Lászlóffy Csaba
Változatok
a Búcsúlevél
Német elvtársára
MÉRAY TIBORnak valahova Európába
Kutyák ugatnak benned. Pajzs nem
óvhatja meg lelkiismereted.
Ilyen napokon (ilyen évszázadban)
nincs kiút – nem ismerheted meg
önmagadat, se kopottan, se fényesen.
Titkos betegség – makacs és idült:
kis félsz tesz óvatossá, nagyobb félelem
nagyon gonosszá. Te vagy A HIÁNYZÓ
LÁNCSZEM! S mert megfeledkezni magadról
nem tudsz, a törvényeiből kiforgatott
együgyűségnél nem is vagy több.
Nem lehetsz önmagad soha –
hát nem vagy semmi.
Amit a zsarnokság elrabolt tőled! –
Megállsz egy kapuláb előtt
(nem is te születtél meg akkor ott),
de bezörgetni nincs hova.
Kezed a ravaszon – – –
hiába!
Porrá lenni, az túl káprázatos.
A szavak gyűrődéseibe bújtatott
hazugság iszonyú szörnnyé hizlalható.
Kezdettől fogva tudtad, kinek használ.
A gyanakvás mint életcél!
A kor
alumínium tégelyében összerázott
millió morbid élet.
– Így jobb?
Így könnyebb. „Ártatlannak lenni félek!”