Fotóalbum.

Dolfika
Az Élőkép megmozdul. Sőt, mi több!
OLVASÓ (letolja nadrágját, majd gatyáját is. A micsodáját megemeli, az aljában egy kis műanyaglapot felfeszítve, elemet cserél.) Na így.
ÍRÓ Hölgyeim és uraim, Isten a tanúm...
OLVASÓ (morog) Bekaphatod!
PAP Istenről majd én beszélek, világos?!
ÍRÓ No de...
PAP Éthosz, Zélosz, Árámisz!
ÍRÓ ... a szavak, a mondatok, a metaforák, a metonímiák, a...
OLVASÓ Ez nekem lila, kapjátok be!
KRITIKUS Ugye, ugye, elő kell venni a klasszikusokat.
OLVASÓ Majd én előveszem neked!
ÍRÓ (Kritikushoz) Neked még mindig Csernyisevszkij a klasszikus?
KRITIKUS Nem értettem kristálytisztán: mit mondtál? Ha nem tévedek, te még nem kaptál tőlem Libamáj-díjat...
HATALOM A pénzt úgyis én adom!
OLVASÓ (Íróhoz) Na, most pofázz, kabbe! Menj neki, tépd le az álarcát, ha mered.
ÍRÓ (Hatalomhoz, félénken) Ki vagy te?
HATALOM A Nép!
A NÉP A háttérben ásítozik, zik, zik, majd befelé fordul, és tovább alszik.
ÍRÓ A Nép hangja én volnék...
A NÉP Alvás közben nagyot durrant.
KRITIKUS Tehetségtelen!
PAP Én a Mindenható hangja vagyok.
OLVASÓ (bekapcsolja a rádiót, forgatja a hullámkereső gombját: „Itt Amerika hangja, a 31 méteres...”) Kapjátok be! (Lekapcsolja.)
KRITIKUS A valóság kegyetlen. Ezt nem értik meg az írók. A valóságnál már csak a hatalom kegyetlenebb. De azt legalább meg lehet nyerni.
PAP (szerepéből kiszólva, bele a reflektorokba) Nem kaphatnék én valami nagyobb szerepet? Mindenki átnéz rajtam. Legalább kardot köthessek!
ÍRÓ (Kritikushoz, suttogva) Tömött liba?
KRITIKUS Tömni tömték.
HATALOM (felvihog. Abbahagyja. Felvihog. Abbahagyja.) Régebben valahogy kezelhetőbbek voltak az írók. Meg a libák.
ÍRÓ Én soha nem írtam mások sugallatára...
OLVASÓ Az látszik is...
ÍRÓ (Kritikushoz, Olvasóra bökve) Ez a te műved, látod?! De túl foglak élni...
KRITIKUS (letépi álarcát, az álarc alól Hatalom arca vigyorog elő) Ha megfeszülsz sem leszel halhatatlan!
PAP (letépi álarcát. A Nép arca van alatta.) Feszítsétek meg!
OLVASÓ (ő is letépi álarcát: A Nép arca. Azt is letépi: Hatalom arca. Azt is: Kritikus petyhüdt ábrázata. Azt is: Író. Azt is: megint Olvasó.) Engem fél négyre vár egy maca, megyek... Még lemerül az elemem...
ÍRÓ Én Mindenki hangja volnék, a macáké is...
OLVASÓ Köpd ki a protkódat, és kapd be, édesem.
Mindannyian tépdesik maszkjukat; hol ez, hol az villan elő. Van egy pillanat, amikor mindenki Író, vagy mindenki Hatalom, vagy mindenki Pap, vagy mindenki Kritikus, vagy mindenki A Nép. A tépdesés szenvedélye egyre fokozódik, oly formában, hogy már egymás gumimaszkját is lerángatják.
A NÉP álmában felnevet.
FÜGGÖNY lemegy.
DOLFIKA ernyedten tapsol.

LÁNG ZSOLT