Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1991. január, II. évfolyam, 1. szám »


Pintér Lajos

Pintér Lajos
Jegyre kapható zene
Liszt Ferenc emlékére
Tél, tél, minden fehér, minden fagyos,
minden halott, Liszt Ferenc,
kinek zenéltél? Csak
Chopin halott szíve dobog, az él.
Mi a zene – ma már, ma még?
Liszt Ferenc, a hűtlen rokon játszik
az elpattant húrokon: az a zene.
Zene: egy nemzet önérzete.
Fehér papír: levágott kottafejek,
a vesztett csaták szív-zöreje:
az a zene.

Mi a zene – ma már, ma még,
az évszázad, évezred végén,
zene: egy népnek önérzete.
Egy népé, amelyik gyerek:
csak játszik és vak és süket.
Öreg zenész, kinek zenélsz!
Régi emlék:
húzod a kútból a vizet,
kong a vödör, megcsobban,
csörren a lánc – az a zene;
vagy szeretőd fekete haja
beborít, mint az éjszaka,
lobogsz, remélsz – az a zene;
vagy a csizmatalp spicc-vasa
üti át forró homlokod:
fénylik a sebed, mint a hold.

és nem remélsz – az a zene;
templom-rom: üres ház, huzat
csapódja csak a kapukat,
fülelsz és félsz – az a zene;
fehér a táj, minden havas,
hófehér papír a kottalap is,
s némán a száj
elénekli a hallgatást,
a sercegés a lemezen – az a zene;
és epigon vagy, de neked
az súg, ki meg sem született,
csak lenni készül – az a zene;
tél, tél, minden fehér, minden fagyos,
de a hó alatt minden él,
és tavaszra vár – az a zene;
Liszt Ferenc, a hűtlen rokon játszik
az elpattant húrokon -
az a mi zenénk, az a zene.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék