Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1995. július, VI. évfolyam, 7. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Bogdán László

Bogdán László
Átiratok Múzeuma
Üvöltés
Ginsberg-hamisítvány
1
láttam nemzedékem legjobb elméit az alkohol romjaiban
hisztérikusan handabandázó ellenállókat
a bukaresti utcán vonszolták magukat hajnalban egy nyelés
vodka után kutatva
lázongó fehér négereket (nem a bőrük nyelvük néger) a költészet
bensejében ebben az eleve elrontott szerkezetben
és vágyakozva valami után aminek nincs is neve nem is volt
neve de ami mégis állandóan megjelent előttük
(valami dühítő balkáni mélakór ugyan hadnagyom agyő agyő)
kik állandóan búcsúzkodtak szeretőiktől a trópusoktól
lemeztelenítették szívüket és a kétely lamentálásaiban
önmagukat látták ellebegni a figyelmeztető vörös cserepes
tetők felett
kik blendé-pillantással mérték fel lehetőségeiket a babeş-bo-
lyai egyetemi megálló után zuhanórepülésben tűnve el
a képzeletbeli alagút sötétjében
kiket fel sem vettek az akadémiára mit is kerestek volna ott?
a kurva életben nem ők csak a promenádon tántorogtak
süllyedő
erdélyi kisvárosok sétálóutcáin de innen is eltűztek előbb-
utóbb hiszen itt mindenki ismerte őket a hasukba látott
s ők féltek
félelmük nem volt alaptalan alaptalan volt?
oly mindegy immár
soha nem kerülnek elő a lehallgatott összeesküvések lázas
hepciáskodó tirádáit és áriáit rögzítő
hangszalagok
lehet pontosan akkor romlott el a poloska is csak a szesz
manósapka-kékes lángocskái égtek
s ők a tigris elől menekülve tévedtek el életükben a tiszta
ész labirintusaiban szentgyörgy és várad között félúton
világítva be a romániai magyar idő egész gömbszerű világát
– ahol sértetlenül megvan még minden és körbeér –
ezt a rothadt és rohadó mocsarat ezt a holttengert
ahol csak eltévedni lehetett locsolt hajnalok lökdösték
őket temetőtől temetőig megtörtént az ideológia
ki is múlt a vendéglők benépesítése is megtörtént
berlin újra meg újra elesett
kik rögeszméikhez láncolták magukat örökös tévelygők távivások
bajnokai az újra meg újra eleső berlinben
az ág felé fordított székek között mintha lándzsa
erdőben barbárokra várva
kik minden éjszaka az atlantisz bár homályába süllyedtek el
és esküdöztek hogy nemo kapitány igenis várja őket
várja őket az erdélyi tenger a nautilus
és az északi pályaudvar bűzlő forgatagában
figyelve
hogyan akad el egy tű a lemezen hogyan akad el egy ceruza
a papíron kik egyfolytában őrjöngve ismételték
elek apó utolsó sorát: „fő hogy dolgozzanak!”
miközben elsőből utolsók lettek utolsóból elsők sokan kitűntek
a sorból a képből a karaván haladt a forradalmi
menetoszlop a holdról a mélybe ugrált
karattyolva visítozva okádva suttogva a kollektivizálás a ki-
hallgatások a fekete autók a sztálin-orgonák
összekeveredett képei között az esőben
lázongó örömrontó angyalokként önmagukkal szemben egy vakuló
tükörben figyelve amint zubog a múlt
kik tudták hogy el se indultak még ó az örök halasztás
mégis kényszeredetten várták az utolsó hajót
elszenvedve levante átkait nyomorúságos szállásaikon ék alakban
rakosgatva parázsló csikkek csillagait
készültek vásárhelyre az elvonókúra úgy jelent meg
mint az utolsó menedék
kik körbejártak önmaguk körül voltak? nem voltak? ide-oda
kószálva az erdélyi tengeren süllyedő bárkáikon
ha eltűntek nem ugatott utánuk a kutya sem
a kutyák is az éjszaka posványába fulladtak csak a hold a hold
billegett az elátkozott táj felett s valahol zakatol-
va közeledett a marhavagon blattolva igyekeztek
egyik kocsmából a másikba (agitátorok éjszaka)
kik eliottal és majakovszkijjal foglalkoztak egyszerre borges
pessoa kavafisz csak utóbb jött divatba hát nem mindegy
kik magukban motyogva battyogtak végig a(z akkor még) neontűz-
ben dermedő magherun kivert fogú román angyalok után
kutatva
kik azt hitték egész egyszerűen eljött a végítélet órája amikor
váratlanul megképződött előttük a kék egyenruhás
alak mint a mennyei számvevőszék ügynöke
de kiderült csak egy magányos milicista aki tüzet kér s nem is
bukarest de szentgyörgy neontűz sincs csak egy vidéki
budi előtt pislákol légyszaros huszonötös égő
kik éhesen magányosan csavarogták végig zátonyra futó életeiket
egy mindent megvilágító jelkép után kutatva
kik beléptek az őrület tűzhányóiba és ellobbantak mint napon
felejtett kanálban a fenyegetően csillanó szeszek
nem hagyva maguk után mást csak költészetük életét
árnyékrajzát a névmás éjszakáját
kik váratlanul temesvárott tűntek fel a secut őrületbe kergetve
arról purpárléztak attila-e? vagy nem attila? a
főtéri koldus?
kik cigarettával égettek lyukakat magányos happeningjeik során
a haza legszeretettebb fiának szemébe a plakátokon
kik az ellenállás lázában égve mászkáltak a hidakon
de soha nem vetették magukat a mélybe (nem is volt
mély) s azóta is ott egyensúlyoznak a líra bajnokai
kik kiáltozva törtek be hófehér leányszobákba Segesváron hol
az ablakok remegtek mint a kerti törpére gejzírként
spriccelő ondó
kik megmerevedtek mint szerelmük mellbimbója a huzatban
miközben lefasisztázták a milicistákat soha meg nem
érkező rabomobilokból üvöltözve
kik térdre rogytak az üzletek előtt a örökös sorokban
túrót! üvöltötték túró kell nektek barmok!
kik eszelősen kéziratokat (mindig a másodpéldányokat) szórták
a tömeg közé ez mind a tiétek ez mind a népé?!
kik röhögni próbáltak hogy a dolgozóknak nem kell hatalom
csak hús miközben az utcasarkon szobrozó árnyékok
között támolyogva várták a mentőangyalt ki majd megoldja
gondjaikat és szablyájával a gordiuszi csomót is
kettémetszi (balkáni kommunizmus)
kik önmagukat vetettették oda a kisebbségi sors három hárpiájának
az egyik félszemű hárpia a heteroszexuális megalkuvás
a másik félszemű hárpia kipislog az anyaméhből a har-
madik nem csinál semmit csak ül a seggén és elnyisszant-
ja a szellem aranyszálait a költészet szövőszékén
kik eksztatikusan és türelmetlenül párzottak egy üveg rummal
egy nővel egy pakli cigarettával keserű rímekkel le-
vantei ritmusokkal miközben a fejüknél mint őseik a
romantikus költő asztalán gyertya világított
mert az áramot megint „elvették” s a bennük felszikrázó
magasfeszültség fényében megvillant az utolsó
a legutolsó határ
ki énekelve ment végig a szeles dobrudzsán kezében virággal
S. I. e költemény egyik titkos hőse kövesdomb bikája
vásárhely odüsszeusza a vers adonisza körülötte a lányok
akikkel sötét focipályákon kocsmák hátsó
udvarában mozik tetűporszagú széksoraiban hegycsúcsokon
barlangokban vagy az utcasarkon ó azok a pajzán
szoknyaemelgetések zsebében a trófea a csipkebugyi
ó azok a titkos randevúk ó egy hősi élet szinopszisa
valamint szülővárosa sikátoraié ó az éden a skandináv golf
kik elájultak az olajos padlón átváltoztak álmaikban s a poklos
patak partján kaparták össze magukat békák koncertjét
hallgatva támolyogtak tovább a monostori út borzalmas
díszletei közt a súgás felé találkozva a munkaügyi
igazgatóság örökké éber kopóival
kik éjszakákon át véresen mocskosan randalíroztak egy havas
parkban szobrozva várták álmaik asszonyát
és üvöltöztek le a kommunizmussal! le! le!
kik eszméletlen happeningeket rendeztek barátaik albérleteiben
a hold háborús kék reflektorfénye alól önmagukkal ke-
rengőzve besúgózták le árnyékaikat s mögöttük ott
lengett a hinta
kik megzabálták a képzelet kétszersültjeit vagy pisztrángot
húztak nyársra a hargitán a valóságban
kik hagymával és rossz slágerekkel teli targoncáikat tolva
zokogták erdély! erdély!
kik sötétben lihegve húzódtak meg vasúti hidak alatt és
foguk csattogására rímeltek a csattogó szerelvények
édes erdély itt vagyunk!
kik seggrészegen okádtak a balta albă hatodik emeletén
a tüdővészes ég alatt még mindig új fordulatot remélve
kik soha véget nem érő éjszakákon egyetlen transzban foglal-
ták össze mindazt mi égette őket haláltánc szvit!
kik versrohamban alkudtak meg néhány száz lejért papírra okádva
munkadalaikat noha ellenségeik legszívesebben munkatá-
borba küldték volna őket
kik az erdélyi tengeren hajóztak mellbimbó-barna alkonyatban
és a kísértethajó féloldalra dőlt a viharban
kik lehajították óráikat a háztetőkről (akkor romlott el vég-
képpen az erdélyi idő és minden ellopott ébresztőóra
egyszerre visított fel szibériában)
kik egymás után háromszor vágták fel ereiket gondosan figyelve
az ablakból jön-e feleségük a tejjel kenyérrel újsággal
hogy időben menthesse meg őket és tudták egyszer majd
megáll tereferélni nem érkezik meg időben és bőgtek
kik ártatlanul lobbantak el mániáik máglyáin verseik
a megírtak a meg nem írtak darázsként zümmögték fülükbe
a munka és a vers esedékes csasztuskáit és a kritikusok
nem értettek semmit főként ha párthatározatok semmire
nem való fényénél akarták értelmezni hogy aszongya „és
zúgnak a mezőn a kék ég alatt/ traktorok pintyek és más
bogarak” az elfogultság patikamérlegén ingadozott az ál-
lítólagos eszmei mondanivaló
kik éjszakánként a szentgyörgyi híd karfáján sétáltak
elcserélt gyermekek és verseket bíztak a szélre
számon tarthatjátok mit telefonoztam de a tisztelőknek
se volt egy savanyú sörre valójuk
kik kétségbeesetten és zákányosan ordították vasárnap este az
ablakukból a sétáló tömeg pofájába rádöbbenve se
víz se villany „kisváros vegyétek el a levegőt!”
és beugrottak a nagybőgőbe igazgatójuk kocsija elé
a vérem motyogták a sárhányón a vérem a véremből vette
a véremből és nyakukat összedörzsölték mint a bányalovak
s a patefon azt bömbölte hogy ma este indulunk a frontra
kik emlékek útvesztőiben tévedtek el megzavarta őket az arany-
korszak őrülete a permanens mobilizáltság állapotában
soha semmit nem tudtak pontosan csak azt hogy ez nem élet
kik napokig fejsakkoztak blattoltak a vonatokon zsil-völgyétől
vatra dornáig hogy verset írhassanak a valóságról és
nem tudták eldönteni mi a fontosabb a művészetben a
látomás netán az indulat?
kik elutaztak Vásárhelyre elutaztak Vásárhelyről és kikészültek
Vásárhelyen és hiába várták az örömrontó angyalt kik
virrasztottak bukórepülésben örökké Vásárhely fölött
és merengtek és darvadoztak Vásárhelyen és a harangból
öntött golyóbisok nem ütötték el a magyar időt és itt
maradt Vásárhely idő nélkül
kik térdre estek düledező falusi templomokban egymás megváltá-
sáért fegyverért és szeretetért könyörögve de csak a
részeg sekrestyés világított egy csököttel
kik önmagukat nem kímélve egyetlen rohamban írták végtelen ver-
seiket s tudták ha a tizenegyedik maga a pap akkor ők
a sekrestyés után örök tizenharmadikok ne hagyd el-
veszni Erdélyt istenünk
kik visszavonultak magánéletükbe a deltába hallgatva nádszá-
lak suttogó hazudozását magyarázták a mindenütt jelenle-
vő zsaruknak hogy ők igenis a parkhotel lakói nem „doftorok”–
ápoltak
kik részegen böfögtek a szerkesztőségi fejtágítókon s nem is
voltak hajlandók értelmezni a mangáliai beszédet kö-
vetkezésképpen a dilibárba emigrálva megint egy folyó
irattal kezükben fotografáltatták magukat hátrahagyva
győzedelmes arcuk a jövőnek legyünk humorunknál!
és kiket a győzelmi indulók az inzulin sivár tébolyának az
altatók mindennel megbékélő széljárta mezőinek hidro-
terápiának pszichoterápiának munkaterápiának pingpong-
meccseknek és amnéziának passzoltak át
kik kedvetlen tiltakozásként örökbordó kórházi köpenyben
lógtak el a sarki kocsmába vodkával locsolva a
nyugtatókat
és évekkel később sértődötten tértek vissza az elágazó ösvények
kertjéből – ő örök visszatérés – még élő barátaikat
kísértve maszogó kopasz cinikus erdélyi szellemek
és megvallották ott sem az igazi ahol épp most vannak de nem
mondták el milyen verseiket szavaló szerelmes diák-
lányokat kísértve örökké fejük ide-oda gurult a hori-
zonton gazdátlan kugligolyó
mint egy hatalmas buddhafej lobbant fel a hold és mit is tehet-
tünk volna? kinyitottunk ajtót-ablakot felgyújtottuk
a villanyokat bekapcsoltuk a televíziót épp műsorzá-
rás köszöntött ránk deşteaptă-te române és mi miért
nem? kérdezték a bizonyára szabadnapos kísértetek és
szisz világhíres botjával kérdőjeleket rajzolt a le-
vegőbe nem volt megállás
dani maszogott csak ő csak ő az egyetlenegy gróf rettegi vi-
gyorogva kedvenc verseit adta el a román himnuszt is
túlüvöltve „ideköt idegszálaival a szél”
ó ó Ulászló te még nem vagy biztonságban hagyta abba a verset
még te nyakig vagy a szarban s addig amíg te
addig mi sem én sem
és ellibegtek örökké tíz centivel a valóság fölött és szisz
még mandzsettájára jegyezte fel a sör a paradicsom a
vaj esedékes árát s előttünk ott vibrált az üres
képernyő
ki elbúcsúzott a trópusoktól és fehéregyházán botjára támaszkod
va metaforáira dőlve önfeledten idézte meg petőfit
(szemből halál!) ki a külvárosi hajón két lakhatat-
lan metafora közt barokkra ítélve kapcsolta össze a
sors elemi igéit és melléje helyezte a medvezsoltárt
miközben a hivatalnokok pofátlanul táncikáltak körülöt-
tünk kiállva a túrósorból követelni kezdték a kommun-
izmus eljövetelét de csak kedvetlen zsaruk érkeztek
meg mint mindig
és a peren természetesen «úszításai» is sorba kerültek sokan nem-
zedékünk büszkeségei tanúskodtak is végső szükségük
ben ezen a per-paródián na persze már nem emlékeztek
érvekre vagy letagadták utólagos magyarázatukban kedvenc
védekező érvük a «passzív rezisztencia»
míg a költők ezek a habókos álmodozók – „a legfőbb bölcset ez gyö-
törte (és aludni se hagyta őt) s fejét amíg főtt egyre
törte! és amíg törte egyre főtt” – eltévedve az időben
megérkeztek a jövőbe az állami étkezdébe
ahol a hős nép romániát énekli örökkétig fáradhatalanul és
senki se mer rájuk figyelni négyen-öten összehajolva
a sarokasztalnál – ő az örök kisebbség maradj ha
tudsz! – fűlevesüket kanalazva – ó a dák hagyományok!
győzedelmes reminiszcenciák – erdély mérhetetlen szen-
vedéseit panaszolják már pap sincs halálra itta magát
a sekrestyés is éli éli lámma salabaktáni egy magányos
trombitaszóló panaszkodott az éjszakában
s ők magukra maradva végképp testetlen versekbe bujdosó árnyak
egymásra meredtek a kísértethajó fedélzetén hát így
kellett lennie?
2
milyen ideológiai szörnyszülemény milyen versrém törte fel
koponyáikat álmaikat képzeletüket felzabálva
diktatúra! magány! szenny! sivárság! utálatosság!
lavorok és elérhetetlen utazások
megerőszakolt lányok sikolya békaügető magyar bakák
akiket egy őrmester most az állam nyelvére tanít
tébolyodott nyugdíjasok
diktatúra! unalom félelem pártállami lidércnyomások
az aranykorszak a dicső szellemi posvány
a passzív rezisztencia hőzöngő bajnokai
diktatúra a román börtön diktatúra
az öt perce se szóló de magukat örökérvényűnek hazudó
párthatározatok diktatúra
épületbányái ítéletek a józan ész felett
szomorú betonkártyavárak az új ember lakhelyei
diktatúra itt hiába kerül homokszem a gépezetbe hiszen már
régen elromlott a gépezet is ellenállás nincsen csak mímesek
csak mioritikus türelemmel soraiban várakozó
növényi nép se hús se hal se túró illetve csak túró csak
alma
diktatúra az új ember dorongjára támaszkodva örökegyforma odúi-
ból előmerészkedve állingál – elfuserált felkiáltójel –
a mocskos balkáni úton itt nincs jövő a gyárak elromló
futószalaga csak a hülyeséget sokszorozza diktatúra
kéményei korommal permetezik a városokat
diktatúra kinek ereje végtelen megalkuvás idióta csasztuska
diktatúra a végre megvalósuló országos tébolyda
diktatúra kinek hazugságai felszikráznak és összeérnek
diktatúra kinek végzete néhány szerencsétlen költő akiket
az események kissé felcsigáztak diktatúra kinek másik
neve hazugság
diktatúra magányos lázadók a hátrálás útszélén
diktatúra semmittevők és megalkuvók (kis éji zene)
diktatúra egy kétezer éve kereszténynek született nép
álma (für alle fälle)
diktatúra ki korán behatolt a lelkembe diktatúra kiben egy
szikra lehetnék csak diktatúra kiűzött természetes gyá-
vaságunkból diktatúra kinek odavetettek
ébredjetek a diktatúrában egy idióta gácsérfejéből
áradó fényben
diktatúra csőd pártvillák és lakhatatlan külvárosok őrület
egy elhülyült mitológia lerobbanó ipartelepek
kísérteties népek másfajta nyulak rögeszme téboly
romulus és remus s az alóluk ellopott bukaresti anya
farkas monstruózus unalom
emelik a diktatúrát az égig piruettezik az „új ember” a diktatú-
rák mákvirága a betonkártyavárak bajnoka fesztiválok hőse
mitingek kárvallottja orrunk ettől fokhagymás
víziók előjelek hallucinációk csodák elragadtatások
miközben ágyunk mellett ott csobog a balkáni folyó
rémálmok imádatok képzelgések meg nem világosodások pártfőtitkári
beszédek – a bizantin bolsevik hülyeség egész gétadák
hajórakománya
áttörések a folyón túl mindig a folyón túl csakis a fák közé
amelyekre majd egy másik időben fel is HÚZNAK lemerül-
ve a tömegbe túlzások pártkongresszusok hallu-
cinációk halleluják negyven év állati sikolyai önpuszításai zsenik
kapcsolatok egy őrült nemzedék föl-föl az IDŐ szikláira!
valóságos röhögés a forradalmi menetoszlopban hahoták
az aranykorszak az állandó készenlétben didergők ugrásra készen
várni amíg értünk jönnek ugyan ugyan hadnagyom agyő!
de hál ők mégiscsak búcsút intettek nem ugrottak ki a
magányból ki az erdőszélen ki a domboldalon ki a vo-
naton (nincs megállás)
3
Szilágyi Domokos veled vagyok a domboldalon
ahol mélakóros som nosztalgikus kökényszemek
kavarognak előtted és elveszíted a játszmát
veled vagyok a domboldalon
ahol kataton rohamban püföli zongoráit a lélek
egyszerre hetet ártatlan és halhatatlan
ellebeg az inzulin óceánján
veled vagyok a domboldalon ahol te már elindulsz előre mene-
külsz egy nem is létező úton
körös-körül kárókatonák feldkurát mellükön keresztben
veled vagyok a domboldalon
ahol nem vádolod doktoraid és nem tervezel semmifajta
lázadást a nemzeti kommunizmus mioritikus terei ellen
veled vagyok a domboldalon
a mindent lebíró fényben megvillannak az örökké a
szomszéd asztalnál ülő szép leányok de te egy
remegő katibogarat figyelve a fényben utoljára meg-
villansz még bogarak színes szárnyfedőjén
veled vagyok a domboldalon
ahol tücsök hegedüli életed
befejezetlen szimfóniáját missa solemnis
visky árpád veled vagyok a parkhotelben
ahol te normálisabb vagy mint én vagyok
veled vagyok a parkhotelben
nézzük különös árnyékodat
veled vagyok a cellában
ahol elveszett éveid semmisnek nyilvánítod
veled vagyok a parkhotelben
ahol tükrök között magadat ámítod
veled vagyok a cellában
ahol megjelenik dracula és vigyorog
veled vagyok a parkhotelben
ahol reményeid diktálod és hallgatod
ki kopog?
veled vagyok a cellában
ahol tengődsz és válságosra forduló állapotod-
ról nem ad hírt a macskarádió
veled vagyok a parkhotelben
ahol már képtelen leszek feldolgozni
az elviselhetetlent
veled vagyok a cellában
ahonnan elszállsz s kenyéradagod
utódaidra száll át
veled vagyok az erdőszélen
nézzük a hivatalnok táncát
sütő dani veled vagyok a rendőrségen
jobb kezünk – hogy ne irkálhassunk – a korláthoz
bilincselve és körös-körül románia agonizál prüszköl
és tikog és káromkodik és köpködik és köhög
nem hagy aludni minket
veled vagyok a parkhotelben
áramütötten ébredünk a kómából a tetők a park fái
felett úszó végtelen üvöltés riaszt fel most viszik
kanizsai rozgonyit miközben barátaink
papírrepülőkként hajigáljak verseiket a sivító
srapnellszilánkokat a képzelet falai ledőlnek fel-
épülnek megint könyörület nincs pofa sújba
és a külvárosi hajó a vaságyak mellett ellebeg
fel fel ti emlékeiteknek rabjai fel!
VELETEK VAGYOK A SÁRGA HÁZBAN
álmaimban hullámzik a nyughatatlan erdélyi tenger
és ti világbíró nagy eszetek lélekvesztőin
egyensúlyoztok felém a szomorú szemű görög éjszakában
1994. október–1995. március

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék