DOKUMENTUM
Egy elfelejtett Áprily-vers
Áprily Lajos mindig szigorú önkritikával választotta ki köteteibe a verseit, még akkor is, amikor az erdélyi irodalmi életben már elismert költő volt. Nem beszélve azokról az első versekről, amelyek pályája kezdetén, az 1910es években az Egyetemi Lapokban, az Új Erdélyben jelentek meg, még a későbbi években is kimaradt egy egy verse a következő kötetéből vagy a későbbi válogatásokból. Az enyedi sajtóval kezdettől fogva fenntartotta a kapcsolatot, 1918-ban ott és az Új Erdélyben jelent meg Vízimalom című verse, melyet már nem sorolhatunk az ifjúkori zsengék közé, de a Falusi elégia gondosan kiválogatott versei közé sem került be.
Jóval későbben, az Enyedi Hírlap 1933. évi 16. száma közölte A két kapu című versét, amelyet szintén nem vett fel egyik kötetébe sem. Bizonyára nem találta erre méltónak ezt a kis verset, amelyből hiányzik az Áprily-verseket legtöbb esetben indító természeti kép, nincs meg benne az Áprily-versek zenéje sem, két zordon, tragikus kicsengésű képbe foglalja egész életszemléletét, a reménytelen életet és mögötte a kikerülhetetlen halál fenyegetését Ezt a kiábrándult életfilozófiát Szentgyörgypuszta csendje, a szabad, végtelen természet harmóniája fogja feloldani. Ott éli át a háború borzalmait, de az élet újraindulásával ott találja meg a teljes megnyugvást.
Áprily Lajos születésének századik évfordulója után időszerű feladatunknak tartjuk, hogy az itt következő, ma már kevesektől ismert verset kiássuk a feledésből és közöljük.
VITA ZSIGMOND
 
Két kapu
A földi élet zárt kapuja rácsos,
Belátunk rajt, a kertbe nem jutunk.
Csaló reménynek hinni nem tanácsos.
Kívül vezet örökre csak utunk.
 
Rögös az út, s addig tiporja lábunk
Más kaput érünk, vaskaput, falat.
Magas kőfal, nincs mód a kertbe látnunk,
De a kapun kilincs van, nem lakat.
Egy érintés, a vaskapu kitárul.
Belépünk, borzadunk, út vissza nincs.
A zord kapu csikordul, és bezárul:
Sírkertkapun kívül van csak kilincs.