Orbán János Dénes:

A találkozás elkerülhetetlen
(Erdélyi Híradó, 1996. 104 oldal, ár nélkül)
Orbán János Dénes afféle élvezkedő olvasó lehet. Van itt emlékkönyvvers, kupié, operett-dal, Schubert-dal, ballada, prózavers, Énekek éneke, József Attila, Ady, Nagy László, Szőcs Géza, Dante, Villon, Poe és Shakespeare és Rejtő – szép kis kavalkád. A találkozás elkerülhetetlen a huszonnégy éves kolozsvári költő második kötete (az első, a Hümériáda 1995-ben jelent meg); igaz, néhol ez is inkább induló kötetnek hat. Például, amikor a költői én mítoszának felépítésén fáradozó gyengébb darabok megfeledkeznek a máskor megidézett irodalmi elődökről, s reflektálatlanul sorakoztatják fel egy század eleji allúziókban bővelkedő mitikus szcéna meglehetősen közhelyes kellékeit: a nincstelen s így pénzért író, ámde misztikus aurájú költő figuráját, cigarettafüstös kávéházat, kártyát, tangót, cédát. Vagy csalódást okoz azoknak a részeknek az irodalmi naivitása is, ahol a privát mítoszok a valóság kegyetlen kopárságával kényszerülnek szembesülni. Élvezeteket ígérő Ex librisembe persze nem a fanyalgás élvezete végett vettem fel a kötetet, hanem mert figyelemre méltónak találom azt a humort és eleganciát, ahogy a versszövegekben akármi anyaggá válhat, amit valaha leírtak, felettébb szórakoztatónak azt a szemérmetlenséget, ahogy Orbán János Dénes a közhellyé vált verssorokat olvassa és újra írja. A szemérmetlenség sokszor a legtestiesebb értelemben értendő, az első, főként József Attila-parafrázisokból összeálló ciklus (Judit) például egy lágy, szőke és másfél mázsás nővel folytatott szerelmi viszony részletes taglalása. A parafrázisnak, az idézet-montázsnak juttatott kitüntetett szerep a verseket a Szilágyi Domokostól máig, például Kovács András Ferencig nyomon követhető erdélyi költészeti tradícióhoz kapcsolja, ugyanakkor Orbán János Dénesnél eufemizmus volna új értelmező kontextusba helyezésről beszélni, sokkal inkább az alapszövegek kiforgatásáról, eszközzé tételéről, az eredeti kontextus és a kanonizált értelem rituális kioltásáról van itt szó – legalábbis ami a „magas” költészet darabjait illeti. A referenciapontok között vannak kevésbé kanonizált szövegek is, a kötet Vanek úr itt-ott című ciklusa, akárcsak korábban a Hümériáda, újabb adalék a kortárs irodalomban másutt is megjelenő Rejtő-reneszánszhoz, amit az olvasás gyönyörűségén túl például a sztereotípiák szövegalkotó szerepe iránt megnőtt érdeklődéssel is kapcsolatban lehet. Arra érdemes odafigyelni, hogy Orbán János Dénes tulajdonképpen nem tesz mást, mint hogy az irodalmat a Rejtő-mitológia szemszögéből olvassa. Ebből a szemszögből minden nyelvből kreált világ egymás mellé rendelődik esendőségében, a Sír Lajos-verseket író Ady felsorakozik társai mellé a Párizsban szerencsét próbáló Rejtő-hősök egyikeként.
1997. 2. 14.

GÁCS ANNA