Térey János

Májusi kalapács

Akárhány hektár víz alatt,
akárhány öttagú fiúcsapat,

a vonatról belátható Nagyalföld
késztet végigfutni a vadmagyar kört,

akkorra én már mint a vaj,
öntömjén apostola, hajh,

Szamos vizén, rögeszme rabja,
hajókirándul Esmeralda,

oltárhoz lép, arája Aurulnak,
beintenek a hatalmas Turulnak,

s a szőke hullát Szolnokon
virágba borítja sok jó rokon;

akkorra én már mint a kámfor,
ki voltam elkülönböződni bátor,

vírus megfúrja gépedet
és letölti az állományt,

te meg szemléled réveteg
ez irtózatos látományt,
gazdag napom, a számomra-vasárnap,
egy jóltemperált hangzat áthat,
vagyok a hangok nagy tanára
és barangolni vár a skála;

ekkorra én már mint a méz,
leszek ént veszíteni kész,

akárhány gyíkarc, főgyökér:
akárhány csörte mind vétlenül ér,

tusakodom ködevő nézetekkel,
jelentésed kioltom, ember;

az asztali beszélgetés
megintlen késhegyig menő,

és nem sejted, kis gyülevész,
hogy valódi képem minő:

vagyok: közöttetek kovász,
de mindőtöknek hű adósa,

cianid-ittas vízfolyás
tisztogatója és hajósa,

bizalmi válság, hidegháborúság
idején mellemen ragyog a vért,

s hazafiként kezeskedem
bármelyik hitsorsosomért;

komor circulus vitiosus
forgat, de nem veszíthetek,

mert értetek vagyok morózus,
s egymagam az Üdvhadsereg,

és indulómhoz nem tapad
rádióbarát változat;

s ti, bérből-fizetésből élők,
nyelvetek rajtam köszörülitek,
harminc ezüstpénz nem fiadzik,
hizlalhatják parvenü-képzetek;

s a Tisza habján hordja hősét,
óv a lelki előkelőség,

májusi napunk hőt adó,
szavam drákói rendszabály,

bizony, meghalt a csőlakó,
biza, nem dúl a rút viszály.