Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1992. június, III. évfolyam, 6. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
HADIKIKÖTŐ

Kiss Katalin
A FEKETE KABÁT
Eljött a nyár és ő nem bírta levetni a fekete kabátot. Bárhova ment, a fekete kabát vele ment. Utazott vonaton, buszon, repülőn, autóban. A kabát rajta volt, vagy mellette hevert, vagy háta mögött a koszos széktámlán. Az emberek összenéztek. Valószínűleg úgy, mint ahogy ő is szánakozva nézte nyár közepén a piros pamutvarkoccsal kiegészített sárga sapkát a kislány fején. Nem bírta felfogni, miért van rá szükség a tűző napon. Forró délután volt, s a kislány homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek. Talán valamilyen szektához tartoznak? De miért csak a gyereket kínozzák vele? A kérdés átfutott az agyán, anélkül, hogy mélyebbre hatolt volna a tudatában. Csak egy kis sajdulást érzett a szíve tájékán, amikor a kislány homlokára nézett, olyasfélét, amit akkor érez az ember, amikor egy rózsáról hirtelen a földre hullanak a szirmok. Látott már ilyet a nagyanyja kertjében... a fehérrózsa bokor egyik rózsáján a szirmok egyszerre megrázkódtak, s puhán szállingóztak a föld felé. Egyszer éppen templomba indult, amikor látta. Tízéves forma kislány volt, a hajában fehér masni, olyan fehér, mint a lehulló rózsaszirmok. A hajához nyúlt, hogy megtapogassa: nem a masni oldódott meg vajon? A lehulló rózsa látomása a templomban is kísértette. Nagyon szeretett énekelni a templomban, de akkor nem tudott. Egész idő alatt a rózsaszirmokért imádkozott. Hogy tartsa meg őket tovább is nyíló pompájukban a Jóisten, ne engedje, hogy elveszítsék egymást ölelő, óvó tartásukat, ne szakadjanak le a szélről, aztán tovább körbe-körbe, egészen a bibét takaró szirmokig. De vajon így, ilyen sorrendben hullanak-e?
S most itt ez a kislány. Verejtékes homloka láttán újból ellepte a sajgó érzés, s eszébe jutott a rózsa. Szomorúan könyvelte el, hogy azután soha többé nem érdekelte a rózsák sorsa. Nem figyelte meg a hullásukat úgy, ahogy elhatározta: Elgondolkodva lépegetett tovább, a vállán panyókára vetett kabáttal. Az állomás bejárata előtt kifüggesztett menetrend felé lépdelt, bár tudta, mikor indul a vonata. De még sok idő volt addig. Nem tudta, mivel is tölthetné. Elbeszélgetett volna az ácsorgó, verejtékes homlokú kislánnyal, de a szemét vadul körbeforgató anyja miatt elment tőle a kedve. Csak távolról követte őket a tekintetével. A morcos anya a II. osztályú váróterem ajtaja felé ráncigálta a kislányt, majd eltűntek az ajtó mögött. Visszafordult a menetrend felé. Gondolta, megtanulja kívülről egy részét, hátha szüksége lesz rá. A tudatalattijában egy olyan képtelen helyzet körvonalazódott, amikor valaki rohan, mert tudja, hogy indul a vonata, de nem tudja, mikor. Akkor őt, csakis őt kérdezheti, aki ott áll az ajtóban, és várja a kérdéseket. Mert a kérdezés kevesebb időbe telik, mint megállni a menetrend előtt, és szemmel keresgélni rajta. Igen, ez logikusnak látszott. Megnyugodott, hogy mégis hasznosíthatja magát. Hat vonat indult az övé előtt. Megtanulta az érkezés és indulás pontos idejét, megjegyezte a vágányszámot, lehunyta a szemét, elmondta magában az egészet, s kinyitotta a szemét, hogy még egyszer ellenőrizze a tanultak helyességét. Két vonat esetében tévedett. Ez elkeserítette, elkezdett újból memorizálni, az első vonattól a hatodikig újból elolvasta az érkezések és indulások idejét, a vágányszámot, ismét lehunyta a szemét, elmondta magában az adatokat, ismét ellenőrizte, és rájött, hogy ismét tévedett. Akkor újra nekifogott a tanulásnak, nyugalmat erőltetve magára, majd amikor végzett, bement a váróterembe, és leült egy padra. Nem nézett körül a teremben, papírt és ceruzát vett elő, és kezdte írni a megtanultakat. A vonatok érkezésének és indulásának az idejét, a vágányszámot. Miután leírta, kiment, kezében a papírral kezdte ellenőrizni az adatok helyességét. Minden stimmelt. Most boldog volt, hogy végrehajtotta a feladatot. Hátat fordított a táblának, s ott maradt a bejárat előtt, várta a kérdezőket. Az emberek elhaladtak mellette, volt, aki meglökte, mert elállta az utat. De kérdezni nem kérdezte senki. Közben a hangosbemondó bejelentette két vonat érkezését és indulását, de ő nem hallott semmit. Csak a harmadik vonatnál figyelt fel, mert valami disszonáns hang ütötte meg a fülét. „Személyvonat érkezik... a 3-ik vágányon.” Az ő bemagolt adatai között ez a szám nem szerepelt. Elfogta a kétség. A menetrend felé fordult, hogy megnézze a táblán: nem a bemondó tévedett-e? Nem, nem a hangosbemondó tévedett. Ő felejtette el a megtanult adatokat. Amikor rájött, egyszerre lehiggadt. ÚGY LÁTSZIK, EZT NEM ÉRDEMES CSINÁLNI. Elindult a II. osztályú váróterem felé, hogy megkérje a kislány anyját, vegye le a gyermek fejéről a meleg sapkát. Izgult, hogy talán már elmentek, s ő nem vette észre. Akkor az a kislány tovább izzadhat a meleg sapka alatt. Megkönnyebbülve látta, hogy a sarokban ülnek egy padon. Az asszony bóbiskolt, a kislány kenyeret majszolt. Meghallva a közeledő lépéseket, feltekintett, kíváncsian figyelte a közeledőt. Amikor pár lépésre megállt, a kislány megelőzte: NÉNI, HOL VESZÍTETTED EL A FEKETE KABÁTODAT?

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék