Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1996. február, VII. évfolyam, 2. szám »


KIS LÍRAI ANTOLÓGIA

KIS LÍRAI ANTOLÓGIA
Magyarországi latin himnuszok
(Előszó és utószó helyett)
A lírának (amely az érzelem- és gondolatvilág viszonylag személyesebb, monologikus és többnyire verses megnyilvánulása) igen sok műfajváltozata alakult ki a sumér irodalomtól napjainkig. Sem a műnem tárgyi csoportosításai szempontjaira, sem a műfajok átmeneti vagy állandósult formáira nem térhetünk ki ezúttal. Csupán a himnusz műfajára kellene rávilágítanunk röviden. A hűmnosz görögül dalt vagy dicsőítő éneket jelent. Tartalma tehát érzelmi-gondolati jellegű. Egy természetfeletti szellemhez vagy egy ahhoz közel álló személyhez való viszonyunkat fejezi ki. Minden valószínűség szerint már a pogánykor idején is voltak himnuszszerű költeményeink (legalábbis a XVI. században feljegyzett bájoló imádságokból erre lehet következtetni). De a középkori – vagyis officiumbeli – himnuszaink szükségszerűen a keresztény vallás felvételével kapcsolatosak, először latin nyelven szólalnak meg, majd fokozatosan kezdenek magyar költői formát ölteni. Amikor Géza fejedelem idején kezdett elterjedni errefelé is a kereszténység, a középkori himnusz már mintegy félévezredes múltra tekinthetett vissza. Az egyházi szellemű, latin nyelvű líra legnépszerűbb műfaja volt. Tárgya Istennek közvetlen vagy közvetett (szentekre, természetre vonatkozó) imaszerű magasztalása. A műfaj – tehát az officium-himnusz – középkori változatának két megalapozója a Szent Ambrus (340-397) és Prudentius (348?-405?), nyolc szótagú, rímtelen, jambikus sorú és négysoros szakaszú himnuszokat írt. Notker Balbulus (840?-912) korától kezdve komoly méretet ölt a szekvencia-költészet, amely tárgyát tekintve szinte azonos a régebbi himnusszal, de olyan rímes-időmértékes vers, amelyben trochaikus ritmust találunk, sőt már a hangsúlyos elem is szóhoz jut (az időmértékes mellett). Szent Ambrus és Prudentius himnuszainak nemcsak külső formaelemei (rímtelen jambusai, újplatonista stílusjegyei), de filozófiai utalásai folytán is több ókori vonatkozása van. A szekvencia mind tartalmában, mind formájában már középkoribb műfajváltozat.
A pálos Csanádi Albert hexameterekben írt antifóniái az egyházi líra humanista stílusváltására figyelmeztetnek, akárcsak a pannonhalmi apátság (alkaioszi és szapphói strófákban írt) Szent László-himnuszai. Másrészt talán egy még lényegesebb költői jelenségre hívja fel a figyelmünket: arra, hogy a zene és a költészet (még az egykori legzeneibb műfaj esetében is) kezd végleg elválni egymástól. Mert ezeket az ókori formákra írt ódákat, himnuszokat már semmiképpen sem lehet gregorián dallamra énekelni. Nehéz lenne azt tisztáznunk, hogy ez a dallamvesztés oka vagy következménye-e a két művészeti ág szétválásának, de mindenképpen azt bizonyítja, hogy még a zenének fokozottabban alárendelt műfajok esetében is megkezdődött ez a folyamat – már a XVI. század elején. Innen terjed majd költészetünk egésze felé! A himnikus hangvételű költészet azonban igen változatos formákat ölt a reneszánsz latin nyelvű lírájában. Valamilyen magasztos helyzettel; fennkölt erkölcsiséggel kapcsolatos ajánló versek emlékeztetnek funkciójuk révén az előbbi kor himnuszaira. Mindegy, hogy jubilum (örömének); votum (jókívánság); carmen aggratulatorium (üdvözlő ének); epicum aggratulatorium (hőskölteménybe illő köszöntés); prophonesis applausoria (üdvözlő ajánlás); encomium (dicséret); epiphonema (üdvkiáltás); epicrothesis (üdvözlés); ode (óda); panegyris (dicsköltemény) vagy ezekhez hasonló gratulatorium (köszöntő) és applausibile (üdvözlő) jelzős címet viselő versről van szó, mert nemigen akad köztük egy sem, amelyben hellyel-közzel ne éreznénk az antifónák, himnuszok, trópusok hatását, persze többnyire áttételesen. A kálvinista Laskai Csókás Péter (1581-es) Geszti Ferenchez írt latin himnusza (Ad magnificum D. Franciscum Geszti) aligha látott volna napvilágot, ha a szerző a László és István királyról szóló himnuszokat nem ismerte volna. A himnuszokból jól ismert hagyományos „Athleta Christi” portréjára ismerünk ebben a Geszti-arcképben, amelyből a prófétaszerű tanítómester vonásai is felfedezhetők.
Végül egy igen szemléletes példával zárnám ezt az egybevetést: Pápai Borsáti Ferenc Rákóczi Zsigmond átváltozásának egyik képével. A Metamorphosis református költője Váradon élt, minden bizonnyal ott ragadta meg egy Szent László-himnusz vagy legenda szuggesztív képe; ebbe helyettesítette be a feltámadt ifjú megdicsőült alakját:
Szava nagyon tisztes, szeme nagy szépsége kitűnik,
Körberagyogja fejét aranyos napfény tüzelése,
S ifjú hajzata teljesen isteni illatot áraszt.
Ím egyszerre kigyullad az ég: Zsigmond szeme lángol,
S égve homályba borítja napunkat, a csontjait és a
Vállát; már csak aranyra hasonlít: még haja is, mint
Phoebus szikrázó, dús üstöke-ízzva fehérlik,
És ruhája fehérebben tündöklik a hónál.
(Metamorphosis, 157-164.)
Az Árpád-házi szentek égi glóriolája gyakran szenvedi ugyan el földi légkörünk fénytöréseit, de ez se feledtesse vélünk a sugárzás eredeti égi forrását, amelyet a Mindenség Teremtője sosem hagyott kiapadni európai tudatunkból:
Napra, holdra, égre szállván
Színekben játszó szivárvány,
Mint az égbolt úgy ragyog.
Felső, alsó csillagkörnek, Égnek, tengernek s a földnek Törvénye szerint mozog.
TÓTH ISTVÁN
Szekvencia Nagyasszonyunkról, a boldogságos Szűz Máriáról
Sequentia de Domina nostra Virgine Maria

Jessze ága rügyezett:
Első nyár vagy, kikelet;
Üdvünket hírül hozod.
Örök rózsa, amelyet
Szeplő sosem érhetett,
Bűnünket feloldozod.
Áldott szűzméhed miatt
Édenkert forrása vagy,
Amely élő habot ád.
Arany és legmagasabb
Trón, hol égi Atya ad
A Fiának koronát.
Jóillatú égi ház,
Melyet annyira csodás
Mester keze alkotott.
Melyet Krisztus, senki más,
– Kit tested testtel ruház –
Megszentelt mint főpapod.
(XV. sz.)
Szekvencia Szűz Máriáról
Sequentia de Virgine Maria

Tisztelnek az égiek,
Kegyelemnek anyja vagy,
Mária.
A nyomorgó lentiek
A völgyből kiáltanak:
Mária!
 
Hallgass ránk, könnyünk szárítsd,
Adj Fiadnak minket át,
Mária.
Hogy emeljen trónjáig,
Meghallgatván szent anyját,
Mária.
(XV. sz.)
Szekvencia a dicsőséges Szűzről
Sequentia de Virgine gloriosa

Megváltásunk hajnala;
Éltető gyökérzet:
Mint a tenger csillaga,
Hirdetsz üdvösséget.
Völgyek lilioma vagy;
Egy – ki szűzen szülted
Istentől, szent Fiadat –
Más így ki nem tünhet.
Ékes rózsánk,
Mind üdvöz légy,
Rét virága,
Gyönyörűség:
Jessze nemes ága vagy.
Ég ajtaja,
Örvendj, szép Szűz:
A világon
Fénylő szent tűz
Született meg általad.
Üdvöz légy, szép emlékezet:
Lét kútfője,
Véredénye,
Isten szent szobája.
 
Üdvözlet Néked,
S Aki az égnek
Csúcsán ül széket,
Anya és lányka.
Nincs Nálad jobb és szelídebb;
Ments ki a romokból minket
A Föld annyi bűne közt.
Tégy boldoggá, vígy Magaddal,
Örvendezzünk szent Fiaddal,
Mária az ég fölött.
(XV. sz.)
Szent Pál, az első remete
De Sancto Paulo primo eremita hymnus

A szent hadaknak rendjei
Remeték hű alázatát:
Pál hírét kezdik zengeni;
Felujjong sok boldog barát.
Szelíd, jóságos, nincstelen,
Jámbor, ki mindig szót fogad;
Szerény, szent és szeplőtelen,
Igaz volt s egyre okosabb.
Szent Antal felkutatta őt,
Kit Krisztus oda vezetett,
És táplálván mint böjtölőt,
Holló vitt néki kenyeret.
Sugárzó, fényes rózsatő,
Az úttalan puszták nyoma:
Mint Szent János, ki úttörő –
Napnak adván magát oda.
Sejtvén, hogy vége közelít:
Prófétál, feltár titkokat;
Az oroszlán nyög és nyüszít,
És roggyant térdet hajtogat.
Boldog vagy és csodálatos,
Ki már szentek közt tündököl;
Magasztos, mennyei lakos,
Akit felvett az égi kör.
Csodás köntösben szólanak
Jeromos, Antal társaid;
Dicsérnek istenes szavak,
Kérünk, mert benned szent a hit.
Szálljon ránk Krisztus általad,
Imáddal óvd a híveket;
Legyen frigyünk mind biztosabb,
Övezzenek békés egek.
Erkölcsöd tisztes súlya nagy:
Az Atya, Fiú fia vagy;
Kiben Szentlélek lelke ég,
Ne korlátozza azt a vég.
(XIV. sz.)
Szent István királyról, első nokturnusra
De Sancto Stephano rege, in primo nocturno

A. Szent István nagy ünnepének
Napja ím megérkezik,
Érje mindennap dicséret
Messzi évezredekig.
Örvendezzenek, kik érte
Isten örökösei,
S kik a Szent körébe érve
Fent társörökösei.
A. Első prédikátoruknak
Tartják őt a magyarok,
Ki parancsára az Úrnak
Szent törvényeket hozott.
Két talentumot törlesztve
Kétszer kettőt visszaad,
És ötért is kétszeresre
Rúg Urának a kamat.
A. Ha meghalnak a királyok,
Hatalmuk is odalesz;
Trónjától e Szent megválott,
És fent újabbat szerez:
Égi koronát talált ott,
És győzelme végleges.
R. Amikor az égbe felment
Üdvösségünk szent Ura,
És elküldte a Szentlelket
Az apostolaira:
Nekivágtak földrészeknek
Legfőbb tanítványai,
Isteni igét vetettek,
Amely meg fog váltani.
V. És kiszállt az egész földre
Az apostolok szava;
És elért széjjelrepülve
a Földünk sarkaira.
R. Örvendett hát Istenének
Minden egyes földdarab,
És szállott a hálaének,
Áldva a dicső Urat.
Hátra volt pannónok népe
Nem tudván, mi üdvös itt:
Mint ki éji tévelygése
Zátonyába ütközik.
V. S hogy hitünk a Földön kezdett
Gyökeret ereszteni:
Úgy születtek az Istennek
Tiszta szívű hívei.
R. De a tévelygő nemzetnek,
Mit halál csapdába fog;
Ahol szívesen eltengnek
Vaksötétben a vakok:
Eltolódott hát időben
A megváltás ideje,
Hogy ha így kapja, későbben,
Több áldást nyerjen vele.
V. Ahány nappal később jön meg
Az orvos, ki írt hozott:
A mennyei szent küldöttnek
Rangja annyival nagyobb.
(1083-XIII. sz.)
Szekvencia Szent István királyról és hitvallóról
Sequentia de Sancto Stephano rege et confessore

Szívvel, szóval, tiszta ésszel
Áldd Isten dicséretével;
Tőle hullt a bálvány széjjel.
Örvendezz Pannónia.
Kinek a menny fénye kellett,
Léte, hite egybekelhet,
S nem teher Úrkrisztus mellett
Tanúságot szólnia.
Üdvünket az ég megadta,
Véle a mennyt megnyittatta,
Örök ösvényt megmutatva,
Mely igazsághoz vezet.
Hát dicsérd őt méltóképpen,
Részesítsd nagy ünneplésben,
Részesülj nagy örömében,
Zengve boldog éneket.
Géza fia volt a gyermek,
Kit Istvánnak kereszteltek,
S ezt vehetjük égi jelnek,
Mert az koszorút jelent.
Hitte apja és csodálta,
Nagy volt anyja boldogsága,
Hogy megszülte, s nőni látta,
Mint a cédrust odafent.
 
Mert a gyermek felserdülve,
Nőttön nőtt meg szép erkölcse,
A rút bálványt összetörte,
S Krisztus oldalára állt.
Testi vágyát mélyen rejtve,
Égre nyílott az értelme,
Égette az ég szerelme,
Az ige hatotta át.
Véle Krisztus mond beszédet:
Megkeresztel hívő népet,
Terjesztője szent hitének
A pannón földek felett.
Salamoni templomoknak
Adományt bő kézzel osztat:
Ékkövekkel gazdagodnak
Oltárok, feszületek.
Sok kiváló férfit állít,
Hogy jutna el a tudásig,
Aki igaz és beválik
Támogatván a hitét.
Egy talentum, amit felvett,
S kétszer annyit fizetett meg;
Mit kezdettől elrendeltek:
Legfelsőbb trónusra lép.
Aki Krisztus mellé állott,
Véle égi csúcsra hágott:
Krisztus most megkoronáz ott,
Hol fent áll a szent haza.
Áldjuk őt nagy tisztelettel,
Szívből kérve, hogy majd egyszer
Őáltala vigyenek fel
A menny palotáiba.
(XIV. sz.)
 
Szent Imre herceghez, magnifikátra
Ad magnitificat
(Ex Historia rhytmica Sancti Emerici ducis)

A.: Üdvöz légy, nemes virág,
Aki szent törzs ága vagy;
Kit az ég tükrözni ád
Szentséges szabályokat:
Üdvözöl a lenti vágy,
Csillagot, min nincs salak;
Ki vérszínű rózsaág,
S hűnek ád mécssugarat;
Liliom, mit fény hat át,
Ház, mely illatot fogad:
A síróknak vigaszát
A síroknak vigaszát
– Kérjük – készséggel megadd;
Imre, hozz támogatást,
A veszélyt tartsd távolabb.
(1083-XIV. sz.)
Szekvencia Szent Imre ünnepén
Sequentia in festo Sancti Emerici ducis

Szent királyfi, István sarja,
Ki igazi törvényt tartva,
Igaz örömünkre lett.
Mert egy olyan almafára
Emlékeztet, melynek párja
Nincs még az erdőben egy.
Nőni kezdett Imre herceg;
Jóbarátja lett a mennynek,
S bölcsőjétől az maradt.
Engedett az ős ellenség,
Mert tartotta ifjú testét
A kereszt jegye alatt.
 
Kórét, Dáthánt, Ábirámot,
Akiket a föld alá dob:
Lesújtja az Úr keze;
Amikor Sion szülöttje
Őt is zsengeként letörve,
Felröpíti ég fele.
Szól a kürtje Gedeonnak;
Harmad jelt a fáraónak
Egyik mágusa sem ad.
Míg ő zengő zsoltároknak
Őreként áll, s gyógyulóknak
Ád krisztusi jogokat.
Köszön a sok szent barátnak,
Tiszteli a szent atyákat,
Hű imádságra fakad.
Egynek egyet, kettőt másnak,
Harmadiknak szintén hármat –
Így osztja a csókokat.
Álmélkodva nézi atyja:
Szíve repdes, bús az arca,
Mérsékeli jó fiát.
Imre felfedi, mi lényeg:
Mért is tartja testvérének
A szűzek liliomát.
Hogy Konrád megrémítette,
Ötszörös bilincsbe verte –
Szét is törte a vasát:
Pannónia derűsebb lett;
Adjon hálát az Istennek
Hosszú századokon át.
(XIV. sz.)
 
Himnusz Szent Erzsébetről
De Sancta Elisabeth ducissa hymnus

Új csillag szállt egünkre fel,
A régi bűn mit sem felel:
A vöröslő égbolt tüzel,
Népünk új himnuszt énekel
Egyházunk Róla mind dalol:
A nyelve egyre szabadul;
Felszálló, új dicséretek
Ébresztnek új reményeket.
Megtartjuk szép ünnepségét,
Tiszteljük szent üdvösségét;
A megígért nagy reménység
Tanúságként, ím, hogy megtért!
Erzsébet, sok századon át
Szoldálod még az ég Urát,
S mert úrnő is vagy odafenn,
Kérd, hogy hozzánk kegyes legyen.
Imádjuk érted az Atyát,
Az Egyszülöttet, a Fiút
S a Szentlelket, ki vigaszunk,
Hosszú évszázadokon át.
(XIV. sz.)
Himnusz Boldog Margitról
De Beata Margarita Belae IV regis hymnus

Daloljuk boldog himnuszát,
Annak, ki hitünk anyja már:
Szép hóvirágszínű ruhát
Készít az anyjának a lány.
Az álnok föld rejtett sebét
Sugárzó, buzgó élete,
Az ellenséges test cselét
A tisztasága győzte le.
A szűz szépséges arcú volt,
S nagy korsókban hordott vizet;
Lelkét nem árnyékolta folt,
Mert benne élet az égi kegy.
Ahogy felfrissít a patak
Tikkadt tevét, mely szomjazik:
A zárdában hű társakat
Törvényt tisztelni bátorít.
Segíts, urunk, imánk miatt
S e boldog szűz imáiért;
Az égi példát, amit ad,
Kérünk, hogy a szívünkbe vésd.
(XV. sz.)
TÓTH ISTVÁN fordításai


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék