Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1993. július, IV. évfolyam, 7. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
SZEMLE

SZEMLE
A bíró és a hóhér
Friedrich Dürrenmatt: A bíró és a hóhér. Európa, Budapest, 1992.
1.  A bíró és a hóhér szabályos krimi: izgalmas, és a gyilkos az, akire nem is gondoltunk volna. A három főszereplő Barlach felügyelő, Gastmann, a zseniális gazember és Tschanz, Schmied, majd Gastmann gyilkosa. Hármuk közül Barlach természetesen az Abszolút Jó, aki egész életében csak jót tett, Gastmann és Tschanz természetesen az Abszolút Rosszat képviselik – ők egész életükben kizárólag rosszat cselekedtek. A felügyelő, Tschanz a fiatal nyomozó által végezteti ki az évek óta üldözött Gastmannt. A képlet tehát világos: Barlach, az Abszolút Jó, bíróvá lesz a műben; Tschanz, az Abszolút Rossz másik képviselője, az elítélt szerepét kapja.
2.  Hat jelenetet szeretnék kiemelni a regényből az elemzés megkönnyítése végett: Barlach és Gastmann két találkozását; Gastmann megölését Tschanz által; Barlach és Tschanz látogatását az írónál; Tschanz és Barlach veszekedését-dulakodását és közös vacsorájukat.
Barlach és Gastmann első talákozásából megtudjuk: még ifjúságukban fogadást kötöttek „egy düledező Boszpurusz-parti zsidó csapszékben”, mely abban áll, hogy utóbbi bűncselekményt követ el az előbbi jelenlétében, s az mégsem tudja rábizonyítani. Azóta a felügyelő egyre hajszolta a másikat, de elkapni nem tudta. Ezért Gastmann ítélete: „Az ostobákat legyőzhetted, de én téged győztelek le.”
A második találkozás azért fontos, mert itt mondja ki Gastmann fenyegetésül: „Eddig még mindenkinek az életébe került, ha velem foglalkozott.” S erre feleli Barlach: „Még élek. És mindig is veled foglalkoztam.” Ugyanekkor szólítja fel a gazember a felügyelőt: „Ideje, hogy beismerd a vereséged.” És itt veszünk tudomást a felügyelő zseniális tervéről: Tschanzot teszi meg Gastmann gyilkosául, mert annak úgyis szüksége van valakire, akire ráfoghatja Schmied megölését: „Én vagyok az egyetlen, aki ismer, tehát én vagyok az is, aki ítélkezhet feletted. Elítéltelek, Gastmann, halálra ítéltelek” – hangzik Barlach döntése.
Szóval a fogadás fair playen alapult eddig. Egyik sem tett semmit hátulról, szabálytalanul. Ez a játék volt mindkettőjük élete, s most a végéhez közelednek (a felügyelő gyomorbajos, és legfeljebb egy éve van hátra). Ezért Barlach fölrúgja a törvényeket: nem sikerül elkapnia Gastmannt, és beismert (ha nem is fogalmazódik meg benne), hogy nem sikerülne soha; de egy gyilkos, akinek egy másik gyilkosra van szüksége, a rendelkezésére áll. Így hát végül is „játékon kívül” győzi le ellenfelét, aki viszont már nem védekezik.
Ez akkor derül ki, mikor Tschanz kivégzi. Gastmann útra készül, mellette két szolgája a bőröndökkel. 3–1. Látható, felülkerekedhetnének a nyomozón, de nem teszik.
Nem szeretném, ha belemagyarázásnak tűnne; idézem Dürrenmattot: „Tehát maga az – mondta Gastmann. (...) Aztán elnevette magát: – Erre célzott az öreg! Nem csinálta ügyetlenül! Egyáltalán nem csinálta ügyetlenül!
Gastmann szeme tágra nyílt, és kísérteties vidámság villant fel benne.”
A vidámság, mely egyúttal a másik zsenialitásának az elismerését jelenti: Gastmann sokkal nagystílűbb gazember, mint Tschanz, és szolgái segítségével könnyedén végezhetne vele – de fejet hajt, mert tudja, hogy ezen a ponton túl a játék elfajulna, vesztene szépségéből.
Az írónál (még Gastmann halála előtt) tett látogatás ez utóbbi jelleméhez szolgáltat értékes adalékokat: „Gastmannt minden gazságra képesre tartom” – feleli az író Barlachnak. Aztán: „Lehet, hogy Gastmann több jót tett, mint mi hárman együttvéve. (...) ... mert nála mindig két dolog lehetséges, a jó és a rossz, s aközt a véletlen dönt.”
Az írónak, tudjuk, igaza is van, és nincs is igaza: mert a jó és a rossz közötti választást valamikor réges-régen tényleg a véletlen döntötte el: a találkozás a felügyelővel és a fogadás megkötése. Ám a fogadás megkötésének pillanatától a véletlen törvénnyé alakult: Gastmann most már ha jót tenne, a fogadást vesztené el.
Még egy fontos mozzanat van ebben a jelenetben: az író emlegetni kezdi, hogy Gastmann remekül főz, s Barlach-hal beszélgetésbe fog az ételekről, miközben Tschanz izzad. Vajon miért? Ekkor már a könyv vége felé vagyunk, és a felügyelő már sejti, hogyan végez majd Gastmannal, és érezvén a nagyvad lepuffantásának közeledtét, összecsordul a nyál a szájában. Fiatal kollégája pedig azért izzad, mert érzi, hogy Barlach a Schmied gyilkosát is leleplezte, s így mintha ő is a vadász asztalán lenne.
És valóban, a krimi végén Barlach zabál (a szó szoros értelmében), gyomorbajos létére mindent összeeszik; lazacot, szardíniát, piros rákot, felvágottat és egyebeket, és akkor ébred rá Tschanz százszázalékosan, hogy „alattomos csapdába esett, melynek zárja már be is kattant mögötte”. Ez az ő utolsó vacsorája: reggel holtan találják, egy vonat kerekei alá gurult kocsijával. És valószínűleg a felügyelőé is, hiszen gyomorbajos, és Gastmann nélkül amúgy sincs életének értelme.
Még egy fontos mondat a vacsoráról: „Elég volt egyet kivégeznem” – Barlach.
Az utolsó jelenet, amelyről beszélni szeretnék, az, amikor Tschanz szinte erőszakkal akarja rávenni a felügyelőt arra, hogy Gastmannt hallgassák ki. Ekkor derül ki, micsoda puhány ez az ember: hisztérikusan kiabál, mert érzi a csapda szorulását, és gyilkosra van szüksége, és mert egyetlen vágy élteti: hogy följusson, egyre följebb.
3. Ennyiből talán valamennyire világos, hogy senkinek sem olyan egyértelmű a szerepe, mint az a címből, vagy – nevezzük így – ennek az elemzésnek az első részéből kiderül.
Barlach nem Abszolút Jó, mert kitermelte Gastmannt (ki tagadná, hogy a gazember a felügyelővel kötött fogadás eredménye?), bíró, de hóhér is (ő maga mondja ezt Tschanznak az utolsó vacsorán), sőt elítélt: gyomorbaj, tehát közvetve Isten elítéltje, aki megelégelte, hogy Barlach a helyére pályázik, mert ugyan ki másnak volna joga ítélkezni az emberek fölött?
Gastmann (akinek csak most ez a neve, ahogy a felügyelővel való első találkozás közben kiderül, s ez a név vendéglőst jelent németül, ami arra a következtetésre juttathat, hogy ő Barlach áldozata, s egyben annak halála is, hiszen ő vendégeli meg saját testéből a felügyelőt), szóval Gastmann sem Abszolút Rossz, mert kitermelte Barlachot (lásd fogadás), és megfontolandó az író véleménye is, aki szerint lehet, hogy Gastmann több jót tett, mint ők együttvéve. Elítélt, de bíró is: több ízben ítélkezik Barlach felett, és hányszor döntött olyanok életét illetően, akik utána nyomoztak? S ez utóbbi miatt a hohéri státus sem áll távol tőle.
Gastmann különben a regény legérdekesebb figurája: ő a Démon, akinek hatalmas egyénisége megengedné, hogy válasszon Jó és Rossz között – a véletlen dönti el, hogy rosszat fog tenni.
Tschanz sem Abszolút Rossz: kivégez egy sokkal nagyobb gazembert, mint ő, és képes megbánni előző bűnét (bár ezt a kérdést nyitva hagyja Dürrenmatt, szerintem csakis öngyilkosságról lehet szó ama bizonyos vonat alá kerülésben). Hóhér, de egyben bíró is: bünteti Schmiedet (aki útjába áll, mert felettese, ugyanakkor irigylésre méltó, mert vele egykorú, de jóval tanultabb és tehetségesebb) és Gastmannt. Elítélt: Barlach elítéltje, aki egy füst alatt végez vele is – és saját nagyratöréséé.
Hamvas Béla szerint egyedül az tud élni, aki képes bohóc, Harlequin lenni. Aki Diogenészhez hasonlít: ha a király azt kérdi: Mit kívánsz? azt feleli: Menj arrább, ne álld el a napot! Barlach bizonyítékokat kérne Gastmann ellen, Gastmann viszont ötleteket minél nagyobb gaztettek végrehajtására. Tschanz pedig a lehető legnagyobb pozíciót. Talán ezért kell elpusztulniuk.
DEMÉNY PÉTER

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék