Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 2002. április, XIII. évfolyam, 4. szám »




Hajdú Farkas-Zoltán

„Erdély a legkülönb nő volt...” (Komp-Press, 1997. 178 oldal)
A Csíkszeredából Kolozsváron át Heidelbergbe költözött, ma gyakran a visszautat megtevő tanulmányíró (1959) Németh Lászlótól kölcsönözte a címet. Németh szerint „Erdély a legkülönb nő volt, akivel a magyarságnak itt Európában dolga akadt, s a kései utazó, aki komoly zöld szemei előtt járt heteken át, a méltatlan, legkülönb párját elvesztett szomorúságot érezhette...” Hajdú Farkas-Zoltán nem akar belenyugodni (Heidelbergből sem) az elvesztésbe, ennek bizonysága a kötet valamennyi tanulmánya, esszéje, interjúja. Így van ezzel a szerzőnél jóval reménytelenebb helyzetben lévő két, ma már szintén Németországban élő egykori erdélyi szász értelmiségi (Harald Roth, Hans Bergel), akiknek viszont már nemigen van hová hazatérniük, tulajdonképpen már csak az emlékeikben lehetnek otthon (no meg a kutatásban). Az emigráns magáramaradottsága legyőzhető ugyan az új helyzet játékszabályainak a megismerésével, a közösség élményét újra megélni azonban csak akkor lehet, ha az újonnan tanultakat, tapasztaltakat megpróbálja hazahozni (hazavinni), mások javára hasznosítani. Hajdú FarkasZoltán ezzel kísérletezik (kiváló eredmény e téren az Irenäus Eibl-Eibesfeld „túlcsorduló jóságról” szóló írásának magyar honosítása), természetesen nem mondva le a kultúrák összehasonlításából adódó lehetőségekről, a saját értékteremtésről sem.
1998. 7. 3.

KÁNTOR LAJOS


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék