Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1993. január, IV. évfolyam, 1. szám »


Sántha Attila

Sántha Attila
In memoriam Kosztolányi
A felnőttek, mikor fejüket
az asztalon két öklükkel tartják,
s ahogy leültek,
úgy maradnak órákig mozdulatlan,
ülnek fáradtan s tudják,
pénz kellene s a léleknek egy dajka
a felnőttek, fáradt kontyú anyák,
kiknek már löttyedt a mellük
születéstől haláltól
és leülve, kezüket ölükbe ejtik
a mosástól kéken

az emberek, kik egyszerűen
egyedül élnek,

a felnőttek
esténként rózsaszín csecsemők
s miközben vetkőztetik őket,
nem tudnak semmiről semmit,
önmagukban remekek,
a lábujjukat bekapják

A collstok
A collstok, midőn az évek kitelvén
megette kenyere legjavát,
rozsdásan ült a spájzban,
s költött sok rossz balladát –
feltette éjfélen a kérdést: „lesz-é,
ki engem, büszke műszert, megkúrál?”

 
Lefogyott, aszott, alig
nyomott már húsz dekát,
(ámbár a szomszéd mérleg szerint:
„collstoktól többet ne várj!”)
s fogadkozott keményen az éjben,
ha mást nem, méri önmagát!
Azóta a cirkuszhoz került,
hol egy asztalkán fontolva ugrál –
az oroszlánt a kórházba vitték,
a gyerekek visítnak, a szopókát eldobják,
zavartan az anyák nagyokat nyelnek,
és ő méri, méri önmagát.
A collstok és a muzsikocska
Összecsuklott collstok mérés után,
szomorával csak soványsága konkurál,
kétség- és verembeesése közmondásos,
hisz lábai összecsúsztak –
a spájzon kívül többet nem hál.

Egy muzsik jár: arra,
játszott szépen a balalajkán:
„Midőn majd vén leszek és halk leszek,
lábamba a reuma beáll,
egy nagy rádiót megveszek,
ti collstokok, collstokocskák!”
Szögedi patrióta kesergő
Mögöttem a babám
kaluppol a lova
mögötte az almát*

fönnakadt a csutka
Megmurdelt meghalt
eszében a hona**
csókolnám a babám
nyilván hogyha volna

* a ló
**magától értetődik (lásd a címet)


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék