Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 2002. február, XIII. évfolyam, 2. szám »




Pro, kontra, a kar, amint lendül

Aczél Janó a piaristákhoz járt középiskolába, Aradon. Amikor bejöttek a németek, de talán már előtte is egy kicsivel, bal hóna alatt a Mein Kampffal járt és kelt, bal hóna alatt, hogy a jobb karját magasba lendíthesse, miközben érces hangon – és a tekintete? milyen lehetett a tekintete? fürkésző? provokatív? káini? káini, de melyiké: amelyik látja öccse fölfelé szálló füstjét, vagy azé, aki észreveszi, mit tett, és élnie kell, nem, ezt az elbeszélő nem tudja eldönteni, pedig ez az egyetlen igazán lényeges dolog ebben az írásban: a tekintet –, érces hangon köszönti a szembejövőket: Heil Hitler!
Aztán jöttek az oroszok. Aradra is. S ki ül vörös karszalaggal a Máriaszobor tövében?
Na igen, aztán Bukarestbe került, megnősült stb. Szép, államosított villában laktak. Arról elbeszélő nem tud, hogy Aczél Janó boldog volt-e, arról viszont igen, hogy 1992-ben parlamenti képviselő lett belőle, és a felesége szigorúan megtiltotta neki, hogy megszavazza az államosított ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó jogszabályt.
Azt sem kell részletezni, ugye, hogy Aczél Janó pártja és koalíciós partnerei éppen ezért a jogszabályért küzdöttek. Igen, ezt a szót mondták, nyilatkozták, hangsúlyozták, mutattak rá és emelték ki: küzdünk!
Aczél Janó mindig mindent megígért a feleségének.

Aki nem volt hülye, tudta, mit kér a Janótól, azt, hogy pártjának és koalí-ciójának egyezségét szegje csak meg.
Janó később a vállát vonogatta, megszavazták, mit is tehetett volna egymaga. De a nő, újsággal a kezében, egyre csak duzzogott. Aztán – milyen tekintettel, uramisten, milyen tekintettel – átnyújtotta Janónak a lapot. A legelső oldalon, öles betűkkel, ebben most már számunkra semmi új nincs, az áll, hogy a koalíció megszavazta az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását, és persze volt ott egy fénykép is, amint éppen szavazzák, na igen, de kit látni a képen, amint a legmagasabbra lendíti karját?
Melius ut scandalum oritur quam veritas relinquitur.1

MERNYEI RÓBERT

1. Ahogy Szent Bernát mondta: Jobb egy kis botrány, mint hűtlennek lenni az igazsághoz.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék