DISPUTA
A transzilván új érzékenységről
A kérdésfelvetés attól a pillanattól válik fontossá, amelyik pillanattól kezdve az új érzékenység és az új romantika kifejezés a jelen és az irodalom kapcsolatára nézve jelentőséggel kezdett bírni. Mert a funkciótlanság és önérvény, valamint a dekonstrukció meghirdetett programjától kezdődően kérdésessé vált nem az önkifejezés, hanem a jelentés számtalan mozzanata: a kapcsolat keresése. Kelet-Európában a posztmodern irodalmi és művészeti megjelenése ezért válhatott utóvédharccá, mivel a teória mindvégig nem, vagy csak úgy született meg, mint egy szakadár párt-elmélet, mint a non-definiált kísérletek serege, mint felaprózása annak, amit a memória saját anyagából felhozott, felgöngyölített. Kérdéses, hogy azok a művek, amelyek ez irányban kísérleteztek a tudatlanság és a tapasztalat, a műfaj és a forma, az előzmények, a prófécia és a szerepvállalás milyen tendenciáival számoltak egyszersmind, vagyis megkerülhetőnek ítélték-e azokat az előzményeket, ha úgy tetszik, hagyományokat, amelyek a szöveg és a művilág nagyfokú autoritását tekintve kevesebb szerepet szántak a szubjektumnak, mint a mélység, a függetlenség, szabadság műbeli megteremtőjének. Mivel pedig a posztmodern Erdélyben konkrétan nem volt, vagy ha volt, akkor az az új érzékenységként megnevezhető folyamattal nagymértékben interferált, nincs mit kezdenünk azzal sem, amit a hazai filozófiai gondolkodás ez irányban műfajelméletileg vagy interpretáció tekintetében erről mond. A teóriának, miként az orvosnak, diagnosztizálnia mutatis mutandis gyógyítania kellene úgy, hogy eltávolít, áthelyez, átstrukturál, elrendez, átminősít, míg a költészet és a próza csupán hagyja magát megadva ugyanakkor a császárnak és az egyebeknek is, ami az övék. Amikor a teória leír és bizony, elmesél, akkor maga is föld alá költözik, harcba száll a múlt szellemeivel. És hol van akkor az ír, amely tartósít, életre kelt, kisimít vagy akár csak jó ideig konzervál egy vérrel, lélekkel telt testet?
KISGYÖRGY RÉKA
Kisgyörgy Réka és Visky András írása a Neue Literatur, a Goethe Institut és a bukaresti Magyar Ház támogatásával megtartott Ostmodern-postmodern című nemzetközi rendezvényen hangzott el 1994. június 11-én, a bukaresti Nemzeti Színház Kupolatermében.