Nichita Stănescu
Ének a nagy útra
I
Kandúr miért is nem lettem,
egy zöld és egy barna szemmel,
hosszú karommal, bajusszal,
csíkos, kunkori farokkal
II
Mikor éjfélt üt az óra,
s az éj hava összegyűlik,
háztetőre púposodva
üvöltsek a puszta holdra
III
És akkor hét háziasszony
kövekkel jól megdobáljon,
s istentelen átkot szórjon,
mert elűzte álmuk torkom
IV
Hét ház tetejéről szóljak,
vicsorgatva, undok módra:
csak a hely köt, nem a gazdák,
koncért szeressenek kutyák!
 
V
És ismét hét háziasszony
kövekkel jól megdobáljon,
de én egyre csak üvöltsek,
addig míg a hold le nem megy
VI
Kandúr miért is nem lettem,
egy zöld és egy barna szemmel,
csíkos, kunkori farokkal,
hosszú karommal, bajusszal
VII
Ha hajnallal új nap támad,
szedjem egyre csak a lábam
a farkamon egy bádoggal,
zörgőn, csörgőn, kábultan
VIII
A szomszédság lánymacskáit
kötekedve űzzem untig.
Mind kölykezzen fiút nekem,
egy zöld és egy barna szemmel
IX
S mikor ütne már az óra,
három hordón a bortócsa
jó savanyú díszlet volna
úgy kültelki csapszék módra
X
Egy részeg cigányzenész akkor
torkát köszörülje hatszor,
s az asztalra támaszkodva
fogjon egy rekedtes dalba:
 
XI
„Hej..., élet, élet: gyere ki
és táncolj nekem ideki,
nézd csak, nézd csak... ott az árok
partján a holt kandúrt látód...”
Bukarest, 1954. nov. 14., vasárnap
Melyet kezdtem az utcán szerdáról csütörtökre, hajnali négykor
a város központjában.
A kandúr balladája
I
Kandúr miért is nem lettem,
csíkos, kunkori farokkal,
hosszú karommal, bajusszal,
egy zöld és egy barna szemmel
II
Az órán, mikor üggyel-bajjal
összegyűlik az éj hava,
háztetőre púposodva
üvöltsek a puszta holdra
III
És akkor hét háziasszony
kövekkel jól megdobáljon,
s istentelen átkot szórjon,
mert elűzte álmuk torkom
 
V
És a hét hegyéről, fentről
vicsorogva válaszoljak:
nem a gazdák, csak a hely köt,
kutyák éhesek a csontra!
V
Majd ismét hét háziasszony
kövekkel jól megdobáljon,
de én egyre csak üvöltsek,
addig míg a hold le nem megy
VI
Kandúr miért is nem lettem,
csíkos, kunkori farokkal,
hosszú karommal, bajusszal,
egy zöld és egy barna szemmel
VII
Ha a hajnal új napba kezd,
nyakamba vegyem a lábam
– farkamon egy bádoglemez –,
zörgő-csörgő kábultsággal
VIII
Mocskosan és fáradtan majd,
hasamban a hétszentséggel
begörbülve takarózzam
száradó fehérneműkkel
IX
Egy patkányt szembetalálva
ívbe hajlítsam a hátam,
köpjek, köpjek, s az utcákat
sej-haj, kószán tovább járjam
 
X
A szomszédság lánymacskáit
céllal hajkurásszam untig,
mindtől egy-egy kölyköm legyen,
felemás, zöld-barna szemmel
XI
S mikor elközelgett végem,
a tenyerek kancsójából
a kültelki vad söntésben
ki ne fogyjon a fanyar bor
XII
„Hej, élet, élet..., te nagy úr,
táncolj nekem újra, táncolj,
nézd, hogy hever ott a sáncon
a holt kandúr, halott kandúr...”
Ploieşti, 1955. augusztus 11.
jánk károly fordításai