Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. január, XI. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Untitled Document FÓRUM

A Látó villám-körkérdése

Megtörik-e a jég, lesz-e a következõ évezredben magyar irodalmi Nobel-díjas?

Szijj Ferenc költõ, Budapest
Igen, lesz: egy halk szavú, erdélyi lírikus, aki "költészetében egyaránt meg tudja szólaltani az egyetemes létkérdések súlyát és egy multikulturális eurorégió mindennapjainak kisebb-nagyobb örömeit" (idézet a leendõ indoklásból). A nevét, sajnos, nem tudom, száz év múlva fog megszületni.

Berszán István irodalomkritikus, egyetemi tanár, Kolozsvár
Szóval, figyelembe véve a friss - de nem a legfrissebb - kanonizációt, valószínûleg a Péterek pályázhatnának. Én a Nádasabbikra saccolok.

Bozsik Péter költõ, az Ex-Sympozion felelõs szerkesztõje, Veszprém
Andrics Ivóra, még egyszer. Vagy Danilo Kisre, posztumusz.
Félre a tréfával. Ha igaz az, hogy a Nobel-díj nemcsak irodalmi elismerés, hanem valami más is, úgy tényleg a magyarokon volna, a sor. És lett volna már elõbb is.
Fogalmam sincs, talán mégis Nádas Péterre tippelek, de ezzel nem mondok újat.

Gergely Tamás író, Stockholm
Ki lesz a magyar irodalmi Nobel-díjas... nem tudom, mint ahogy talán még maguk a "tizennyolcak" sem tudják, sem az a kis csoport az akadémián belül, amelyik az õ nevükben irodalmi Nobel-díjat osztogat. Esterházy Péter, gondolom, megírta rég a beszédét, de legalábbis fejben elkészítette annak vázlatát. Svante Weyler is bizonyosan meginspektálja minden év decemberében a Norstedts könyvkiadó raktárában a Nádas Péter könyveinek polcát. Igen érdekes, hogy Selma Lagerlöf, a Nils Holgersson csodálatos utazása szerzõje, svéd Nobel-díjas tudta, levelezése a bizonyíték rá, hogy az aranyplecsnit neki ki fogják osztani, számára a kérdés az volt, mikor... Legszívesebben bekalkulálta volna a murbackai háztartásba a vele járó pénzt, mint ahogy arra is ment rá a teljes összeg, amikor - hat évvel az említett levél keltezése után - végül is megkapta.
Egy biztos: egyáltalán nem valószínû, hogy a legkiemelkedõbb magyar életmû, ha egyáltalán van ilyen, érdemli ki az elismerést. Még az is kétséges, hogy a magyar irodalmi életben kialakult értékrend szerint választanak. Hiszen a díj azoknak megvannak a maguk, nemcsak, vagy nem minden esetben elsõsorban irodalmi szempontjai, például éppen nõi írót akarnak, éppen színes bõrût netán francia nyelvterületrõl, és így tovább. Nem is beszélve arról, hogy bár a svéd akadémia tagjai egytõl-egyig több nyelvet beszélnek, közülük néhányan maguk is fordítanak, a magyar irodalmat mégis mindannyian fordításban olvassák. Elõnyben vannak tehát azok a magyar írók, akiket fordítanak. Hogy kik azok - elég a legutóbbi frankfurti könyvvásár listáját átnézni. Közülük is a legesélyesebbek a Nyugaton díjazottak, ha tovább szûkítjük a kört, azok, akik a lapokban saját vagy róluk szóló anyaggal állandóan (szépirodalmi alkotás, interjú, kritika) jelen vannak. Tulajdonképpen néhány név marad ezek után: Esterházy, Nádas, Kertész Imre, Konrád, Eörsi. Kérdés, hogy mikor kerül sor egy magyarra, jövõre ugye a svéd Tomas Tranströmer kapja, két év múlva egy franciának érkezett el sora... Nem mernék a nagy nyilvánosság elõtt nyilatkozni, de megeshet, hogy az említett magyarok közül egyeseknek ereszkedõben az irodalmi pályája (nincs újabb mondanivalója, elhallgat, Nyugaton nem veszik), s akkor az menthetetlenül kiesik. De felzárkózhat a régiek mellé új, természetesen olyan, akit lefordítottak, és nem akarámilyen nyelvre, hanem németre (a német a kapu, az a közvetítõ nyelv az angol számára, angolszász érdeklõdésûek a tizennyolcak), jóban lenni tehát - legalábbis annak, aki elismerést szeretne - a Németországban tevékenykedõ Györgyökkel (Dalos, Konrád) meg a Frankfurtban is igen aktívaknak mutatkozott fordítókkal kell, a "lobbyzók"-kal. Kissé cinikusan azt is mondhatnám, hogy a két-három nagy befolyású német lap szerkesztõje határozza majd meg, ki kapja a magyarok közül az irodalmi Nobel-díjat, azok, akiket Dalosék megdolgoznak...
Nincs persze garancia "szabadalmam"-ra, lehet, hogy teljesen félrebeszélek, az igazság az, hogy nemigen figyelek én, hiába élek tíz éve Stockholmban, arra, hogy ki miért kap irodalmi Nobel-díjat. Annyit tudok viszont, hogy az én közkönyvtáramban, itt a Mälar-parti Hässelbyben, az említettek közül egyiket sem olvasnák - bár ezzel nekifogtam egy új kérdés megválaszolásának, annak ellenére, hogy a várakozás minden õsszel nagy. Meglehet, új díjosztókkal a szempontok is változnak, el tudom képzelni, hogy a nemzeti kisebbségi problematika, mely iránt pillanatnyilag botfülûek, valamikor majd az kerül a központba. Minden harmadik magyar író, ugye, kisebbségi, és akkor biztosan... kapja. Vagy miért ne díjaznának valakit abból a csoportból, melyrõl odahaza általában megfeledkeznek, a Nyugaton s nem is mindig magyar nyelven alkotókra gondolok. Agota Kristofnak, vagyis Kristóf Ágotának jó sajtója van, George Taborit, Tábori Györgyöt nemcsak az osztrák, hanem a svéd fõvárosban is gyakran játsszák - a svéd nemzeti színházban, a Dramatenben maga Ingmar Bergman rendezte... Az akadémia tagjainak úgyis lelkiismeretfurdalása van, amiért a bécsi színdarabírók közül eddig nem választottak, most Tábori révén "rendeznék tartozásukat". Tábori ugyan németül ír, ám magyar, s a körkérdésben sem magyar nyelven íróról esik említés. Úgyhogy az én tippem: Tábori György.

Karádi Éva, a Magyar Lettre International felelõs szerkesztõje, Budapest
Hát, elég szkeptikus vagyok, de azért leadok egy voksot a Nádasra. Bár szerintem, ha most nem kapta meg, ezután nehezebb lesz. Nincs, aki megcsinálja a magyar Nobel-díjasokat, ahogy a Baranczak megcsinálta a lengyeleket. Nem elég erõs a magyar emigráció és kultúrdiplomácia.

Kõbányai János író, fotográfus, a Múlt és Jövõ fõszerkesztõje, Budapest
A Nobel-díj nem foglalkoztat: Nádas és Konrád van versenyben, s valószínûleg sokat dolgoznak rajta.

Balázs Imre József költõ, a Korunk szerkesztõje, Kolozsvár

Robotportré a harmadik évezred magyar irodalmi Nobel-díjasáról

1. ismertetõjel: A magyar irodalmi Nobel-díjas legalább négynevû lesz. L.Zs. szíves közlése szerint irodalmunk gazdagságát bizonyítja, hogy máris milyen sok a háromnevû szerzõnk. A kihasználatlanul maradt nevek pedig egyre fogynak majd. Egy évezred nagy idõ, bizony. A tippjeim tehát valahol Orbán János Dénes Ferenc és Eszterházi Esterházy Péter Sándor körül mozognának.
2. ismertetõjel: Most jut eszembe, hogy a majdani magyar Nobel-díjasok fõként nõk lesznek. (De nemcsak.) Tehát mégsem Kovács András István Mihály, inkább Gergely László Noémi Emese. Ha már eszébe jut a bizottságnak, hogy van valahol egy magyar nyelvû irodalom, akkor legalább jól körülnéz, és óvatoskodik, hogy szemet szúrjon az odafigyelés. Ha érvek kellenek még a díjhoz, a fekete bõrszín mondjuk elõny lehet.
3. ismertetõjel: További fontos kritérium, hogy a majdani, 2473-beli magyar Nobel-díjas írjon. Amennyiben akkor még az lesz az íróság kritériuma. Tulajonképpen az, hogy az elmúlt száz év irodalmi Nobel-díjasai írtak, furcsa történelmi egybeesések következménye is lehet. Talán maga a díj neve is felülvizsgálatra szorul majd. Az Irodalmi Nobel-díj persze már most, 2000-ben sem azt jelenti, amit száz évvel ezelõtt, amikor Theodore Mommsen, a történész, vagy Rudolf Eucken, a filozófus elnyerték. Lényeg az, hogy valamit jelentett, és hogy valamit jelent. Bizottság pedig, amelyik összedugja a fejét, hogy vitatkozzon a jelentésrõl, mindig lesz. A jelentések s a bizottságok már ilyenek.
.
Demény Péter költõ - Pap Sándor Zsigmond író, a Krónika szerkesztõi
- Mi leszünk.

Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk fõszerkesztõje, Kolozsvár

(Nobel-díj a Gondûzõben)
Azért, hogy 1999-ben az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kisregénypályázatára beküldött több mint száz mûvet (Gálfalvi Györggyel) végigolvastuk, és kihalásztunk közülük két igazán jót - mint a jeligés borítékok felbontása után megtudtuk, egészen fiatal szerzõk munkáit -, még nem várom el, hogy nekem (nekünk) ítéljék a 2000-es irodalmi Nobel-díjat. Ám lehet, valakik most már felismerik: ránk bízhatják az új évezred elsõ felében (no jó: negyedében) ennek az érdemleges pénzzel (svéd koronával) és hírnévvel járó díjnak a kiosztását. Bizonyítottuk ugyanis objektivitásunkat: a személyes stíluseszményünktõl függetleníteni tudtuk magunkat: nem befolyásolt sem az Alapítvány székhelye (jóllehet kiderült, hogy a megosztott elsõ díj egyik jutalmazottja ma Székelyudvarhelyen tanít magyar és világirodalmat, a másik viszont beregszászi, azaz kárpátaljai a hagyományosnak tudott székely romantika) sem az Erdélyben továbbra is népes olvasógárdával rendelkezõ realizmus; a lélektani és erkölcsi igazságot, fõként pedig a nyelvi erõt részesítettük elõnyben, függetlenül a divattól. Ne írják rovásunkra, hogy abszolút fölfedezésnek számító elsõdíjasunk népi posztmodernnek mondható.
Ennyi érv felsorolása után bizakodva jelentem ki, hogy elõbb-utóbb az udvarhelyi Gondûzõben fogunk köszönteni egy Nobel-díjas magyar írót. Nem állítom, hogy az illetõ éppen a most reflektorfénybe kerülõ ifjak valamelyike lesz. Nem biztos, hogy a székelyudvarhelyi szálláshely fog bejönni - noha Tamási Áron után ez a vidék adta Kányádi Sándort is -, és kiegyeznék egy Szilágyival is, például Szilágyi Istvánnal, a Kõ hull apadó kútba szerzõjével (addig talán új regényét is hozzáírhatjuk a nem felejthetõkhöz).
De nem vagyok annyira Erdély-centrikus gondolkodású, hogy eleve kizárjam mondjuk Esterházy Péternek a kitüntetését, miután õ lett az idén Magyarországon az év embere, a frankfurti nemzetközi könyvvásáron pedig, nagyobbrészt német közönség elõtt bizonyította: nem csak magyar nyelven vevõ az õ különös humorára, szellemére a kortárs olvasó. Ha már ma szavazhatnék, bevallom, még Esterházy elõtt is Mészöly Miklósra adnám le a voksomat. (Tegnap, illetve hát két, két és fél évtizeddel ezelõtt, nehezebben döntöttem volna Németh László, Déry Tibor és Illyés Gyula között, természetesen nem hagyva ki annak lehetõségét, hogy Nagy László, Pilinszky János vagy - a szerencsére most is köztünk lévõ Juhász Ferenc kerüljön fel a jelöltlistára.) És akkor sem fogok kontesztálni, ha a végsõ szavazatszámláláskor Nádas Péter jön ki gyõztesnek.
Egyet mindenesetre ígérhetek: mihelyt átadják a mi zseninknek a kizárólagos jelölés jogát, és átutalják az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány hatáskörébe - pénzzel együtt! - a Nobel-díjat, akár egyetlen évre is, találunk rá érdemest az adott pillanatban élõ - bárhol élõ - magyar írók között. Csak intézze el már valaki azt az átutalást.

Gulyás Miklós író, Stockholm
Két év múlva lesz a Nobel-díj százéves. Eddig 13 skandináv kapott díjat. Ha jól számoltam, 94-en kaptak összesen. Egy bengál, egy arab. Kínai egy se. Az európai államok száma állandóan nõ, evvel a konkurrencia is.
Mire jó, ha a provinciális svéd akadémia megállapítja, hogy ki a legnagyobb író a világon? Ki kapná a díjakat, ha Pesten vagy Bukarestben döntenék el?
Hercegh Ferencért harcoltak Magyarországon a tekintetes urak egykoron, nem Móricz Zsigmondért.
Persze a hétmillió svéd korona nem kutya.
Aztán meg az ország fele sírna, hogy mért (!) kapta? Magyarázd meg a svéd uraknak és hölgyeknek Weöres Sándort és ázsiai anyanyelvünk annyi szépségét.

Takáts József kritikus, irodalomtörténész, Pécs
Szerintem a következõ évszázadban nem kap magyar író Nobel-díjat, az azt követõben, egészen pontosan 2136-ban viszont igen: Csing-lin Tuo Géza, Az utolsó kínai császár címû regényéért. A várható indoklás szerint az teszi különösen érdekessé a szerzõ e mûvét, hogy egy szinte teljesen kihalt nép különös körülmények közt fennmaradt, veszélyeztetett töredékének az életét mutatja be.
Persze, ennél jobbakat is ki lehetne találni.

Tim Wilkinson, mûfordító, London
Bár nem érti senki, milyen alapon ad díjat a Nobel Alapítvány, nekem nem olyan meglepõ, hogy nem volt eddig is legalább egy magyar a kb. 100 irodalmi díjas közül (lehet, hogy ez mulasztás volt, mondjuk Weöres Sándor esetében). Miért ne lenne egy a következõ században (hogy ne kelljen ezer évre gondolni)? A mai írók közül, hidegen mérlegelve, Konrád Györgynek van a legjobb esélye. De ha ötletességre, finom stílusra, irodalmi értékre megy a játék, akkor én máris szavazok a Márton Lacira. (De bevallom, mint fordító van némi önérdekeltségem benne.)

Visky András költõ, Kolozsvár

Egy magyar díj

1. A magyar irodalmi közéletet valamiféle eltökélt díj-mánia és kitüntetésfóbia kerítette hatalmába, vannak hónapok, amikor az írók - kicsinytõl fogva nagyig, állig fegyverben - megszállják a kormányhivatalokat, ott aztán rendszerint két egymással szemben álló csoportra oszlanak, majd mindkét fél tökéletes elégedetlenségére osztozkodnak a rendelkezésre álló állami elismeréseken. A megegyezést aztán a párt, az állam és a hivatal annak rendje és módja szerint fölülbírálja, kihúz és beír, teljhatalmú dramaturg, a mindenkori ideológiai dramaturgiák szerint. Utána már csak könnyebb, levezetõ csetepatéknak lehetünk tanúi, a legfontosabb, örökérvényûen tisztázhatatlan kérdést még unottan fölfölvetjük, hogy ki is volna a díjazottak közül magyar, ki nem, egyik-másik jelentõsnek tekintett díj évjárata milyen arányban tüntetett ki magyar-magyart, vagy nem-magyar-magyart, írónak mindenki író, aki ír és fölkerül valamilyen listára. Azután udvariasan tülekedve a svédasztalokhoz járulunk, majd pedig békésen nyugovóra térünk.
A Nobel-díj az valami más.
Az irodalmi Nobel-díj a legmagyarabb irodalmi kitüntetés. Ha kétségünk támadna felõle, elég, ha felidézzük eddigi tudós Nobel-díjasainkat. Akik mind, egytõl egyig a mieink.
Az irodalmi Nobel-díj magyar díjazottja magyar íróvá lesz. (De lehet, hogy naiv vagyok.)
2. A következõ évezred elsõ évtizedében lesz magyar Nobel-díj. Egy magyar íróval szaporodik a magyar írók száma.
Négy nevet említek: Esterházy Péter, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Nádas Péter. Nincs köztük költõ. A következõ évezred elsõ évtizedében magyar költõ nem kap Nobel-díjat.
Ha az esélyek további taglalására szánnám rá magam, bizony rettentõen nehéz helyzetbe kerülnék. Bonus-pontokat kellene osztogatnom, a betûrendes fölsorolás helyett toplistát kellene fölállítanom. Bármelyikõjük laudációját elvállalnám - na ja! -, arról értekeznék, hogy a hazugság nélküli nyelv megalkotói õk a magyar irodalomban. Semmit el nem hallgatnak elõlem. Ki angyali humorral, ki drámaian, ki artisztikus kérlelhetetlenséggel, ki fokozhatatlanul pontosan.
Amivel persze csak annyit mondanék, hogy magyar író(k) õ(k).
Nobel-díjas, tehát magyar.
Egy mondat - valamiképpen; nem tudom, hogyan - a nagyságról. Amely a díj híján is érvényes volna.
kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék