Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1997. június, VIII. évfolyam, 6. szám »


Kemény István

Kemény István

Ítéletnapi köszöntő

Nagy, lökete firka készül,

vastagodik, feketedik,

Nagy, fekete firka készül,

vastagodik feketedik,

Kis ördögfióka firkál,

növekedik, ügyesedik,

Nagy, fekete papír készül,

fehér volt, de feketedik,

Nagy, fekete papír készül,

lassan megelevenedik,

Nagy, fekete vihar készül,

nappal volt, de esteledik,

Mire a nagy vihar elül

már valóban esteledik,

Ha valóban itt az este

valójában reggeledik,

Mire újra itt az este,

valójában reggeledik,

Mire újra itt a reggel

kiderül, hogy ez se segít –

Otthonukban firka készül,

szörnyűség, de megszeretik,

Otthonukban mind a ketten

értik már, hogy ezt szeretik,

Káromkodnak otthonukban,

mind a ketten ezt szeretik,

Egymás szárnyát elszerették

de azóta nem szerelik,

Saját szárnyuk verdesése

„egyszerűen idegesít!”,

Jóval később, gondolatban

sínesének már, csak kezeik,

Nagy ördögfióka firkál,

lerajzolja a szüleit

Szeretettel, gyűlölettel,

nincsenek már, csak kezeik –

Kulcsukkal a külvilágot

induláskor megsebezik

Indulásuk végítélet,

nemsokára következik,

Még az ajtóban topognak,

gyereküket öltöztetik,

Nagy fekete firka készült,

végítélet következik,

Idegesen öltöztetnek,

a külvilág következik –

Köd van, szerda délelőtt van,

nem telik, csak öregedik,

Kint az utcán sír egy autó,

nemsokára következik,

Gyilkos áll sajtért a sorban,

nemsokára következik

Ugyanekkor mozdulatlan

minden, ami következik,

Ugyanekkor újra esne,

nem jut le a kövezetig –

Valahol ma összegeznek

innen fel az Ékezetig,

Nagy, fekete firka készül,

önfeledten szövegezik,

Nagy, de rossz ítélet készül,

önfeledten szövegezik,

Otthonodban firka készül,

idegenben szövegezik.

Nagy, fekete firka felől

jön a vonal, közeledik.

Az ébresztés

A kocsmáros

Mivel az. utak felejtenek, időnként végig kell menni rajtuk. És ha valakit az a megtiszteltetés ért, hogy a tudatán átvezet egy tízezer éves út, az nem alhat át semmilyen évszakot, és nem is tenné boldoggá őt az alvás. Kocsmáros lesz: utasokat vár, utasokat fogad, utasokat készít fel. És küld és marasztal. Hallgatja őket, kihallgatja őket, iszik velük, de este, mikor már alszanak, föléjük hajol.

Nincs szándéka ezzel, nem kíváncsi az alvóra, csak ráhajol, és úgy marad.

Az ébresztés

Az alvó fölé hajol, és felébreszti, és amikor felébred, újra felébreszti. És aztán felébreszti, és mikor már ébren van, megint felébreszti. Aztán ő maga is felébred, észreveszi az alvót, és felébreszti. És amikor már mind a ketten ébren vannak, újra felébreszti. És az alvó is felébreszti őt. És ő még innen is továbbébreszti az alvót. Az „alvás” nem szó többé, az „ébredés” szó őrzi meg. És ébreszt, és felébresztik, és felébresztik, és ébreszt. És még innen is fel. És ő őt, mindig ő.

És egyszer csak ébren vannak, és tavasz van.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék