SZEMLE

Irházi János mélyvizei

Irházi János Forrás-kötetét* a mélyvíz talán negatív, cselekvés szempontjából meddő jelképe fogja a vállalt és megfogalmazott törvényű egységbe: „Megpróbálok a sors kegyvesztettjeinek a miértjeire válaszolni, ám az ő ismételt nekifutásuk újabb, csonthéjas kérdőjeleket szül.” Írói hitvallásának arca mögül történeteinek szereplői megközelíthetőbbek. A „sors kegyvesztettjei” nemcsak sikertelenségük fölött töprengő emberek, hanem magával a keggyel sorsot (jövőbeli lehetőséget) vesztettek. Innen indul, ezen a ponton kezdődik az Irházi-féle történet, melynek szereplői determináltságukat próbálják megérteni, helyzetüket elemezni, hogy cselekedhessenek a mélyvíz legyőzéséért. Mégis látszólagos cselekvésre ítéltettek: elsősorban azért, mert magát a cselekvés milyenségét nemcsak befolyásolják, hanem meg is határozzák a felpergő előző idők, a jelenbeli cselekvés pedig értelmetlen e zárt világon kívül állók részére; másodsorban jövőtlenek e cselekvések, szerepüket a felismerésből adódó feloldás adja.
Kerek Gábor (Találkozás) történetének felépítése, bár nem általánosítható, de legjellemzőbb az Irházi-szövegek szerkezetére. A szállodai étteremben való találkozása régi ellenfelével, Ponta Jánossal, a megmérettetés pillanatává válik. A pillanattal való azonosulás eszköze: az érettségi utáni tizenhét év történetét sűrítik egyetlen túljátszott beszélgetésbe. Ez válik a Henry James-i párbeszéd alapjává. Az őszinte gondolat mindvégig a kimondott mögött van. Míg az olvasó nyomon követheti, hazugságaikban a szereplők is érzik őket. A látszólagos egymásnak való felelésen, az érdeklődés hiányában csattanók nélküli válaszokon túl feszültséggel telítődik a szinte hajszoltan továbbgondolt gondolat. A pillanattal való azonosulás egyik törvényszerűsége, hogy vélt kettős megoldást kínál: a pillanat feszültségének megoldása révén megoldódhatnak a pillanatba tömörített feszültségek is. Az egyenlőtlen és értelmetlen cselekvés a CÉL eléréséért értelmet nyer és egyenlővé válik a bizonyításban. A tét egyik szereplőnek semmiség, a másiknak katasztrófát jelentene elvesztése: „Annyit értett, hogy a táborig kell futni, és neki diadalmaskodnia kell. Másképp valami katasztrófa következik. Ameddig János a futást magyarázta, még tudta, miféle katasztrófa.” A minőségileg még tisztázatlan cselekvés elkezdődött. Kívülről csupán a részeg ember felborult logikája mozgatja: a vesztes fizeti a számlát. „Gábor feje fokozatosan tisztult a hideg levegőn... Inkább kibújt volna a vacsora abroncsából. Talán a kíváncsiság hajtotta bele, hogy lemérje, mennyi cikázik még a régi gyűlöletből.” A vacsora okát jelentő kíváncsiság a „régi gyűlölet lemérésével” gazdagodik ahhoz, hogy Kerek Gábor először határozza meg magát a cselekvést. „Szája kiszáradt, sípolva kapkodta a levegőt. Margitért futok, ismételgette magában…” „Jánosról megfeledkezett, úgy tudta, valamiért egyedül kell fölszaladnia a táborig (talán Margit küldte), az ok lényegtelen, csupán a hátramaradt méterekre koncentrált.” Irházi kihasználja választott eszköztárának lehetőségeit. Megőrzi a cselekvés idejét, ugyanakkor visszakapcsol a belső történés idejére. Módszerének előnye: a belső történés által érzékelteti a cselekvés minőségbeli változásait. Az először megfogalmazott kíváncsiság mint ok erőteljesebbé válik a Margitért futokban, majd az egyedül kell fölszaladnia már hordozza az önmagáért való bizonyítást, mely feloldozhatja. „Gábor a CÉL védelmezőjének képzelte Jánost, aki azonnal falat épít keresztbe az úton, ő pedig belegabalyodik a lecsüngő indákba.” A cselekvés és a belső történés eggyé válik a CÉL elérésének érdekében. Az egymásra ható síkok összefonódásának eredménye, hogy szinte azonos időben történnek. Míg az étteremben való beszélgetés egyik lényeges jellemzője, hogy a belső és külső világ közé ékelődik az erkölcsi magatartás, és a belső történés csak ezen keresztül határozhatja meg a külsőt, addig megszűntével a gátlás is megszűnik ebben a helyzetben: „Gábor megfeszítette az izmait, összeszorította a fogát, kicsit előrehajolt, és vállal Jánosnak rontott. János kibillent az egyensúlyából, rekedten ordított és elesett.” Gábor is „néhány méterre a CÉLtól újból elesett. Hason csúszva, jajgatva közelített a vasrúdhoz. Hadonászva nyújtózkodott, hogy legalább az ujjbegyével megérintse.”
Irházi hősei nem érik el a CÉLt. Nem is érhetik, hiszen megszűnnének helyzet meghatározta cselekvésben létezni, nem juthatnak el a lehetőségig, melyben a siker által teremtett szabadság birtokosai lehetnének. A Család Falka Péterének a napi feszültségek után megadatik a megváltó döntés lehetősége: pofon üti Líviát, a feleségét, lányának nevelőanyját. „Apa és lánya egymásra nézett. Rövid ideig álltak így. A következő pillanatban Misa ordítani kezdett a másik szobában, valamit össze is tört, mert csörömpölés hallatszott.” Bár Lívia elmegy, Falka Péter megoldása látszólagos. Imbecilis fiának, Misinek az ordítása félbeszakítja azt a pillanatot, melyből függetlensége által szabad helyzetet teremthetett volna. Hasonló a függetlenségéért küzdő Kopor Etelka sorsa is (Mélyvízben). Bár eléri célját, ennek az ára: gyereke apátlan, kedvesével pedig nemcsak hogy nem tudja megértetni magát, de a szakítás is egy végképp ellangyosult kapcsolat eredménye: „Zoli nyárvégi képeslapját a szemétbe dobta.”
Jozsó, a plakátokat ragasztó festő elválik feleségétől. „Hiába mondogatta magának a tárgyalások előtt, hogy Ica idegen, Ica csak egy tárgy, azért elég gyakran eszébe jutottak az együtt töltött hónapok.” „Ica úgy képzelte, hogy Jozsót is olyan könnyen elfelejti, akár az előző barátait. Észrevette, hogy megváltozott Jozsó mellett.” A Koraősz és az Ereklye Irházi kötetének két olyan írása, mely azt sugallja: bár nagy mértékben determinált az ember, a belső történések arra késztetik, hogy a külső világot, a külső világ általi determináltságát újra meg újra átértékelje. Kevésbé lényeges, hogy tudatos vagy kevésbé tudatos módon kerültek a kötet végére, ám mondanivalójuk magának a kötetnek újragondolását hordozza: bár adott a helyzet, míg a feszültséget kiváltó ok burkolt, mindannyiunk magunkban hordozzuk lehetséges döntéseinket, bennünk lappang a „VÁLTOZÁS”, de csak a kiéleződés során döbbenünk rá, hogy a döntéshez teljes múltunk szükséges.
Néhol jól, máshol elnagyolva megrajzolt szereplőkkel, majdnem mindig a helyzetre összpontosítva, írásainak szerkesztési módján is érezhető tudatossággal, célratöréssel jut el Irházi János értékelhető mondanivalójának megfogalmazásáig. Az pedig, hogy szövegeinek csiszoltsága érdekében, (ha már tartalmilag annyira behatárolható feladatot vállalt) mennyire fog átjutni a helyenkénti túlmagyarázásokon, nehézkességeken, a mennyire tudja kamatoztatni felcsillanó ötleteit, saját feladata.

B. KISS BOTOND


* Mélyvíz. Kriterion Könyvkiadó, 1989.