Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1994. november, V. évfolyam, 11. szám »


Láng Zsolt

Láng Zsolt
FIÁT (Fiatal Írók Árkosi Találkozója)
Amikor nemrég Szőcs Géza az ifjabb kollégákról nyilatkozott a Határok nélkül című rádióműsorban, mintegy tehetségük fajsúlyát jelezve, szóvá tette, hogy sajnos nem született meg a 89-es fordulatot követő idők krónikája.
Pikantériája a dolognak van épp elég. A rendszerváltás mint irodalmi téma – ez a kicsit idegen szintaxisú mondat negyvenöt utáni időket idéz. Akkoriban, aki számított, illetve számítani akart, a forradalmi változások szinkronitását átérezve, az igazodás szándékával aprólékosan felmérve a változások irányultságát, sematikus darabokat szentelt a témának. Kollektivizálás, élbrigádok, proletár internacionalizmus, falvak villamosítása.
Ma sem Vida, sem Jánk, sem Demény, sem Kelemen Hunor nem röhögteti magát efféle aktuális témaválasztással. Eszembe jut, hogy vajon a pestiek hogyan állnak e téren. Mondjuk Térey vagy Kun Árpi. Valami optimista kapitalizálódás, esetleg bársonyos kulákszimpátia? Ám mégiscsak Szőcs szólt erről, és nem a szocialista szerkesztőségekben és kabinetekben megőszült kollégák valamelyike, tehát a jelzett várakozás mögött valószínűleg másfajta értékszemlélet van. De persze, még ha komolyra fordítjuk is a szót, ez a várakozás a fiatalabb nemzedékek minősítésében kevésbé használható. Az elvárás episztemológiai értelemben is megalapozatlan, hiszen ami akkor, nyolcvankilencben történt, az már egészen mást jelent ebben a világban, amely magának a változásnak a lényeges következménye. Lehet, hogy krónikáznak, csak én nem látom a krónikákat.
A valóság mindig a megismerés folyamata alatt lajstromba szedett elemekből áll össze. Szerkesztődik, akár egy-egy folyóiratszám. A régi és új közötti harc akkor dől el, amikor azt az utókor eldönti. Caecina győzött ugyan Ravennánál, de Tacitus mégis a vereségéről számol be. Mondatokból áll össze a valóság. Mondatokból. A regények, eposzok, filmek, színművek, versek és viccek mondataiból. Mondatok pedig születnek.
Nem tagadom, feladata lehet az írónak, hogy miközben a saját létezésének krónikása, mindent megfigyelve, krónikása legyen annak a konkrét világnak is, amelyben él. Saját magam krónikása, majd a külvilágé. (Csipesszel a Lángot!) Vagy túl magamon, túl azon az unalman, amit a magam krónikázása bocsátott rám, csak a világé. A benne élő népeké, sajátomé és másoké. Mindazonáltal az idei árkosi találkozón, bent a tanácsteremben vagy kinn a kocsmában, több szó esett az elmaradt csolnakázásról, mint a forradalom lekonyult lendületéről. Erről tanúskodnak az ott született szövegek is.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék