TALÁLT VERS
Kormos István
(1923–1977)

Profán mágia
Hajdanvolt fű-fickó időmben
elém állt Sövényházi Márta,
keményitett apácaingét
farkasalma bokorra hányta.
Cicerélésre szólitott,
fénydézsából ömölt a nap,
de hideg lelt, hogy nagyfülü
kutyája lábikrán harap.
Palatáblám a fűre raktam,
mivel rendszerető valék,
bőröm kibökő bordáimra
fehér füsttel borult az ég.
Szeme két zöld üveggolyó,
vadvíz-fényével beterit,
sivatag-szám szomjún legelte
pihés hónalja gyöngyeit.
Anyajegyét anyja se látta,
csak én, meztéllábas kisisten,
lágy pusztakalács-tomporán
ha szél mordulna, félrecsisszen.
Arany iniciálék zengtek
kódexes feneke alatt,
fölöttünk barátrécék úsztak,
szálltak szivárványos halak.
Siratott szegény nagymama,
vele tóthtihamér atya –
Balzsammal pólyálta be testem
ölének ánizsillata.