Gittai István
Patt
Patt hasára süt a nap.
„Ez nem az én lemezem”,
motyogja, „rég lecsörgött ez a vekker”.
„Én tényleg megsüketültem”,
szól órával fülén Patt
félig kacagva, félig komolyan,
mosolya végén egészen ijedt-keserűen.
„Mintha eltévedtem volna,
szakasztott olyan érzés.”
„Mi a teendő?” kérdezi Patt,
„mi most a teendő?”
„Forgalmi irodán mutogatva
magyarázni megsüketülésem?”
Patt végtelen nemet ráz a fejével.
„Azt nem. Rajtam ne röhögjön senki fia-borja!”
„Az orvos? Ugyan...” legyint Patt,
és visszafeküszik.
Mintha felszabadító eufória-angyal
mártaná hegyi vízbe.
„Élj tetszésed szerint.”
„Süketen. Ez az ára.”
*
Patt ébred, amikor ébred.
Jár-kel, visz-hoz, ad-vesz egész nap.
Boldogul. „Tetszésem szerint”,
hajtogatja, s számtalanodszor se unja:
„tetszésem szerint”.
Mottó, ahonnan elindul,
ahova megtér.
Akár az ágya.
*
Kölykök, kötekedők, gonoszak
ráncigálják olykor a kabátját.
Patt legyint, mint aki lesepri a táblát,
s továbbáll zoktalanul.
„Süketen. Ez az ára.”