Vitus K. György
Hieronymus Bosch
albumot nézegetvén
Végre!
Fölszakadt a kérge, a magnóliának rügye fakadt.
Vérpiros, kín-bíborban született daganat.
És én,
a szerelmes: gennyes méznyákot nyalogató dongó rajtad,
csodállak, te mellbimbószínű daganat, te vérszínű ciszta!
Pírban,
lázban, tűzvörös rózsalángban, pompázz hát, virágom!
Föltámadunk majd, egy illatos másvilágon,
hol
édeni kert nyílik, milliárd virág…
bontja visítva, szülve rózsaszín húsát,
és Ő,
ki elevenszülő fákat ültetett, hogy ne lásd az erdőt,
hogy élni, élni, élni magad szívjál az anyaföldből erőt,
és hidd,
hogy egyedül vagy, virágkorodban nagybeteg,
míg körötted életre-halálra jön egy jajgató rengeteg!