Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1997. május, VIII. évfolyam, 5. szám »
John Keats
NAGY OTTÓ
Tragédia öt felvonásban
Fordította
Jánosházy György
ÖTÖDIK FELVONÁS
ELSŐ SZÍN
Az erdő egy része
Jön Conrad és Auranthe
AURANTHE
Nem megyek egy lépéssel sem tovább.
Te fő csapás vagy a nyomorúságban;
Menj: félek tőled. Sohasem remegtem;
Minden tagom reszket most. Zord halál van
Elszánt tekintetedben. Térden állva
Tudnék esengni: menj, menj, menj el innen...
Ott! ott a lombok alján lovainkat
Látom!
CONRAD S egy férfit.
AURANTHE Igen, ott van ő is.
Menj, menj: csak vért ne, vért ne, drága Conrad!
CONRAD
Ég áldjon!
AURANTHE És bocsásson meg neked.
Auranthe el
CONRAD
Egy órát éljen, s elképzelhetetlen
Kínok közölt halok, vagy míg csak élek.
Egy bűzös pincében tengődhetem!
Meghal... csak húgomtól ne tud a meg
A fickó, hogy hideg vas várja hátát.
Conrad el
Jön Ludolph az apróddal
LUDOLPH
Utat tévesztettünk, fiú, vesztedre mondd!
APRÓD
Valóban, nem találom több nyomuk.
LUDOLPH
Álljak meg itt? Itt haljak társtalan?
E tespedt ágak tikkasztó homályán,
Sötét kemencéjében fulladozzam...
Hang nélkül... bosszú nélkül?... Fúj! Cudar vég...
Cudar halál... fojtogató halál...
Mardosó... néma... halálos halál!
Elmenekültek?... Levegőbe tűntek?
Elment! Nem érem el, hogy bosszul álljak!
Álcás halál, mély csönd vermébe zárva!
Síromba szippant, álom-nyugalomba!
Ó, hol a pompás háborús zsivaj.
Hogy elnyomná e tompa lihegést,
Lombsusogást!
Auranthe sikolt távolabb
APRÓD Uram, valami zaj!
Hallod?
LUDOLPH Igen! Reménység! Muzsika!
Ó, mily felséges lárma! Újra élek!
Mindketten el
MÁSODIK SZÍN
Az erdő más része
Jön Albert (sebesülten)
ALBERT
Tarts még ki bennem, élet, csak az Ottó
Lábáig…
Jön Ludolph
LUDOLPH Állj meg, címeres gazember!
Mondd meg, az aljas némber merre van,
Vagy átdöflek!
ALBERT Jó hercegem, velem
A kard végzett már; ámde mással is
Végzett: Conrad megkapta a magáét...
Látom, mindenről tudsz...
LUDOLPH Hol van a húga?
Auranthe berohan
AURANTHE
Albert!
LUDOLPH Ott! Ott van!... Ő a szeretőd!...
Öleld csak... meghal! Ó, te tiszta lélek,
Imádd s vigasztald, míg végsőt lehet,
Zárd le csókkal szemét! Nem őt szerelted?
Elhagynád most, a végső pillanatban?
Elhúzódnál gyáván tekintetétől
A súlyos percben, mikor a halál
Már nyitja ajtaját, hogy beeressze?
ALBERT
Bár az a döngő ajtó rám csukódna
Minél gyorsabban, mert nem láthatok
A holtak rejtelmes kamráiban Oly borzalmat...
LUDOLPH Auranthe! Mit jelent ez?
Mily borzalmat? Nem öröm napja ez?
Nem lett-e hitvesem a női szépség
És lelki romlatlanság mintaképe?
A szép szemű, piruló Tisztaság!
A szilf, ki annyit vél csak hó-kezével,
Hogy félénken letép egy hóvirágot.
Albert, sérted arámat – hölgyedet –,
Ha borzalomról szólsz nászéjszakánkon.
ALBERT
Jaj, herceg, bár ismernéd szívemet!
Nem oly bűnös...
LUDOLPH Hallod: nem bűnös ő...
Te sem vagy az? Akkor mi hát a baj?
Elillantál... akár a levegő...
Erdőbe rejtőztél... bosszúm elől;
Nem érlek el... kacaghatod szegény
Megcsalt Ludolphot... gúnyosan sziszeghet
Felém az. erdő... Reszketsz: csak alélj,
Magadhoz térsz majd. Ó, te baziliszkusz,
Kezemben vagy. Hol járkál szép szemed,
Hogy segítségül hívja ördögöd,
S az pókká változtasson, hogy bemászhass
Valami résbe, futva haragomtól?
ALBERT
A haldokló tanácsa hasznos olykor:
Elszálltában békét teremt a lélek...
Ereszd el... menj... ne pusztítsátok egymást...
Felejtsd el őt... a bajból kijutott
Mindnyájunknak,
s az irgalom...
LUDOLPH Az
üdvös,
Ha meg tudják becsülni. Nos, Auranthe,
Halljuk csak... nem fogytál ki úgy a szuszból...
Segítség kell...
Albert felnyög és meghal
Egy mocskos lélek elszáll,
És hasztalan üvölt az üres éjben...
Hallgasd... hogy hív... Édes Auranthe, jöjj!
AURANTHE
Ölj meg!
LUDOLPH Nem! Mit képzelsz?
Nászéjszakánkon!
Ily förtelmes tett megrázná a földet...
Egy szép menyasszonyt, ártatlan menyasszonyt!
Nem, most mulatnunk kell, ahogy ilyen
Meghitt és fényes ünnepen szokás:
Jöjj, hadd vezetlek vissza termeinkbe...
Ne húzódozz... hagyd az ellenkezést...
Talán... Hitvány, az nem megy: húsz oroszlán
Ereje bennem egy bárányka ellen...
Egy búcsúszót még Albertnek... Gyerünk...
Mindketten el
HARMADIK SZÍN
Belső udvar a várban
Sigifred, Gonfred és Theodore jön más-másfelől
THEODORE
Volt még ily éj?
SIGIFRED Mily újabb
borzalom jön?
Elég egy óra, hogy mit nem hihettünk,
Hitelt kapjon.
THEODORE Legfrissebb híreid?
GONFRED
Azok után, mit az apród mesélt
Albertről
s Conrad hercegről?
SIGIFRED S
Ludolph és
A hercegnő
jöttéről.
GONFRED Gersa
herceg
Kibocsáttatta Ethelbert apátot,
S a kedves hölgyet, szép Erminiát,
Fogságából.
THEODORE Hol vannak? Nem tudod?
GONFRED
Bezárkóztak a bús császárral együtt;
Láttam fölmenni lassan hármukat:
A lady sírt, a papot csuklya fedte.
SIGIFRED
Mi lesz?
THEODORE Rossz rágondolni.
GONFRED Csak halál.
THEODORE
E büszke tornyok némák, mint a sír.
GONFRED
S a boltíves szobákban hercegünk
Őrjöngve tombol.
SIGIFRED Féltem az
eszét.
GONFRED
Többet is lássunk. Bírja a szíved?
Bemennek a várba
NEGYEDIK SZÍN
Teraszra nyíló kis szoba
A színen Ottó, Erminia, Ethelbert és egy orvos
OTTÓ
Szegény fiam! Fiam, fiam! Ludolphom!
Nem tudtok hát vigaszt számomra, gyenge
Test s lélek orvosai?
ETHELBERT Sem az ég,
Sem a föld semmi orvossága nem hat,
Ha nem kellő időben adagolják...
OTTÓ
Jámbor türelmet hirdetsz, szent apát...
Erminia, kedves lány, jöjj ide,
Ülj mellém, s add a kezed... Megbocsátasz?
ERMINIA
Szentek előtt imádkoznék is érted!
OTTÓ
Mért tarttok távol drága gyermekemtől?
ORVOS
Bocsáss meg: nem szabad, hogy lássa arcod...
OTTÓ
Talán Gorgo-fő volna az apáé?
Nincs benne vígasz? Nem derítené föl
Szegény fiam, nem gyógyítná a lelkét?
Hadd öleljem meg, szólhassak vele...
Szeretném... Ám ki gátol? Ki a császár?
ORVOS
Nem szabad, felség: túl sok volna ez;
Úgy eltelt búval és izzó haraggal,
Hogy egy sóhaj megölheti... s mi rosszabb...
Szelíd fortélyokkal kell rendbe hoznunk,
És kiváltképpen nem engedhetünk
Szeme elé egy apát, kit szeret...
Tele a szíve, nem tud befogadni
Többet, s végezni dolgát.
ETHELBERT Bölcs
tanács;
Igyekeznünk kell fellazítani
Az elkeseredés felgyűlt erőit.
Nem feszesebbre húzni...
OTTÓ Jó,
elég!
De volna még tanácsod: hallgatom.
ETHELBERT
E tudós doktor egyetért bizonnyal.
Hogy semmi ügyben nem szabad vele
Most ellenkezni: egy szemrebbenésnek.
Elejtett szónak is engedni kell
Abban a percben: így zavart esze
Magától helyre jön.
ORVOS Más módja nincs.
OTTÓ
Nyissatok ajtót: halljuk, csend van-e.
ORVOS
Könyörgök,
felség...
ERMIN1A Ó,
ne!
OTTÓ Akarom!
Nyissátok... Csitt... Boldogtalan fiam!
Szegény fiam!
LUDOLPH kintről látatlanul
Töltsétek meg kupám:
Itt az
egészség!
ERMINIA Csukjátok be
már.
OTTÓ
Hadd halljam bár a hangját; ez. nem árthat...
És elfoghassam elhaló szavát,
Lélekharangomul bár; ez nem árthat...
Ó, halljam hát a hangját... Hallga! Ez
A csend azt súgja nékem, hogy halott!
Úgy is van. Gersa?
Jön Gersa
ORVOS Szólj, hogy van a herceg?
GERSA
Nyugodtabb: nem oly vad s tüzes az arca...
Fáradtságról
panaszkodott...
ORVOS No
lám!
Ez jó... ez jó... csak már szunnyadna el,
S megússza.
OTTÓ Gersa, gyermekként
vigyázz, rá...
Óvd minden bajtól... s hozz jobb híreket...
ORVOS
Keresd a kedvét. Én félek bemenni:
Ha megpillantja sötét köntösöm,
Megijed tőle, s él a gyanúperrel:
Betegnek véljük őt - holott nem az...
GERSA
Megnyugtatom, ahogy tőlem telik.
Gersa el
ORVOS
Ez földerítheti felségedet:
A fáradtság fölöttébb kedvező jel,
Reménnyel tölt el. Méltóztass kilépni
A hűs teraszra: a friss levegő
Elfújja bús kétségeid felét.
Mind el
ÖTÖDIK SZÍN
Ragyogóan
kivilágított és pazar pompával berendezett díszterem, arany és ezüst ét-
készletekkel megrakott ebédlőasztalokkal. Hátul ajtó, előtte két
katona áll őrt. Főu-
rak, hölgyek, lovagok, urak stb. szomorúan sugdosódva járnak fel-alá; részint
most
jönnek, részint már a színen vannak
1. LOVAG
Kínoznak minket, együtt és egyenként:
Ide-oda küldözgetnek, cibálnak,
Akár az alvó képzelethez láncolt
Álom-árnyékokat. Most mért vagyunk itt?
GONFRED
Nem vagyok jós; engednünk kell, tudod,
A hercegnek mindenben, ha e házat
Kell is felgyújtani. Hallottad-e,
Hol a gonosz
hercegnő?
1. LOVAG Ott,
uram.
A szomszédban; nem láttad azt a két
Markos vitézt az ajtóban?
GONFRED Mi
végre?
Suttogva beszélgetnek
1. HÖLGY
Mily gyászos csődület!
2. HÖLGY
Akárcsak egy nagyúri temetés.
1. HÖLGY
Mily baljós suttogás! Nézd: Gersa jön!
Jön Gersa
GERSA
Most derűs arcot: mosolyogjatok.
Mint aki boldog; fürkésző tekintet
Ne érje őt; ha szól valakihez,
Ne csodálkozzék és higgadt szavakkal
Feleljen, bármily furcsa is a kérdés.
Tegyetek meg mindent... bár nincs szerintem
Remény a gyógyulásra! Íme, itt jön;
Amint mondottam: nincs csodálkozás.
Jön Ludolph, Sigifred és az apród követi
LUDOLPH
Mily fényes társaság! Sok ritka szépség!
Orpheus ajka és Plato fantáziája,
Amphion lírájának ereje,
Vagy dörgő Juppiter mély hangja kéne,
Hogy illőn üdvözöljelek. Jövet
Sugdolózást hallottam... Milyen okból?
Természetes a sugdosás: mikor
Psychét csókolta Ámor, összebúgtak
Az istenek... De az a hallgatás is.
Szépek e kárpitok, és mint halandó,
Nem kívánhatnék jobbat; ámde nyilván
Létezik ennél drágább pompa is,
Tágasabb boltú, roppant díszterem!
Felhő-függönyt szeretnék, bár nem illet
Meg mint halandót: aranyat s bíbort,
Szférákból csüngő, színezüst ködfátyolt,
Megsodort fény zsinórjával kikötve,
S körülrojtozva könnyes meteorral!
E fáklyák s csillárok szépen ragyognak,
Mert rossz salakból lesz a földi tűz;
De szemem izzóbb sugarakat inna,
Mik nem vakítnak... Ez itt csak sötétség...
Hunyt szemmel tündöklőbb világot látok,
Pazar holdakkal s hulló csillagokkal,
Zuhogó fényárt, gyémánt lángokat,
Bugyogó forrást, mely élő parázs.
Ez. itt sötétség... Nincs
sötét?
SIGIFRED Uram,
Késő van: a lakoma fényei
A pirkadatba vesztek.
LUDOLPH Nincs még reggel?
SIGIFRED
Kora hajnal van.
GERSA Jó sokat aludtunk;
Igaz, herceg?
LUDOLPH Igaz, hogy összetűztünk;
De nem vágtuk le egymást... Mily szerencse,
Nagy ég: nem száll ártatlan ver fejemre!
SIGIFRED
Hagyd, Gersa, menj!
LUDOLPH Három vendég hiányzik;
Kettő azért maradt cl tán, mivel
Borús kedvű, vigasság-gyűlölő:
Ők adhatnák okát. A harmadik:
Mély-kék szem, a fehér héj könnyű árnyát
Szegélyén zsenge pilla növeli,
S ében szemöldök-pár ível fölötte.
Csodás finomsáp fehér temploma,
Minden ízében illő, sima forma...
Mindkét felől gyöngéd idomú orca,
Oly isteni, hibátlan, hogy szemünk
Káprázik szép arányait figyelve,
S báván bámulja, varázskép gyanánt!
Az orra kicsiny, illatos, tündéri;
Ajkai... esküszöm, ily leple nem volt
Még embercsontnak... Meglátjátok őt!
Itt lesz tüstént; igen, látjátok őt,
S bámulhattok, barátaim, hisz oly szép.
A föld fő ékessége, és az égtől
Enyém a házasság jogán... enyém!
Türelem, emberek, kellő időben
Ide idézem, s hívásomnak enged,
Mert kötelességtudó, nyájas asszony.
De hallani szeretném, hogy milyen
Muzsikával fogadjuk... Nosza, halljam!
SIGIFRED
Zsongítsák el szelíden a zenészek!
Lágy muzsika
LUDOLPH
Nincs semmi jobb... Nincs... Megelégszem ezzel:
Könnyfacsarón édes melódia,
Telt s fennkölt hangzatokkal; jó ez így is,
S még édesebb lesz, mikor őt magát
Látjátok besuhanni, kiürített
Ékszerdobozok díszében, uszályát
Félholdaktól aranyló patyolatba
Öltözött dámák hordják (flitteres
Selyemben pompáznak mások); hercegnők
S gyöngyös őrgrófnék bókolnak neki...
Mily szomorú, hogy a legszebb teremtés...
Föl se vegyétek... Mily szomorú, mondom,
Hogy az, ki első szépe a világnak,
Így elrekeszti tőlem önmagát
Bűnének sáncai mögé!
2. HÖLGY
Mennyi sirám!
1. LOVAG Siralmas is valóban!
LUDOLPH
Idehozzák a színetek elé,
Aztán... aztán...
1. HÖLGY
Elréved.
GERSA Ó, sors, hol lesz vége ennek?
SIGIFRED
Sejtem már szándékát! De nem szabad
Behozni a gyalázatot ide:
Meg kell gátolni.
GERSA Jaj nekem! Csitt, csitt!
Mindjárt őrjöngni kezd megint.
LUDOLPH
Bűn sánca! Én, én voltam a balek,
Ő meg a kókler! Ám ki most a kókler,
Ki a balek? A rászedett balek,
Lépen ragadt holló? Pusztulnia
Kell mindenképpen! Itt van a kezem közt,
Eltiprom! Várjunk csak! Csodálkozom,
Hogy apám nincs itt. Jó barát. Sigifred!
Hozd ide nékem... és Erminiát is
Lássam még elalvás előtt... s Ethelbert
Áldjon meg engem; megteszi, tudom,
Bár én átkoztam őt.
SIGIFRED Vezesselek
Talán hozzájuk inkább...
LUDOLPH Nem, bocsáss meg:
Még hátravan egy s más... Hozd ide őket.
Sigifred el
Egy apa mosolya mini napsugár
Árad beért üdvöm kévéire,
S bájos arám szeretném felköszöntni
Egy mély serlegben... hm... miféle borral?
Legyen erős ibér lé, ő görög?
Halvány calabriai fajta? Toszkán?
A vén Etna szutykos sajtóiból,
Mik dús szürettől mocskosak, akár
Egy bíbor mészárszék, hol maga
Bacchus Szúrta föl duzzadt ereit? Apródom?
APRÓD Itt, itt!
LUDOLPH
Állj készen a szolgálatomra: mindjárt
Gyöngéd üzenetet viszel; közel van
Az óra, melyben felmondom a nász
Szentségét: finoman szőtt bosszú lesz!
Vésd fel síromra, ha majd benne nyugszom,
Mondják: E herceget rútul becsapták,
De szégyene hamvából magasabbra
Szállt a tüzes föniksznél, s tisztító
Lángok perzselték fel gyalázatát...
Nem küldtem-é, uram, esak az imént.
Apám után?
GERSA Úgy van.
LUDOLPH Jobb volna tán
Mégis nem jönnie.
GERSA Most
lép be éppen!
Jön Olló, Erminia, Elhelben, Sigifred és az orvos
LUDOLPH
Te jó ember, kinek szent feje ellen
Őrültmód összeesküdtem, kiváltképp
Újdonsült szép asszonyomért, akit most
Büntetnem kell, ne nézz. oly szomorúan!
Ez irgalmas szem
megolvasztja szívem,
E könny elmossa a jogszerű döntést,
Tízszer hozott ítéletet! Fel... ébredj...
Öltsd fel bírói arcod, a szokott
Vaskemény nyelvvel szólj! Olyasmit látsz ma,
Mi tapsot érdemel, aranybetűt!
Add hangod az enyémhez, és itélj:
Én hajtom
végre egymagam!
OTTÓ Fiam,
Mi ez? Apád szerelméért, könyörgök,
Ne
kegyetlenkedj.
LUDOLPH Hogy, e
szörnyeteggel?
Nem! Nem! Ott vár a templom kórusában,
Az áldozatra feldíszítve, s én,
Igazság papja, fel is áldozom
A harag oltárán! Átfúr egészen:
Ahogy a féreg falja a diót.
Úgy rágja ő, a skorpió, agyam!
Hallom, hogyan mardos! Pusztuljon egyszer,
Aztán, apám, viszem a légiókat,
Acél falankszokban, lándzsás sorokban,
S zord intést fúvatok a trombitákkal
Békébe szunnyadt
nemzeteknek!
OTTÓ Holnap
Szavad
törvény... ma még felejts...
LUDOLPH Ha
majd
Bevégeztem... Most! most feszül az izmom,
Rohanni,
tenni serkent!
ERMINIA Ó
jaj! Ó jaj!
LUDOLPH
Mily angyal hangja ez? Erminia!
Ah, kedves lány, ártatlanságodat
Majdnem bemocskoltam; de szánva bánom:
Megbocsátsz nékem? Szent ember, te jó
Ethelbert, véled békében halok meg?
ERMINIA
Meghalni? Mért,
uram?
LUDOLPH Úgy
érzem.
OTTÓ Orvos?
ORVOS
Ez meghaladja tudásom.
OTTÓ Nem
úgy!
LUDOLPH
Tudom, tudom... Bolyongtam is... nem itt...
Félőrülten... De szándékom feledtem.
Mozogj, mozogj, Auranthe! Hahaha!
Kölyök! Apród! Szólj, hurcolják ide!
Fuss! Ez végez vele!
Tőrt húz elő
OTTÓ Fiam! Fiam!
SIGIFRED
Ezt nem szabad: megállj!
LUDOLPH Indulsz-e
már?
Egy kis beszélgetés... nem árt... Siess!
Apród el
Hozzátok őt... nem félek semmitől.
HANGOK
Uram! Uram! Jó herceg!
LUDOLPH
Miért zavartok? Ki innen! Ki! Ki!
Ott van ő! Nesztek! Nesztek még! Nem, nem:
Ez így nincs jól... Ő hol van?
Az ajtó feltárul. Jön az apród. Auranthe köré csoportosult nőket látunk a belső szobában
APRÓD
Ó jaj! Uram! Nem tudják idehozni.
Merev a karja… ujja jéghideg…
LUDOLPH
Halott!
Megtántorodik és a többiek karjaiba esik
ETHELBERT Vegyétek el a tőrt!
GERSA De csínján!
OTTÓ Adj hálát Istennek!
SIGIFRED Ez már nem
árthat.
GERSA
Nem!... Ne szenvedne bár sokáig!
LUDOLPH
Meghalt... Nyugodt vagyok... Urak, jó éjt!
Mind elfáradtunk... Nyissák meg az ajtót:
Lefekszem!... Holnap...
Meghal
A FÜGGÖNY LEHULL