Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1993. szeptember, IV. évfolyam, 9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Simonffy András

Simonffy András
TÖK JÓ, MERT MŰKÖDIK
1937-ben, az akkor éppen tizennegyedik évét betöltő jányommal el- ki- be-utaztunk Svájcba. Vonattal Genfig, Zürichen át. Mocskos, balkáni MÁV-kék vagonon és ringó-bingó intercytin; kezdetben gátlástalanul a folyóson alvó hátizsákos poszthippik között, nyafogó, mert itthon felejtett nagymamák isjászos karéjában. Az alpesi fenyvesek nyüszítése és a zúgók alkonyba hajló óráján elszenderülni látszott a török kábítószeres, a bolgár Zsivkov-ivadék is, aki „kapitalistákkal” még nem állt szóba, de arcán ott viharzott még mindig a kétségbeesett gyanakvás: hátha csakugyan festett díszletek között utazik. Becsapás minden mosoly, minden kedvesség, világos, hogy a természetes emberi gesztusok mögött a CIA beszervezési hajlandósága rejlik. Puhítják őt, s majd lecsapnak: itt írd alá, Nikolov! Román fuvarosok: ültek (felváltva) degeszre tömött málháikon, a mit bevallani, mit nem kétségein pusmogva töprengtek, és gyanús volt, nagyon gyanús, hogy egy kézlegyintéssel átesnek az európai demokrácia lyukain. Ismerlek, vén gazember, mehetsz!, ilyesmi volt ezekben a legyintésekben. Útlevelüket már le sem pecsételték, mert pecséttől mentes, maszatolatlan sarok már nem akadt. Mintha nem is jártak volna erre több mázsányi szajréjukkal eddig is.
A kis kínai lány a WC-vel átellenes sarokban. Állva aludt, de éberen. Karjait mellecskéi elé fonta, s ha gyufád felsercent egy-egy rágyújtásnál, hamarébb mosolygott, mintsem szemét rád nyitotta volna. Szolgálni vágyó igaz alázat és egy meggyötört test sóhajai egyetlen rebbenő tekintetben. Csak kapaszkodó nincs. Valaki gazda küldi éppen valaki új gazdának. Az ellenvonaton talán éppen a csereszabatos thaiföldi húsáru robog vele szemben. És csend, pillantások és tekintetek gyanakvó surranása. A hágóra kapaszkodó vonat kerekeinek sikongása vált csak ki közös, felrebbenő odafigyelést. Gyanakvás vesz körül, magad is éberen alszol, nehogy ellopjanak önmagadtól. Bent a fülkében valami történet elkezdődik, hallom a lányomat, ahogy kedvesen érdeklődik, de nyitottsága szétkenődik a belefáradt bizalmatlanságon: úgysem érti ezt magácska, kedves. Mit is tudhatna róla...
Mintha egymás atombombái lennénk.
A zürichi pályaudvart éppen átalakítják: zúzott aszfalt, betontörmelék, tépőgépek erőszakos rikácsolása. Hiába fuvolázik fent a hangszóró, szavát sem érteni a madárfüttyel körített búgó hangú hölgynek. Terelőkorlátok között csaplászunk, míg végre ott az intercity. Ha lekéssük sem baj, mert húsz percenként indul. Forgó fotelokon, manager-kalkulátorokkal felszerelt managerek ülnek és kalkulálnak. Számozott helyedre stewardess kísér. Már tolják is eléd a minden földi whiskyvel és Coca-Colával felékesített üveg guri-gurit. Rendelsz, mert magyar úrhatnámság vagy, aki csak utána számol. Az intercity-styuvi idegtépő kedvességgel tud visszaadni az ezerfrankos bankóból. Egyik kötényzsebében a zsebpöckölőgép, a másikból visszaad. Áll még melletted az ezüstfogóba csippentett jégkockával, és vár valamire. Biccentesz, erre beleejti első szürcsölést megért metszett poharadba.
Mosolyog.
És akkor történik valami csoda, svájcok svájca előbukkan a maszk mögül, és azt mondja franciául: – Köszönöm, uram. Apám is így szokta. – Odakapod álarc-orcád, mosolyognál, igazán, de valahogy nem találod a kellő tónust. Nagyon szeretnél mosolyogni, ránevetni balkáni nyitottsággal, orcáját csippenteni, fenekére verni: ez az, drágám, így megy ez, s ha beringott az inter, elviszlek egy moziba a citybe. Ám mire mosolyod nyeklene, már hallod is a következő ülés felől: – Köszönöm, uram! Apám is így szokta.
Az átellenes ülésről közben somolyogva les a tojásfejű manager. Jaj, ha tudnám így derékszögbe hajtott készséges térdeimre emelni számzáras vízilóbőr-utánzat kockatáskámat. Mit nem adnék érte! Hat törökverő nemzedéket, fele királylányságomat.
Mit látott meg ez a pali? Miről hiszi, hogy odanéz, és mindent tud? Megelőzni, de azonnal! Odafordulok hát hányavetin, és miközben rádiótelefonját kedvenc műholdjára igazítja, megkérem, hogy érdeklődné-e meg, hogy az angol királynő lova nyert-e az epsomi derbyn.
Döbbenten hervad: minden máz lefagy róla. Jányom látja, hogy itt megtörténőben van valami, leigazítja füléről a vókment, és tökéletesíti tört angolságomat: – Az úr afelől érdeklődik, hogy nyert-e az epsomi derbyn az angol királynő lova.
– Melyik?
Na, melyik. Hát ez az. Mindig több van. Ami igazán van, abból sohasem elég egy.
– A Sarah – vágom ki, s aggódom, kedvenc lovam nem valamelyik menye vagy menyjelöltje-e őfenségének?
De a tojásmanager pityked. Sőt! Kilógatja antennája végét a rinqó-bingó intercity ablakán. Hellózik, nézeget, dugaszol. Már mutatja is kalkulátora  folyadékkristályos képernyőjén a fölfelé ugráló sorrendet: – Nem nyert, uram. Félek, hogy el se indították.
– Lesántult – temetem tenyerembe orcám. – Biztos, hogy megint lesántult!
Nyelek a whiskymből, tört (tört?) zúzott tekintettel lögybölöm az „apám is így szokta” jegecske maradékát, de managerem már rám sem pillant: vesztesek nem érdeklik.
A csengőfrász otthonos érzése riaszt fel elmélázó töprengésemből a genfi pályaudvaron: százhúsz hangszóró suttogja kedvesen a nevünket: plíz madam e möszjö szimonfiii o reszepszion.
Na, ez tök szuper – lelkesül a jányom. Odafáradunk.
Valamit át akarnak adni. Markolászom kalászos, csillagos kék útlevelem, de legyintenek rá. Kapunk egy borítékot: „Ondraska! Itt kocsikulcs, Mitshubishi Turbo. Parkoló balra. Színe: bordeaux. Ötödik sebesség fent nagyon jobbra. Ne szivatold meg igen. Ha nem érnénk haza négyig, jertek utánunk Franciaországba. Mont Blanc alatt St. Germin. Lakást ne keresd, mind egyformátumú faház, de jó kertes kocsma lesz mellette. Tudod, főztes húsigényed kicsit nagy, itt franciában olcsóbb, douan-t (vámot) hazafele talán megússzuk. Genfi címünk egyszerű: Bellerive, benzinkútnál jobbra fel, és ott mindjárt El Fadh, Szaúd-Arábia királya villáján túl, a golfpályával szembeni ház. Szaúdi király nincs otthon, de kutyái és gorillái nagyon erősek, ne barátkozz velük, az itt nem nagy szokás.”
Második százfrankosomat mindjárt legombolták rólam Nestlé-mosolyú zsaruk a pályaudvartól néhány száz méterre. (Ki gondolta volna, hogy egy Mitshubishi Turbó kettesben felhúz kilencvenre?) A francia kapcsolat révén szerzett hús megjött, előkerült a magyar kondér, s az illatos kertben megfőtt a gulyás is. Lejártunk kinti nénémmel és jányommal a közeli pucér strandra, ahová hőlégballonokról kukucskáltak az örök kulcsliklesők. El Fadh király nem mutatkozott, gorillái is csak egyszer jöttek át élesre töltött UZI-kkal, mert gyanúsnak találták a füstszagot. A gulyásra gyanakodtak, de a hortobágyi slambuc receptjével némileg enyhíteni lehetett jámbor kedélyüket. Ahhoz is hozzá lehetett szokni, hogy hőérzékeny házi videokamerák követik minden léptedet. Tudod, hogy csak az első rossz mozdulatra ütnek, de hamar leszoksz a rossz mozdulatoknak még az elhamarkodott szándékáról is.
Portugál szobalányod van és arab beretvál.
Kívánsz hát a svájciaknak egy kis világtörténelmet, de azt sem igazán. Hátha éppen ők azok.
Aztán meglátod a mocskos balkáni MÁV-vagont a zürichi pályaudvaron. Jányod megtorpan, és azt mondja: nem!
Szelíden kézen fogod, gyere, szívem.
És azon a hágón, ahol már lefelé gurul a vonat, megkérded tőle, a tizennégy évestől: – Mi tetszett a legjobban?
És kimondja spontán: – Láttam egy működő, de unalmas országot.
– Lakhatót?
– A lakható azért ez itt.
Töprenkedem azóta is: működő és lakható összeférhet-e?
Hol az arc és az álarc határa?
Vagy tényleg csak úgy? Az iszamos semmibe?

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék