Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1993. április, IV. évfolyam, 4. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Ferenczi Tibor

Ferenczi Tibor
VIRRASZTÁS A KÖRTEFÁK ALATT
A vidékre vonatkozó jóslat szövegében előfordult néhány olyan mondat, amely annyira valószerűtlennek tűnt, hogy a valóság nyelvére még a legkíváncsibbak sem tudták lefordítani. Az érthető és az érthetetlen határán billegő megfogalmazások az egész szöveg fontosságát, komolyságát lényegesen lerontották; amit nem értettek meg, jelentéktelenné tette még azt is, ami tisztán érthető volt.
Azt a kijelentést, hogy a szomszéd faluban égig érő templomot emelnek, már majdnem egy fél évszázada beteljesedettnek vehették. Hogy fent, a két torony között fa nő ki, évekig saját szemükkel láthatták. Annak a mondatnak viszont, hogy falujuk határában aranytehén fog majd legelni, senki sem találta meg a jelentését. Ezért kimondottan csak a hiszékenyek emlegették olykor-olykor.
A bibliai aranyborjúról éppen eleget hallottak, de az semmiképpen sem keveredhet az ő falujukba, és aranyról lévén szó, egészen lényegessé vált a különbség a borjú és a tehén között. Ebben az egy esetben két külön állatfajtáról van szó. Pedig még a helyet is pontosan rögzítette a szöveg: a falujukat átszelő folyó bal partján, ott ahol ez és ez a patak (névszerint megnevezve) szakad belé.
A jóslat magabiztos volt, bátran tovább részletezett: Az aranytehén bőgése az egész medencét be fogja tölteni, tiszta idő beköszöntével a hetedik faluban is hallható lesz. A rét füvét szeretni fogja, noha azon a részen valójában lónak való füvet szoktak kaszálni, a vizet ellenben nem, és inni ezért messze fog eljárni.
Nemsokára, ahogy neki tetsző vízre talál, beköszönnek a bajok. A „nemsokára” kifejezés a szövegben végig meglehetősen homályos értelemben szerepelt. Ha az ember a már beteljesedett eseményekre figyelt, amelyek mind „nemsokára” következtek egymásra, akkor a szó jelenthetett tíz, ötven vagy akár több esztendőt is. Az idő teljességgel képlékennyé vált, a jóslat szilárdságát a térbeli viszonylatok pontos jelzése képezte.
Mindenesetre, előbb vagy utóbb, de baj szakad a vidék népére. A pusztulás oly nagymérvű lesz, hogy a kéttornyú templom ajtaját nem lesz aki átlépje, és falához vadállatok (közülük is kiemelve a medvék) fognak dörzsölődni. Eljön az az idő, amikor az ember felfalja még az embertársát is, mondogatták azok, akik hitték és kívülről tudták a szöveget.
Amikor a rengeteg kárral járó mérés, talajfúrás után a hatóság bejelentette, hogy a falu szélén tejporgyárat építenek, mindenki felkapta egy pillanatra a fejét. Hát erről van szó, ez lenne az aranytehén. Minek is nevezhették volna ezelőtt százötven-kétszáz esztendővel?
Az asszonyok egyébről sem beszéltek, csak arról, hogy milyen is lesz a tej por alakban, mennyit is őrizhet meg az ízéből. A férfiak asszonyoknak való mesének tartották az egészet; puskaport fognak ott gyártani, a tejpor csak álcázás. Annyi mindent hazudtak már nekik, miért lenne pontosan ez az egy igaz.
Mindegy, ki mit hitt, az előkészületek egyértelműen azt sugallták, igenis tejporgyár épül. Kiskovácsné is erről beszélgetett vasárnap délután a szomszédasszonyaival az útszéli padon üldögélve, amikor a postás egy Amerikából érkezett levelet adott át neki. Férje bátyjáról több mint tíz éve még hírt sem hallottak, és lám, most Amerikából kapnak tőle levelet. Helyben feltépte a borítékot, s ahogy szétnyitotta a levélpapírt, finom, szürkés színű port pillantott meg. Ujjai vigyázva sodorták a papírt, tekintete homályosan merült a tölcsérszerűen összefogott lap kráterébe. A mellette ülő asszony rögtön meg is fejtette a rejtélyt: biztos Andráshoz eljutott a hír, hogy itt tejporgyárat építenek, s küldött egy kis amerikai tejport, hadd kóstolják meg a rokonok, mert itt igazán senki meg nem tudná mondani, milyen is az. Nem is csoda, mert ebben az országban sehol egy tejporgyár sincs, de Amerikában minden faluban van legalább egy.
„Hát akkor kóstoljuk meg”, mondta Kiskovácsné, és szerre mindenki elé odanyújtotta az összefogott papírlapot. Az asszonyok mutatóujjukat alig megnyálazva, halványan érintették a port, mintha nagyon drága fűszert kóstolnának. Nagyon kevés volt, vigyázni kellett, hogy mindenkinek jusson. Utána egész lényükkel a nyelvük hegyére koncentráltak, az íz sajátosságát szerették volna megfogalmazni. Kiskovácsnét sem akarták megsérteni, az igazságot is szerették volna kimondani. Egy ideig csak a nyelvüket és a fejüket forgatták, majd mindnyájan úgy vélekedtek, igazán kár azért gyárat építeni, hogy a drága tejből ilyen furcsa ízű, hitvány port csináljanak. Hihetetlen, hogy azoknak az amerikaiaknak is csak ennyi eszük lenne. De hátha másképpen kell fogyasztani, el sem olvasták, mit is írt András.
Már az első sorokból kiderült, hogy szegény András már nem él, a levelet a volt barátja írta. Következő mondatában tudósítja a hozzátartozókat, hogy az elhunyt után nem maradt semmi, és utolsó kívánságát teljesítenék, ha hamvaiból egy keveset a kertben, a körtefák alatt szórnák szét.
Kiskovácsnak már távolról gyanúsakká váltak a megkövült, lebénult nyelvű, kiguvadt szemű asszonyok. Miután odasétált hozzájuk, háromszor olvasta el a rövid levelet, és háromszor kérdezte meg, hová lett a hamu. Háromszor előre-hátra szaladt a fején a kalap, majd kijelentette: két perc múlva mindenki a körtefák alatt legyen. Hangja olyan élesen csapódott az asszonyok közé, mint a libák közé suhintott seprű. A lendülettől az asszonyok lába talán még az út porát sem érintette.
A kertben Kiskovács nekidőlt az egyik körtefának, egymáshoz gyújtotta a cigarettákat, de a tekintetét egy pillanatra sem vette le az asszonycsokorról. Várta, valaki csak megszólal, mond majd valamit, amitől ő robbanhat. De az asszonyok közben lesütött szemmel maguk elé bámultak, még a tekintetükkel sem veszekedhetett. Egy félóra múlva kénytelen volt bejelenteni, hogy a döntését csak később közli, ő most elvonul, de az életével játszik még az is, akinek eszébe jutna innen engedély nélkül távozni.
Elhagyta a kertet, bement a házba, a kamrából elővett egy fél liter pálinkát, leült az asztalhoz, húzogatott az üvegből és gondolkodott. Az utcán belévillámló gondolattól sehogy sem tudott elszakadni, minden korty után csak az tért vissza a tudatába. Ugyanakkor az is egyre világosabbá vált előtte, hogy az sem lenne megoldás. Várhatja, hogy annyi kanyarulaton átjutva az a kis por oda kerüljön, ahová bátyja óhajtotta… És ha oda is jutna, milyen gyalázatos formában jutna oda… Ha jól meggondolja, az a csipetnyi hamu úgyis elakad valahol az asszonyok testében, felszívódik, mint a harmat, s majd rendre az asszonyok elhalásával a legmegfelelőbb helyre kerül… Egyébként a temetőben is van két hatalmas vackorfa.
Az asszonyokat azonban keményen meg kell büntetni, ebből egy porszemnyit sem enged. Megbüntetni, de úgy, hogy híre se fusson szét a faluban, mert akkor számíthat arra, hogy egy életen keresztül csúfolni fogják az asszonyokat is, meg ót is, még az unokáikat is.
Rengeteg mindenre gondolt, de csak másfél óra múlva találta meg a büntetés megfelelő módját.
Sorra vette az asszonyok férjeit, és elmesélte bátyja halál utáni sorsát. Elmondta, arra gondolt, hogy az asszonyaik büntetésből egy hétig minden hajnalban pontosan három órától ötig, esténként pedig tíztől tizenkettőig a körtefák alatt fognak virrasztani. Imádkozni fognak egyfolytában, egyetlen imán kívüli szót sem szólhatnak. A férjek közül senki sem helytelenítette a döntést.
Még a levegő sem rebbent, úgy jöttek a feketébe öltözött asszonyok a kijelölt időben, csak némán bólintottak, és már kezdték is az imádkozást. Kiskovács adta meg a jelt, mikor hagyhatják abba.
Az utolsó virrasztás után Kiskovács tekintete még sokáig a körtefák koronája fölé emelkedett. Arra gondolt, a bátyja jól tette, hogy kivándorolt Amerikába, mert itthon lehetett volna akármi vagy akárki, senki érte el nem mondott volna három Miatyánknál többet.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék