Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1993. március, IV. évfolyam, 3. szám »


Jakabffy Tamás

Jakabffy Tamás
SAGA. SZVIT
Első kép
Simon volt a (bor)kereskedő neve, ha nem tévedek. Issekuts Manuságnak hívták a feleségét, ha emlékezetem nem csal. Simon fia, Kristóf – ha igaz?! – szintén kereskedő volt, feleségéről tudomásom szerint nincsenek adatok. Második Kristóf volt az, a feltételezések szerint, aki elsőként vállalt közszolgálatot, hogy mit, nem tudjuk. Ha jól értesültem, utána következett Miklós. Itt azonban már egy kis tolongás történik, több a testvér a követhetőnél, némelyik unokatestvéreivel házasodik, meg is látszik a következő sorozaton Megint Kristófok, Simonok, néhol egy-egy Ferenc, Lajos, Imre, szórványosan Lorándok. Ha jól hallom, valami motoz. Mintha szú kosztolna a családfában. Olyan ez az egész, mint a Dallasban. Számomra Sue Ellen a legrokonszenvesebb, iszik, de nem felejt. A mi családfánknak is jól állna. Szú ellen.
Második kép
A kádak úgy álltak egymás mellett a fűtetlen fürdőszobában, mint négy disznó. A disznókat egy rögeszme örve kapcsolta egymáshoz, az örvhöz tartozó póráz túlsó vége pedig a Tódor személyiségében gyökerezett. Mielőtt az „a Tódor” értelme megbocsáthatatlanul elsikkadna, hadd jegyezzük meg rögtön, hogy a tulajdonnév helyesírásához ez esetben éppúgy hozzátartozik a határozott névelő használata, akárcsak a nagy kezdőbetűé, a Tódor ugyanis tudatunktól függetlenül létező objektív valóságként nemcsak megismételhetetlen: egyszersmind hasonlíthatatlan is volt; élete jelentős mozzanatai között is legkonformistább lévén, hogy – mint később kiderült – a halálát közönséges, „mezei” agyonlövés útján vélte kieszközölhetőnek az általa mindvégig alakíthatónak hitt sorstól. Na, de a kádak...
Abból azért volt négy is a fürdőszobában, mert a Tódor undorodott saját koszos levében fürödözni, vagyis gólyalépésben hágott át egyik kádból a másikba, s mire aggodalmas visszafogottsággal a negyedikben is megmártotta testét, inasa szűzi, kristálytiszta vízzel töltötte föl az elsőt. A Tódorról mégis azt beszélték: szaga van.
 
Harmadik kép
A porkoláb – bizonyos Mitu – megkérdezte a nagyapámtól, volna-e szüksége még némi ruhaneműre, merthogy rossz nézni, hogy szinte ingbegatyába. A kényszerlakhely messze volt, másik rajonban, a kitelepítéskor útravalóul elengedett egy váltás felsőruha és két váltás fehérnemű, a pléhkanalak, a varrókészlet (olló nélkül) nyilván nem ígérkezett elégségesnek egy új élet zavartalan megkezdésére. Ezt a nagyapám is rögtön átlátta, ezért habozás nélkül folyamodott a némi ruhaneműért. Nem volt éppen meleg, a pincében döngölt föld, két ablakszemen kékpapír, előregyártott hektika, céltudatos reuma-kezdemények kegyelemdöfése, egész napra semmi tennivaló, csak vízhordás, gallyazás banikért meg túróért, szerencsére az a nemzedék még nem éppen úgy értelmezte az „egy túrót, mint a nagyapámék unokáié. Meg aztán nyárba fordult, a parasztok a melegedéssel együtt szabadultak meg a rosszhiszeműségüktől. Aztán öt év múlva megjött a ruhanemű. Hiányoztak ugyan róla a gombok (kettő kivételével, ezek még ma is megvannak), a bélés útközben több helyen is felfestett, poros is volt. Vasalni nem kellett (mivel?), egészen helyre kis díszmagyar. Summertime.
Negyedik kép
Ha Simon fia Kristóftól máig az összes számba vehetőket egy hollywoodi város-díszletbe költöztetnék, ha a marcona Miklósok, Ferencek, csipkegalléros Ilonák, Beatrixok, Ernák fel-felbukkannának a díszletablakokban, ha volna valaki, aki a Hagepianok, Zsidákok, Huberek, Reitterek és Rieckhek, Ráczok, Mariczák, Windischgrätzek és Mauksok között a történelmi tisztánlátás oligofrén vállalását bejelentené, ha a rendi konzervatívtól a keresztény-liberálisig, a valóságos-belső-titkos-tanácsostól a szobafestő-mázolóig, Rudolf bácsi szigorától Kiriszt rondaságáig mindent számba venne, s ha mindezek a szalonban összekerülnének, előbb-utóbb ráébredhetnénk, hogy mi voltaképpen csak azért nem jöttünk be Vereckénél, mert túl sok volt a vámköteles szajré, s inkább a zöld határt választottuk: minek reszkírozni?
Ötödik kép
a) Mamuska tünemény volt. Ha nem tudtuk volna, hogy osztrák, azt hihettük volna: porosz. Viszont az intelligens porosz nő ritka. b) Mamuska kérdőjel formájú öregasszony volt, Depit, a nagyapámat emelgette nagybeteg ével végén, egyszer csak megreccsent, ettől lett görbe. c) Legtöbbször ő vitt oviba. Hozzám hasonlóan – ezt akkor nem éltem át kellő tisztánlátással – odáig volt a Kinizsi utcában évekig veszteglő aszfaltozó járgányért; az oviba menések érzelmileg kétségkívül a rozsdás-fekete kazán tövében kulmináltak. d) Mamuska volt az egyetlen, aki szót sem szólt. amikor (vagy amidőn) Lemák Erzsike néni karját kificamítottam a nagy szeretettől. Látta, ide már nem kell a feddés, e) Mi tagadás, nehéz percek voltak azok, amikor Vári Attila Lassított lenézésében szemközt futottam az O, du lieber Augustinnal, amit persze tizenöt évvel korábban Mamuskával üvöltöttünk a leves és a második között (a káposztafőzelék sikeres bevakolása érdekében), f) Kilencvenhét éves korában kedvenc foglalatossága stilizált kalocsai minták színes kihímzése volt. Dominte őrnagy irodájában – egy tengerparti felderítő-zászlóalj laktanyáján – késő estéken stilizált kalocsai agyrémeket „kellett” rajzolnom Mamuskának házi feladatul Szatmárra. g) Hiteles volt a jelenléte, bár volt egy gyenge húzása is, kilencvenkilencedik születésnapja előtt egy héttel, egy olyan gesztusa, ami mögül mégis kilógott a lóláb, h) Harmadnap kővé fagytunk a temetésén.
Hatodik kép
E nem tudott kiszállni Fiúméban, mert beakadt a haja a csomagtartó hálójába. Ezalatt közszemlére tették a gazdagabb kereskedők adományát, a Rubens-iskola valamelyik közepes mesterének festményét a szamosújvári templomban. A nép azt hitte, csodát lát. Gy. viszont megvette a tévét, de egy évig Brassóban tartotta, nem vitte haza Szebenbe, gondolta, hátha elromlik, ott helyben meggaranciázzák. De újabban már hétvégén sem utazik le Brassóba tévét nézni. Apám lovát Romániának nevezte el valamelyik ütődött, őkirályi felségének hadseregében. A rohamsisak apám arcára csúszott, semmit sem látott, majd elrepült. Apám lányának lányával sokáig egy osztályba jártam, vagyis annak a matematikai bizonyítékával találkoztam egy osztályban, hogy az apám nagyapám lehetne. Ferenc bácsi pedig nagy korteskedés közepette megígérte a IX. kerületnek, hogy a FTC-nek futballpályát építtet. Megválasztása után rájött, hogy legjobb lesz úgy is tenni. Az Ótata felnézett, meglátta hétéves apámat a fürdőszobaablakban, magasan szállt már akkor, rohamsisak nélkül. Mamuska (vagyis E.) haja végül kiakadt, de akkor már visszafele ment a vonat, vagyis nem látta Fiumét. A Tódorról, ha jól emlékszem, Kellér Andor írt egy könyvben, leírta, hogyan lőtte főbe magát Hátszegen aztán minden elindult a maga útján, a díszmagyar két gombja megmaradt, sárgaréz, türkiz kövecskékkel. A pléhkanalak: a „családi ezüst”. Mamuska tudta ezt, de a porkoláb nem A római szobrász elájult, mikor megtudta, hogy a Windischgrätz-hercegnő gyereket vár tőle, mert ő alapjában véve rendes fiú volt, és igazából a gróf nőt szerette. A nagybátyám viszont háromszor kapott gázmérgezést. Issekuts Manuság mereven néz a jövőbe, ezerhatszáz-mittudomén, gyerek viszont mindig lesz.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék