Lakatos Mihály
Intermezzó
Költemény a „Legújabb Testamentumból”
Ott állsz szemtől szembe velük, mint kétezer éve:
Pilátus mosolyog, s nyúl is a bögre után,
Zúg a tömeg, hogy mindig, mindig csak Barabás kell!
Fényét rejti a tűz, ízét veszti a só,
S már azt sem tudjuk, van-e szó betakarni sebed...
Kockát vethet a nép, halj meg, Forradalom!
Bolhaszerenád
világra jöttem a lét szőrös testén
hevert a porban – tán észre sem vett még
mikor már rég a birtokomba vettem
szívtam bő vérét – s a véremmé tettem
ő apadt én nőttem ó szenyorita
vérengző féreg – bájos parazita
boldoggá tettél de ennek most vége
hull a lét szőre és fogytán a vére
jaj kedves leráz maholnap az élet
nyújtózik ásít s lassan tovalépdel
jöjj szenyoritám egy szaltó mortale
bár ki tudja ott túl szebb világ vár-é
– de nem jössz csak bámulsz halálra váltan
s eltűnök végleg a nagy szőrhullásban