Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 2001. október, XII. évfolyam, 10. szám »




Fotóalbum. A józan ész kritikája

A „karikalábú férfi”, így neveztem, jóllehet a lába nem látszik, ám valamiért olyan karikalábú a fizimiskája. Egy újságból tekert tölcsérbe kiáltott bele valamit. Reklámfotó, kb. két éve készült, és most, hogy elém került, ismét értetlenkedve nézem. Két dolog szúr szemet: az egyik, hogy rosszul van feltekerve az újság, ki lehet próbálni, a valóságban másképp nézne ki, tehát a képen trükkösen van megcsinálva, hogy az újság neve jól olvasható, ami persze nem baj, csak feltűnik. A másik: a karikalábú kiáltó nem tartja szájához a papírtölcsért, úgy tesz, ahogy a ravaszdi szülők: mímelik, hogy jót húznak a gyerek cumisüvegéből, nyamnyam, de finom!, hátha így végre a kis mihaszna is kedvet kap a dologhoz.
Látszatreklám, ezt kürtöli a világba ez a kép. Vajon mi az oka? Nem a pénzen múlik, hiszen mibe kerülne, ha a karikalábú ténylegesen nagyot ordítana, hogy szakadjon a dobhártya. Ha, akkor már tényleg, akkor már lendületesen, merészen, fantáziadúsan...
Talán nincs is köze ennek a képnek a hamarosan megjelenő laphoz, vigasztaltam magamat akkoriban.
De valahogy a reklámokkal azóta is hadilábon áll az az újság. Én ebben a lapban kifejezetten akkor reklámoznám a saját árumat, ha forrón kívánnám, hogy soha senki ne vásároljon egyetlen darabot sem. És mert olyan a természetem, hogy ha mondjuk gépkocsigyártó volnék, akkor a gyáramból kigördülő minden autóhoz teljes szívemmel kötődnék, hát ebben a lapban reklámoztatnék...
Ez tiszta sor, tiszta logika!
De sokat gondolkozom mostanában a következőn: van ebben a lapban, amely ha nem mondtam volna, magyar nyelvű napilap, van mostanában benne egy féloldalas cigarettareklám, mégpedig románul. Egy cigarettamárkát reklámoz, de minden szava románul szól.
Mi lehet ennek oka? Vajon sokan olvassák ezt a lapot olyan románok, akik nem tudnak magyarul? Vagy egészen más a cél: a magyarul olvasókat akarják megkímélni a cigaretta káros hatásaitól, és ha már népszerűsíteni kell a rosszat, hát legalább ne értsék? De akkor inkább szuahéliül kellene, azt errefelé csupán ketten értik, ráadásul szegény román honfitársaink nem érezhetnék úgy, hogy őket megint direkte mérgezni akarják a magyarok...

LÁNG ZSOLT


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék