Kinde Annamária
MUDRY
Semmihez sem fogható a varázsa.
Tűz fénye világítja be a lakótelepi bérház oldalát. A fűtőházból, amelybe behúzódtunk a hűvös augusztusi éjszakán, jól látni a magasba szökkenő lángnyelveket. Terített abrosz a tűz mellett, kis ezeregyéjszakai lakoma. Öszszefut a nyál a számban. Nemsokára virrad, s én tegnap dél óta nem ettem. Az abrosz mellett kövér, kopasz ember heverész, néha szájába dug egy-egy falatot. Zenészt is fogadott, ki tudja, ünnepel-e valamit, vagy csak mulatni támadt kedve? Szakállas, hosszú hajú férfi pengeti mesterien a gitárját. A táncoló lángok olykor megvilágítják krisztusarcát. Valószerűtlen kép, s a zene sem e világi.
Villámlás hasít be a tömbházak közötti térbe. A mennydörgéssel együtt a zápor is elered. Eloltja a tüzet, s a kövér embert is elmossa abroszostól. A bérmuzsikus a fűtőház eresze alá menekül. Kiszólok neki: bejöhet, ne ázzon odakint, van hely elég. Rágyújtunk, csendben fújjuk a füstöt. Hajnal dereng, s a füstből kibontakozó arc velem szemben nem férfi arca, hanem nőé. Fiatal, vágott szemű, csinos, formás, miniszoknyás lány. Amikor eláll az eső, megkér, kísérjem el a második sarkon leparkolt autójáig. Beszáll, s az ablakon kinyújt egy névjegykártyát.
Búcsút int. Otthagy szerelmesen, csalódottan, reménytelenül.
A névjegykártyán Mudry neve alatt egy órásműhely címe áll. Odamegyünk Annával. Mindenhova Annával megyek. Nincs kire hagynom, s amíg ébren van, szinte állandóan fogja a kezemet. Tetszik neki a séta, ugrándozik, mint egy kiscsikó, csak akkor komorodik el, amikor belépünk a félhomályos boltba a csengettyűs ajtón. A pult mögött Mudry áll. Öreg, hajlott hátú, magas homlokán négy szem. Visszataszító külseje ellenére egyre jobban vonzódom hozzá. Anna mütyürkéket kap tőle, azokkal játszik. Kliensek adják egymás kezébe a kilincset, borzadva nézik Mudryt, aki egykedvűen állja tekintetüket, közben szakszerűen értekezik velük. Úgy tűnik, nem mindennapi külseje igencsak fellendíti a kis bolt forgalmát.
Záróra. Mudry lehúzza a redőnyt, s leszedi felragasztott többletszemeit arcáról. Szomorúságon és vidámságon túljutott, bölcs, kétnemű lény ül velem szemben. Címlistát nyújt át, és leveleket, amelyeket el kell küldenem, de csak akkor, ha vele történne valami.
Mudry látogatóba jött hozzánk. Már megint nem hasonlít önmagára. Amikor a magas, barna, bajszos férfi bekopogott, Anna is, én is tudtuk, hogy ő az. Kimondhatatlanul örülök neki, hogy eljött. Annával játszik, amíg elkészül az ebéd, amit hárman eszünk meg a billegő lábú asztalnál. Utána megmosdatom a kislányt, mesét mondok neki. Hamar elalszik.
Amikor végre zavartalanul belenézhetek Mudry mély, titokrejtő, sötét szemébe, dörömbölnek az ajtón. Rendőrség. Igazoltatják Mudryt, s azt mondják, parancsuk van rá, hogy bekísérjék.
Miután elmennek, iszonyú aggodalom lesz úrrá rajtam. Mi lesz Mudryval? El kell küldenem a leveleket! A levelekben az áll, hogy felhívják a figyelmét különböző személyiségeknek arra, hogy X. városban egy Mudry nevű férfit letartóztatott, és jogtalanul fogva tart az államhatalom. A címlistán művészek, közéleti személyiségek, tisztségviselők, polgármester, rendőrfőnök. Eszerint tudta, hogy elviszik.
A sétálóutcán ülök egy padon, és címezgetem Mudry leveleit. Dicsérem az eszét, hogy előre megírta őket. Szemközt trafik. Az elárusítónő behív, üljek le odabent, kényelmesebben tudok írni. Sok levél van, rengeteg pénzembe kerül majd a bélyeg. Felnézek, a falon plakát, rajta Mudry néhány arca. Szélhámosságért és csalásért körözik. Mire újra felnézek, a plakát mellett ott az újabb arc, ismeretlen és mégis ismerős. Mudry az. Kissé zavartan néz rám, bólint, látja, mivel foglalkozom. Csináld csak, mondja, szemében mintha meglepődés és hála fénye lobbanna. Aztán benyit a szomszédos helyiségbe. Utánamegyek. Ahogy belépek a tágas terembe, kamera lencséje szegeződik rám. Az operatőr mellett Mudry, a fejét vakarja. Nem jó így ez a forgatókönyv, mondja. Át kellene írni.
Reménytelen, reménytelen szerelem.