Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1992. május, III. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Adrian Anghelescu

Adrian Anghelescu
ÁRTALMAS ÉS ÁRTATLAN JÁTSZMÁK AZ OSZMÁN UDVARBAN
Részletek a Priviri din Eyub (Eyubi pillantások) című könyvből.
 
A hiúz szeme
A Fényes Porta nemcsak a Hatalom szeszélyes és beláthatatlan játékainak, hanem a „játékosok” olykor megdöbbentő végkifejletű életsorsának is színhelye volt. A Topkapi palota múzeumában az oszmán szultánok öltözékei között még ma is látható némely padisah véres köntöse, akit ha éppen nem az összeesküvők selyemkötele fojtott meg, akkor egy jatagán éle hasított ketté, vagy valamely gyilkos kéz szúrta át hozzáértően testüket. A birodalom szédítő felemelkedése és megdicsőülése idején az abszolút hatalom egyetlen embert vállalt fel, a birodalom fokozatos szétbomlása idején azonban, annak ellenére, hogy a kormány élén ugyancsak a szultán állt, „a császári ügyletek kerekét nem egyetlen ember hajtja, hanem többen”.
Különleges körülmények hiányában a szultán teljhatalomnak örvend, döntő szerepe lévén azokban a kérdésekben, amelyekkel a birodalom szembesülni kényszerül. Választásait és határozatait a „bentlevők” előzőleg megtárgyalják és befolyásolják. Teljes hozzáférhetetlensége ellenére, a szultán mindig jelen van diszkréten és ugyanakkor alattomosan a Porta folyó ügyleteinek felügyeletében. A fényűző kupolás pavilonban, amelyben a Tanácsterem (Kubbe alti) volt, az ottomán méltóságok, a nagyvezír jelenlétében megtárgyalták az ország folyó ügyelt, és ugyancsak itt rendeztek meg néhány ceremóniát, többek között az idegen nagykövetek fogadását is. A tanácsosok szeme előtt nem mutatkozott a szultán, de végigkövette a Divánbeli tanácskozást, „az igazság ablakán” (adalet penceresi) keresztül, amelyet egy védőrács takart el: „A szultán végighallgathatta a beszélgetéseket a terem egyik megemelt helyén levő páholyból; ez a páholy nem volt semmilyen összeköttetésben a kupolás pavilonnal (Kubbe alti), amelyet folyosók kötöttek össze a szultán lakosztályaival. Néha a szultán egyenesen lakosztályából jött, és belépett a Tanácsterembe. Itt tartották a nagy tárgyalásokat, itt vitatták meg a fontos államügyeket.”1
A Topkapi palota (Építtette II. Mehmet szultán, 1472-ben „azon a dombon, amelyen valaha a régi Bizánc Akropolisza állott”2. Kezdetben Új Palotának emlegették, hogy megkülönböztethessék a Forum Tauri dombján épült régitől, míg végül 1709-ben III. Ahmed a máig is érvényes megnevezéssel illette.) szerteágazó épületein, kapuin, pavilonjain és belső udvarain keresztül, túl a Boldogság Kapuján (Dar-us-saadet) elérhető a harmadik udvar, ahol a trónterem és a szultán fogadóterme található. Ez az alattvalóitól való gőgös elszigetelődés és kiszámított távolságtartás azonban nem akadályozta meg a szultánt abban, hogy ne követné az alattvalók mozgolódásait, megnyilvánulásait fokozott figyelemmel, mivel részletesen tájékoztatták őt mindarról, ami a Portán történhetett. Palotái teraszáról figyelmesen fürkészte a boszporuszi kereskedőket, kísérőit minden alkalommal részletesen kikérdezve, ha egy pazar menet került látókörébe, és gazdájának bőkezűsége az illendőség kihívásának tűnt. A kegyvesztett Grigore Ghica bég kevélysége és lázas tevékenysége, sem embereinek útjai nem maradtak észrevétlenül; mindezeket a szultán és a török méltóságok elutasító hallgatással fogadták: „Távcsövön figyelve, a szultán észrevett egy három páros evezőjű kis kaikban egy kiöltözött görögöt, és azt mondta: «Nézd csak, hogy viselkedik ez a gyaur. Én azt feleltem: «Effendi, ez a kegyvesztett moldovai bég embere kell hogy legyen. Bizonyára emlékszik, hogy az elmúlt napokban is megjelent ez az úr egy öt páros evezőjű kaikban.»”3
Egy ilyen óriási metropoliszban, ahol minden szót, gesztust és mozdulatot megfigyeltek és álnok rosszmájúsággal továbbadtak, ahol a gőgöt és nagyravágyást megsemmisíthették az intrikák és ármánykodások, Grigore Ghica magatartása oktalanság, féktelenkedésnek tűnik. Fényűző öltözködése és a Boszporusz utcáin végigvonuló, ünnepélyes kaikos kísérete maga a büszke szembeszállás.
Nincs különlegesebb esemény vagy történet, mely elkerülné a szultán éber szemeit. Az 1741. esztendő mohamedán nagyböjtjének napján, Konstantinápoly különböző negyedeiben (Eyub, Szent Szófia, Teche Stavrodromion és Petri) kitört tűzvész eloltási akcióit maga a szultán vezérelte és felügyelte tisztes távolságból: „A szultán kint volt a tengeren a kaikkal, négyszer üzent a flottaparancsnoknak a küldöttekkel, hogy mit csináljanak, és hol oltsák el a tüzet.”4
Akárcsak az elővigyázatlan, lecsúszott bégek, akik a Hatalom szeme előtt sem mondanak le a világi gyönyörökről, és kíséretükkel luxuskaikokban kéjutazásra indulnak, ugyanúgy a szultán sem utasítja el a világi gyönyöröket, meglátogatja alattvalóit a Boszporusz partjain emelkedő villáikban, részt vesz a tiszteletére adott lakomákon, ahol jelentős pénzösszegekkel és ajándékokkal halmozzák el: „Visszatérvén sétájáról, a szultán délelőtt tíz óra tájt megpihent Halati partmenti házában, és ott maradt egészen estig szórakozni. Azt mondják, hogy Halati fogja megrendezni a szüreti mulatságot is.”5
A tengeri utazások a paloták intimitásában töltött nyugalmas időszakokkal váltakoznak: „A szultán befejezte sétált, és Sarai-Burnuba érkezve megállt a Top-Kapu-si új épületeinél, hogy gondtalanul vigadozhasson.”6
Amikor a főváros biztonságát és nyugalmát fenyegető zavargások törnek ki, a szultán álruhában jelenik meg a helyszínen, hogy aztán megfelelő döntéseket hozzon. Ingatagul és kétszínűen, pillanatnyilag elégtételt ad a korcsmárosok ellen fellázadt tengerészeknek, hogy aztán később, titokban kivégeztethesse a felkelés vezetőit.
„Kicsinek látszik, de nagy!” A látszatok uralma
A látszatok uralma jellemzi a visszafordíthatatlan lecsúszás szólón álló török Porta világát. Az arcot a maszk helyettesíti, és minden, ami valóságnak szeretné feltüntetni magát, nem más, mint csalás és illúzió. A közigazgatási rendszernek, a hatalom hierarchiájának és funkcióinak szintjén egyre jobban egy kifordított világ képe tükröződik, ahol az alacsony beosztásúak hatalmasabbak lehelnek, mint feletteseik, mert ők élvezik a „bentlevők” bizalmát és összeköttetéseit: „Abdullah effendi kicsinek látszik, de nagy; a bentlevők és a kintlevők egyaránt szeretik” – figyelmeztetik a portai követek uraikat olyan óvatosan és részletek be menően, mint akik valóban ismerik a császári udvar politikai életének kulisszatitkait. Abdullah effendihez hasonlóan az olyan kívülálló, funkciójában homályos személy is, mint a Chiesrileli, a nagykövetek előtt figyelemre méltóvá válik, mivel a bennfentesek bizalmukba fogadták és kijelölték, hogy ő olvassa fel határozataikat és parancsaikat. A kívülálló méltóságok közül a Chiesrileli a leghatalmasabb, rangja egyenlő az udvari felügyelőevel. Minden kinevezést az ő tanácsára fogadtak el, őáltala tudattak az udvarral. Először a nagyvezírhez hívatták, majd az udvari felügyelőhöz, hogy aztán újra a bentlevőkhöz küldhessék...”7
Álruhába öltözés
Mintha a gondolat álcázása a beszédben, az arc elpalástolása a maszkban nem lenne elég ahhoz, hogy teljesen elfedjék valódi identitásukat, a portai méltóságok a biztonság kedvéért álruhába is öltöznek. Az álruha szenvedélyes viselője volt maga a trónvesztett Grigore Ghica is, akinek titokzatos éjjeli és reggeli kiruccanásai nem maradtak észrevétlenek a portai követek, szolgák és méltóságok éber szeme előtt; hiába bújtatta ismeretlenségbe öltözéke: „Látszik, hogy sok minden mellett még ez is nagyon haragossá tette a nagyvezírt, mondván, hogy Grigore fejedelem álruhában jár (amely ezekben a napokban eleve gyanús), és egész éjszaka a törvénytudókat keresi.”
Az álruhába öltözés célja leggyakrabban az, hogy elrejtse a kulisszatitkokat és a török méltóságok közötti titkos érdekkapcsolatokat. „All effendi egyik bizalmasa azt mesélte, hogy Grigore vajda állhatatos közbenjárásának köszönhetően végre fogadta All effendi a vajdát, aki álruhába ment találkozóira, a partmenti házba. Sokáig beszélgettek, és bátorságot adott neki az effendi fogadkozása, hogy segíteni fogja uralomra jutásában.”
A trónvesztett bég lázas titkos tevékenységét a követek szemmel tartották és kommentálták, lejegyezve az álruha minden részletét: „A hónap 13. napján a nagyvezír Tarnacci-lalisibe tartott, és álruhában elkísérte Grigore vajda; cobolyprémes kalpag volt rajta, és csak egy szolga követte. Először a reisz-effendivel találkozott, sokáig beszélgetett véle, míg az utóbbi kézen nem ragadta, és be nem vezette a nagyvezírhez.”
Biztonsági okokból, hogy elleplezhessék részvételüket bizonyos titkos összejöveteleken, a török méltóságok is álruhában jelentek meg a legbiztosabb helyen és a legmegfelelőbb pillanatban. „Nagyon fontos volt találkoznunk a fejedelmi kincstárnokkal, előkészítettünk neki egy részletes jelentést tartalmazó levelet, valamint egy batyut két hermelinprémmel, kelmékkel és két arannyal hímzett palásttal, a múlt szerdán pedig, amikor tanácskozás volt a darisadetnél, csak én, a kancellár, mentem el, és titkárától érte üzentem. Az aga lovon, álruhában jelent meg, bement egy kis kamrába, ahová én is beléptem, és átadtam neki a levelet.”
Annyira meghonosodott a török udvarban a méltóságok és diplomaták álruhába öltözése, hogy az már bosszantani kezdi a nagyvezírt is, annak ellenére, hogy tőle sem idegenek ezek a praktikák: „A nagyvezír Konstantinápolyba való érkezése után három napra, a méltóságok kérték, hogy szokás szerint álruhában kimehessenek, ő azonban azt felelte, hogy nem szükséges néhány átkozott miatt felzavarni, és megkárosítani a világot; „Első vezírségem alatt – mondta – én is ezt csináltam, de most sajnálom; elég sok álruhás van, sőt néha még én is így mutatkozom.”
Hogy azokban az országokban, amelyekkel a Porta viszályban volt, még hatékonyabb legyen saját ügynökeinek munkája, a nagyvezír szükséges védelmi intézkedésként írja elő az álruhába öltözést: „Azt mondják, hogy a nagyvezírnek egész Perzsia területén vannak álruhás emberei...”
Olyan körülmények között, amikor a birodalomban belső zavargások törnek ki, a szultán saját és birodalma biztonságát is kockára téve, maga jelenik meg álruhában a főváros utcáin, hogy megismerje az elégedetlenség okait, és megállapítsa, ki felelős az előállt helyzetért: „A szultán és a nagyvezír kétszer mentek ki álcázva, mindenhol álruhások járkálnak. Naponta hozzáértően összegyűjtik a lázadók vezetőit, és éjjelente két három embert ölnek meg.”
A köznépbe való álruhás elvegyülés arra is jó alkalmat ad a szultánnak, hogy olyan magas méltóságainak népszerűtlenségét ellenőrizze, akiknek már megkérdőjelezték jóhiszeműségét és lojalitását: „A volt nagyvezír megrémisztette a szultánt a felkeléssel, a szultán azonban álruhába öltözve megtudta, hogy a nagyvezír kapzsisága miatt volt olyan nagy a drágaság ”
A szultán gyakran meglátogatja a magas méltóságok külvárosi székhelyeit és palotáit, de hogy minderről ne tudjanak a Portán, és kiruccanásai észrevétlenek maradjanak, kísérőivel együtt álruhában távozik. „Ma a szultán és a nagyvezír megint álruhában ment Kászim Pasához.”
A hallgatás mint elpalástolás
Az az igazság, hogy az embernek a szavak azért adódtak, hogy elrejtse gondolatait – sehol a világon ebben a korszakban nem igazolódott be jobban, mint ebben a Boszporusz-menti megapoliszban, ahol az emberek állandó bizonytalanságban élnek, áskálódva és egymást gyanúsítgatva, ahol minden megélt nap privilégiumnak számít, ahol befolyásos védelmezők és megfelelő anyagi biztosíték híján nem lehet megbirkózni az élettel, de ahol a nagy gazdagság is elszabadítja az alattvalók irigységét és haragját, bukásba sodorva a boldogtalan birtoklót. Itt, ahol egy sebtében kimondott szó életet és értékes kapcsolatokat veszélyeztethet, a meggondolatlan válasz helyett gyakran jobb a hallgatás: „Azt kérdezték, hogy ki támogat, mi hallgattunk, majd Musztafa effendi hosszan mesélni kezdett.”
Az intrikák és összeesküvések családias légkörében, ahol általában a felek tanúk nélkül, titokzatos helyeken tárgyalnak, olyan pillanatok és helyzetek adódnak, amikor a párbeszéd egy önműködő cezúra miatt megszakad, elnémul a száj, és kifejező hallgatás terül a beszélgetők közé, mely néha éppoly ékesszóló, mintha válasz volna.
Ehhez folyamodnak mentő cselként a kicsik is, hogy elhárítsák a meggondolatlanul kimondott mondat kockázatát, ám a nagyok is, hogy elrejthessék titkos gondolataikat. Contantin Mavrocordat ügynökeinek jelentései ilyen helyzetekről és emlékezetes életképekről tanúskodnak.
Éppen akkor, amikor a befolyásos Chiesrileli fia, apja hallgatólagos beleegyezésével elárulja Iancu Belzadeának Mihai Racoviţă minden bűnét, megjelenik a színen egy különös alak, aki harcias tartásával és hivalkodó, fényűző öltözékével tüntet a Porta méltóságainak gyanakvó szokásai ellen: „Abban a percben haladt el Grigore vajda is, éppen Szeld effenditől hazatértében. Fején kucsmát hordott, és tetőtől talpig cobolyprémmel volt betakarva. Füstölt, mint egy török, és udvarmestere térden állt előtte a kaikban Chiesrileli fia rögtön ezt mondta: «Nézd csak, hogy néz ki ez a gyaur!» Apja visszanézett, de nem mondott semmit”
RUSZ MÓNIKA fordítása
JEGYZETEK
1. Mehmed Ali Ekrem: Civilizaţia turcă. Ed. Sport-Turism, Buc. 1981. 134. o.
2. Uo., 133 oldal
3. Uo., 183 oldal
4. Uo., 86. oldal.
5. Uo., 188. oldal
6. Uo., 221 oldal
7. Uo., 271 oldal.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék