Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 2002. május, XIII. évfolyam, 5. Szám »
Iroda-lom?
Kuszálik Péter: A hátsó udvarban. Széljegyzetek az erdélyi sajtó és irodalom
történetéhez. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001.
Kuszálik Péter saját maga vallja egyfajta feleslegnek (tudniillik irodalomnak)
ezeket a szövegeket, jóllehet eddigi publicisztikai munkásságát tekintve talán
ez a legfigyelemreméltóbb könyve. Sajtómunkásnak, lapszámosnak nevezte már magát
több ízben is, és annyiban valóban igazat mond, hogy egy nagyon munkaigényes
műfajjal, a sajtótörténettel jegyezte el komolyan magát, a többi csak ráadás...
A kötet bevezetőjében elmondja, hogy véletlenül kezdett a sajtótörténettel foglalkozni,
majd a köbméternyi sajtótermék elolvasása nyomán kapott kedvet maga is az íráshoz,
és ennek folytán hamarosan teleírta az erdélyi lapokat. Több kötete is megjelent,
ahogy ő határozza meg, szúrós pamfletek, szabálytalan jegyzetek voltak ezek.
Illetve politikai gúnyiratok.
Nem véletlen tehát, hogy ez a kötete is igen vegyes műfajú írásokból áll. A
szerkesztés során mégis sikerült három fejezetet kialakítani, amelyek könnyedén,
ugyanakkor mégiscsak tetszőlegesen tagolódónak, csupán formálisan különülnek
el egymástól. Lehetőség volna teljesen másik három fejezet kialakítására, lehetséges
volna még betenni, illetve még kivenni írásokat stb. A szokásos jellegzetessége
ez ezeknek a könyveknek, amelyek nem könyvként születnek, hanem utólag gereblyézik
egybe az itt-ott megjelent írásokat.
Mindazonáltal ez a lazaság egyben a kötet előnye is. Változatosság és lendület
jellemzi Kuszálik szövegeit, és a többször emlegetett gúnyos hang, ha mégoly
közhelyes is néha, illetve ha egy idő után túl kiismertté is válik a szerzői
gondolatmenet, a jelzőszerkezetekben tetten érhető észjárás, akkor is hat a
lendület és a szemszögváltó változatosság, képes felcsigázni az olvasói érdeklődést.
A kötet első fejezete recenzióféléket tartalmaz, ez egyben feljogosítja a kötetet
arra, hogy az irodalom bekerüljön az alcímébe. Ellenben a legtöbb közhellyel
is itt találkozunk, mintha szerzőjük nem tudna ebben a vonatkozásban semmilyen
újdonságot mondani. Gerinces lény – mondja a könyvről. Az Eminens diák dolgozatai
című munka ekképpen fordítható le Kuszálikra, eminenskedő diák dolgozatai,
még precízebben az osztály antieminensének kiváló dolgozatai. Nincs egységben
a látásmódjával, talán nem tud igazán átütő lenni. És ennek valószínűleg az
az oka, hogy a területenkívüliség örvén igen önálló szempontokat igyekszik kifejteni,
csakhogy önmaga vezére nem elég erős, nincs elég erős ízlése és habitusa ahhoz,
sem elég éles szeme, hogy rátaláljon a valóban új nyelvi megformálásra. Sem
Martos Gábor, sem Herédi Gusztáv nem igazán tud segítségére lenni ebben, vagy
a bemutatott, ajánlott könyvek, a megdicsért munkák sem igazán jelentősek. De
ebben az esetben ez nem az ő bajuk. Mert lehetne még a róluk szóló szöveg penetráns.
De ebben belső korlátai és szempontjai nehezítik a szövegalkotás helyzetét.
Hogy miféle belső szempontok ezek, arra a sikeresebb második rész ad feleletet.
Kuszálik akkor erős és szárnyaló, amikor aprómunkára váltja a tehetségét. Amikor
jegyzetel, utánajár apróságoknak, kiigazít és okvetetlenkedik. Amikor blöfföl
és überel. A második részben olvasható kollázs a romániai sajtó kilencvenes
évekbeli történetéről igazán frappáns és lendületes, megszívlelendő észrevételekkel,
cinizmusa pedig megfelelő tálalásban és körítéssel jelentkezik. A Krónika
előrelátható bukását jósolja meg, holott akkor még erről nem volt szó. De
tulajdonképpen bejön neki, és külön izgalmas az, ahogy a lapban megjelenő szövegeivel
mintázza meg ennek a bukásnak a körülményeit és okait. (Inkább képletes és általános
bukásról van itt szó, mintsem üdvtani vagy akár tényleges bukásról.)
A harmadik rész viseli az Iroda-lom fejezetcímet. Valami olyasmi a mottója,
hogy az írástudó asztalán mindig van néhány prózamorzsa, amivel be lehet fedni
egy tenyérnyi fehérséget a Kultúra-oldalon. Ettől függően vannak itt valóban
fedőszövegek, a horror vacui szellemében született írások, és vannak igen figyelemreméltó
szösszenetek is, kipattanó gondolatszikrák (rosszmájúan azt lehetne mondani,
amikor az ember nem figyel, kipattan valami jó gondolat az agyából). De felesleges
ironizálni Kuszálik Péterrel, hiszen megteszi ezt ő maga is. Önironikus, miközben
őrzi a saját függetlenségét, már-már hivalkodóan. Önironikus, ám kicsit nehézkes,
nem tud radikálisan megszabadulni a kigúnyolt gondolatoktól. „Manapság kisebb
a tömeg az írói bemutatkozásokon, s ez így van jól!”, írja meglehetősen közhelyesen.
Annyiszor elmondtuk ezt már, hogy vége a régi szép és cenzúráit időknek stb.
De miért van jól? Miért ne mehetnének el ma is több ezren egyegy író-olvasótalálkozóra,
könyvbemutatóra. És elmennek. Csak olyan író jöjjön, elmennek... A Kuszálik
könyvbemutatóin, mint hírlik, mindig telt ház van. És még egyszer mondom: Kuszálik
Péter sikerült kísérletet tesz arra, hogy felkavarja a vidék irodalmi állóvizét.
Ha nem is fergetegesen, de megmozdul valami, valahányszor leüti az írógép billentyűit.
Nem könnyű, amire vállalkozik, bár könnyűnek látszik. Sok-sok hasonló könyvre
volna szükség, sok-sok napilapra, és minden napilapnak sok-sok Kuszálikja legyen.
De legalább egy.
SZABÓ LÁSZLÓ