Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1991. december, II. évfolyam, 12. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Kovács András Ferenc

Kovács András Ferenc
Sonatina. Senza misura
In memoriam W. A. Mozart
De mint öreg szökőkutak
fölött az ifjú pára:
úgy éltünk mi itt,
már-már örökkön,
hullva, szétlebegve,
meg-megremegve boldogan,
akárha csókban ajkak
szeglete – dalban, beszédben
éled úgy a nyelv:
a szó, ha szinte
önmagára ébred –

úgy éltünk itt,
csak összerezzenőn,
ha szél érintett,
nyár cirógatott,
vagy kisgyerek
fénynél fürgébb kacsója
túrt gyérülő hajunkba
rejtezőn, mert bújócskázni
vágyott, vándorolt,
mint őszülő erdőbe
tévedő: játékosan,
még öntudatlanul –

úgy éltünk, úgy,
mikéntha légi pára
lennénk, átlátszók,
mint a könnyű semmi,
melyen minden lót
nyílként átsüvíthet – rajtunk
keresztül bármi nő, röpül,
tör: mi volnánk mind – emígy
telít az űr, így leng
a tér, s a csend is így suhog:
lassan kibontja súlyos szárnyalt.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék