Garaczi László
A jó veltelini
Már előző este feltűnt, hogy ez jó, pedig literes, és a bálint, aki belelát a szívekbe, gyomrokba, zsigerekbe, s tudja, mitől fél a részeg agy, elmagyarázta, csúnya előítélet, hogy a literes; a hétdecisek ugyanaz, mintha higanyt szopogatnál, de ez a veltelini, nos, volt íze a lének, előíze és utóíze és közben a katarzis, hogy másnap a ritát, nosza, el is küldtük a diszkontba, menj, drága nő, s végy veltelinit a férfiaknak, de nem jött hamar; csak nem bementél arabokhoz, füstös a fenekük; s akkor, de tényleg, mint akinek minden mindegy, beleittam a bálint kétdekás langyos, marine dráj dzsin; most akkor celofánt hányjak vagy aprófát pisiljek, láttam mindent előre, a bombariadót, és hogy leöntik a billentyűst az ablakból egy lavór sárral, és a görcsölő rekeszizmokat, ültünk a krúdyn, és a dudás se tudta, hogy nemsokára gumibotot böknek a gyomrába, mostantól a gumibot kuncekolbász; ott egy galamb, popkornot ettél, te gerle, és kipukkadtál a bitumenen?, és jött a nő, és jó volt megint, a jó veltelini, de legalább meglátszott rajtunk, engem csak egy ilyen kommandós törpekerub akart elcsumázni, kiszorultam a mambóba, s bentrekedt a veltelini a bálinttal együtt; most akkor ezek fel fognak robbanni; ottmaradt a táskám a téren, mondtam a randa, kehes kommandósnak, majd visszakapod, baszdmeg, ha végzünk, igen, az jó, mondtam, és a szemébe néztem, de benne van egy bomba; na, jó, ezt csak gondoltam, de fájt a bor, hogy nincs, és becserkésztem magam mégis, és ott állt a bálint a gerletetem mellett, nagyon részeg volt, imbolygott, és szavak törtek elő a száján, káman bébi fák máj lájtör, de a kezében ott volt a bor, és akkor én azt jó alaposan meghúztam.
 
Az új szalag
Esett reggel, épp a bőrkabát, ott a mosatlanok mellett, a tonettszéken, mert egy hete nincs késztetés, alvás se sok, hogy elmosogatnék, de meleg lé csorgott az égből, bőrkabátban jött a nő; én viccnek szántam, mert e fekete bőrt le nem veti, ez véd a várostól, télen-nyáron; egyáltalán nem az, amit avatatlan szem lát, hogy rákkendroll lenne a csajcsákó, most nem fogsz megázni; de igen, bújt a bőrbe, és valami mókusillat jött ki a száján, és az álom éle kiállt a szemeiből, még nyerítve álmodott, s már vette a bőrt, s ment a csorgó ég alá, és akkor lélegeztelek, hogy megázol; és elvittem a borárosig; kéremszépem, én úgy beleharaptam volna, de valahogy nem lehetett, pedig már a számat is kitátottam, de rájöttem, hogy itten most nem haraphatok, s ment a laci, röpült a körúton a híd felé, ez a nap ekkora, hogy most kezdődik, aztán semmi, ez van most, aztán megint ő a bőrben, ilyen szinkópásan visszagörbülök a sokdolgú álomba; volt egy nőm, mi az ma, mondta a lajos anno, csak az öreg kopasz akart vért; hiába gyűri az éj a nappalt; az ágy a világ börtöne lenne, és a város angyala saját könnyei tengerén szörfözik, te bemész a suliba, én meg ezt tán csak azért írtam, hogy kipróbáljam a festékszalagot.