Benő Attila

(Kempis Tamás imája)

Mint leprás ahogy rejti el bőrét,
úgy takargatom félve előled,
hogy szennyáradat mossa el lángod
bennem s megtagad léptem naponta,
mert már nincs ami lényre csírázzon,
elszórt hangodat kőhalom őrzi.

Csöndelném magam volna talányba,
ámde én-akol nincsen előtted,
és a test fala nem takar engem,
ablakszem vagyok, egyszeri képlet,
látni az üveg lélek homályát.
Bár töredelem, karcolat térkép
leltem, félelem súlya szilánkol:
két világnak a cinkosa vagyok,
és nincsen függöny, mi rejtsen előled.

(Van Gogh: Csillagos éjszaka)

Fent az éjpartokat lángok hullámozzák,
csillagtörmelékek örvénylenek körbe,
az egész a résszel szerelembe bolydul.
Fent a szél szavára széled tova minden,
változást parázslik sok foltja az éjnek:
szabálytalan éden, ahol megtörténhet
bármi, hogyha szól a fény rapszódiája.

Lent mélybe komorló, éjbe szűkült házak,
száradó fénycseppek, konok templom tornya...
Áloműző szögletek, párhuzamok éle,
látszathatárokba szédülöngő árnyak.
Merre kússzon itt a ciprus lombja,
hogyha éjfél aszályozza a fényszomjas földet,
hogyha itt már minden rég elvégeztetett?

(Fohász)

Ki úr vagy helyzeteink felett,
süllyedő sziget magam ne feledd.
Ne hagyd, bennem ha utad elveszne,
bekösse a szemem csalfa eszme.

Add: ne éljek világba szédülten,
legyek minden kőszoborhoz hűtlen.
Tudjam, hogy becsapható az elme,
ne csábítson a nincsen szerelme.

Becsempészted hited csontjaimba,
ne vezérelj hát kétéltű kínba.
Tudjam: ez árnytenger, az a partod,
szememet ne szúrják csillagkardok.

Legyen néked hely a lélek térben,
alázattá érjen minden érvem.
Én, zizegő lomb, hulljak szerteszét,
hogy meghalljam a lépteid neszét.

Ha szűk éjben verdes lélegzetem,
lépjek eléd fényre éhezetten,
és ha visszahanyatlom magamba,
igézzen a csipkebokor hamva.

(Vagyok)

Légben pergő érem vagyok.
Ne kérdezzed: „fej vagy írás?”
Egyik látszat, másik játszat.
Vagyok az, mi csak lehetnék,
és nem a test, és nem az árny.
Láss mozgásban, a határon:
körvonalba sejlik énem,
végletek fényudvarában,
„fej vagy írás” hátterében.

(Nem Árkádiában)

Nem Árkádiában,

kőfal eszmék árnyékában,
hét tenyérnyi szorongásban,
a rémálmok országában
féldegéltem én is.