Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1993. szeptember, IV. évfolyam, 9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
MŰTEREM

MŰTEREM
Béklyó és mankó
avagy
műtermi töprengéseim
A műteremben három állványon három vászon vár a befejezésre. Biblikus hatás. Biblikus hangulat. Az állványok, mint keresztek, törnek a magasba. A vásznakon egyazon téma: krisztusi töviskoszorú. E hangulatot szavakkal visszaadni nem tudom. A munkáimat sem tudom a szó erejével magyarázni. Nem is akarom.
Képeim megfestésénél egyetlen szándék vezérel, hogy betölthessék szerepüket: a minden idők igazságának képi formába öntését a vonalak, a színek, a formák segítségével. Felfedezni a mindennapi gondok titkait, a dolgok és igazságok egybecsengésével. Kapcsolatot teremteni az Ember és az Ige között. A drámában is megtalálni a szépséget.
Kötnek az emlékek. Béklyóban tart a múlt. Nem a sebeket nyaldosó nosztalgikus érzéssel, hanem a múltból, a történelemből megtanult, elsajátított igazsággal: előrelépni és megteremteni a nagy Harmóniát.
Nem titkolhatom el csatangolásaimat a napfényben tündöklő virágos réteken, sem a patakparti játszóiszapot, mely elnyelte, elrejtette örökre gyermekéveim. Ez az a romantika, mely itt-ott megjelenik képeimen, de gyorsan átcsap drámai hangulatba a későbbi évtizedek egymásra halmozódó gondjaival, bajaival, a háború pusztításaival, az értékek megsemmisítésével, felszabadulásnak álcázott és hazugsággal fűszerezett „vörös csillaggal”. Napfényes útról mellékvágányra térítenek a „kiskirályok”, a megaláztatások, szülőháztól való megfosztás, munkaszolgálat, állásnélküliség, házkutatás és a megfélemlítések béklyói kattannak végtagjaimra, hogy az általuk okozott sebekből kibuggyanó véremet fröcskölhessem a vászonra, egyben figyelmeztető jelként is: Vigyázat, emberek! Talán ezért sötétek, drámaian megfogalmazottak képeim? Igen, mert magukban hordozzák gondolataimat, érzéseimet. Ezek megértéséhez mankóul szolgálhat – a képi megfogalmazás mellett – a szó ereje is pár gondolattal:
Összetört formák szemtanúja voltam. Fölbillentek a tartóoszlopok.
Sötét palástban közeledik felénk a hajnal. Felleg alatt bandukol a Nap.
A hosszú utak esti félhomályában, mint megrakott szekér, viszem terhét a mának. Körülöttem rohan a sokaság, égve hagynak házat.
Sorskereszt alatt hangolom a szépet, a szülőföld igézetét, a rögös életet, az akadozó szót, a nehéz kibírást.
Helyzeteket és hangulatokat teremtek vásznaimon.
Mozaikként rakom ki jelképeimet: a keresztet, a madárijesztőt, a fehérre meszelt házakat, a sokat tudó asszonyokat, bogáncsot tördelő, simogató kezeket, a sikoly zuhanó madarát, megdőlt fák mélységritmusát és megrokkant emberek felvert tűzhelyeit.
Rögzítettem az időt, a szétomló képzeteket, a feloldódó paraszti félelmet, a napbarnított hegycsúcsot.
Megálmodom a virágzást, melynek nászából gyöngyszemek teremnek majd a ravai házakon, s Jóbérc tetejét fényével borítja a felkelő Nap. Nyomjelző utakon járok.
A poézis szépségével kontúrozom terhelt életünket.
Élményeket gyűjtök. Élmény nélkül nincs művészet. Meghatározzák személyes kapcsolataimat is sorsunk alakulásában.
Költői töredék maga az élet, melyben az etikai magatartásunkat is a szellemi és esztétikai sűrűsödés határozza meg.
Fáj a felismerés: ajtómagasságban szárnyal a bánat. Kínzó gyötrelemben ég a gondolat. S a mészillatú őszi éjszakában magunkra maradunk. Talán elakad a szó. Talán félnünk kellene. Mégis-mégis végigjárjuk a barátság útjait.
Töprengéseimnek itt nincs vége. Újabb töprengésekből újabb művek születhetnek, szeme előtt tartva egyik korábbi katalógusomban megfogalmazott hitvallásomat:
„A szépségkereső útjaimon egymásba fonódnak elvek és előítéletek, melyek óriásira szabják apró gondjaimat. Ezek kötnek és meghatározzák egész festészeti tevékenységemet a szép, az emberi és igazsággal bíró mondandóimnak a megfogalmazásában.
E robbanó korban vállalom a festő szerepét: maradandóvá tenni ittlétünket egy születő «Új»-nak kiművelésében; kötelességtudattal ébreszteni létünket, békíteni az emberek millióit.
A szándék őrült szorongásával közismert eszméket és gondolatokat rögzítek vászonra, s ha kell, hívatlan vendégként is vitába szállok: keresek szépséget a vadonban, játékot a réten, s a formák között tartalmi összefüggéseket. Festek házat, fát és embert; hallgatom a föld dalolását, a táj zengő himnuszát, s figyelem, mint vonul vissza fészkébe a nyár, ha csutakol a lovász.”
KEDEI ZOLTÁN

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék