Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 2000. október, XI. évfolyam, 10. szám »


Vida Gábor

Navigare necesse...

A mosolyára gondolok azóta is mindig. Rita nagyon szép volt, meg kedves is, teljesen bele voltam zúgva. Ő ellenben nagyon visszafogott volt mindenkivel, és ez nekem fájt a legjobban - azt hiszem. Kajmán Öcsit mindenekelőtt a hajó érdekelte, Rita is tetszett neki, de nálamnál ezt sokkal jobban leplezte. A Sárga csak játszott velünk, és nekünk imponált, hogy ha vele egyenrangúak nem is, de ellenfelei lehetünk. Ezért komolyan vettük. A motorbicikli nem volt senkié, ám egy ideig a magunkénak tekintettük, nem minden alap nélkül, de nagyon makacsul. Rita a Sárgát többre tartotta, mint minket együttvéve. Nekem ez jobban fájt, mint Kajmánnak, pedig barátok voltunk. A hajó nem a Sárgáé volt, de végig azt hittük, hogy az övé. A hajó miatt volt több nálunknál, Rita szerint legalábbis, bár ezt így soha nem mondta ki, de mi éreztük, és ez olyan időkben épp elég. A hajót meg akartuk venni, mert szükségünk volt rá, mert eladó volt. A Sárga mindig mindenen túladott. Pénzünk természetesen nem volt, mert úgy túl egyszerű lett volna az egész. Akkor a Sárga biztosan nem akarta volna eladni a hajót, legalábbis nekünk nem. De hogy nem volt pénzünk, állandóan cukkolt, és mi hagytuk. Pénze is volt, meg hajója, ha nem volt rá szüksége, akkor is. Sosem ült benne, ki se próbálta, de mindennap megnézte a kocsma teraszáról, hogy mi is lássuk, van neki hajója. Mi csak olyankor pillantottunk a hajóra, ha ő nem volt ott. Olyankor lementünk a stégre, nézegettük. Kajmán Öcsi azt is tudta, hogy melyik deszkát kell majd kicserélni, hova jön a motor meg az új kormánylapát, mennyi zsinór kell a vitorlához. Horgásztunk egész nyáron, de azt az öbölt, ha lehetett, elkerültük. A lyukas gumicsónakunkon mindenki röhögött, nemcsak a Sárga, de az ő röhögése zavart a legjobban. A gumicsónakot Rita szúrta ki, akkor szerettem bele, ott a csónakban. Kajmán Öcsi is, de ő ezt nem ismerné be a világért sem. Bosszúból szúrta ki Rita a csónakot, legalábbis azt mondta. Én azt hittem, hogy velem akart lenni kettesben, Kajmán azt hitte, hogy vele. A legnagyobb baj az volt, hogy azután állandóan pumpálni kellett bele a levegőt. Egyikünk evezett, a másik pumpált, időnként cseréltünk. Aki látott, fetrengett a nevetéstől. A kocsmába azért gyakran bejártunk. A vendégek fogadtak, hogy amikor felbukkanunk a part kiszögellése mögül, ki pumpál, és ki evez. Legtöbbször a Sárga nyert. Rita a kocsmában dolgozott, ő dolgozott egyedül, de neki is kevés pénze volt. A Sárgát mindig ott ette a fene a kocsmában, de ez csak azután tűnt fel, hogy Rita is oda került. Hallgatta a sok baromságot, amit mondott a Sárga, és mosolygott, állandóan mosolygott, ahogy rám soha. Nem a Sárgára mosolygott, ez egészen biztos. És mégis.
A Sárga olcsón akarta megvenni a motorunkat, mert se forgalmi engedélyünk, se jogosítványunk nem volt hozzá. A motort valaki egyszerűen kint hagyta a parton, és nem jött utána többé. Gyönyörű motor volt. A Rita pénzén javíttattuk meg, de csak félig. Nem ment rosszul, de jól se igazán. Rita nagyon szeretett motorozni. Egyszer buktam vele egy nagyot, azután kicsit félt, de nem mutatta. Azt hiszem, akkor többre tartott, mint a Kajmánt. A motort elcseréltük volna a hajóval, de a Sárga akkora különbözetet kért, hogy abból egy másik hajót is lehetett volna venni, de éppen nem volt a környéken eladó, meg hajó se volt semmilyen, csak pár gumicsónak. A miénk is lyukas volt. Hajója csak a Sárgának volt, vagyis nem volt az övé, de mi nem tudtuk, aki meg tudta, hallgatott róla. És persze ott volt a sziget. A sziget a miénk volt, vagyis a Ritáé - egy elsüllyedt kotróhajó, amit a bácsikája sülylyesztett el, és csak a kabin teteje állt ki a vízből. Ezért volt a Ritáé, de kölcsönadta nekünk. Előbb azt mondta, hogy a hajó aknára futott. Kiröhögtük, és kiszúrta a gumicsónakot. Rajtunk kívül senki más nem járt a szigetre horgászni, tele volt a víz mindenféle sodronnyal, kábellel, csővel, rozsdás vaslemezzel. A süllő viszont nagyon kedveli az ilyen helyeket. A Sárga azt is mondta a kocsmárosnak, hogy a hal, amit ott fogunk, mérgező, de a kocsmáros nem hitte el. Süllőt csak mi szoktunk fogni a tavon, pedig sok van. Azért kellett a hajó, hogy még többet fogjunk. A kocsmáros naponta tíz kilót is megvett volna.
A Sárga mindig arról szövegelt, hogy elutazik Délre, mert ott sokkal jobb, és kellene neki a motor. Mindig Ritát nyaggatta, hogy beszéljen rá minket a vásárra, de Rita akkor még nem döntött. A Sárga azzal hitegette, hogy magával viszi Délre. El tudja intézni a papírokat is. Ha szóba hoztuk a hajót, csak röhögött, és minden héten növelte a különbözetet. Kajmán viszont csak a hajóért cserébe volt hajlandó átadni a motort. Rita azt is ígérte, hogy a borravalójából félretesz, és ha összegyűlik annyi, akkor kölcsönadja a különbözetre. Én el is fogadtam volna, de Kajmán nagyon megharagudott; a hajó a motorért, mondta. Elvileg neki volt igaza, mert nem ért többet az a bárka, de Sárgának se a motor nem kell igazán, se a hajó. Nekünk viszont kellett a hajó, ezért volt olyan nagyfiú. Különben egy takony, ezt Rita is megmondta neki szemtől szembe. Kajmán utálta a legjobban, főleg a hajó miatt, én, mert állandóan fűzte Ritát. Nem tudom, ő hogy érzett, de azért reméltem, mégse vele megy el Délre, akármennyire mehetnékje van is. Bárkivel, de nem vele. Rita kiismerhetetlen volt. Néha teljesen mellénk állt, például, amikor megfenyegette a Sárgát, hogy megöli, ha beköp a motorért. Van egy olyan arckifejezése, hogy azon bárki elgondolkozhat. A Sárga is elgondolkozott. Én nem hiszem, hogy megtenné, de Kajmán biztosra veszi. A gumicsónakot is habozás nélkül kiszúrta a tó közepén, mert kiröhögtük. Csak egyszer figyelmeztetett, hogy fejezzük be. Azóta vagyok úgy beleszeretve. Nem is tud rendesen úszni, de a tó közepén kiszúrta a csónakot. Ez a bosszú. Pumpálni kell a csónakot állandóan, ragasztó nem fogja. Valahogy így álmodtuk meg a hajót. És persze rengeteg halat akartunk fogni, hogy eladjuk, és elmehessünk mi is Délre. Talán Ritával, igen, de mindenképpen el, torkig voltunk már mindennel. Van így az ember néha, vagy mindig így van.
Amikor Rita pénzt adott kölcsön, hogy megjavíttassuk a motort, a Sárgától kérte, nem mondta, mire kell, de az tudta. Még jó, hogy sok halat fogtunk akkoriban, a Sárga meg hitelben evett a kocsmában, le volt égve éppen. Többet soha nem halászok karbittal, de akkor nem volt más lehetőségem. Aztán idehozta a Sárga teherautóval a hajót. Nem hiszem, hogy nekünk hozta. Valamit spekulált. A motor alkatrésznek is legalább annyit ért mint a hajó, de mi nem tudtuk volna jó áron eladni. A hajó viszont nagyon kellett volna, hogy hálóval tudjunk halászni, vége lenne már a horgászásnak. A kocsmáros állandóan kevesellte a halat. Nem volt hajlandó megvenni a hajót se nekünk, se magának, kölcsönt sem adott. Szerinte a Sárga lopta a hajót, vagy valaki más lopta. A Rita pénze viszont lassan gyűlt, Kajmán hallani sem akar róla, hogy tőle még egyszer pénzt fogadjunk el. Mindenki el akart menni Délre, mert ott jobb, ott annyival jobb, hogy egyheti budipucolásból akár jachtot is vehet az ember. Egy kisebb jachtot, nyilván. Torkig vagyunk már a tóval mind. Pénz viszont nincs. Ingyen nem lehet elmenni, ingyen semmit nem lehet. Ingyen még szar sincs. Én már a kavicsbányába is elmentem volna dolgozni, de helybelit oda nem vesznek fel. Messziről hozzák az embereket, hallgatagok és vadak, minket kutyába se vesznek. Otthon családja lehet a legtöbbnek. Viszont a halat szeretik. Sárgát is kirúgták a kavicsbányából, azért lett üzletember, de az már régebben volt. A bányászok jól keresnek, és mindig a kocsmában isznak, ez az egyetlen a környéken. A falu messze van. A faluba nem mernek bejönni, mert ott gyűlölik őket. Már vagy ötven éve, hogy megnyitották a kavicsbányát. A fél országot ebből a kavicsból betonozták össze. A falusiak csak azt látják, hogy bevagonírozzák a földjüket. Közülük soha senki nem dolgozott a bányában. Előbb nem akartak, most már hiába is akarnának. Horgászni is csak mi horgászunk Kajmánnal, és a gyerekek meg a cigányok. Mindenki el szeretne menni Délre. A tó egyre nagyobb, már nem is lehet körbejárni. Több hal kellene. Négy korsó sört ingyen kapunk, ha van hal. A virslit meg kell venni, otthon csak szalonna van.
Esténként elmotorozunk a kocsmába Ritáért. Egyik nap én viszem haza, másik nap Kajmán. Reggel biciklivel megy. Egyikünk hazakerekezik vele. Rita egyszer meg is csókolt, igazi csókkal. A Sárga azt mondja, hogy vele már le is feküdt, meg a mérnökkel is. De ez nem igaz. Engem megcsókolt, az igaz csak. Esténként legalább húsz percig nézzük a hajót, Kajmánt néha úgy kell elrángatni. Az egyik fenékdeszka korhadt, szivárog a víz. A bányából szereztünk már egy deszkát, akkora pontyot adtunk érte, hogy mindenki csak nézte. Vitorla is van a hajón, meg egy pad, amire motort lehetne szerelni. Késő este mindig a tervrajzokat nézegetjük.
A bányászok is keveslik a halat, de hiába mondtam, hogy adják össze a pénzt, megvesszük a hajót, és akkor lesz nekik hal ingyen. A marhapörköltet jobban szeretik, bennünk se bíznak, nem erről a vidékről valók. Ők is úgy tudják, a hajó lopott holmi, egyszer csak beállít a rendőrség, és ebből nem kérnek. A Sárgát különben nem kedvelik, de tőle tanultak meg kártyázni. Nagyon óvatosan játszanak, valahol messze családja van mindnek. Ha egyik-másik beindul az italtól, a többiek időben leállítják. Aki túl sokat kártyázik, mindegy, hogy nyer vagy veszít, azt a mérnök kirúgja. A Sárgát is ezért küldte el, mert ebédszünetben meglátta nála a kártyát. De nélküle nem igazi a játék. A mérnök is szokott vele játszani, de csak ha nem látja őket senki. Ha valaki három ászra nem tesz fel mindent, akkor az egész csak hülyéskedés. Ezt ő mondta, és igaza van. Aki nem kockáztat, az játsszék Piros Ludast. A bányászok azt hiszik, hogy csal, de én sokszor figyeltem a kezét, és tudom, hogy nem. Ez az egy dolog, amiben becsületes. Valahol megtanulta, hogy a csalásért ölni szoktak. A hamiskártyás nem ugyanaz, mint a csaló. A Sárga nem buta. Leginkább velünk szeret játszani, mert az aprópénzünket nagyvonalúan tesszük fel két nyolcasra, mint akiknek nyereség, veszteség nem számít. Három ponty árát minden további nélkül hajlandó vagyok elszórni. Volt már, hogy nyertem is, de annyit nem, hogy érdemes lett volna kiszállni. Mindig ugyanoda értem vissza. Két ponty, tíz virsli meg a sör. Még nem mondtam le teljesen arról, hogy egyszer elkapom a Sárgát, és akkora adóssága lesz, hogy a hajót kénytelen lesz kölcsönadni. Egy hét alatt meg kihalásszuk az árát, vagy kettő alatt. Kajmán ezért haragszik. Inkább nyomorékká verné a Sárgát, de nem játszana vele. Tudom, hogy Rita őt is megcsókolta már, de nem úgy, mint engem. Épp akkor értem oda a biciklivel. Nagyon erősen kerekeztem.
A Sárga sosem halászott, csak elvette a halat a kisebbektől. Nyolc évvel volt nagyobb, mint mi. Ha két halat fogtam, egyet elvett, ha hármat, akkor kettőt, ha négyet fogtam, és közeledett, kettőt mindig visszadobtam a vízbe. Egyszer orrba is vert ezért. Rita sírva fakadt, Kajmán előrántotta a bicskáját, a Sárga csak röhögött. Azóta tudom, hogy ki fogom csinálni egyszer. Türelmes vagyok. Kajmánnak valóban a hajó kell, én meg ki akarom csinálni a Sárgát. Régebben a nyolc év három súlycsoport különbséget jelentett, most már csak egyet. Ritával majd elmegyünk Délre, megnézzük, mi van ott. Ha jó, ha annyival jobb, mint mondják, talán ott is maradunk.
Rita már többször is mondta, hogy vigyázzunk a Sárgával, mert pisztolya van. Nem tudtam eldönteni, hogy ez figyelmeztetés vagy felszólítás, hogy hagyjunk neki békét. Olyan kétértelmű tud lenni néha. Azt is mondta már egyszer, hogy ha eladnánk a motort, amennyiért kéri, akkor lehet, hogy a Sárga elmenne, ha csak egy időre is; azalatt pedig miénk a hajó. De ez így nem jó, mert a Sárga hamar túladna a motoron, visszajönne, és akkor nem lenne motorunk se. Abban igaza van, hogy úgyse csinálunk a motorral semmit. És mégis. Néha olyan érzésem van, hogy a Sárga tudja, mi módon szerezhetnénk pénzt, és mi kellünk neki, nem a motor, fel akar használni valamire, de még nem mondja. Talán arra vár, hogy magunktól jöjjünk rá. A mérnök valami olyat is mondott, hogy egy befektető halastavat akar létesíteni valamelyik öbölben, vagyis a Sárga rá akarja beszélni. Ám ezek csak feltételezések. Attól viszont félek, hogy ha elmegy Délre, akkor vele megy Rita is. Szeretni nem tudná, legalábbis nem hiszem. Vagy ki tudja; a Sárga a menő és nem én, meg nem is a Kajmán.
Volt már olyan indulatom is, hogy egyszerűen elkötjük a hajót. Kajmán is hajlik rá, öt-hat sör után ez könnyen is menne, de Rita vigyáz ránk, okosabb nálunknál, vagy csak óvatosabb. Azt mondja, húsz perc alatt itt volna a rendőrség. A rendőrök mindig az olyanokkal tartanak, mint a Sárga. Ekkora előnyt senkinek se szabad adni. Szerezze meg, ha ravasz, de adni nem szabad. Volt már, hogy sötétben, amikor a stégen álltunk, zseblámpával ránk világított. Nem tudom, van-e pisztoly nála mindig. Kajmán szerint nyolc méterrel a víz alatt ez már nem kérdés.
Néha én viszem haza Ritát motorral, néha Kajmán. Nincs ez beosztva, olykor ő maga választ. A másik meg a biciklivel jön a faluig. Ilyenkor szoktunk Ritával csókolózni. Lehet, hogy lefeküdt már Kajmánnal, talán a Sárgával is. De én mégis nagyon szeretem. Kajmán a barátom, a Sárga az ellenségem. Kajmánnal csak a hajóról beszélünk, az a mi közös szerelmünk.
És az egyik este, mikor a Kajmánt várjuk, és nem csókolózunk, csak egy puszit ad az arcomra, nagyon halkan azt mondja, hogy adjuk oda Sárgának a motort, ő meg elmegy vele Délre. Megkapjuk a hajót. Így lesz jó mindenkinek, mert ti a hajót szeretitek és nem engem. Szomorúan mondja ezt. Erre megérkezik Kajmán is. Ha elmész, megölöm a Sárgát, mondja. Akárhova mentek, megölöm. Rita hangosan kacagni kezd. Megjátszottnak tűnik a jelenet, de kétségbe vagyok esve. Kajmán is szomorú, de indulatba rejti, elég jól áll neki.
Másnap a Sárga bement a városba. Teherautóval ment, láttuk, amikor beszállt. Tíz perc múlva a stégen voltunk. Lefeszítettem a lakatot, gyorsan ment, akkora erőt ritkán éreztem a karomban. Lenge szél volt, vitorlát bontottunk. Késő délutánig hajókáztunk a tavon. Pompás, a vége felé már szinte jól megy, de időnként meregetni kell a vizet. A fenékdeszkát mindenképpen ki kell cserélni. Mikor kikötünk, a stég üres, de a kocsmából minket figyelnek az emberek. Rita előbb azt mondta, hogy nagy marhák vagyunk, a Sárga csak erre várt, hogy feljelenthessen. De mi akkor már nem félünk, és ezt mindenki tudja. Azon az estén először fogtam meg a Rita mellét.
Három napig nem mentünk a kocsma felé, de tudtuk, hogy előbb vagy utóbb szembe kell nézni a Sárgával, mielőtt értünk üzenne, vagy szólna a rendőröknek. Ne higgye, hogy félünk: tőle már nem. És persze nagyon kíváncsiak voltunk, hogy mi lesz, amilyen kíváncsi a vesztére szokott lenni az ember.
Kevesen voltak a kocsmában. A Sárga nem nézett ránk, úgy tett, mintha ott se lennénk. Én azért biccentettem neki. A kocsmáros lemérte a halat, kevés volt, de nem ócsárolta a szerencsénket és a hozzáértésünket, mint máskor. Megittunk egy-egy sört, és akkor odajött a Sárga. Konyakot ivott, sok pénze volt. Előbb úgy tett, mintha beszélgetnénk. A fogás meg az árfolyamok, tud egy vadonatúj dugattyút. Azt is mondta, vagy inkább csak elejtette a szót, hogy van egy vevő a hajóra. Azt várta, hogy milyen képet vágunk erre. Én már mondtam volna... De Kajmán szerencsére megelőzött, hogy korhadt az egyik fenékdeszka, tehát egy lepedővel kevesebb. Tudom, mondta a Sárga. Nem tudod, torkolta le Kajmán, kezdett belejönni, szivárog a víz, a vitorlavászon öreg, de te ezt sem tudod, a hajótőke túl könnyű, de te ezt nem tudod. A Sárga csak vigyorgott, lassan benyúlt a zsebébe, de a kocsmáros összekoccantott pár kriglit, jelezvén, hogy rendbontást nem tűr. Ittam egy deci vodkát, és mindent nagyon tisztán, élesen kezdtem érzékelni. A hangulat emelkedett volt. Rita a pult mögött mosolygott, és olyan volt az a mosoly.
Játsszunk, mondta egy kis idő múlva a Sárga. Nem kérdezte, nem javasolta, csak mondta. Vigyorgott, mint általában, de ez nem volt már sem ijesztő, sem meggyőző. Vadonatúj csomag kártyát tett az asztalra. Hülyék vagytok, mondta Rita, vagy sikította inkább, de a kocsmáros rámordult, hogy takarodjon. Kajmán felállt, én maradtam. Mennyid van, kérdezte a Sárga. Megmondtam. Kezdetnek elég, válaszolta. Nem baj, ha nincs itt, majd megadjátok holnap. Nyegle volt, mint mindig, de látszott rajta, hogy ez nem az ő napja. Amerikait játszottunk. Az a leggyorsabb. Ha senki nem lép viszsza, a negyedik lap leosztásakor már az egekben lehet a tét. Az első lapot színével osztják, ezt mindenki látja. A többi négyet egyenként, ki-ki csak a saját lapját nézheti. Minden lap után licit. A zsebemben volt egy boxer, de tudtam, hogy nem lesz időm elővenni. A Sárga szeme olyan, mint a gyíké. A kocsmáros osztott. Buta ember volt, és becsületes. Rita a pult mögül figyelt. Két kört nyertem, a tercek mellém álltak. Aztán egy ideig volt miből játszani. De a Sárgának sok pénze volt. Fokozatosan emelte a téteket. A kocsmárosnál volt hitelem, de a tizedik játszmára az is kimerült. Sárga arra utazott, hogy nemsokára megfordul a lapjárás, csak emelni kell a tétet, és minden visszajön neki. Kajmán egyszer már odajött, hogy elég, menjünk. Megvolt már a különbözet - kiszámolta. Ennyi pénzem soha nem volt még. Sárga ráförmedt, hogy takarodjon él. Nagyon magabiztos volt, de én tudtam, hogy ez nem az ő napja. Rita egy kicsit sírt, de aztán mosolygott tovább. Tudta, hogy ez most komoly dolog, ahogy a nők általában megérzik. Két ász volt a kezemben, és már mindent feltettem. A bányászok teljesen körülállták az asztalt. A Sárga elővett egy köteg bankót, és letette az asztalra. A motor, mondtam, és ő bólintott. Kaptam egy harmadik ászt is. A hajó, mondta. De nekem már nem volt semmim. Ilyenkor nálunk az a szokás, hogy nincs tovább. Jön az ötödik lap, és akkor megmutatjuk a kártyákat. A kocsmáros morogni kezdett, hogy lássuk a lapokat. A hajó, mondta Sárga. Arra gondoltam, ilyen lehet az, amikor a vér megáll az ember ereiben. Körülnéztem, és nem láttam semmit. Rita, mondtam én, és nagyon nagy csend lett. A Sárga vigyorgott. Jó, Rita, mondta. De csak ha ő vállalja, ordított a kocsmáros, teljesen lázba jött, csak én voltam olyan hideg, mint akiben megáll a vér. Egy feltétellel, mondta Rita a pult mögül, aztán előjött. Ha ő nyer, mutatott rám, akkor a hajó az enyém. Bólintottam. És ha én nyerek, kérdezte a Sárga. Nem nyersz, mondta Rita, és mosolygott. Négy ászom volt. Az emberek ordítottak, a kocsmáros a padlón fetrengett, úgy kacagott. Kajmán falfehéren állt a pult mellett. A Sárga vigyorgott, de ez nem az ő napja volt. Egy ideig még szorítottam a boxert a zsebemben, aztán elengedtem.
Mikor lementünk a stégre, már mindenki nagyon részeg volt, csak a Sárga nem, de vele már nem törődött senki. Engem a magasba dobáltak az emberek, és rettenetesen ordítottak. Amikor be akartam szállni a hajóba, Rita megfogta a karomat. Az enyém, mondta, és megsimogatta az arcomat. Felvonta a vitorlát, és egy kis esti szellő vitte, vitte. Később néhány munkás azt állította, hogy hallották, amikor beleesett a tóba, és fuldokolt. Segélykiáltást nem hallottak. Messze volt.
Míg a mulatozás tartott, a Sárga elkötötte a motort. Valószínűleg Dél felt tart. Hajnalban Kajmán elindult utána. Ha megtalálja, megöli. Ez most már egészen biztos.
A hajó a túlsó parton akadt el a nádasban.
Azóta csak üldögélek a vízparton, nem horgászom már, és nem járok el a kocsmába. Nem érdekel a mesés Dél, a Sárgának mindent megbocsátottam. Csak ülök a parton, nézem a vizet, és mintha egy mosolyt gyakorolnék. Ha néha már-már sikerül, megmozdul körülöttem a levegő. így érkezik az est.
1999. szept. 13., Marosvásárhely


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék