Dobozi Eszter
Fehér
I.
(A vers születése)
A külső hóesésből egy belsőre látni
s mi bent „öszveség” már, kint az harmatoz be
mindent, az árnyékon is túlit
innen oda, és onnan ide röptet
pár zizegő hang, egy szó
a képtelenül azonos – azzal, ami
ődöng kettő kőzött, ki s be jár belőled
az, ki kereső, éleken, héjakon tapogat
meg-meglebegtet hártyákat, szárnyakat
II.
(Solus)
Külső fehére a belsőbe hajlik,
belső fény áttűz a külsőn,
s viszont; hogy melyik melyik,
előbb mi szökött föl s elő,
nem tudni végképp:
a nem látható hómezőn
ahogy egy folt esik,
lángolnak egyre föl
a szórögök
III.
(Fókusz)
Tűnődve és csücsülve
a fehérnek fókuszában –
így vagyunk mi
így lehetünk
nullpontokon meglapulva
folyton folyvást
születőben-elhalóban –
bomló színek ága túlnan?
bokornyi tűz átellenben?
jaj, ki tudja?
jaj, ki látja?
IV.
(Trans–)
Rémült állat bensőjében ázva
nyíva közben, és tutulva...
egy acélhenger gyomrába ásva
benne s vele fúródni
valami tömbszerűbe mélyen
„... egy csak a nyílás, azon át
Látni...”
kinn és benn is
minden fehér
minden fehér