Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1990. február, I. évfolyam, 2. szám »


Gagyi József

Gagyi József

Egy kis burok

Egy kis burok, melyből nem
kel ki semmi, melynek páncélja
jövőtől, múlt és jelen fele zár.
Privát szféra. Magánélet.

Benne a sebesült ápolja
gyógyíthatatlan önmagát.

Sterilségre oktatja
degenerált érzékszervű utódait.

Sapkát nyomnak fejébe, nyakig.
Övet húznak meg derekán.
Elfuserált, kincstári minden rajta.

S az egyetemes kirepülés pillanatában
burkát, gubóját kirágja – s bennragad.
S akkor az lyukas is lesz,
ráadásul.


Az életem

Az életem – most már erős, nevermore.
Most már az átlag, yes.
Bemutathatom a bőrömet
egyedivé torzító deformációkat,
sebek helyeit, billogokat, a
beforrt ebcsontok bogjait
kerülgető vénakötegeket.

Szél tapogatja körül árva testemet.
Olajos, nehéz lélegzetű, süvítése
után ítélve gondozatlan, szeme se áll jól.
De lehet, ez csak előítélet.
És ha már itt tartunk: mondd, haver,
tudsz te itt élni?

A kényszer se segített, a telet
nem tudtam megszeretni.

Az időt zöld naptár mutatja,
klorofill pezseg benne.
Mintha nagy zöld levél
lenne, látogatóba szomszéd békák
ugranak át hozzám, elbrekegjük
a problémákat, tennivalókat.
Elpislogjuk a lényeget.

Tudjuk: gólyakülönítmény
száll fölöttünk, vagy csak úgy, csak úgy –
a hollótestű árnyék.


Fölénk a magasságba

Fekete épület ablakai előtt
madarak kövültek fölénk, a magasságba.
Ellenőriznünk kellene
a statikai kalkulációkat.

Az alagút bejárata előtt,
balra, a völgy fölött Varjúvár.
Iszalag fojtogatta habzó bokrok.
Iszalag díszítette száraz ágak mint zörögnek!

Kóberes szekerek a csillagforma térre
táborba álltak, s jámbor népük
keveredett a mívesekkel, mímesekkel.
Az idő zúgását patkódobogás
tagolta. Közeledett vagy – úgy hitték – távolodott.

Öreg, hagyd a gerjedő elégiákat.
Faragd a figuráidat.
Nem az első, nem az utolsó
pillanata a teremtésnek a most,
a sakktáblán dübörgő talajgyalu.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék