Európa – Zsákutca 6/9
Elhangzott Bécsben, 1990. október 14-én, a Bornemisza Péter Társaság 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, amelyen több romániai magyar író, színművész és képzőművész is részt vett.
Nem tudom, az Európában volt-e, amikor Berlin középen ácsorogtam, a Brandenburgi Kapunál, két évtizeddel a Reichstag „porbahullása” után. Sivár, romosan enyésző volt minden, csak a Fal volt új, s a határátkelőhely sorompói, határőrei frissek. Belefagyott a lélekbe a hidegháború, amit nem engesztelt a melegháború romvilága.
Volt egy pillanat a közelmúltban, amikor úgy rémlett, hogy megpillanthattam Európát. Örömmámorban verték szét a Falat Berlinben „keletiek” és „nyugatiak”, és örömmámorban néztük még keletebbre, közelebb, hogy egy diktátorpár földre rogyva, „megtérdelve” múlt ki egy kaszárnyafal tövében. Úgy rémlett... de azóta sem múlik a szorongás, hogy igen közel van KözelKelet.
Hat évtizeddel ezelőtt egy nagy székely falu kis zsákutcájában születtem. Zsákutcánk „szájánál”-„fejénél” volt egy kis határ-forma emelkedés, úgy is hívtuk, hogy „gránic”. Még testes-hosszú gránitkődarabok is voltak keresztbe fektetve árvíz ellen, gátként. Fal azonban nem volt, és a gránicon kívül balra az első épület egy régi, fehérre meszelt, kemény kőház volt. Máig is a falunk legrégibb háza, gerendáján 1643-as évszám. Az az épület három és fél évszázad múltán is „európai háznak” látszik.
Kolozsváron is, ahol négy évtizede élek, „európai házban” érzem magam ha betérek az Isten gótikus házába a Főtéren vagy a Farkas utcában. S ha elmegyek Bethlen Gábor Erdélyébe, európai országban járok. Ha látom Kolozsváron az unitáriusok barokk templomában Dávid Ferenc jó négy évszázados „szónoki emelvényét”, a kerek követ, amelyről disputai hévvel, de szép szóval, érvvel, gondolattal, ékesszólással térített új hitre, miközben „valahol Európában” halomra öldösték egymást a hitek „gránicain”, olyan követ látok, amelyből soha nem lehet Fal.
De mindemellett arról a hat évtizedről, amely életként részemül jutott, éppen legújabban kiderült, hogy részben-egészben országok egész kelet-európai sorának, emberek százmillióinak „zsákutca” volt Ez „vigasz”: nem vagyok egyedül született zsákutcai. S vigasz még inkább, hogy az a zsákutca, ahol gyermekkorom tizenkét esztendejét éltem, miközben az utca is úgy „nőtt” velem együtt, hogy portánk kapuján a szám egy bukfencezéssel 6-ból 9 lett, olyan „világvég”-hely volt a rétre rúgó faluvégi kerttel, amely csaknem egészen kívül esett minden kontinensen.
SZABÓ GYULA