárpit, ég a díszlet.
Mégsem tűnt el William Shakespeare.
Makacs Kata furt veszekszik.
Ofélia örök dal lett,
mindahányszor meghal Hamlet.
 
Hamvából ébred a Sirály,
csehovi csiptetős irály.
Dobrokol véres hadova,
Caligula magyar lova.
Nézi őket és a szeme
az égő rivaldán legel
– halk-suhanva lemegy a
század rojtos függönye –
ama százszor eltemetett
ezerfejű cézársereg.
Soraiból nem hiányos
páholyában a Szász János.
Válasz Kányádi Sándornak
Én megijedni se tudok
immár, a bandzsal félelem
nem szorongat, nem dekkolok,
nem citeráz a frász velem.
Ha egyszer minden elveszett
– szülő és öcs és feleség –
és minden veszett percemet
mardossa már a szenvedés;
és minden szál sugár remény
oly csalóka és oly tünékeny:
nekem a kétségbeesés
a menedékem és reményem.*
* Arany János után szabadon
 
Szász János
Élt egy nem választott ősöm
a tizenhetedik, -nyolcadik
századokban. Ismerősön
összecsöngnek adataink.
Naplóíró volt. Dei deis –
ével doktorált. Ideák
kergették el Tübingenig.
Ott tanult a szász íródeák.
Felségsértésért fejét vették:
gúnyolódott az államon.
Rám is ez vár? De semmi vész még,
öreg fejem a vállamon.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék